Írország
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
|||||
| mottó: Éire go deo (Írország mindörökké) |
|||||
 |
|||||
| Államforma | köztársaság | ||||
| Hivatalos nyelv | ír, angol | ||||
| Főváros | Dublin |
||||
| Legnagyobb város | Dublin | ||||
| Legmagasabb csúcs | Carrantuohill (1.040 m) | ||||
| Elnök | Mary McAleese | ||||
| Taoiseach | Bertie Ahern | ||||
| Terület - teljes - ebből víz |
117. 70 273 km² 2 % |
||||
| Népesség - 2005. évi adat - népsűrűség |
119. 4 130 700 fő 56 fő/km² |
||||
| GDP - teljes (2005) - egy főre jutó |
47. 164 190 millió USD 36 775 USD |
||||
| Pénznem | Euró¹ (€) (EUR) |
||||
| Időzóna | UTC GMT (NYISZ: +1) | ||||
| Függetlenség Angol-ír Szerződés |
Az Egyesült Királyságtól: 1921. december 6. |
||||
| Himnusz | Amhrán na bhFiann (A katona dala) |
||||
| TLD | .ie | ||||
| Nemzetközi gépkocsijel | IRL | ||||
| Hívószám | +353 |
||||
| ¹ 1999 előtt: ír font (Punt) | |||||
 |
|||||
Írország (Ireland, Éire) alatt az Ír Köztársaságot (Republic of Ireland, Poblacht na hÉireann) értjük. Európa észak-nyugati részén és harmadik legnagyobb szigetén, az Ír-szigeten található. A sziget északi része (hat megye) brit fennhatóság alá tartozik, ezt nevezik Észak-Írországnak. A sziget többi része a tulajdonképpeni Írország.
Írország zászlajának színei a zöld, fehér és a narancssárga. Az egyetlen olyan ország a világon, amelynek címerében egy hangszer van: egy hárfa. Ennek oka a zene kitüntetett szerepe az ír hagyományban.
Két hivatalos nyelve van: az ír és az angol. Fővárosa, és egyben legnagyobb városa Dublin. Jelenlegi elnöke nő, Mary McAleese. Az írek nem használják a prime minister kifejezést a miniszterelnökre, mert annak olyan íze van, mintha angol miniszterelnökük lenne. Helyette az ír nyelvű taoiseach szó jelöli az ír miniszterelnököt. A taoiseach megjelölésnek finom iróniája, hogy a szó „klánfőnök”-öt jelent írül, a miniszterelnök-helyettesre használt tanaiste pedig „klánfőnök-helyettes”-t. A jelenlegi taoiseach Bertie Ahern.
Az ország nemzeti himnusza az Amhrán na bhFiann (A katona dala).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Földrajz
Írország az Atlanti-óceán északkeleti- és Európa északnyugati részén található Ír-sziget öthatodát teszi ki. Területe 70 273 km² (míg a teljes Ír-szigeté 84 421 km²). A Brit-szigettől az Ír-tenger, Európától pedig a Kelta-tenger választja el.
[szerkesztés] Domborzat
Dombok, hegyek inkább csak a partok mentén találhatók, és ezek sem túl magasak. Legmagasabb pontja, a Kerry megyében található Carrauntuohill-csúcs (ír nyelven: Corrán Tuathail) 1041 m magas.
[szerkesztés] Vízrajz
Leghosszabb folyója, a Shannon kettészeli a szigetet.
[szerkesztés] Éghajlat
[szerkesztés] Növény- és állatvilág
[szerkesztés] Környezetvédelem
[szerkesztés] Történelem
[szerkesztés] Ókor
[szerkesztés] Az első telepesek
Írország ókori történelméről az ír mitológia, néhány római történetíró utalásai és a régészeti leletek alapján vannak ismereteink.
A sziget első lakói a középső kőkorban, Kr. e. a 6. évezredben érkezhettek, amikor a sarki jégsapkák kezdtek visszahúzódni. Kr. e. 4000 körül a kontinensről megismerték a földművelést, ezzel magas neolitikus kultúra alapjait vetették meg. Ebből az ídőszakból származnak a hatalmas kőtömbök (dolmenek, kőkörök) melyeket rituális és asztrológiai célokra állítottak különböző helyeken.
Kr. e. 2500 táján kezdődött a bronzkor. Ebből az időből míves arany és bronz díszek, fegyverek maradtak ránk. Bizonyítékaink szerint a szigeten élők ebben az időben már heves kereskedelmet folytattak a kontinenssel.
