Európa
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál-hegység és az Urál folyó, délkeleten a Kaukázus és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger. Európa Ázsiával együtt alkotja Eurázsiát, amelynek Európa a nyugati ötödrészét teszi ki.
Terület szerint Európa a második legkisebb kontinens, 10 400 000 négyzetkilométerrel, amivel kissé meghaladja Ausztrália területét.
Népesség alapján a harmadik helyen áll Ázsia és Afrika után. 2001-ben Európa népességét körülbelül 666 és fél millió főre becsülték, ami a Föld népességének egyhetede.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A név eredete
Homérosz szerint az Európa név (görögül: Ευρώπη) eredetileg Közép-Görögország neve volt. Később egész Görögországot így nevezték, végül i.e. 500 körül a Görögországtól északra fekvő összes területet is.
Az Európa szó eredetét leggyakrabban a görög eurüsz (széles) és opsz (arc) szavakra vezetik vissza. Más vélemények szerint a szó sémi eredetű, és az ereb (naplemente) szóból eredhet – közel-keleti nézőpontból a nap a nyugaton elterülő földek mögött nyugszik le. Egyébként a szintén hasonló latin eurus szó a keleti szelet jelenti.
[szerkesztés] Mitológia
Európé a görög mitológiában egy föníciai hercegnő volt, akit Zeusz bika alakjában csábított el.
[szerkesztés] Történelem
Szócikk: Európa történelme
Európa kulturális és gazdasági fejlődése egészen a bronzkorig nyúlik vissza. A nyugati kultúrát forrásának általában az ókori görögököket tekintik. A Római Birodalom évszázadokon keresztül birtokolta a kontinens mintegy felét. Bukása után a fejlődés hosszú időre szinte teljesen megállt, abban a korban, amit a felvilágosodás gondolkodói a sötét kornak, a mai történészek pedig egyszerűen középkornak neveznek. Ebben az időszakban kis közösségek, például kolostorok őrizték féltve a nehezen megszerzett tudást. Ez a korszak a reneszánsszal ért véget, amikor a felfedezések és a tudomány fejlődésének korszaka következett. A 15. századtól az európai nemzetek – különösen Spanyolország, Portugália, Franciaország és Anglia – hatalmas birodalmakat építettek, afrikai, amerikai és ázsiai gyarmatokkal. Az ipari forradalom Európában a 18. században kezdődött, és általános gazdagodáshoz, valamint a népesség növekedéséhez vezetett. A II. világháború után, egészen a hidegháború végéig, Európa két nagy politikai és gazdasági tömbre osztódott: kommunista országokra Közép- és Kelet-Európában, és kapitalista országokra Nyugat-Európában. 1990 körül a kommunista blokk felbomlott.
[szerkesztés] Földrajz és kiterjedés
Európa Eurázsia nyugati ötödét foglalja el. A kontinens az oroszországi Urál-hegységnél kezdődik, amely az Európa és Ázsia közti keleti határ megállapodás szerinti vonala, mely délen az Urál folyó és a Kaukázus vonalán folytatódik.
Európa határait gyakran politikai, kulturális vagy gazdasági megfontolások alapján határozzák meg. Ezért több "Európa" is létezik, amelyek méretben és a benne elhelyezkedő országok számában eltérnek egymástól.
Európa területe körülbelül 10 és fél millió négyzetkilométer. A bizonytalanságot az okozza, hogy nem mindegy, hol húzzuk meg a keleti, szárazföldi határát. A többi irányban tengerek, óceánok határolják, a déli határai mentén fekvő, stratégiai fontosságú keskeny tengeri átjárók is inkább a kapcsolattartást, mintsem az elkülönülést jelzik Afrika és Ázsia felé. Európa területének 35%-a jut félszigetekre és szigetekre. A félszigetekre és öblökre bontott partvonal hossza 37200 km, vagyis hosszabb, mint a háromszor ekkora területű Afrikáé.
Az európai kontinens léte nem általánosan elfogadott. Sok Európán kívül született földrajzi szöveg hivatkozik Eurázsiára, vagy az "európai szubkontinensre", lévén Európát nem határolja minden oldalán tenger, és inkább kulturálisan, mint földrajzilag meghatározható egység.
Az "Európa" szót egyre gyakrabban használják az Európai Unió (EU) tagállamainak megjelölésére. Jelenleg 25 ország tagja az EU-nak. További európai államok tárgyalnak a csatlakozásról, másokkal a közeljövőben várható a csatlakozási tárgyalások megkezdése. Majdnem minden európai állam tagja az Európa Tanácsnak, kivéve Fehéroroszországot, a Vatikánt, Kazahsztánt, és Monacót.
[szerkesztés] Vízrajz
A kontinens kicsinysége és a partvonal tagozottsága nem kedvezett a nagy folyamok kialakulásának. Vizei főként az Atlanti-óceánba és melléktengereibe ömlenek. Ezek a folyók általában kiegyenlítettebb vízjárásúak, mint keleti vagy kelet felé tartó társaik. Az Atlanti-óceánba ömlő folyók tölcsértorkolatúak (jó kikötők) a tengerjárás miatt (Elba, Temze, Rajna, Loire stb). Jelentős folyók (Duna, Dnyeszter, Dnyeper, Don) ömlenek a Fekete-tengerbe, ezeknek deltatorkulatuk van. A lefolyástalan Kaszpi-tengerbe ömlik Európa legnagyobb folyója, a Volga (hossza 3531 km, közepes vízhozama 8150 köbm/s).
