Filozófia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
Filozófia portál |
A filozófia a metafizika, az esztétika, az episztemológia és logika, a jogelmélet és politológia, az etika, valamint a teológia terén érvényesülő törvényszerűségek tudománya. A filozófia tárgya ezért lehet a világmindenség természete, a szépség mibenléte, a tudás és a megismerés lehetősége, a jogi-politikai normák természete, a cselekedetek helyes vagy helytelen mivolta, az istenség és a transzcendencia léte. Részterülete a társadalomtudományoknak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A „filozófia” jelentése
A filozófia szó jelentése az ógörög philosophia szóból ered, amelynek jelentése: „a bölcsesség szeretete” A sophia kifejezés, amelyet magyarra „bölcsesség”-nek fordítunk, eredeti jelentése szerint mesterségbeli tudást, ügyességet jelentett. Homérosz például az ügyes ács tudását nevezte sophiának.
Sokak véleménye szerint a filozófus feladata az, hogy kutatásait objektíven, elvetve bármely elfogultságot a tárgyalandó problémával kapcsolatban, az ész természetes fényében végezze - a jó példa erre Szókratész „bábáskodó módszere”, amely szerint nem fejtünk ki határozott álláspontot egyik vélemény mellett sem, inkább azok hiányosságaira, esetenként a problémák megoldhatatlanságaira mutatunk rá. Mások - így pl. Hegel - szerint az abszolút elfogulatlanság követelménye teljesíthetetlen, bizonyos problémák ún. megoldhatatlansága pedig viszonylagos.
A philosophos kifejezés először Hérakleitosznál fordul elő: „Nagyon sok dolgot kell saját kutatásuk alapján tudniuk a bölcsességszerető férfiaknak” (Hérakleitosz B 35)
[szerkesztés] A filozófia rövid története
A filozófiában két külön ágként kezelik a nyugati és a keleti filozófiát:
- A nyugati filozófiát három szakaszra szokás osztani: ókori filozófia, középkori filozófia, és modernkori filozófia.
- A keleti filozófia teljesen külön fejlődött a nyugati filozófiai iskoláktól.
Manapság néhény filozófus azt állítja, hogy az emberi civilizáció átlépett a filozófia, "poszt-modern" periodusába. Megint mások pedig úgy gondolják, hogy a "modern" filozófia korát éljük.
[szerkesztés] Nyugati filozófia
[szerkesztés] Görög-római filozófia
Az ókori görög filozófia felosztható: preszókratikus, szókratikus, és Arisztotelész utáni periódusra. A preszokratikus filozófia jellemzője az olyan metafizikai spekulációk, amelyek a világ keletkezéséről szerkezetéről szólnak. Ezért nevezik e kor gondolkodóit természetfilozófusok néven is. Fontosabb preszókratikus filozófusok Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Anaxagorász, Zénón, Démokritosz, Parmenidész, Hérakleitosz és a Püthagoreusok, Püthagorasz vezetésével és Xenophanész. A szókratikus periódus , Szókratészról kapta a nevét, aki Platón tanítómestere volt. Szókratész nem hagyott maga után írásos emléket, azonban filozófiáját megismerhetjük tanítványa, Platón munkásságán keresztül. Platón volt az, aki forradalmasította a filozófiát az úgynevezett szókratészi módszerrel (másnéven bábáskodó módszer). Platón művei szolgálnak szinte az egész nyugati filozófia gondolkodásának az alapjául. Platón tanainak ellentmondó volt tanítványa Arisztotelész gondolkodása, aki szintén nagy hatással volt a nyugati filozófiára, főleg az ókorban és a késői középkorban. Arisztotelész filozófiáját fejlesztették tovább olyan gondolkodók, mint Euklidész, Epikurosz, Khrüszipposz, Pürrhón és Sextus Empiricus.
[szerkesztés] Középkori filozófia
A középkóri filozófia a Római Birodalom bukásával és a kereszténység hajnalával kezdődött. Ugyanekkor indult virágzásnak az arab filozófia, és a zsidó filozófia is.
A nyugati filozófia első középkori szakasza a patrisztikus filozófia. A patrisztika az egyházatyák bölcselete akik főként arra igyekeztek, hogy a keresztény tanokat az antik filozófia segítségével megszilárdítsák, valamint, hogy megvédelmezzék a pogánytanoktól és a gnozistól. Legismertebb képviselők: Szent Ágoston (Aurelis Augustinus), Alexandriai Kelemen, Nüsszai Szent Gergely, Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész, Órigenész.
