Karl Marx

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Karl Marx
Született:
1818. május 5. Trier
Meghalt:
1883. március 14. London

Karl Heinrich Marx (1818. – 1883.) német filozófus, közgazdász, a szocialista munkásmozgalom teoretikusa, a marxizmus névadója. Kapitalizmus-kritikájáról és a történelemnek osztályharcok történeteként való felfogásáról ismert. Hazánkban 1953 és 1990 között a ma Budapesti Corvinus Egyetem néven működő közgazdaságtudományi egyetem viselte a nevét.

Tartalomjegyzék 1 Élete 1.1 Tanulmányok 1.2 A Rheinische Zeitung 1.3 Házassága 1.4 A Deutsch-französische Jahrbücher 1.5 Találkozás Engelsszel 1.6 Az 1848-as forradalmak 1.7 Száműzetés 1.8 I. Internacionálé 1.9 Élete alkonya 2 Marxizmus dióhéjban 2.1 A történelem értelme 2.2 Ember és viszonyai 2.3 A tőke 3 Megjelent művei 4 Jegyzetek 5 Források 6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Trier városában, a Rajna vidéken (akkor a Porosz Királyság egy tartománya) született 1818-ban egy zsidó családba. Apja, Hirschel ha Levi, rabbik és kereskedők leszármazottja volt, 1824-ben családjával együtt kitért a protestantizmusba, Heinrich Marx-ként keresztelkedett meg, hogy igazságügyi tanácsosi hivatását gyakorolhassa. Anyja Henrietta Pressburg Hirshel holland zsidó nő volt, az ő felmenői közül is számos rabbi került ki. Karl Marxot lutheránusra keresztelték meg 1824-ben.

[szerkesztés] Tanulmányok

A Trier-i Gymnasium elvégzése után egyetemi tanulmányait először a Bonni egyetemen folytatta, jogot tanult, majd Berlinben történelmet és filozófiát hallgatott. 1841-ben végzett, doktori disszertációját ógörög nyelven, Démokritosz és Epikürosz természetfilozófiájának különbözőségéről írta (Differenz der demokritischen und epikureischen Naturphilosophie).

Berlinben az ifjú hegeliánusokhoz csatlakozott, azon belül is Bruno Bauer köréhez, akik Georg Hegel filozófiájából kíséreltek meg ateista és forradalmi következtetéseket levonni.

A baloldali hegeliánus Ludwig Feuerbach, az erlangeni egyetem magántanára az 1830-as évektől kezdett a teológia kritikájával foglalkozni, és egyre inkább a materializmus felé fordult. Ezek a nézetek a porosz állam számára nemkívánatosak voltak, így megfosztották katedrájától. Ugyanígy megtiltották Bruno Bauernek is bibliakritikai munkái miatt, hogy Bonnban oktasson. E tényekkel szembesülve, diplomája megszerzése után Marx lemondott az egyetemi karrierrel kapcsolatos terveiről.

[szerkesztés] A Rheinische Zeitung

1842 elején néhány radikális rajna vidéki polgár baloldali hegeliánusokkal együtt Kölnben ellenzéki lapot alapított, a Rheinische Zeitungot. Meghívták Marxot és Bruno Bauert az újsághoz, Marx nemsokára a lap főszerkesztője lett, Kölnbe költözött. Marx vezetése alatt erősödött az újság forradalmi demokrata irányvonala, emiatt a hatóságok cenzúrára kötelezték, 1843-ban betiltották. Szabadúszóként folytatta az újságírást, de a hatóságokkal való folyamatos konfliktusai miatt Németország elhagyására kényszerült. Újságírói munkássága során kezdte érezni annak szükségességét, hogy a gazdaság kérdéseinek tanulmányozásában jobban elmélyüljön.

