Hidegháború

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az óramutató irányában: John F. Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár találkozója Bécsben, 1961-ben; kelet-német határőrök a Berlini falnál; az első szovjet nukleáris fegyver, Joe-1 tesztelése; amerikai katonák Vietnamban a vietnami háború idején; a Szputnyik-1

A hidegháború sok nemzetközi feszültséggel járó korszak volt 1947. és 1991. között, amelyet a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti folytonos rivalizálás jellemzett. A hidegháború kifejezés oximoron, mivel a szó szoros értelmében háború nem tört ki a két ország között - a hidegháború a második világháború két nyertes nagyhatalmának ideológiai összecsapásából állt. Ebben az időszakban volt kézzelfogható a nukleáris fenyegetés és ekkor indult fegyverkezési verseny és az űrverseny is. A hidegháború fogalma Bernard Baruch amerikai politikai tanácsadótól származik, aki 1947. áprilisában használta először a Truman-doktrína megvitatásakor.

[szerkesztés] Az szembenálló blokkok kialakulása (1945-1955)

A Hidegháború szembeálló feleinek eloszlása. A vörös a szovjet szövetségeseket, a kék az amerikai szövetségeseket jelöli. A zöld területek jelzik az ún. harmadik világot.

A második világháború végére a két győztes nagyhatalom közötti egyre nehezebben tartható szövetség már nem tudott ellenállni a Szovjetunió és az Egyesült Államok ellentétes ideológiáinak és nagyhatalmi rivalizálásának. Mindkét nagyhatalom a védelme alatt álló európai országokból egy katonai szövetséget kovácsolt: nagyrészt nyugaton 1949-ben az Egyesült Államok vezetésével kialakult az Észak-Atlanti Szerződés Szövetsége, keleten pedig 1955-ben szovjet irányítás alatt a Varsói Szerződés.

Winston Churchill 1946. márciusában az amerikai Fulton egyetemen tartott híres beszédében kijelentette, hogy egy „Baltikumtól Adriáig tartó vasfüggöny hullott le Európára”. Ez azonban csak 1948. után lett igaz, amikor is a prágai puccs során a kommunisták Csehszlovákiában megragadták a hatalmat.

Görögországban a kommunisták Moszkva támogatásával tüzelték fel a polgárháborút; Franciaországban és Olaszországban a kommunista pártok jutottak választási győzelemhez. Mao Ce-tung vezetése alatt hamarosan Kína is a kommunizmus bástyájává vált. A vélt vagy valós szovjet fenyegetésre válaszul 1947-ben Harry Truman elnök meghírdette az ún. Truman-doktrínát, azaz a kommunizmus feltartóztatását hírdető politikáját (containment), mivel véleménye szerint a háború utáni viszonyok táptalajául szolgáltak a kommunizmus terjedéséhez.

A kommunizmus nyugat-európai terjeszkedésének megakadályozására 1947-ben beindították a Marshall-tervet, amelynek keretén belül az Egyesült Államok több milliárd dollárros segéllyel kívánta újjáépíteni a háborúban lerombolt gazdaságokat. Az összes olyan ország elfogadta ezt a segélyt, ahol nem állomásozott a Vörös Hadsereg. Az amerikai segély hatásai gyorsak és azonnaliak voltak: a francia kommunista párt például 1981-ig kikerült a kormányzásból.

Már 1947-ben megszületett a szovjetek válasza - a befolyásuk alá tartozó országokat a egységes, keleti blokká kovácsolták. Andrej Zsdanov és Nyikolaj Voznyeszenszkij megalkotta a „két világról” szóló doktrinát és kijelentette, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus összecsapása elkerülhetetlen.

[szerkesztés] 1948-1953: a válságok kora

[szerkesztés] A berlini blokád: 1948. május - 1949. szeptember

Vasfüggöny

Németország gyorsan a hidegháború közepén találta magát: a második világháború befejezése óta Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió több megszállási övezetre osztotta fel. A szovjet zóna által körülvett Nyugat-Berlinbe légi úton illetve autópályán és vasúton lehetett eljutni. 1948-ban a francia, a brit és az amerikai zónák egybeolvadtak és az elszabadult infláció megfékezésére ott bevezették az új német márkát. Sztálin a jaltai egyezmény ellenére Nyugat-Berlint is az irányítása alá szeretné vonni, ezért a várost 1948. június 23-ától blokád alá vonta. Az amerikaiak egy hatalmas légihidat szerveztek meg a város ellátására, és a széntől az élelmiszerig minden szükséges anyagot repülőgéppel szállítottak Berlinbe. Több, mint egy éven át óránként egy tucantnyi gép szállt le a város nyugati repülőterein. 1949. május 12-én Sztálin tudomásul vette a terv kudarcát és feloldotta a blokádot.

