Középkor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A középkor az európai történelem hármas történelmi korfelosztásában a középső korszakot jelenti: az ókor után következő, az újkor kezdetéig tartó időszakot. Kezdetét általában a Római Birodalom bukásától (476) számítják. A középkor végének időpontját illetően nincs megegyezés: lehet a nemzeti királyságok kialakulása, a nagy földrajzi felfedezések időszaka (konkrét évszámként 1492, Amerika felfedezése), a humanizmus elterjedése vagy a reformáció 1517-es kezdete. (A korábban tanított marxista nézet szerint 1640, az angol polgári forradalom kitörése tekinthető a középkor végének.) Ezek a változások mind a korai újkor kezdetét jelölik, ami az ipari forradalommal zárult.
Lásd még:
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A középkor Európában
A középkor Európa történelmére és tágabb értelemben a vele szomszédos bizánci és arab világra, vagyis a mediterrán területekre (Kis-Ázsia, Közel-Kelet és Észak-Afrika) vonatkozó korszak.
Dél-Ázsia (pl. India) és Kelet-Ázsia (pl. Kína és Japán) Európától és a mediterrán térségtől elszigetelten fejlődött. A keleti civilizációk ebben a korban nem omlottak össze, mint a római civilizáció, sőt folyamatosan virágoztak és fejlődtek, így az "ókor" és egy köztes, középső korszak, a "középkor" szétválasztásának sincs értelme a történelmükben. Az ázsiai történészek éppen ezért másfajta korszakbeosztást használnak. Ugyancsak nem beszélhetünk az európai történelem szerinti középkorról a többi földrész, így Afrika nagyobb része (Fekete-Afrika), Amerika, Ausztrália és Óceánia esetében sem. Ezen területek korszakaihoz lásd az Ázsia történelme, Afrika történelme, Amerika történelme, Ausztrália történelme és Óceánia történelme szócikkeket.
Az európai középkort feloszthatjuk korai, haladó és késői középkorra.
[szerkesztés] Korai középkor (5-10. század)
[szerkesztés] A népvándorlás
A Római Birodalom bukását követően területén a Kelet-Európa és Észak-Európa felől érkező népek ("barbárok") egymás után telepedtek le. Ezek közül a római kultúra iránt számos nép gyanakvással és elutasítással viseltetett, míg mások, mint például a gótok csodálták Rómát és örököseinek, letéteményeseinek tartották magukat. A bevándorló népek közül kiemelkedtek az 5. században a hunok és a nagyszámú germán törzsek, a 6. században pedig az avarok ("fehér hunok") és a szláv népek. A népvándorlás korát a 9. században Kelet-Európa felől a magyar honfoglalás, míg Észak-Európa felől a viking népcsoportok hadjáratai és letelepülése zárta le.
[szerkesztés] A "sötét középkor" évszázadai
Noha a volt Római Birodalom letelepült népeit nem mindenhol tizedelték meg, az újonnan érkezett népek merően új felfogásban értelmezték a társadalom, ezzel együtt a jog, a kultúra, a vallás, a magántulajdon fogalmát. A római korra jellemző Pax Romanát a kereskedelem és a manufaktúrák védelmének vele járó előnyeivel és hatalmas kulturális és oktatási jelentőségével együtt mellőzték. A kiépült társadalmi kapcsolatok és a gazdasági infrastruktúra hatalmas veszteséget szenvedett, amikor a helyi uralkodók helyi szabályait vezették be.
A visszaesés gyakran gyors volt és megrázó. Veszélyessé vált utazni vagy árut szállítani bármilyen távolságra is, és ez egyúttal az exportra előállított áruk előáálításának és kereskedelmének összeomlását is okozta. A 7-8. században az arabok elfoglalták Levantét, Észak-Afrikát, Spanyolországot, Szicíliát és a Földközi-tengeri szigeteket, ezzel leállítva az európai tengeri kereskedelem nagy részét. A közigazgatási, oktatási és katonai infrastruktúra tönkrement, általánossá vált a művetlenség a vezetők körében.