[szerkesztés] A kelták
A vaskor kezdetével érkeztek a szigetre a kelták, de még inkább a vaskor érkezett velük a szigetre. Több hullámban hódították meg a szigetet a Kr. e. 3. és 1. század között, a legnagyobb hullám a az ír nyelv és nép névadója, a gael-eké volt. (A kelták hódításairól a mítikus Hódítások könyve tudósít.) Több mint 100 kisebb törzsi királyság (tuath) jött létre az Ír-szigeten.
Egyes királyok más királyok fölött is uralkodtak, mások csak korlátozott hatalommal rendelkeztek. Ebben a rendszerben elkülönült az arisztokrácia, a klérus és a parasztság. A harcokban csak az arisztokraták vettek részt. A klérus a druidákból állt, ők foglalkoztak a közösségek vallási, szellemi életével, egészségével, ők adták tovább a kiválasztottaknak a mágikus, asztrológiai és történelmi tudást, ugyanakkor költők, zenészek is voltak. (Bár a fílik is költők és zenészek voltak, nekik egészen más státuszuk volt a kelta társadalmakban, mint a druidáknak: ők mai kifejezéssel a hatalmi propagandáért feleltek.)
A kelta társadalmakban a Brehon-törvények uralkodtak, melyek az áldozat társadalmi státuszától függően büntették a törvénytelenséget. Halálbüntetés nem volt.
[szerkesztés] Róma
Kr. u. 43-ban Rómáé lett Britannia. Skócia és Írország független maradt. Britannia és Írország között továbbra is fennmaradt a kereskedelmi kapcsolat, ám a Római Birodalom bukása után, a 400-as években az írek elfoglalták Skóciát, Walest és Cornwallt. Később a britek mindenhonnan kiűzték őket, kivéve Skóciát, ahol a Dal Riata klán tovább élt. A Skóciában élő keltákból alakult később a skót királyság.
[szerkesztés] A kereszténység
Írországban a kereszténység a 400-as években kezdett elterjedni. Az első keresztény misszionárius talán egy Palladius nevű szerzetes volt, aki 431-ben érkezett a szigetre. Egy évvel később megérkezett Szent Patrik is, Írország védőszentje. Ő volt a legsikeresebb terjesztője a keresztény hitnek, alakjához számtalan legenda fűződik.
Állítólag Szent Patrik vezette be a latin ábécét, amely igen fontos lépés volt, hiszen ezzel írott formában rögzíthették az igen gazdag ír, szájhagyomány útján terjedő kultúrát. Patrik és társai több száz templomot és kolostort alapítottak. A kolostorok lassan kulturális központokká váltak, és olyan hatalomra tettek szert, akár a kiskirályságok.
[szerkesztés] Középkor
[szerkesztés] A vikingek
A 9. századtól a vikingek folyamatosan támadták Britanniát, Írországot és Franciaország északi részét hadizsákmány gyűjtés céljából. 840-ben egy egész évet maradtak Írországban. Néhány táborhelyen erődöt építettek, amelyek köré később városok épültek. Ilyen volt Dubhlinn (Dublin), Vadrefjord (Waterford) és Cork. 851 után az íreknek sikerült elűzniük őket, ám 914-ben újra támadtak, visszahódítva Dublint és Waterfordot. A legerősebb ír király, Niall Glúndub - aki egyben a legerősebb klánhoz, az Uí Néill-hez (később O'Neill) tartozott - megpróbálta kiűzni őket, ám 919-ben egy csatában életét vesztette. A vikingek még két várost alapítottak: Veisfjordot (Wexford) és Limericket. 950 után a támadások abbamaradtak, és a vikingek letelepedtek a keleti partoknál. Innen irányították a sziget egy részét, és idővel elíresedtek. Hatalmukat Brian Boru nagykirály törte meg, aki egyesítette az ír királyságokat. A clontarfi csata után, ahol maga Brian Boru is életét vesztette, kezdődött a hosszas viszálykodás az ír királyok között.
[szerkesztés] Az anglo-normannok
A hatalomért folyó harc Írországban odáig fajult, hogy az egyik király, Dairmait Mac Murchada, a normannokhoz fordult: Pembroke earljének, Richard de Clare-nek (akit Strongbow, azaz Hosszú Íj néven ismernek) segítségét kérte a hatalom megszerzéséhez. A normann lovag 1169-ben seregével legyőzte Leinstert és Dublint, így Dairmait Mac Murchada átvehette a hatalmat a területek fölött. Halála után Strongbow lett az új király. Ám II. Henrik angol király tartott attól, hogy egy megerősödött normann kolónia a riválisa lehet; 1155-ben IV. Adorján pápa bullája engedélyt adott Henriknek, hogy elfoglalja Írországot, területeket ajánlva neki, ha megállítja az ír egyházban elhatalmasodott korrupciót - valójában nem mellékesen az volt a pápai adminisztráció célja, hogy a híresen független kelta egyházat a buzgó ortodox normannok Rómának kezesebb hívévé tegyék.