A középkor jelentős filozófiai iskolája a skolasztikus filozófia (scola = iskola) volt. A skolasztika a Kr. u. IX. században kezdődött olyan képviselőkkel mint Anicius Manlius Severinus Boethius, Canterburyi Szent Anzelm, Robert Grosseteste, Albertus Magnus, Roger Bacon, Bonaventura, Aquinói Szent Tamás, John Duns Scotus, William Ockham, és Francisco Suárez. Ismerünk egy női keresztény filozófust is Heloise néven, is aki Abélard tanítványa volt. A skolasztika mindenekelőtt módszert jelentett: a kérdéseket racionálisan vizsgálják az ellenük és a melettük szoló érvekkel.
A keresztény nyugat szellemi fejlődésére a középkorban nagy hatást gyakorolt az arab világ. Az arab tudomány, különösen az orvostudomány és a csillagászat fejlődése messze előtte járt az európai tudományoknak. Az iszlám kultúrának köszönhetően maradt fenn Arisztotelész és Platón tanainak jelentős része is. A zsidó filozófia főbb képviselői Saadia Gaon, Avicebron és Moses Maimonides. A iszlám filozófiából ismert Avicenna, al-Fárábí Al-Ghazáli, és Averroes.
A középkor filozófiájára főként az Isten és az ember viszonyának a tárgyalása a jellemző, a középkor filozófiája a kereszténység filozófiája is. A természet felépítésével és Isten természetével, megismerhetőségével foglalkoztak főként; de fejlődésnek indult a metafizika a logika és a nyelvfilozófia is.
[szerkesztés] Modern nyugati filozófia
A modern nyugati filozófia a reneszánsz korában kezdődik. E kort fontos találmányok feltalálások és a felfedezések jellemzik, ami a filozófiában is jelentős változásokat idéz elő: a hajózási technika fejlődése bőviti a világ leírásáról való elképzeléseket. Kopernikusz megalkotja a heliocentrikus világképet, Johannes Gutenberg feltalálja a könyvnyomtatást. Fejlődik a kereskedelem és a pénzgazdaság, ami társadalmi fordulatokhoz vezet. Megdől az egyház uralma a filozófia felett, megjelenik a humanizmus eszméje. E kor filozófiájának jelentősebb képviselői:Petrarca, Rotterdami Erasmus, Morus Tamás, Michel de Montaigne, Giovanni Picco della Mirandola. E kor eszményképe a „homo universale” azaz a mindentéren képzett ember. A reneszánsz kor állam és jogfilozófiájában jelekedtek: Bodin, Hugo Grotius, Machiavelli. Temészetfilozóusok: Giordano Bruno, Francis Bacon, Campanella, Kopernikusz, Kepler, Galilei.
A XVII. és a XVIII. századok a felvilágodás századai. E kor klasszikus definícióját Kant adja meg: „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból. A kiskorúság arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék.”
A fevilágosodás korának két nagy filozófiai irányzata volt: a racionalizmus és az empirizmus. A racionalizmus azt mondta ki, hogy a valóság a gondolkodás tiszta elveiből megismerhető. A világ logikus rendje lehetővé teszi annak megismerését, ezért a matematika módszereivel leírható. Főbb képviselők: Descartes, Spinoza, Leibniz. Az empirizmus szerint a megismerés csak az érzéki tapasztalat útján lehetséges. Főbb képviselők: Thomas Hobbes, Locke, Berkeley és David Hume.
A felvilágosodás korában a politikafilozófiát a liberalizmus jellemzi a „”Lassez faire, lassez passer” (Engedjétek csinálni, engedjétek haladni). A jogfilozófiában fontos változás a természetjog és az emberijogok újrafogalmazása. Fontos képviselők: Rousseau, Vico, Voltaire, Montesquieu.
A modern nyugati filozófia következő állomása a német idealizmus amelynek előfeltételeit Kant teremti meg. Fontos képviselők: Kant, Fichte, Schleiermacher, Hegel és Schelling.
A modern nyugati filozófia nagy gondolkodója, aki nem tartozott egyik tradícióhoz sem, a dán származásu Kierkegaard volt.
Másik nagy filozófiai irányzat a marxista filozófia irányzata volt. Főbb képviselők: Karl Marx, Friedrich Engels, Lenin.
[szerkesztés] Analitikus és kontinentális filozófia
A filozófia modern korszaka a 19. század végétől egészen az 1950-es évekig tart és két ágra tagolódik: a Kontinentális filozófia és az Analitikus filozófia ágára.