A népvándorlás korát a történészek a sötét középkor néven emlegetik, mivel a római kor fejlett írásbelisége gyakorlatilag megszűnt és az írott források hiánya miatt ezek az évszázadok homályosnak, "sötétnek" látszanak. A történelmi adatok hiánya is okozza azt az érzést, mintha az 1. évezred második felében "nem történt volna semmi". Ez is hozzájárult a napjainkban nagy szenzációt kiváltó kitalált középkor elmélet születéséhez, amely szerint a 6-9. század közötti Európa mintegy három évszázadon át gyakorlatilag nem létezett!
[szerkesztés] Haladó középkor (11-14. század)
A 11. századtól valamivel nagyobb stabilitás alakult ki Nyugat-Európában. A népvándorlás a mongolok hadjáratait leszámítva megszűnt. A nyugat-európai keresztény királyságok katonailag megerősödtek. Az új kelet-európai és észak-európai államok uralkodói szintén bevezették a kereszténységet, így az utolsó pogány törzsek is beilleszkedtek Európába.
A 11. századi nagy egyházszakadás következtében végleg elkülönült egymástól a kereszténység két nagy ága: a római pápa által irányított katolikus egyház vallási hatalma Európa nagyobb részére terjedt ki, míg a keleti ortodox egyház a pátriárkák vezetésével elsősorban a Kis-Ázsiára és a Balkán egy részére kiterjedő Bizánci Birodalomban, valamint Kelet-Európa néhány fejedelemségében uralkodott. A nyugati kereszténységen belül a kialakuló Pápai Állam és Német-római Birodalom területegyesítő törekvései a két nagyhatalom küzdelmét eredményezték (invesztitúraharc). A konfliktus a két fél megegyezésével és szövetségével zárult, amelyben a pápa megerősítette az keresztény országok egyházai fölötti korlátlan hatalmát. Ezenkívül a nyugati keresztény államok nagyobb egységét eredményezték a 12. században meginduló közös keresztes hadjáratok is, amelyek során a szövetkezett európai uralkodók elfoglalták a közel-keleti Palesztinát az araboktól és ott több mint egy évszázadon át fennálló keresztény államot alapítottak (Jeruzsálemi Királyság).
Itáliában és Flandriában területi függetlenséget élvező szabad városok fejlődtek ki. Ahogy az utazással járó veszély enyhült, a kereskedelem ismét fejlődésnek indult, és a helyben toporgó gazdaság lassan újraindult Európában. Politikai szempontból a haladó középkor az egész földrészen fokozatosan elterjedő hűbéri rendszer (feudalizmus) jegyében telt el. A 14. század elejére a legtöbb országban erős centralizáció, központosított királyság épült ki.
Spanyolországban az arab fennhatóságú városok visszahódítása zajlott. Ennek egyik következményeként a keresztény világ hozzáférhetett a nagy műveltségű mohamedán uralkodók (kalifák) könyvtáraihoz és az arab kódexmásolóknak köszönhetően ott megőrzött klasszikus ókori irodalomhoz és filozófiához. A 12. századtól kialakultak a nagyobb Európai városokban az első egyetemek főként a papság oktatása céljából. Az írástudás növekedett és fejlődésnek indultak a művészetek: szobrászat, zeneművészet, építészet. Hatalmas katedrálisok épültek szerte Európában, először a román, majd később a dekoratívabb gótikus stílusban.
A szellemi fejlődés a vallási megújulás igényét is magával hozta. Megjelentek az első eretnekmozgalmak. Egyes vallási közösségek, amelyek a Jézus tanítása szerinti életet hirdették, megmenekültek az üldöztetéstől. Így például a pápa szentesítette Szent Ferenc és Szent Domonkos mozgalmát, és az ezekből létrejövő szerzetesrendek a korszak egész szellemi életére nagy hatást gyakoroltak.
[szerkesztés] Késő középkor (14-15. század)
[szerkesztés] A középkori Európa válsága
A 14. század újra hanyatlást hozott, aminek több eltérő oka volt. Az egyesülő gazdaságban a 11. század óta zajló hosszú enyhe inflációs folyamat után bekövetkezett az első gazdasági visszaesés. A hosszú középkori meleg korszak után Európa éghajlata is leromlott, beköszöntött a kis jégkorszak. Európa népességének harmadát ragadta magával a 14. század közepén kitört fekete halál (pestis) különösen a népesebb városokban, a fejlődés központjaiban. A katasztrófa hirtelen véget vetett a megelőző egy-két évszázadban megindult intenzív változásoknak, amelyek csak jóval később, a korai újkorban tudtak új erőre kapni.