Henrik 1171-ben támadta meg Írországot, így ő lett az első angol király, aki ír földre lépett. Miután megszerezte a hatalmat, Írországot fiának, Jánosnak adományozta, és kinevezte őt Írország lordjának (Lord of Ireland). Halála után fia követte őt a trónon, így János király alatt Írország egyesült Angliával.
Az angolok hatalma lassan a Pale-re (Palánk), a Dublin környéki vidékre korlátozódott. Az ide települő angol arisztokrácia lassan elíresedett, ők lettek az úgynevezett Old English, akik közösséget vállaltak az írekkel, Írországot saját hazájuknak tartották, és a reformáció után is katolikusok maradtak.
[szerkesztés] Reformáció
[szerkesztés] A kezdetek
1536-ban VIII. Henrik szakít a pápával, és megalapítja az anglikán egyházat. Míg az angolok, walesiek, és később a skótok is, átvették a protestáns vallást, addig az írek megmaradtak katolikusnak. Ez a tény meghatározó volt az ír történelem további alakulásában.
[szerkesztés] Cromwell
A 17. század elején skót és angol (protestáns) telepesek érkeztek Írország északi területeire. Bevezettek egy sor diszkriminatív törvényt, mely elsősorban az ír katolikusokat sújtotta.
1641-ben, az angol polgárháború kitörésével párhuzamosan az ulsteri katolikusok fellázadtak, és megtámadták a protestáns ír telepeseket. A polgárháborúban több mint tízezer protestáns vesztette életét.
1653 és 1658 között Angliát a polgárháborúban győztes Oliver Cromwell irányította, aki nemcsak megrögzött protestáns, de igen keménykezű kormányzó volt. 1649-ben seregével Írországba ment, hogy megtorolja azt, hogy az írek a polgárháborúban a katolikus angol király oldalára álltak. Cromwell a droghedai mészárlás nyitánya után körben meghódoltatta és feldúlta az országot, emberek ezreit mészárolva le.
[szerkesztés] II. Jakab
Cromwellt az angol monarchia helyreállítása után II. Károly, majd őt II. Jakab követte. Jakab bevezetett egy sor olyan rendelkezdést, mely visszaállította jogaikba a katolikusokat. Amikor a katolikusok magasabb funkciókat is elkezdtek betölteni, mint az addig szokásos volt, az angol parlament gyanakodni kezdett, hogy a király vissza akarja hozni a katolicizmust. Jakab lánya, Mária, feleségül ment a protestáns Orániai Vilmoshoz, aki ezáltal Jakab jogos utódjává vált. Ezalatt megerősítették az ír hadsereget, arra az esetre, ha Jakabnak szüksége lenne rá.
1688-ban Jakabnak fia született, akit katolikusnak keresztelt, és azt akarta, hogy ő kövesse majd a trónon. A parlament ezzel nem értett egyet, és üzenetet küldtek Orániai Vilmosnak, hogy jöjjön, és foglalja el a trónt. 1689-ben el is foglalta, és az ulsteri protestánsok is biztosították őt támogatásukról. Jakab Franciaországba menekült.
1690-ben Jakab Írországba ment, hogy sereget gyűjtsön. Elkezdődött a harc az ír protestánsokkal. Végül a boyne-i csatában Orániai Vilmos és a protestánsok győzelmet arattak a katolikusok fölött. A csata emlékére minden évben felvonulnak a protestánsok a harc színhelyén (az Orániai Rend híres belfasti felvonulása).
[szerkesztés] Wolfe Tone és az egyesülés
1791-ben Belfastban Theobald Wolfe Tone megalapítja az Egyesült Írek Szövetségét (United Irishmen) haladó szellemű protestáns és katolikus írekből. A szervezet a két vallás békés együttélését célozta meg. A britek veszélyt látnak a szövetségben, és 1798-ban elítélve kivégzik néhány tagját. Wolfe Tone erre felkelést robbant ki, amelyet a Vinegar-dombi mészárlással az angolok kegyetlenül levernek. Ekkor Franciaországból erősítés érkezik, de az angolok ezt is legyőzik, a franciákat támogató íreket pedig hazaárulás vádjával kivégzik vagy tömlöcbe vetik. Wolfe Tone a börtönben öngyilkos lesz.
A felkelésre válaszul a protestáns arisztokrácia nyomására 1800-ban az Act of Unionnal (Egyesülési törvény) egyesítik az ír és a már egyesült angol-skót királyságot. Ezzel létrejön Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága (United Kingdom of Great Britain and Ireland).