A blokád elsődleges következményeként az amerikai, francia és brit zónákból megalakult a Német Szövetségi Köztársaság, fővárosa pedig Bonn lett. A szovjet zónából lett a Német Demokratikus Köztársaság, melynek fővárosa Berlin volt. A két országot egy vasfüggöny választotta el, és nem ismerték el egymást.

[szerkesztés] A Kínai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulása: 1949. október 1.

Kínában az 1910-es évek óta tartott a Mao Ce-tung vezette kommunisták és a Csang Kaj Sek vezette Kuomingtang polgárháborúja. A második világháború után az előbbieket a Szovjetunió, az utóbbiakat az Egyesült Államok támogatta. Az amerikai segély azonban elapadt, és 1949-re a Kínai Kommunista Párt szinte az egész országot irányítása alá vonta. Október elsején Pekingben kikiáltották a Kínai Népi Demokratikus Köztársaságot. Csang Kaj Sek Formóza szigetére menekült, ahol megalapította Tajvant, egy disszidens Kínát. A két Kína, akárcsak a két Németország, kölcsönösen nem ismerte el egymást.

[szerkesztés] A koreai háború:1950-1953

Részletesen lásd: Koreai háború

[szerkesztés] Ideológiai háború

• Az Egyesült Államokban megjelenik a mccarthyzmus, az amerikai kormányt felforgató, valós és vélt kommunisták utáni boszorkányüldözés. A Rosenberg-házaspár esete talán a leghíresebb: a zsidó házaspárt azzal gyanusították, hogy a szovjeteknek átadták az atombomba tiktát. Ethel és Julius Rosenberget halálra ítélték, majd kivégezték. Az eset Európa-szerte felháborodást váltott ki, ám a napjainkra megnyitott KGB akták szerint a Rosenberg-házaspár csakugyan bűnös volt.
• A Szovjetunióban egymást követik az ideológiai kirakatperek - az ötvenes évek elején a „titóista banditák” elleni tisztogatás volt éppen napirenden.

[szerkesztés] Békés együttélés és újabb krízisek: 1953 - 1962

[szerkesztés] A békés együttélés

1953-ban Sztálin meghalt. Utódja, Nyikita Hruscsov a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán elítélte Sztálin bűneit és a békés együttélés politikáját hírdette meg, amelyben engedélyezte, hogy egyes államok ne legyenek kommunisták.

Bár hivatalosan a két nagyhatalom közvetlenül soha nem csapott össze, források szerint több száz amerikai kémrepülőt lőttek le ebben az időszakban a szovjet légtérben. 1956. után az amerikaiak a Lockheed U-2 kémrepülővel több, mint 20 000 méter magasság biztonságából figyelhették meg a szovjet ipari és katonai komplexumokat. 1960. május elsején azonban a később U-2 incidens néven híressé vált válság nyitányaként az egyik ilyen kémrepülőt a szovjet légvédelem lelőtte. A pilóta, Francis Gary Powers fogságba esett majd egy jelentős sajtóvisszhangot kapott kirakatper keretén belül kémkedésért börtönre ítélték. Az amerikaiak ezután egyre modernebb kémrepülőket fejlesztettek ki, majd kémműholdakat is fellőttek az űrbe.

1956-ra azonban újabb válságok alakulnak ki:

• Az 1956-os forradalom
• A szuezi válság

[szerkesztés] A kubai rakétaválság

A kubai rakétaválság a világot az atomháború szélére sodorta. A Szovjetunió atomtöltetekkel felszerelt közép-hatótávolságú rakétákat telepített Kubába. Az Egyesült Államok egy Lockheed U-2 kémrepülő segítségével vette észre a rakéták telepítését. A válság feloldását az jelentette, hogy a Kubába telepített szovjet rakéták eltávolításáért cserében az amerikaiak kivonták a törökországi Izmirbe telepített rakétáikat.

[szerkesztés] Enyhülés

[szerkesztés] A vietnámi háború

Részletesen lásd: Vietnami háború

[szerkesztés] Megújult konfliktusok

• Afganisztán 1979
• Hidegháborús fegyverkezési verseny - csillagháború / SDI

[szerkesztés] A hidegháború vége : a Szovjetunió széthullása (1989-1991)

A hidegháború vége a berlini fal ledöntésével kezdődött 1989-ben. 1990-ben újraegyesült a két Németország, az európai országok a demokrácia útjára léptek és 1991-ben széthullott a Szovjetunió.

Történészek feladata tisztázni, milyen külső és belső tényezők vezettek a szovjet blokk összeomlásához. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a Szovjetunió és szatellitállamai gazdasági teljesítőképességének kudarca, a civil társadalom rendszerrel szembeni ideológiai kiábrándultsága, már-már cinizmusa, valamint a keleti blokkra kényszerített fegyverkezési verseny, melyben alulmaradtak a gyengén teljesítő gazdaságaik.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

A Wikimedia Commons tartalmaz Hidegháború témájú médiaállományokat.

Ez a történelmi tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!