A kontinentális filozófia főbb képviselői Edmund Husserl, Maurice Merleau-Ponty, Nietzsche.
Az analitikus filozófia: A bécsi kör filozófusai, Wittgenstein.
[szerkesztés] Keleti filozófia
[szerkesztés] Ind Filozófia
Az ind filozófia általában vallásos irányultságú, a filozófusok egyben szent emberek is. Alapjai a védikus irodalomban található. A legősibb szent írások a Védák, ezek kb. az i.e. 15. és i.e. 5. század között keletkeztek. Az indiai filozófiákat aszerint nevezik ortodoxoknak vagy nem-ortodoxoknak, hogy a Védák érvényességét elismerik-e.
Az Upanisádok a Védákhoz írt kommentárokként foghatók fel, ezek kb. az i.e. 8. és i.e. 5. század között alakultak ki, majd az ezt követő időszakban, kb. a 7. századig íródtak az ún. szutrák, rendszerező kísérletek a tudás különböző ágainak, a rítusnak, a grammatikának, a jognak, a metafizikának összefoglalására.
[szerkesztés] Perzsa filozófia
Perzsiában, Zarathushtra (i. e. 560 körül) monoteista vallást alapít, erős dualista vonásokkal. Zarathushtra volt az első, aki különbséget tett a jó és a gonosz között. Ő alapította a világ első ismert monoteista vallását.
[szerkesztés] Kínai filozófia
Három hagyományos kínai filozófiai iskolát tartunk számon: a taoizmust, a konfucianizmust és a buddhizmust. A konfucianizmus bölcselete kifejezetten etikai, Konfuciusz mindig elhárította, hogy metafizikai kérdésekkel foglalkozzék. Gondolatai a konkrét életre az emberre öszpontosulnak. A konfucianizmus a tökéletes, a lelkiekben nemes ember (junzi) ideálját helyezi előtérbe.
A taoizmus „helyes út” a természettörvény felfedezése, a természetes és követendő út kifejezése. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének az elve.
A buddhizmus: 50 körül jelent meg Kínában.
(Lásd még: Konfucianizmus, Taoizmus, Monizmus, Buddhizmus, Yin-Yang,)
[szerkesztés] A filozófia ágai
A filozófia hagyományos felosztása nagyjából a következő.
[szerkesztés] Metafizika és Ontológia
Közkeletűen a 'metafizika' szó bárminemű elvont dolgot jelöl, ezenkívül spirituális, vallási (sőt tévesen okkult) dolgokkal is társítják. A modern filozófiai szóhasználatban a metafizika a filozófiának arra a területére utal, amely a létező dolgok fajtáiról és létezési módjaikról szoló kérdésekkel foglalkozik.
A XVIII-ik és XIX-ik században a 'metafizika' témakörébe sorolták a külvilág létezésével, más elmék létezésével, a priori tudás lehetőségével, érzékeléssel, emlékezéssel foglalkozó kérdéseket is. A jelenlegi szóhasználat szerint ezek a kérdések az ismeretelmélet(episztemológia) területére tartoznak.
A metafizika a létezőnek mint létezőnek az alapjait és eredetét kutatja. Témakörei: A lét maga (ontológia), az isteni lét (filozófiai teológia), a lélek (pszichológia), és a lét összefüggése az egészben (kozmológia).
Az ontológia létező és a létezés alapelveit, törvényszerűségeit, létezési formáit vizsgálja, alapkérdése: Mi az, ami létezik?
[szerkesztés] Nyelvfilozófia
A nyelvfilozófia a nyelv keletkezésével, fejlődésével, jelentőségével és funkcióival foglalkozó filozófiai kutatási terület, feladata a megismerés és a tudományok nyelvi szempontból történő megalapozása. Két irányzatot különböztetünk meg: ideálnyelvi irány- ez a nyelvkritika és a formalizálás alapján magas logikai precizitású nyelvet próbál kialakítani. A másik irányzat a hétköznapi nyelv filozófiája, a nyelvet mindennapi alkalmazásában elemzi eredeti formájában. Alapkérdése: mi az, ami érthető?
A mai értelemben vett nyelvfilozófia kezdetét Gottlob Frege munkásságához kötik. A Frege-vel levelező viszonyban álló cambridge-i analitikus filozófusok, majd a Bécsi Kör tagjai, az oxfordi "mindennapi nyelv" filozófiai iskolája, végül az 1950-es években nagyjából két évtizeden át központi szerepet játszó angolszász nyelvfilozófia teremtették meg a nyelvészeti szemantika-megújulásnak és a pragmatika kialakulásának a feltételeit.