[szerkesztés] Egyenjogúság
Daniel O’Connell, katolikus ügyvéd, 1828-ban kampányt indított az ír katolikusok egyenjogúsága érdekében. A valódi cél az Unió felbontása. Naggyűléseket szervezett Írország történelmi színhelyein, amelyeket a résztvevők túl magas száma miatt (olykor félmillióan is összegyűltek) az angolok betiltottak. Ám O’Connellnek mégis sikerül eredményeket elérnie a katolikus emancipáció érdekében, és ennek fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy később róla nevezik el Dublin legnagyobb utcáját.
[szerkesztés] A nagy éhínség
1845-ben észlelték először azt a burgonyakórt (phytophthora infestans), amely attól kezdve minden évben elpusztította az ország burgonyatermését - elrothasztotta még lábon. Mivel a burgonya volt az ír parasztság fő tápláléka, és takarmányként is használták, élelem nélkül maradtak. Az angol és a protestáns ír földesurak (katolikusok csak 5%-át birtokolták a földnek Írországban addigra már), kihasználva a szegénységet, elűzték a fizetni képtelen családokat földjeikről, házaikat leromboltatták, hogy nagyobb legelőkhöz jussanak.
1841-ben Írország lakosainak száma 8 175 000 volt. Ezt a számot azóta sem sikerült megközelíteni. 1846-tól kezdődően több mint egymillió ember éhenhalt, további félmillió pedig – legyengült szervezete miatt – valamilyen betegség áldozata lett. Több millióan Amerikába, Angliába, Ausztráliába vagy a világ más tájaira emigráltak az éhínség elől, és ott kolóniákat létesítettek. Az emigrációs hullám nagyjából 1900-ban zárult le.
Jelenleg Írországban kb. 3 920 000 ember él. A legtöbben úgy gondolják, Anglia tehetett volna az éhínség és a kivándorlások ellen, ám szándékosan nem cselekedett.
[szerkesztés] Nemzeti mozgalmak, függetlenségi harcok
[szerkesztés] IRB
1858-ban megalakult az Ír Köztársasági Testvériség (Irish Republican Brotherhood, más néven Fenians, azaz feniánusok), azzal a céllal, hogy ha kell, erőszakkal is kivívja az ír függetlenséget. Az Amerikába emigrált írek támogatták őket, így volt is némi esélyük elérni céljukat. 1867-ben kirobbantottak egy felkelést, amit az angolok levertek. Az IRB ezzel nem szűnik meg, csak föld alá kényszerül egy időre.
Időközben a protestáns ír középosztály is megrendült látván Anglia tétlenségét az éhínség alatt, Isaac Butt megalapítja az Ír Önrendelkezési Pártot (Home Rule Party), amely nem akar teljes függetlenséget Angliától, csak saját parlamentet és saját igazságszolgáltatást.
[szerkesztés] C. S. Parnell
1879-ben Charles Stewart Parnell lesz a párt vezetője, aki megalapította a Földligát is (Land League). Gyűléseket, tüntetéseket szervezett az ír parasztok érdekében. A Földligához kapcsolódik a bojkott kifejezés is: egy Boycott nevű földesúr ellen alkalmazták először az ír parasztok, aki végül is katonai segítséget kellett, hogy hívjon a betakarításhoz, majd megszégyenülten elhagyta az országot.
Ebben az időben több szervezet is alakult. Az Ír Önrendelkezési Párt nem akart teljes függetlenséget, csak független parlamentet, a módos protestánsokból álló Ír Unionisták (Irish Unionists) viszont helyeselték az Egyesülési törvényt, és azt akarták, hogy minden maradjon változatlanul. Az ő ellentétpárjuk volt az Ír Nacionalisták (Irish Nationalists), akik teljesen független nemzetet akartak. Az Ír Republikánusok (Irish Republicans) abban különböztek az előbbiektől, hogy a független ír köztársaság létrehozását mindenek fölé helyezték, és az Ír Nacionalistákkal ellentétben nem fektettek hangsúlyt a független nemzet eszményére.
Parnell pártja nem várt sikereket ért el a választásokon, ám 1890-ben a katolikus egyház megbuktatta, mert kiderült, hogy évek óta viszonyt folytat párttársa feleségével, Katherine O'Shea-vel, ráadásul nem volt hajlandó lemondani a párt vezetéséről, így az kettészakadt. Parnellt végül lemondatták, egészsége gyorsan megromlott, s egy éven belül meghalt.