[szerkesztés] Házassága

1843-ban elvette gyerekkori barátnőjét, szerelmét, Jenny von Westphalent, akivel még tanulóévei alatt jegyezték el egymást. Jenny családja a porosz arisztokráciához tartozott, anyai ágon skót főnemesek leszármazottai voltak. Idősebb féltestvére később, 1850-től 1858-ig, az ország legreakciósabb korszakában Poroszország belügyminisztere lett.

[szerkesztés] A Deutsch-französische Jahrbücher

1843 őszén Párizsban telepedett le, ahol Arnold Ruge-val (1802–1880) együtt Deutsch-französische Jahrbücher címmel radikális kiadványt szerkesztett. Ennek egyetlen száma készült csak el az illegális németországi terjesztés nehézségei, illetve a Marx és Ruge közötti nézeteltérések miatt. Cikkeiben a hegeli jogbölcselet kritikája során arra az eredményre jutott, hogy „...a jogi viszonyok és az államformák nem érthetők meg sem önmagukból, sem az emberi szellem úgynevezett általános fejlődéséből, hanem ellenkezőleg, azokban az anyagi életviszonyokban gyökereznek, amelyeknek összességét Hegel... »polgári társadalom« néven foglalja össze, a polgári társadalom anatómiáját pedig a a politikai gazdaságtanban kell keresni”^[1]. Marx itt már forradalmárként jelenik meg, aki úgy véli, hogy „a kritika fegyvere nem helyettesítheti a fegyverek kritikáját”, vagyis a proletariátus tömegeinek kell megváltoztatni a dolgok rendjét, nem néhány megvilágosodott entelektüelnek.

Ugyanebben az időben fogalmazta meg Ludwig Feuerbach A jövő filozófiájának alaptételeit (Grundsätze der Philosophie des Zukunft). Ez a mű revelációként hatott a kor fiatal értelmiségére.

[szerkesztés] Találkozás Engelsszel

1844 szeptemberében Marx találkozott Friedrich Engelsszel, aki átutazóban volt Párizsban. Ez egy életen át tartó barátság kezdete volt. Nemsokára már együtt dolgoztak első közös könyvükön, A szent családon, amelyben Bruno Bauer filozófiáját bírálták. Következett A német ideológia, mely elsősorban Max Stirner kritikájával foglalkozott. Ez a mű a történelemnek egy olyan materialista látásmódját mutatta fel, ami merészebb volt Feuerbach materializmusánál is. Bruno Bauer és Max Stirner bírálatával Marx és Engels egyben szakított nemcsak az utópikus szocializmussal, a baloldali hegelianizmussal, de magával a hegeli idealizmussal is. A könyvnek nem találtak kiadót, közel egy évszázaddal megírása után adták csak ki. A kéziratban található egy rövid szöveg, melyet Feuerbach-tézisek néven szoktak emlegetni, az utolsó tézis szerint „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”.

	Proudhon úrnak az a balszerencséje, hogy sajátságos módon félreismerik Európában. Franciaországban szabad rossz közgazdásznak lennie, mert ott kitűnő német filozófusnak tartják. Németországban viszont szabad rossz filozófusnak lennie, mert ott a legkiválóbb francia közgazdászok egyikének tekintik. Mint német és egyszersmind közgazdász indíttatva érzem magam, hogy ez ellen a kettős tévedés ellen tiltakozzam.
Marx: A filozófia nyomorúsága, előszó, 1847.

Az 1840-es évek közepén Marx és Engels aktív részt vállalt a párizsi forradalmi csoportok életében. Ezek közül sokra nagy hatással voltak a kispolgári anarchista Pierre-Joseph Proudhon eszméi, melyeket elsősorban A nyomor filozófiája című művében fejtett ki. Marx A filozófia nyomorúsága címmel írt választ, melyben súlyos kritikával illette Proudhont.