[szerkesztés] Esztétika
Az esztétika a szép meghatározásával foglalkozik, annak természetével és a művészetekben való megjelenés formájával. Irányultsága szerint az esztétika lehet tisztán funkcionális, leíró, vagy normatív megközelítésű. A művészetelmélet mellett tárgyalja az esztétikai ítéletek kérdéseit és az esztétikai érzés, átérzés formáit is. A legújabbkori esztétikát információelmélet és nyelvanalízis is jellemzi. Alapkérdése: mi a szép?
[szerkesztés] Ismeretelmélet
Az ismeretelmélet, más néven episztemológia a megismerés feltételeit, határait meghatározó tanítás. A megismerés módszereit próbálja meghatározni, a tudományok alapjaival foglalkozik. Definiálni kívánja a tudást, illetve a tudás megszerzésének legbiztonságosabb útját. Témakörébe egyaránt beletartozik mind a megismerés szubjektuma, mind objektuma is.
Az ismeretelmélet egyik fő feladata, hogy megmondja, mikor igazolt egy hit, mikor mondhatjuk valamiről, hogy igazoltan tudjuk, hogy igaz vagy hamis. Alapkérdése: hogyan jutunk igaz ismeretekhez?
[szerkesztés] Logika
A logika a következtetés és a rendezett gondolkodás elmélete. A logika mint tudomány a gondolkodás bizonyos általános fogalmait és törvényszerűségeit (például igazság, következtetések, modalitások stb.) vizsgálja. Jellegzetessége, hogy a köznapi vagy a szaktudományos (pl. kvantummechanikai, matematikai, informatikai) nyelvhasználatból és gondolkodásból kiindulva vonatkoztat el és általánosít bizonyos, az egyes emberek és embercsoportok, nyelvek esetlegességeitől nagymértékben független, azokban közös fogalmakat, törvényeket. Ezeket a törvényeket egy jól meghatározott értelemben - elsősorban a logika tudományának több ezer éves belső fejlődéséből, és a tudományos közösség megállapodásából adódóan - „helyes”, azaz logikus gondolkodási törvényszerűségeknek is szokás nevezni.
A formális és a klasszikus logika a gondolkodási formák elemtanával foglalkozik.
A modern logika a formalizálásra és matematizálásra törekszik, logikai kalkulusokkal dolgozik, amelyhez a jelek (szimbólumok), és a hozzájuk tartozó műveleti szabályok tartoznak. Alapkérdése: milyen módszerekkel jutunk igaz ismeretektől további igaz ismeretekhez?
[szerkesztés] Tudományfilozófia
"A tudományfilozófia több dolgot foglal magában: (A) a tudományos tevékenység jellemzését, vagyis azt, hogy mi a tudomány és hogyan fejlõdik, (B) a tudás általános filozófiáját, vagyis az ismeretelméletet, (C) a szaktudományok filozófiáját, vagyis alapkérdéseit." A tudományfilozófia közel áll az episztemológiához, tudománytörténethez és a nyelvfilozófiához.
A tudomány problémái a filozófia kezdete, az antikvitás óta jelen vannak a filozófia történelmében. Például Platón: Menon dialógus, Berkeley, Newton kritikája, Newton - Leibniz vita, Kant filozófiájában, Einstein - Bohr vita. A tudományfilozófia valamikor a 20. század első felében érlelődött külön ágazattá. Tudományos gondolkodásról a 17. századtól, az empirizmus megjelenésétől beszélhetünk.
A tudományfilozófia két nagy tradícióra oszlik: első: "A bevett nézet" (1920-1960), Carnap, Schlick, Neurath, Hempel, Popper. Második tradíció: Poszt-pozitivizmus (globalizmus) 1960-tól. Kuhn fellépésével kezdődő áramlat, Quine, Lakatos, [Bloor]], Feyerabend.
[szerkesztés] Társadalomfilozófia, Politikafilozófia
A társadalom kialakulásával, annak szerkezetével, működésével, általános elvi kérdéseivel, az állami intézményekkel, kormányzati testülettel foglalkozik. Fő képviselői: Platón, Arisztotelész, Rousseau, Locke, Thomas Hobbes, Hegel.
[szerkesztés] Történelemfilozófia
A történelem lényegét, folyamatát és értelmét probálja megragadni. Az embert a történetiségében fogja fel.
[szerkesztés] Jogfilozófia
A jog megalapozottságának a kérdésével foglalkozik, arra koncentrálva, hogy vajon hogy mi a jogi normák természete.
