Ind filozófia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hindu szimbolúm

Az indiai filozófiának -- ez a filozófia általában vallásos irányultságú, a filozófusok egyben szent emberek is -- nincsen tulajdonképpeni története: csak a „szent írások" történetéről beszélhetünk. A legősibb szent írások a Védák, ezek kb. az i.e. 15. és i.e. 5. század között keletkeztek. Az indiai filozófiákat aszerint nevezik ortodoxoknak vagy nem-ortodoxoknak, hogy a Védák érvényességét elismerik-e. Az Upanisádok a Védákhoz írt kommentárokként foghatók fel, ezek kb. az i.e. 8. és i.e. 5. század között alakultak ki, majd az ezt követő időszakban, kb. az i.sz. 7. századig íródtak az ún. szutrák , rendszerező kísérletek a tudás különböző ágainak, a rítusnak, a grammatikának, a jognak, a metafizikának összefoglalására.

Tartalomjegyzék

1 Védikus irodalom
2 Upanisádok
3 Poszt-védikus filozófia
4 Ortodox rendszerek
5 A heterodox rendszerek: A dzsainizmus és buddhizmus
6 Irodalom
7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Védikus irodalom

A Védák a hinduizmus szentírásait tartalmazzák, nyelvük a szanszkrit. A Véda szó azt jelenti, hogy "tudás". Keletkezési időpontjuk bizonytalan, valószínűleg Krisztus előtt kb.1500-ra nyúlik vissza. Ezeknek az írásoknak taralma vallásos jellegű, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a papok kultikus célokra használják. A védikus irodalom magába foglalja az eredeti négy Védát – Rigvéda (dicsőítő himnuszok), Atharvavéda (varázsénekek), Jadzsurvéda (áldozati formulák) és Számavéda (énekek) - az Upanisádokat, a Mahábharatát (amelynek a Bhagavad-Gíta az egyik fejezete), a Pancsarátrát, a Ramajánát és a Puránákat.

A hagyomány szerint bármely mű, amely a Védák végkövetkeztetéseit tárgyalja azok jelentésének megváltoztatása nélkül, védikus írásnak fogadható el, még akkor is, ha a Védákkal nem egy időpontban keletkezett. A védikus szentírások hatalmas terjedelműek.

Rigvéda részlet

Jadzsur Véda néhány vallásos szertartás szabályait magyarázza el, s leírja a védikus áldozatok végzésének, valamint az áldozati helyek és az oltárok készítésének módját.

Számavéda főleg a zene és az éneklés tudományával foglalkozik (száma = dallam), s olyan istenségekhez intéz imákat, mint Indra, Agni és Szóma, a hold félistene.

Rigvéda Indrát (a Mennyek Királyát), Szúrját (a Napistent) és Agnit (a tűz félistenét) dicsőítő himnuszokat találhatunk benne.

Atharvavéda 6 000 versből áll, leginkább az áldozatok során használatos mantrákat tartalmazza, s ezenkívül az orvostudományról, bizonyos varázslatokról és a felszabadulásról is ír.

[szerkesztés] Upanisádok

Fő szócikk: Upanisádok

Az upanisádok (szanszkritül: उपनिषद्), i.e. 800-500 körül keletkeztek Az „upanisád” szó jelentése: valaki mellé ülni, „mellé-leülés”. Ez onnan ered, hogy eredetileg a tanítványok a mester köré ültek és így hallgatták őt. Ezek a tanítások titkosak voltak, azaz a köznép számára nem volt elérhető, csak a beavatattak ismerhették.

Fontosabb upanisádok: Brihadáranyaka-upanisad, Cshándógja-upanisad, Aitaréja-upanisad, Taittiríja-upanisad, Kausítaki-upanisad, Prasna-upanisad, Ísa-upanisad, Svétásvatara-upanisad.

A régi upanisádok közel száz filozófust említenek, közülük kiemelkedő személyek: Uddalaka és Yadnavalkya . Uddalaka természetfilozófus, gondolatmenete sok hasonlóságot mutat a preszókratikus görög gondolkodókal időben azonban jóval megelőzi őket, Yadnavalkya misztikus volt.