[szerkesztés] A kelta reneszánsz
Az Ír Nacionalisták nemzeti újjászületési mozgalmat indítottak: 1884-ben megalakult a Gael Atlétikai Szövetség, a GAA (Gaelic Athletic Association), melynek célja a hagyományos, „történelmi” ír sportok népszerűsítése. 1893-ban, protestáns kezdeményezésre, megalakult a Gael Liga (Gaelic League), melynek fő céljai az ír nyelv megmentése és újbóli elterjesztése, valamint a hagyományos ír irodalom és kultúra népszerűsítése voltak. A GAA és a Gael Liga tevékenységét nevezik Kelta (Gael) reneszánsznak (Gael Revival).
[szerkesztés] Mi Magunk
1900-ban az IRB elkezdett újjászerveződni, majd 1905-ben megalakult a leghatározottabban angolellenes párt, a Sinn Féin (Mi Magunk), melynek vezetője a dublini Arthur Griffith.
Griffith a Magyarország feltámadása (The Resurrection of Hungary) című könyvében fejtette ki elveit az ország függetlenségét illetően, példaértékűnek tartván az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést.
Eközben a parlamentben éles és végeláthatatlan viták folytak Írország függetlenségéről - mivel a protestánsok ki akartak maradni minden, az íreket érintő rendeletből, továbbra is angol kormányt akartak. 1913-ban létrejött az Ulsteri Önkéntes Erők (Ulster Volunteer Force), egy rendkívül agresszív katolikusellenes félkatonai szervezet, amely ellen a rendőrség nem tette meg a megfelelő lépéseket, így a katolikusok is megalakították a maguk félkatonai szervezetét, az Ír Önkéntes Erőket (Irish Volunteer Force).
[szerkesztés] A húsvéti felkelés
1916-ban, amikor felismerték, hogy az I. világháború még évekig eltarthat, és Angliának nincs ideje rájuk figyelni, az IRB és az IVF felkelést szerveztek. Patrick Pearse vezetésével április 4-én megszállták Dublin néhány stratégiai pontját, majd a Főposta előtt felolvasták az Írországot független köztársasággá nyilvánító kiáltványt, és felhúzták az ír zászlót.
Az angolok leverték a felkelést, és 15 vezetőjét kivégezték. A Sinn Féint hibáztatják a felkelésért, holott az IRB állt az egésznek a hátterében. Ám éppen ennek a vádnak köszönhetően a Sinn Féin Írország legnépszerűbb pártja lesz. 1917-ben Éamon de Valerát bízzák meg a párt vezetésével. A félig ír félig spanyol de Valera a Húsvéti felkelés egyik vezetője volt, ám nem végezhették ki, mivel amerikai állampolgársággal rendelkezett. Elhatározta, hogy saját kormányt alakítanak, visszautasította a választások útján nyert westminsteri helyeket, és elkezdi a húsvéti felkeléskor függetlennek nyilvánított Írország kormányzását. Az illegális parlament neve Dail Eireann (a mai, hivatalos parlamentet is így hívják), és 1919. január 21-én tartja első ülését.
[szerkesztés] IRA
Miután az angol kormány letartóztatta az illegális ír kormány tagjait, megalakult az Ír Köztársasági Hadsereg (Irish Republican Army), akik különböző gerillaakciókkal próbálták lehetetlenné tenni az angol kormány munkáját. 1920-ban, Michael Collins vezetésével, a gerillaháború egyre nagyobb méreteket öltött. November 21-én az IRA tagjai lelőttek tizenegy brit katonát. Válaszul az angol katonák benyomultak egy dublini hurling- (ír futball) mérkőzésre, és tüzet nyitottak az ártatlan szurkolókra. Ez az esemény az első a Véres vasárnap (Bloody Sunday) néven elhíresült tragédiák közül. Az IRA válasza nem késett sokat, tíz nappal később megöltek tizenhét brit katonát.
1921-ben az angol kormány tűzszünetet kért, és tárgyalni hívta a Sinn Féint valamint az IRA-t. A küldöttséget Arthur Griffith és Michael Collins vezeti. A tárgyalások eredményeképpen aláírtak egy egyezményt (angol részről David Lloyd George miniszterelnök és Winston Churchill gyarmatügyi miniszter), az ún. Angol–Ír Egyezményt (Anglo-Irish Treaty).
[szerkesztés] A mai Írország létrejötte
[szerkesztés] Polgárháború
Az Angol-Ír Egyezmény kimondta Írország két részre szakadását. A protestáns többség lakta hat ulsteri megye Észak-Írország néven angol fennhatóság alatt maradt, a sziget többi huszonhat megyéje pedig Ír Szabadállam (Irish Free State) néven függetlenséget nyert, ám a Brit Nemzetközösség tagja maradt.