A porosz kormány kitartó követelésére végül 1845-ben Marxot kiutasították Franciaországból mint veszélyes forradalmárt, Brüsszelben telepedett le. 1847 tavaszán Marx és Engels egy titkos szervezet, a Kommunisták Szövetsége tagjai lettek, az ő felkérésükre szerkesztették meg 1848 februárjában a szövetség manifesztumát, ami később Kommunista kiáltvány címen futott be világkarriert. Itt fogalmazódott meg először az, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”; hogy az osztályharc végül majd a nincstelenek osztálya, a proletariátus hatalmához, majd az osztálynélküli, hatalomnélküli társadalomhoz vezet.

[szerkesztés] Az 1848-as forradalmak

Az 1848-as februári franciaországi forradalom kitörésekor Marx visszatért Párizsba. Amint a forradalom átterjedt Németországba, Kölnbe utazott, ahol a Neue Rheinische Zeitung főszerkesztője lett. Nagy rokonszenvvel követte a magyar eseményeket is, Kossuth Lajos 1848-as tevékenységét Dantonhoz és Carnot-hoz hasonlította^[2].

Az ellenforradalom győzelme után Marxot sajtó útján elkövetett bűncselekmények és a kormány elleni fegyveres ellenállásra való felhívás vádjával bíróság elé állították. Felmentették, de porosz állampolgársága dacára kiutasították. Visszatért Párizsba, majd miután onnan is kiutasították, Londonba ment, és élete végéig ott élt.

[szerkesztés] Száműzetés

	A szerencsétlen kézirat kész, de nem tudom elküldeni, mert egy fillérem sincs portóra és biztosításra. (...) Ha tudsz 2 fontot küldeni, nagyon jól jönne... Jövő héten... majd meglátom, sikerül-e valamiféle pénzügyi cselt végrehajtanom. Nem hiszem, hogy valaha is írtak „A pénz”-ről ilyen pénzhiánnyal küzdve. A legtöbb e tárgyról író szerző meghitt békességben élt kutatásai tárgyával.
Marx: Levél Engelshez, 1859.

Marxék élete a száműzetésben kezdetben rendkívül nehéz volt, barátja, Engels anyagi támogatása ellenére nyomorogtak, egyik fia, Edgar tuberkulózisban meghalt. Az 1850-es éveket nagyrészt azzal töltötte, hogy „megélhetési” cikkek százait írta olyan újságokba, mint a New York Daily Tribune, szabad idejében pedig a British Museum könyvtárának gazdag közgazdaságtani anyagát tanulmányozta. Ebben az időben halmozódott fel az a hatalmas jegyzetanyag, melyet csak 1941-ben adtak ki Grundrisse címmel (A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai, MEM 1972. 46. kötet).

Az 1857-es gazdasági válság előjeleit érezve Marx újabb forradalmi fellendülésben reménykedett, ezért óriási erőfeszítéssel vetette magát közgazdasági munkájába. 1859-ben Berlinben jelent meg A politikai gazdaságtan bírálatához című műve, amely Marx értékelméletének első összefüggő tárgyalását és pénzelméletét tartalmazta. Ez a könyv A tőke előmunkálatának tekinthető, annak alapkérdéseit tárgyalja.

[szerkesztés] I. Internacionálé

1864-ben megalakult a Nemzetközi Munkásszövetség, vagyis az I. Internacionálé. Marx fontos szerepet vállalt benne, ő volt Alapító Üzenetének, szervezeti szabályzatának, több kiáltványának szerzője. Nagy erőfeszítéseket tett a sokféle, egymásnak ellentmondó alapokon álló, magukat egyaránt szocialistának valló irányzatok egyesítésére (Mazzini Olaszországban, Proudhon Franciaországban, Bakunyin Svájcban, brit szindikalizmus, német Lassalle-iánusok, stb.).