Az upanisádok legismertebb tanításai egyike az átman és a brahman egységéről szóló tanítás. A brahman a régi papi filozófia fogalma, amely fejlődése utolsó stádiumában mint személytelen istenség s mint a teremtés princípiuma jelentkezett. Az ember végső célja, hogy felismerje az átman és a brahman egy. A brahman a világ ős oka, átman pedig a lélek.

A másik ismert tanítás a karmáról és az újjászületésről szóló tanítás. A lélekvándorlás tana, bár a régibb védikus periódusban is felmerül, részletesen csak az upanisadokban van kialakítva. Természetfilozófiai tanítás szerint, a világ atomokból épül fel (Vajsésika). A világok folyton keletkeznek és elmúlnak (ugyanazon) atomok egyesülése és szétválása során.

[szerkesztés] Poszt-védikus filozófia

Mahabharáta részlet

A poszt-védikus filozófia forrásai túlnyomóan szútrák, "vezérfonalak", egészen rövid, gyakran csak két-három szavas aforizmából álló rendszeres tankönyvek, s a hasonló jellegű metrikus kompendiumok (káriká) és a megértésükhöz nélkülözhetetlen kommentárok és szuperkommentárok. Mindezen források csaknem mind jóformán egy évezreddel későbbi keletűek az upanisadoknál, úgy hogy a különböző rendszerek kialakulása ez idő szerint meglehetősen homályos. E homály eloszlatására a Mahá-bhárata című óriási eposz ( i.e. 400 - i. u. 400 )

[szerkesztés] Ortodox rendszerek

1. A Szánkhja-rendszer a legrégibb igazi bölcseleti rendszer. Óriási befolyással volt az ó- és kora-középkori India bölcseleti és vallási életére, sőt India határain túlhatolva a nyugati gnoszticizmus ra és a neoplatonizmus ra is. A rendszer alapítója a hagyomány szerint Kapila (6. sz.). Forrása elsősorban a 72 strófás Szánkhja-káriká, Isvara-Krisna műve (Kr. u. 5. sz.), és a jóval későbbi, azonos tartalmú, de eltérő szellemű (Védánta-szinezetű) Szánkhja-szútrák (526 szútra az 1400 körüli időből). A Szánkhja speciális alaptanainak egyike az ateizmus (nir-ísvara-váda): a keletkezett és elmúló népies istenektől eltekintve, világot teremtő, kormányzó és fönntartó örökkévaló isten (isvara) nincsen. Másik alaptana, amely az upanisadok és a Védánta idealisztikus monizmusával diametrális ellentétben van, a dualizmus (dvaita-váda), az anyag és szelem kettőssége. E szerint két rendbeli örökkévaló, lényegileg teljesen különböző, magasabb egységes elvből levezethetetlen szubsztancia van: az érzékfeletti ősanyag (prakrti), és a szanszárában bolyongó egyéni lelkek (átman, purusa) végtelen sokasága.

Az elnevezés a 'szánkhja', a 'szám' szó származéka, arra útal: a rendszer szívesen alkalmaz felsorolásokat. De lehet szam + hja ige ami végigmond, teljesen kifejt. Így fordítható: számba veszi a tapasztalati és a tapasztalaton túli világ összetevőit, számot vet az ember sorsával "e világon" mint a transzcedenciába vezető úton. A szánkhja, mint minden indiai filozófia, kiinduló pontja az, hogy az élet szenvedés. A filozófia célja, hogy az élet szenvedéstelítettségéből kiútat mutasson. Nem beletörődés hanem metafizikai menekvés.

A "helyes tudás" vezet a szenvedések megszünéséhez. Ez kétféleképp képzelhető el:

A szenvedésteli világ a tudatlanság gyümölcse, illuzió.
A világ és a szenvedés tény, a tévedés az, hogy magamra veszem.A tudatlnság abban áll, hogyazonosulok a testemmel, a rangommal stb.

A szankhja felfogás szerint a világtól el kell vonulni, le kell mondani mindenről ami elválasztható tőlünk. Azonban ha lemondunk az anyagi dolgokról mégis megmarad a testünk ami szenvedést okozhat.. A megoldás az, hogy felfogjuk, hogy énünk nem azonos a testünkkel.A lélek külömbözik mindentől ami anyagi, örök és elpusztithatatlan.