Az eredménnyel sokan elégedetlenek voltak, így például de Valera is, melynek következtében mind a Sinn Féin, mind az IRA két pártra szakadt. Az egyezményt támogató IRA-sokból lett az Ír Szabadállam első önálló hadserege, a Sinn Féinben pedig Arthur Griffith leváltotta miniszterelnöki pozíciójából de Valerát.
Mindez testvérháborúhoz vezetett, elkezdődött az egy éven át tartó ír polgárháború. Michael Collins-szal saját módszerével végeztek egykori tanítványai, Arthur Griffith-t pedig beteg szíve vitte sírba a háború alatt.
[szerkesztés] Az Ír Köztársaság
A polgárháború után Cosgrave miniszterelnökre hárult az ország újjáépítésének feladata. De Valera új pártot alapított Fianna Fáil néven, és elindult az 1927-es választásokon, ahol viszonylag jó eredményeket értek el. Az Ír Szabadállam - Kanadával és Dél-Afrikával együtt - ráveszi az angol kormányt, hogy elfogadtasson egy olyan törvényt, amely kimondja, hogy az államok eltörölhetnek bármely olyan törvényt, ami függetlenségük előtt lépett érvénybe. Ezzel a törvénnyel elméletileg az Angol-Ír Egyezményt is semmissé nyilváníthatnák, és ezáltal teljes függetlenséget nyerhetnének, ám Cosgrave nem teszi meg ezt a lépést.
Az IRA egyre erősebb lesz, és a kormánypárt (a mérsékelt Cumann na nGaedheal) megszorító intézkedései csak arra jók, hogy saját népszerűségét rombolják. 1932-ben a Fianna Fáil nyerte meg a választásokat, és de Valera miniszterelnök lesz. Ettől kezdve mindent megtett azért, hogy az angol befolyást a lehető legjobban minimalizálja, és hogy megszakítson minden angol kapcsolatot. Ez a gazdaság romlásához vezetett, Írország még nem volt felkészülve a teljes szabadságra.
1937-ben de Valera elfogadtatta a Köztársaság új alkotmányát, mely az Irish Free State helyett az Éire megnevezést használja Írországra, ugyanakkor kimondja, hogy az állam élén nem a király, hanem egy választott államelnök áll, a miniszterelnöki funkció helyét pedig a taoiseach veszi át.
A II. világháború Észak-Írországot is háborúba kényszerítette Anglia oldalán, Írország azonban semleges maradt. Az IRA azonban kollaborált a németekkel, fegyverkereskedelmet bonyolít le velük. Anglia szőnyegbombázása alatt Észak-Írország nem készült fel a légelhárítással, remélve, hogy Németországot csak Anglia érdekli, velük nem törődik. Tévednek: a németek lebombázzák Belfastot és Derryt, sőt a semleges Írország néhány városát is.
Az 1948-as választásokat de Valera pártja elveszíti, helyét a John Costello vezette koalíció veszi át. Costello ki akar lépni a Brit Nemzetközösségből, teljesen független államot akar. 1949 húsvétján el is éri a célját. Írország kilép a Brit Nemzetközösségből, és Ír Köztársaság néven elnyeri a teljes függetlenséget. Costello azt remélte, hogy ezzel az erőszaknak vége lesz Írországban, ám téved; az Ír Republikánusok az ideális köztársaságot az egész Ír-sziget egyesülésében és függetlenségében látják.
[szerkesztés] Éhségsztrájkok
1959-ben de Valera lett Írország köztársasági elnöke, és 1973-ig ő is maradt az ország első számú politikai vezetője. Az ország gazdasága lassan fejlődni kezdett, az IRA pedig még egy évtizednyi gerillaakció után lemondott az agresszív stratégiáról, és békés módszerekhez próbált folyamodni. Ezzel azonban nem minden tagja értett egyet, így 1969-ben az IRA kettészakadt, baloldali orientációjú ún. „hivatalos” szárnyra (Official IRA, OIRA), mely gyakorlatilag beszüntette működését, és „ideiglenes” szárnyra (Provisional IRA, PIRA), amely folytatja a szervezet hagyományait, és észak-írországi valamint angliai bombamerénylet-hadjáratokba kezd. Az angol kormány házkutatási-, kétségbeesett tüntetés-leverési- vagy megalapozatlan bebörtönzési akciói csak egyre erősítették az „ideiglenes” IRA népszerűségét. Újabb Véres vasárnap (1972) és egy Véres péntek következik, amikor a brit katonák ismét fegyvertelen embereket ölnek meg.
Az IRA és a brit rendfenntartók közti hosszú harc eredményeként 1973 és 1980 között 1398 ember veszti életét bombamerénylet, taposóakna vagy golyó által.