Európában igen sok a tó, főleg az egykor jéggel borított északi területeken (pl. Finnország, az ezer tó országa). A hajdani jégtakaró peremén jöttek létre a legnagyobb tavak (a Ladoga-tó és az Onyega-tó). Sok a magashegyvidéki gleccsertó (pl. az Alpokban). Délkelet-Európában lefolyástalan sóstavak is vannak. Gazdagítja a kontinens "vízi arculatát" a számtalan mesterséges víztároló és a nagy számban kiépített hajózócsatorna-hálózat.
[szerkesztés] Élővilág
Állatvilága - például Dél-Amerikáéhoz hasonlítva - fajokban nem túl gazdag. Legjellemzőbb állatai: az őz, a gímszarvas, a jávorszarvas, a barnamedve, a vaddisznó, a hiúz, a róka, a farkas, a muflon, a macskafélék, rágcsálók stb. Gibraltáron él az egyetlen majomfaj: a törökmajom. Madarai közül gyakori a sirály, a récefélék, a bagoly, a fogoly, a gólyafélék, a harkály, a sólyom, a veréb és nem utolsósorban a nagyszámú énekesmadár. A tengerekben tőkehal, tonhal, hering, delfin, rozmár és bálna is él.
[szerkesztés] Országok
Az országok területi, lakossági és gazdasági összehasonlító adatait lásd: Európa országai
A földrajzi értelemben vett Európában jelenleg az alábbi 48 ország (vagy ezek egy része) található (ábécé-sorrendben):
|
[szerkesztés] Megjegyzések
- Oroszország nagyrészt Ázsiában helyezkedik el, de az Urál-hegységtől nyugatra elterülő része Európához tartozik. Ugyanez a helyzet Kazahsztánnal, amelyet az Urál folyó oszt ketté, és Azerbajdzsánnal, melyet a Kaukázus vonulata.
- Törökország 97%-a Ázsiában terül el, csak a Boszporusztól és a Márvány-tengertől nyugatra fekvő területek helyezkednek el Európában (3%).
- Dániának két függő területe van: Feröer Európában, és a saját kormánnyal rendelkező Grönland, amely Észak-Amerika részének tekinthető.
- Franciaországnak van egy tengerentúli megyéje (Francia Guyana), tengerentúli területei (például Francia-Polinézia) és társult területei (például Mayotte), ezek mind Európán kívül helyezkednek el.
- A holland anyaországhoz két karib-szigeteki tengerentúli terület tartozik, Aruba és a Holland-Antillák.
- Portugáliához tartozik az Atlanti-óceánon található Madeira és az Azori-szigetek.
- Spanyolország Európán kívüli birtokai a Kanári-szigetek, valamint az Afrika északi csücskén elhelyezkedő Ceuta és Melilla.
- Ciprus szigete Délnyugat-Ázsia ölelésében elheyezkedése ellenére az Európai Unió tagja.
[szerkesztés] Transzkaukázus
Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán, három a FÁK-hoz tartozó köztársaság a Transzkaukázusban, földrajzilag Ázsia része de gyakran számítják őket Európához, attól függően hogy Európát etnikai / nyelvi / történelmi egységként, vagy politikai / földrajzi egységként kezelik.
[szerkesztés] Európa régiói
Európa régiói színekkel jelölve
nagyobb méret
-
- Nyugat-Európa (piros)
- Franciaország, Monaco
- Benelux államok:
- Belgium, Hollandia, Luxemburg
- Brit-szigetek:
- Egyesült Királyság, Írország
-
- Dél-Európa (sötétsárga)
- Appennini-félsziget:
- Olaszország, San Marino, Vatikán
- Málta
- Ibériai-félsziget:
- Spanyolország, Portugália, Andorra
-
- Kelet-Európa (barna)
- Európai FÁK államok:
- Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, Oroszország
[szerkesztés] További Európához kapcsolódó régiók
[szerkesztés] Kapcsolódó témák
- Kontinens
- Európa történelme
- Európa közlekedése
- Európa országai betűrendben (területtel és népességgel)
- Európai országok terület szerinti rangsora
- Európai országok népesség szerinti rangsora
- Európai országok gazdasági és szociális rangsora
- Európai országok függetlenné válásának dátumai
- Európa nagyvárosai
- Európa városainak alternatív nevei
- Európai Ifjúsági Parlament
- Európai alkotmány
- Euró
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A Föld régiói | |||
Afrika | Dél · Észak · Kelet · Közép · Nyugat | ||
---|---|---|---|
Amerika | Dél · Észak · Karib-térség · Közép · Latin | ||
Ázsia | Dél · Délkelet · Délnyugat · Észak · Kelet · Belső · Közép | ||
Európa | Dél · Észak · Kelet · Közép · Nyugat | ||
Óceánia | Ausztrálázsia · Melanézia · Mikronézia · Polinézia | ||
|
|||
Sarkvidékek | Antarktisz · Arktisz | ||
Óceánok | Atlanti · Csendes · Északi ·Indiai |
Kontinensek |
Afrika | Antarktisz | Ausztrália és Óceánia | Ázsia | Dél-Amerika | Európa | Észak-Amerika |