Giordano Bruno
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Giordano Bruno (Nola, 1548 - Róma, 1600) olasz gondolkodó, filozófus, vándorhumanista, a reneszánsz kor egyik legeredetibb és legkiemelkedőbb alakja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életpályája
1548-ban született a Nápoly közelében fekvő Nola városában(korabeli térkép). Hosszú inkvizíciós eljárás után 1600 virágvasárnapján a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánítva, elevenen elégettette Rómában, a Campo de' Fiorin.
Bruno erősen vallásos családba született, s az éles eszű fiút fiatalon felvették a Domonkos rendbe, ekkor vette fel az eredeti Filippo helyett a Giordano nevet. 1572-ben, 24 évesen pappá szentelték. Nézetei miatt már 1578-ben menekülnie kell hazájából, bejárta Európát, dolgozott nyomdászként is, de több egyetemen tanárként.
Életét végigkísérte a világ nagy filozófiai problémáinak boncolgatása, elemzése. Elmélkedéseit élő eladások során és közel húsz év alatt sok kiadványban ismertette az érdeklődőkkel. Legnagyobb felháborodást az egyház részéről az a kijelentése keltette (többszáz évvel megelőzve korát), hogy a kor kezdetleges optikai eszközeivel is jól látható csillagok tulajdonképpen távoli Napok, körülöttük ugyanígy bolygók keringhetnek s azokon a földihez hasonló élet lehetséges. Olaszul és latinul írt, de nem csak filozófiai műveket, hanem színdarabokat, verseket is.
[szerkesztés] Főbb művei
- Olaszul
- Clavis magna, Lyon: 1581
- Il candelaio, Paris: 1582
- De umbris idearum, Paris: 1582
- Spaccio de la bestia trionfante, London: 1584
- De la causa, principio ed uno, Párizs: 1584
- Cena de le ceneri, London: 1584
- De l'infinito, Universo e Mondi, London: 1585
- De gl'heroici furori, Párizs: 1585
- De immenso, innumerabilibus seu de universo et mundis, Frankfurt: 1591
- Summa terminorum metaphisicorum: 1595
- Magyarul megjelentek
- Párbeszédei az okról, elvről és egyről és a végtelenről, a világegyetemről és a világokról, Budapest, Franklin: 1914
- (új kiadás: Budapest, Helikon: 1972)
- Válogatott dialógusai, szerk. Szauder József, Budapest, Hungária: 1950
- A végtelenről, a világegyetemről és a világokról. Bukarest, Kriterion - Budapest, Európa: 1990
- Párbeszédei az okról, elvről és egyről és a végtelenről, a világegyetemről és a világokról, Budapest, Franklin: 1914
- Bruno, Galilei, Campanella: Szemelvények, Budapest, Művelt Nép: 1953
[szerkesztés] Irodalom
- A vándorhumanista
- Giovanni Sale SJ: Giordano Bruno: „Filozófus”, „eretnek” és „mágus”
- Giordano Bruno – Official site dei seguaci del filosofo Nolano]
- Giordano Bruno – Enciclopedia dei filosofi
- Giordano Bruno – Catholic Encyclopedia
- The Forgotten Philosopher
- His Life and Thought