Az IRA-s foglyok a Maze börtönben kerültek, ahol a "soronkívüli" kategóriába tartoztak. 1976-ban az angolok eltörlik ezt a kategóriát, az IRA-s foglyok többé nem számítanak politikai fogolynak, a gyilkosokéval megegyező elbánásban részesülnek. A hírre több IRA-s fogoly visszautasította a rabruha használatát, pokrócot borítottak magukra, nem tisztálkodtak, nem borotválkoztak, sőt cellájuk falára vizeltek. 1980-ban foglyok egy csoportja éhségsztrájkba kezdett, a soronkívüli jogok visszaszerzéséért. A sztrájk lezárult, amikor ígéretet kaptak követeléseik teljesítésére, ám 1981 márciusában Bobby Sands vezetésével újraindult, miután kiderült, hogy az ígéretet nem tartják meg. Az akkori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher süket maradt a foglyok követeléseire, és Bobby Sands kilenc társával együtt éhenhalt.
[szerkesztés] További merényletek
1984. október 12-én az IRA bombamerényletet hajtott végre a brightoni Grand Hotel ellen, mialatt Thatcher és pártja megbeszélést tart az épületben. Öt ember meghalt, sokan megsebesültek, a szálloda egy része ledőlt, Thatcher is csak óriási szerencsével maradt életben.
Ezt követően az angol kormány megpróbált megegyezésre jutni Észak-Írországgal, többek között beleszólást biztosít neki az észak-ír politikába. Ezt sem Észak-Írországban sem Írországban nem nézték túl jó szemmel. A merényletek folytatódtak, megtorlás megtorlást követ, egészen a kilencvenes évek közepéig.
[szerkesztés] Béketárgyalások
1993-ban az események minden résztvevője úgy gondolta, hogy ideje tárgyalóasztalhoz ülni. Az ún. Downing Street-i nyilatkozatban Anglia kijelentette, hogy nincs semmilyen „saját stratégiai vagy gazdasági” célja Észak-Írországgal, és kilátásba helyezte egy egyesült Írország létrehozását, amennyiben ez a döntés a többség döntését képviselné. Ez a kijelentés feldühítette az Ulsteri Unionistákat (UUP), akik azzal vádolták a brit kormányt, hogy eladja Észak-Írországot a Sinn Féinnek. A mérsékelt politikai pártok viszont örömmel fogadták a kormány kijelentését, mindkét oldalon.
Később a brit kormány pontosított, és fegyverletételhez kötötte a tárgyalások elkezdését. Bill Clinton amerikai elnök is bekapcsolódott a békekampányba, és megkérte az IRA-t, hogy hirdessen végleges tűzszünetet. 1994. augusztus 31-én az IRA ezt meg is tette, és bár nem mondta ki, hogy az végleges lenne, kihirdette a „katonai tevékenységek teljes leállítását”. Október 13-án az észak-ír protestáns félkatonai ernyőszervezet, a CLMC (az UVF-et és az UDA-t képviselő Combined Loyalist Military Command) is hasonlóképpen tett.
A brit kormány tárgyalási időpontokat egyeztetett a Sinn Féinnel, melynek vezetőjét, Gerry Adams-et a Fehér Házba is meghívták Szent Patrik-napra. A tárgyalások el is kezdődtek 1995-ben, ám sem a Sinn Féint, sem az észak-ír lojalistákat nem engedték a tárgyalóasztalhoz. John Major brit miniszterelnök ezt azzal magyarázta, hogy a szervezeteknek be kell szolgáltatniuk fegyvereiket, ahhoz, hogy a brit kormány komolyan vegye a végleges tűzszünetet. Az IRA dühös válasza: a fegyverek beszolgáltatása nem kezdődhet meg addig, amíg a tárgyalások eredményei nem tisztázódnak, a tűzszünetnek vége! 60 másodperccel a bejelentés után bomba robban Londonban, több millió font kárt és két emberéletet követelve.
1997-ben az új brit miniszterelnök, Tony Blair, bejelentette, hogy a tárgyalások elkezdődnek, a Sinn Féinnel vagy nélküle. A Sinn Féin ekkorra már túlságosan össze van fonódva a tűzszünetet felmondó IRA-val, így nem ülhet tárgyalóasztalhoz. Amikor az IRA látta, hogy Blair komolyan beszélt, és a tárgyalások tényleg elkezdődnek a Sinn Féin nélkül, tűzszünetet hirdetett, hogy az mégis résztvehessen rajtuk.
A tárgyalások menete igen lassú volt, hol az észak-ír, hol az ír felet kellett kitiltani néhány hétre a megállapodás megszegéséért. Végül többszöri nekifutásra, egy 24 órás tárgyalás után, 1998. április 10-én hajnali 5 órakor megállapodás született, amelyet a Nagypénteki egyezmény (Good Friday Agreement) szentesített.