A szánkhja filozófia dualista: az anyag (pakriti) és a lélek (purusa)egymástól teljesen elkülönül. A lélek nagyon kis részét képviseli a tudatnak, ezért sok pszichikus funkciót az anyag egyes formái látnak el. Ez azért lehetséges mert a természet nem halott hanem elven. Az anyagi természet = tömeg + energia + információ.Ezekből fejlődik ki a tapasztalati világ 23 (tattva)összetevője.Ezek közül az értelem az a pszichikum anyagi részei.A világ holt részei: éter, föld, víz, tűz, levegő.ezekről az öt érzékszerveink révén szerzünk tudomást.A változó anyagi dolgok egysége az örök ősanyag vagy a "gyökér természet", nem érzékelhető de kikövetkeztethető.E következtetés az ok-okozat szánkhja elmélete.

A 25-ik tattva a lélek (purusa). Kiváncsiságból kapaszkodik bele a világfolyamatba. A körészerveződő pszichikummal és "finomtesttel" képezi a 'lingát'(jel). Halálunkor csak a durva test pusztul el a finomtest újjászületik. Így a halál nem vet véget az anyagi létnek, sőt a szenvedésnek sem, a megoldás: el kell választani a purusát az anyagtól.

Amikor a lélek felismeri, hogy teljesen független a természettől, akkor szabad lesz.Azonban ez nem a boldogság elérése, hanem a szenvedés hiánya.Manapság a szánkhja önállóan már alig létezik, már csak a védákba átmentett elemei élnek tovább.

2. A Jóga-rendszer: a rendszer legrégibb tankönyve, a Patandzsali nevéhez fűződő 194 Jóga-szútra. Tanítása szerint az isten nem igazi isten: nem a világ teremtője és kormányzója, nem az emberek jutalmazója és büntetője, s a vele való egyesülés sem az emberi törekvés célja. Az isten nem teremtője az egyéni lelkeknek sem A jóga-rendszernek speciális tana, amelyről nevét is vette, a jóga, tulajdonkép "megfeszítés, erőfeszítés", technikus értelemben az érzékeknek módszeres elfordítása a külvilágtól s befelé irányítása, a léleknek magába mélyedése, a gondolkozás koncentrációja, - a rendszer szerint a leghatályosabb eszköz "a megkülönböztető megismerés" elérésére. A rendszer voltaképpen sajátos tartalma a koncentráció technikája, a jóga-praxis, amelyet a jógin (ma dsógi) gyakorol.

A módszeres jóga-gyakorlatnak nyolc "tagja" (anga) van. Az első kettő még nem része a koncentrációnak, hanem nélkülözhetetlen előfeltétele, a következő három "tag" a testi, az utolsó három a szellemi gyakorlatokat foglalja magában.

Az első két "tag" a jama és a nijama. A jama tartalma: az önfékezésélőlénynek nem ártani, nem hazudni, nem lopni, nemi életet nem élni s ajándékot el nem fogadni. A nijama tartalma az öt nijama: a (rituális és morális) tisztaság, az elégültség, a vezeklés (tapasz: meleg és hideg, éhség és szomjúság elviselése, készség és erő a test edzésére és kínzására), a stúdium (foglalkozás megváltó szövegekkel és tankönyvekkel vagy szakadatlan imádkozásés hívő odaadás az istenség iránt (ísvara-pradhána).
A harmadik tag az ülés (ászana), illetőleg a testtartás ülés közben.
A negyedik tag a lélekzet szabályozása (prána-ájáma)
Az ötödik tag "az érzékszervek visszavonása" (pratjáhára).
A hatodik tag a "lekötés" (dháraná).
A hetedik tag az elmélkedés v. meditáció (dhjána).
A nyolcadik és utolsó fokozat az elmélyedés, abszorpció, koncentráció (szamádhi).