A Párizsi Kommün 1871-es bukása után A polgárháború Franciaországban című munkájában elemezte annak tanulságait. Marx neve ekkor vált először széles körben ismertté, beleértve a munkásmozgalmat is. Ekkor mélyült el az Internacionálén belül az ellentét a Bakunyin vezette anarchisták és a marxisták között. A nézetkülönbség nem a szocializmusról alkotott víziójukban, hanem a hozzá vezető út kijelölésében volt. Az anarchisták kizárólag a tömegek közvetlen akciója, szociális forradalom révén gondoltak eljutni az osztálynélküli társadalomba, a proletárdiktatúra Marxék által elkerülhetetlennek tartott közbenső fázisa nélkül.

Az 1872-es Hágai kongresszuson végül a Bakunyinistákat kizárták, az Internacionálé székhelyét New Yorkba helyezték át, végül a szervezet 1876-ban feloszlatta magát.

[szerkesztés] Élete alkonya

1867-ben, 20 évi munka után adta ki A tőke első kötetét. A következő két kötet megírása egyre jobban halasztódott, a mű készülését rosszabbodó egészségi állapota, illetve az Internacionáléban végzett munkája hátráltatta. 1875-ben megírta a Gothai program kritikáját a Németországi Szociáldemokrata Párt programjáról, de a párttal kapcsolatos szervezőmunka nagyobb részét Engelsre hagyta. Minden erejét A tőke megírására fordította, hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött ehhez, megtanult oroszul is. Művét nem tudta befejezni, később Engels rendezte sajtó alá a hátrahagyott jegyzeteket.

1881-ben meghalt felesége, Jenny, 1883. március 14-én pedig Marx is. Londonban, a Highgate-i temetőben nyugszanak egymás mellett.

[szerkesztés] Marxizmus dióhéjban

[szerkesztés] A történelem értelme

Minden létezés általános formája a másság, a változás, a fejlődés. Minden létezés történelmi létezés.

Az ember is történelmi folyamatként létezik, ennek során a természettel anyagcserét folytat, azt fokozatosan „szervetlen testévé teszi mind annyiban, hogy a természet... közvetlen létfenntartási eszköz, mind annyiban, hogy... élettevékenységének az anyaga, a tárgya és a szerszáma”. Az ember az állattól abban különbözik, hogy „Az állat közvetlenül egy az élettevékenységével, nem különbözteti meg magát tőle. Ő maga az. Az ember magát az élettevékenységét akarása és tudata tárgyává teszi. Tudatos élettevékenysége van. (...) Tevékenysége... szabad tevékenység”. ^[3]

A tudatos emberi munka tehát az ember legfontosabb, legsajátabb tulajdonsága. „...az egész úgynevezett világtörténelem nem más, mint az embernek az emberi munka által való létrejövése...” . Ugyanakkor „Maga a történelem a természettörténetnek, a természet emberré levésének valóságos része. A természettudomány később éppúgy be fogja sorolni maga alá az emberről szóló tudományt, mint az emberről szóló tudomány a természettudományt: egy tudomány lesz”. ^[4]

Ez a folyamat nem egyenes irányú, hanem tagadásokon keresztül vezet, a hegeli logika tézis - antitézis - szintézis sémája szerint, de fordítva, a kiindulópont az önmagával azonos természet, amely létrehozza az embert, amely attól elkülönül, szembe kerül vele, elidegenül tőle, hogy utána egy magasabb szinten újra egységbe kerüljön vele, és ez „...az embernek a természettel és az emberrel való ellentmondásos harcának igazi feloldása, az exisztencia és a lényeg, a tárgyiasulás és önigazolás, a szabadság és szükségszerűség, az egyén és a nem közötti harc igazi feloldása”. ^[5]

Az ember a természettörténetből nem mint egyén lép elő, hogy aztán fokozatosan társadalmiasuljon, hanem fordítva, kezdetben „nembeli”, szorosan egy természetadta közösséghez tartozó lény: „Eredetileg mint nembeli lény, törzsi lény, csordaállat jelenik meg – bár semmiképpen mint politikai értelemben való zoón politikón.” ^[6] Az egész általunk ismert történelem annak folyamata, hogyan szabadul meg az ember fokozatosan ezektől a közösségi kötelékektől, hogyan válik fokozatosan szabad emberi egyénné. A jövő titka pedig az, hogyan fog az ember – a tagadás tagadása révén – atomizált, elidegenült világából kitörve egy magasabb fokon újra társadalmi, nembeli lénnyé válni.