Ez azonban nem jelentette az erőszak végét: az egyezményt ellenző, magát Igazi IRA-nak nevező csoport (Real IRA) bombamerényletekbe kezd.
[szerkesztés] Napjainkban
Az 1999 decemberében létrejött észak-ír kormányban Sinn Féin-tagok is voltak. 2000-ben, majd 2001-ben újra, Anglia felfüggesztette az észak-ír parlamentet, mivel az IRA nem hajlandó letenni a fegyvert. 2001 októberében az IRA elkezdte a fegyverek beszolgáltatását, 2002-ben viszont több incidens arra engedett következtetni, hogy az nem volt teljes, ezért újra felfüggesztették az észak-ír kormányt, melynek státusza jelenleg is függőben van.
Írország gazdasági helyzete az 1980-as évektől rohamosan fejlődik. A munkanélküliség eltűnőben van, az életszínvonal egyre magasabb. Az idegenforgalom a növekvő kelta-mániának köszönhetően soha nem látott méreteket öltött. Ma Európa fejlett országai között is az egyik leggyorsabban fejlődő ország.
A jelenlegi elnök Mary McAleese, a taoiseach pedig Bertie Ahern.
[szerkesztés] Államszervezet és közigazgatás
[szerkesztés] Alkotmány, államforma
[szerkesztés] Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
[szerkesztés] Közigazgatási felosztás
A szigetet a törzsi rendszerben élő kelták idején öt tartományra oszlott: Ulster, Connaught, Leinster, Munster és Meath, ez utóbbi később beolvadt Leinster tartományba, így alakult a ma is számon tartott négyes tartományi rendszer. Ma Ulster 9 megyéjéből 6 az Egyesült Királysághoz tartozik. Az Ír-szigetnek összesen 32 megyéje (county) van, ebből 26 alkotja az Ír Köztársaságot.
Az országot 26 megyére (contaetha / counties) osztották:
- Baile Átha Cliath / Dublin - Baile Átha Cliath / Dublin
- An Chabháin / Cavan - An Cabhán / Cavan
- Ceatharlach / Carlow - Ceatharlach / Carlow
- Ciarraí / Kerry - Trá Lí / Tralee
- Cill Chainnigh / Kilkenny - Cill Chainnigh / Kilkenny
- Cill Dara / Kildare - An Nás / Naas
- Cill Mhantáin / Wicklow - Cill Mhantáin / Wicklow
- An Clár / Clare - Inis / Ennis
- Corcaigh / Cork - Corcaigh / Cork
- Dún na nGall / Donegal - Leifear / Lifford
- Gaillimh / Galway - Gaillimh / Galway
- An Iarmhí / Westmeath - An Muileann gCearr / Mullingar
- Laois / Laois - Port Laoise / Port Laoise
- Liatroim / Leitrim - Cora Droma Rúisc / Carrick-on-Shannon
- Loch Garman / Wexford - Loch Garman / Wexford
- An Longfort / Longford - Longfort / Longford
- An Lú / Louth - Dún Dealgan / Dundalk
- Luimneach / Limerick - Luimneach / Limerick
- Maigh Eo / Mayo -An Bharraigh / Castlebar
- An Mhí / Meath - Áth Troim / Trim
- Muineachán / Monaghan - Muineachán / Monaghan
- Port Láirge / Waterford - Port Láirge / Waterford
- Ros Comáin / Roscommon - Ros Comáin / Roscommon
- Sligeach / Sligo - Sligeach / Sligo
- Tiobraid Árann / Tipperary - Cluain Meala / Clonmel
- Uíbh Fhailí / Offaly - Tulach Mhór / Tullamore.
[szerkesztés] Politikai pártok
[szerkesztés] Védelmi rendszer
Fő szócikk: Írország hadereje
[szerkesztés] Gazdaság
[szerkesztés] Általános adatok
[szerkesztés] Gazdasági ágazatok
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Népesség
[szerkesztés] Általános adatok
[szerkesztés] Legnépesebb települések
[szerkesztés] Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
[szerkesztés] Szociális rendszer
[szerkesztés] Kultúra
[szerkesztés] Oktatási rendszer
[szerkesztés] Kulturális intézmények
könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei
[szerkesztés] Művészetek
- Építészet
- Képzőművészetek
- Irodalom: George Berkeley, Jonathan Swift, James Joyce, George Bernard Shaw, Richard Brinsley Sheridan, Oliver Goldsmith, Oscar Wilde, W.B. Yeats, Patrick Kavanagh, Samuel Beckett, John Millington Synge, Seán O'Casey, Séamus Heaney, Bram Stoker.
- Filmművészet
- Zene
Based on work by 