[szerkesztés] Etika
Az etika az a filozófiai tudomány, amely az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával foglalkozik. Központi kérdése a jóra irányul, azt vizsgálja, hogy lehetséges-e/hogyan lehetséges jó cselekedet, illetve min múlik az, hogy egy cselekedet helyes-e vagy sem.
[szerkesztés] Vallásfilozófia
A vallási jelenségek lényegét vizsgálja az emberrel és társadalommal kapcsolatos funkciójában. Kritikai vizsgálódást is folytat.
[szerkesztés] A filozófia irányzatai
A filozófia a világnézeti kérdésekre adott válaszok rendszere, amely természetszerűleg különböző időkben különböző válaszokat jelent, akár személyekhez, akár iskolákhoz kötődően is. Ezeket irányzatoknak vagy izmusoknak szokás nevezni. Maga a világnézet egy adott személy fentiekre vonatkozó, elfogadott és/vagy megértett nézeteit jelenti, akár ő hozta azokat létre, akár mástól kapta.
- Materializmus
- Antik természetfilozófia (Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Hérakleitosz, Anaxagorász, Empedoklész)
- Görög atomizmus (Leukipposz, Démokritosz, Epikurosz)
- Reneszánsz filozófia (Machiavelli)
- Empirizmus (Francis Bacon, Locke, Condillac))
- Mechanikus materializmus (Hobbes, Feuerbach, Csernyisevszkij)
- Panteizmus (Cusanus, Giordano Bruno, Spinoza)
- Francia felvilágosodás (Montesquieu, Holbach, Voltaire, Rousseau, Denis Diderot, Condorcet)
- Marxizmus (Marx, Engels)
- Idealizmus
- Taoizmus (Lao-ce)
- Püthagoreus iskola (Püthagorasz)
- Eleai iskola (Xenophanész, Parmenidész, eleai Zénón)
- Buddhizmus (Buddha)
- Konfucianizmus (Konfuciusz)
- Athéni felvilágosodás
- Szofista iskola (Prótagorász, Szókratész, Gorgiász)
- Platonizmus (Platón, Plótinosz)
- Arisztoteliánus filozófia
- Cinikus iskola (Diogenész)
- Szkepticizmus
- Sztoikus filozófia (Kitioni Zénón, Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurelius, Cicero)
- Zsidó-hellenisztikus iskola (Philón, Jézus)
- Keresztény filozófiák
- Őskeresztény iskola (Tertullianus)
- Patrisztika (Szent Ágoston)
- Skolasztika
- Realista iskola (Boethius, Anzelm, Aquinói Szent Tamás)
- Nominalizmus (Abélard, William Ockham)
- Neotomizmus
- Perszonalizmus
- Iszlám iskola (Mohamed, Al-Fárábi, Al Kindi,Avicenna, Al-Ghazáli, Averroes)
- Szolipszizmus
- Racionalizmus (Descartes, Leibniz)
- Német klasszikus filozófia
- Életfilozófia (Schopenhauer, Nietzsche, Bergson, Freud)
- Egzisztencializmus (Kierkegaard, Dosztojevszkij, Heidegger, Jaspers, Sartre)
- Pozitivizmus (Comte, Spencer)
- Posztmodern filozófia
Lásd még:
[szerkesztés] A filozófiai megismerés sajátosságai
A filozófiai megismerés módszerei általában spekulatívak, a fogalmak nyelvi körülhatárolásából (vagy ennek lehetetlenségéből) indul ki. A modern filozófia ténygyűjtést, fizikai kísérletezést nem végez, mivel ilyen értelemben nem empirikus jellegű. Viszont kifejlődött belőle a logika, az orvostudomány, a matematika és a pszichológia is, amelyeknek bőven van empirikus módszere ahhoz, hogy a filozófia által feszegetett "végső" kérdésekben egy kicsit kevésbé legyen spekulatív:
A filozófiai megismerésnek az alábbi felsorolás legfeljebb a végkövetkeztetését, de nem a módszerét adja:
- metafizikus: a valóság ellentmondásmentes, eltekint az időbeliségtől, nem folyamatjellegű,
- dialektikus: a valóság ellentmondásos. Fejlődésében és történetiségében vizsgál,
- materializmus: szubjektív dualizmus,
- idealizmus: objektív dualizmus.
A filozófia, mint tudomány saját fogalom és kategóriarendszerrel rendelkezik, melyek absztrakciók eredményei.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Slemmer László: Filozófiai Kisokos
- Filozófiatörténeti összefoglaló
- Wikisource
Based on work by