[szerkesztés] Ember és viszonyai

„Életük társadalmi termelésében az emberek meghatározott, szükségszerű, akaratuktól független viszonyokba, termelési viszonyokba lépnek, melyek anyagi termelőerőik meghatározott fejlődési fokának felelnek meg. Az anyagi élet termelési módja határozza meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot általában. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem ellenkezőleg, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza.” A fejlődés, a társadalmi haladás dinamikája abból adódik, hogy „A társadalom anyagi termelőerői, fejlődésük bizonyos fokán, ellentmondásba jutnak a meglevő termelési viszonyokkal, vagy ami ennek csak jogi kifejezése, azokkal a tulajdonviszonyokkal, amelyek között eddig fejlődtek. (...) A gazdasági alap megváltozásával lassabban vagy gyorsabban forradalmi átalakuláson megy át az egész óriási felépítmény”, vagyis a gazdasági termelési feltételekre épülő „...jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formák...” összessége.

„Nagy vonásokban az ázsiai, antik, feudális és modern polgári termelési módok jelölhetők meg a gazdasági társadalomalakulat progresszív korszakaiként.” Ezek mindegyike belső konfliktusokat, ellentéteket hordoz magában „...nem az egyéni ellentétek, hanem az egyének társadalmi életfeltételeiből fakadó ellentét értelmében...”, tehát az egyének mint meghatározott társadalmi osztályok tagjai kerülnek szembe egymással.

„A polgári termelési viszonyok a társadalmi termelési folyamatnak utolsó antagonisztikus formája...”, mert itt az előző formációk szövevényes osztályellentétei a tőkés és a bérmunkás szembenállására egyszerűsödnek. De „...a polgári társadalom ölében fejlődő termelőerők megteremtik egyúttal azokat az anyagi feltételeket, amelyek ennek az ellentétnek a feloldásához szükségesek. Ezzel a társadalmi alakulattal lezárul tehát az emberi társadalom előtörténete.” ^[7]

A polgári termelési viszonyok, a kapitalizmus alatt eddig sosem látott mértékben növekednek a termelőerők, a munka a bérmunka formájában egyre inkább közösségi, társadalmi jelleget ölt, szemben a tőkés elsajátítás egyéni jellegével. „...A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják. A tőkés termelési módból eredő tőkés elsajátítási mód, ennélfogva a tőkés magántulajdon, az első tagadása az egyéni, saját munkán alapuló magántulajdonnak. De a tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya: a kooperáció és a földnek valamint a maga a munka által termelt termelési eszközöknek a közös birtoklása alapzatán.” ^[8]

[szerkesztés] A tőke

Marx gazdaságelméletét háromkötetes fő művében, a Tőkében fejtette ki. Ebben a gazdaság elemzésére új módszert vezet be. A gazdasági eseményeket a történeti háttér előtt, fejlődésük folyamatában szemléli, nem pedig tértől és időtől elvonatkoztatva. Az emberek gazdasági cselekvéseit nem egy állandó emberi természet valamely tulajdonsága – pl. az önérdekkövetés – magyarázza, hanem a mindenkori ember és a mindenkori társadalom kapcsolata dialektikus: az aktuális társadalmi viszonyok közé születő ember maga is alakítója eme viszonyoknak. A társadalmi (benne a gazdasági) szféra ekkor egy óriási társasjátékhoz hasonlítható, amelynek a szabályait a legtöbben elfogadják. (Ennek nem természetes voltát jól látnánk, ha nem folyamatosan születnének eme viszonyok közé az emberek, hanem - mondjuk - 60 évente születnének 60 évig élő teljes generációk.) Ugyanakkor az óriási társasjáték nem teszi lehetővé, hogy tetszés szerint javítsunk helyzetünkön, hiszen az csak kollektíve lehetséges. A változtatás szabályai, formái és közvetítői is részei a játéknak.