A politikai életet növekvő zűrzavar jellemezte, az európai népeket a királyságok közti parttalan háborúk gyengítették, mint például a százéves háború. Mindezt tetézték az első nagy parasztfelkelések pusztító társadalmi következményei, valamint az eretnekek (katharok, bogumilok) kegyetlen üldözése.
A középkori társadalmi rendszert végül a pestisjárvány, az ezt követő nagy éhínség, az ismétlődő háborúk és népfelkelések együttesen sodorták válságba.
[szerkesztés] Az újjászületés évszázada
Az előző század drámai emberveszteségei a 15. században az európai gazdaság és társadalom radikális újjászervezését eredményezték. A városokban a kereskedelem és az ipar új területeken indult növekedésnek, mint pl. textilkereskedelem, gyapjúgyártás, banki szolgáltatás és fegyverkereskedelem. A százéves háború idején ugyancsak komoly fejlődésnek indult a vasércbányászat és a fegyvergyártás.
A városi polgárság tőkefelhalmozása és felgyorsult termelékenysége a nyugat-európai társadalmak többi rétegére is hatást gyakorolt. A felgyorsult kereskedelem lehetővé tette a földesurak számára, hogy fokozatosan túllépjenek az uradalmi gazdaságon, ezért felrúgva a hagyományokat elkezdték kirekeszteni a parasztokat a közös birtokokról.
Az elégedetlenség népfelkelésekhez vezetett, emiatt az uralkodók növelték a katonaságot és a hatalmuk központosítását. Egyes uralkodók, mint például XI. Lajos, a "pókkirály", a centralizáció elvét ügyesen felhasználták, hogy minden alkotmányos korlátozást félredobva teljesen önkényesen gyakorolják a hatalmat.
A 15. század Itáliában a humanizmus és a reneszánsz korszaka. A városi polgárság felemelkedése a szellemi, gazdasági és társadalmi újjászületés igényét hozta létre. Maga a reneszánsz (olasz rinascimento) kifejezés is „újjászületést” jelent (a mintának tekintett ókori római civilizáció újjászületése értelmében). A 16. századtól a reneszánsz mozgalma tovább terjedt egész Nyugat-Európában.
A korszak meghatározó eseménye volt az Oszmán Birodalom térhódítása Európában. A Bizánci Birodalom megdöntése és Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után a török szultánok egymás után igázták le a balkáni országokat, és előrenyomulásuk már Közép-Európa és Dél-Európa valamennyi országa számára közvetlen fenyegetést jelentett.
[szerkesztés] Az újkor kezdete (1492-1642)
A 16. század és a 17. század első fele forradalmi változásokat hozó új korszak volt. A marxista korszakbeosztás szerint ez a késő középkor utolsó szakasza.
Amerika felfedezése és a gyarmatosítások következtében az európai kereskedelem súlypontja a Mediterráneumból áttevődött az Észak-Atlanti térségbe, és ezzel együtt az európai gazdaság centruma is áthelyeződött Észak-Itáliából és a Német-római Birodalomból az Atlanti-óceán partvidékére. Ennek hatására új nagyhatalmak alakultak ki, mint például Hollandia és Spanyolország, és hamarosan Anglia és Franciaország jelentősége is megnövekedett.
A gyarmatosítással Nyugat-Európa kilépett korábbi kereteiből és gyors terjeszkedésbe kezdett. A világ kinyílt, és az emberi történelem ettől kezdve egységessé vált. Az újkor fogalma így a középkor fogalmával szemben már az egész világra vonatkoztatható (a többi földrészen mint az "európai gyarmatosítás kora").
Bővebben lásd: Korai újkor
[szerkesztés] A Bizánci Birodalom története
Bővebben lásd: Bizánci Birodalom
[szerkesztés] A középkori arab civilizáció
Bővebben lásd: Az arabok története
Based on work by