Marx szerint a kapitalista gazdaságot jellemző alapvető és uralkodó viszony az áruviszony. Az áru egyszerre fizikai tárgy szükségletkielégítésre alkalmas tulajdonságokkal, és egyszerre mással pénzre vagy másik árura elcserélhető valami. Az előbbit hívjuk az áru használati értékének, az utóbbit az áru csereértékének. A csereérték tehát már feltételez egy viszonyt a többi emberrel szemben. A magántulajdon miatt az áru tulajdonosa kizárhatja a többieket az áru jellemzőinek kollektív vagy egyéni hasznosításából. Ezt a szeparációt a közösség fenntartja és legitimként ismeri el. A kereskedelem során az áruból pénz lesz, a pénzből megint csak áru. A pénz a rendszerben kering, ahová a termelés után belépnek és ahonnan a végső fogyasztás előtt kilépnek az áruk. Nem közvetlenül kapcsolódik össze a termelés és a fogyasztás, a szükségletek és a kapacitások összehangolása a piac közvetítésével történik. A liberális közgazdászok elismerik, hogy a piacon keresztül történő összehangolás nem tökéletes, de szerintük 1) még mindig jobb, mint bármely más alternatíva (mondjuk a tervgazdaság vagy az állami beavatkozás); 2) a piac hibái korrigálhatók; végül 3) a piac hosszú távon mindenképpen létrehozza az összhangot, azaz kialakul a harmónia. Marx kritikája nem is a piac hatékony vagy nem hatékony összehangoló erejét támadja, hanem a elképzelést magját: ha a termelés piacra történik, akkor nem a használati érték előállítása motiválja a termelőt, hanem az, hogy könnyen és drágán értékesíthesse az általa termelt árut, azaz minél nagyobb legyen árujának a csereértéke, a fogyasztót pedig az, hogy minél olcsóbban jusson használati értékhez. A termelést nem az érték, hanem a csereérték növelése hajtja előre.

[szerkesztés] Megjelent művei

• Marx és Engels Összes Művei 1-48. köt. Bp. Kossuth 1957-1985.
• Előszó A politikai gazdaságtan bírálatához MEM 13. köt.
• A filozófia nyomorúsága. MEM 4. köt.
• Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből MEM 42. köt.
• A Kommunista Párt kiáltványa MEM 4. köt.
• Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája MEM 8. köt.
• A német ideológia MEM 3. köt.
• Polgárháború Franciaországban MEM 17. köt.
• A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai MEM 46/1-2. köt.
• Tézisek Feuerbachról MEM 3. köt.
• A tőke 1-3. köt. MEM 23-25. köt.
• Részletek műveiből In: Bevezetés a filozófiába

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ↑ Marx: Bevezetés a hegeli jogfilozófia kritikájához, Deutsch-französische Jahrbücher, Marx idézi: A politikai gazdaságtan bírálatához, Előszó
2. ↑ Marx-Engels: A magyar harc, Neue Rheinische Zeitung, 1849. január
3. ↑ Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből
4. ↑ Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből
5. ↑ Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből
6. ↑ Marx: Grundrisse
7. ↑ Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához, előszó
8. ↑ MEM, 23. A tőke, I. 713. o.

[szerkesztés] Források

• Franz Mehring: Karl Marx (ford. Kálmán Endre) ISBN 963-09-1974-5
• Karl Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből, ISBN 963-09-0813-1
• Karl Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai, MEM 46/I.
• Karl Marx: A tőke, ISBN 963-09-0962-6

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Marxista Internet Archívum
• Marx-múzeum, Trier
• Marx genealógiai adatai