3. A Mímánszá-rendszer: Mímánszá "vizsgálat, kutatás, spekuláció" - amelynek tárgya a Véda. A helyes megismerés egyetlen eszköze a teremtetlen, örökkévaló hang (sabda). A Mímánszá vagy Púrva-mímánszá, "első vizsgálat", vagy Karma-mímánszá, "a (rituális) cselekvények kutatása", a brahmani rituáléra vonatkozó védikus szövegek helyes magyarázatának szabályait akarja nyújtani. A szertartások leírása ugyanis a védikus szövegekben nem teljes, nem részletes és nem világos. A helyes megismerés egyetlen eszköze a teremtetlen, örökkévaló hang (sabda).

4. A Védánta-rendszer: úgy viszonylik az upanisádokhoz, mint a keresztény-dogmatika az új-szövetségi szentíráshoz. A Védánta mintegy 500 év óta az uralkodó s manapság az egyetlen igazán élő theozófiai rendszer Indiában. Sankara szempontjából nézve a rendszer monizmus a Szánkhja dualizmusának diametrális ellentéte. E rendszer közvetlen forrása a Bádarájana neve alatt fönnmaradt 555 Védánta - v. Brahma-Szútra (a Kr. utáni 200 és 450 közti időből) - a Védánta-rendszer katekizmusa, amely az upanisadok rendszertelen tartalmát zárt rendszerbe foglalja. Alapgondolata a brahman és az átman egysége, ezenkívül semmi nem létezik. Esztelen anyag, aminő a Szánkhja-beli prakrti, nincsen. Esztelen anyag, aminő a Szánkhja-beli prakrti, nincsen, a brahman a világ oka, de nem csupán úgy, mint a fazekas a fazék oka.

5-6. A Vaisésika és Njája-rendszer: a Vaisésika és a vele igen szoros kapcsolatban álló Njája voltaképp nem theozófiai rendszerek, hanem fantázia nélkül való, józan klasszifikálások. A Vaisésika és a vele igen szoros kapcsolatban álló Njája voltaképp nem theozófiai rendszerek, hanem fantázia nélkül való, józan klasszifikálások. A Vaisésika-rendszer első nyomai Kr. után 100 körül jelentkeznek, de a rendszer tankönyve, a 370 Vaisésika-szútra, jóval későbbi időből való. A lélek egy, végtelen, örök, anyagtalan szubstancia, a lelki "minőségek" (tudás, gyönyör, fájdalom, vágy, ellenszenv és akarat) szubsztrátuma s ezekből van kikövetkeztetve.

A lélek két alakban létezik: az egyik az isten (ísvara), a mindenütt jelenvaló, mindentudó, örömtől és fájdalomtól, érdemtől és bűntől ment legfőbb lélek; a másik az egyéni lélek (mint ilyen végtelen számú), amely szintén mindenütt jelenvaló s a megismerés alanya, de nem mindentudó, mert a manaszhoz van kötve, amely az érzékszervek benyomásait hozzá juttatja s amely nélkül tehát megismerésre képtelen volna. Minőség (guna) nélkül nincsen szubstancia és megfordítva: szubstancia nélkül nincs minőség. A minőség kategoriájában 17, később 24 tulajdonság szerepel, köztük több lelki is.

[szerkesztés] A heterodox rendszerek: A dzsainizmus és buddhizmus

1. A Dzsainista filozófia: i.e. 500 körül keletkezett, Vardhamána Nájaputta (más néven Mahávíra ) alapította. A dzsainizmus sok tekintetben hasonló a buddhizmushoz, régebben buddhista felekezetnek minősült.

A dzsainizmus alapgondolata: világot teremtő, fenntartó és kormányzó isten nincsen: a világ teremtetlen és örökkévaló s szellemi és anyagi elemeknek sokasága a dolgok princípiuma nem az anyagi atomok, hanem a lelkek. E szerint minden organizmus lelkes, sőt a növény és a kő is. Abban különbözik a buddhizmustól, hogy szerinte az egyéni lelkek megmaradnak, testből testbe vándorolnak karmájuk szerint. Az újjászületés a karma oka, ezért a karmát megkell semmisíteni. Ez az állapot a nirvána. A nirvána elérésének útja "a hármas kincs" (tríratna): a helyes hit, a helyes megismerés és a helyes életmód.

2. Buddhista filozófia : elsősorban nem filozófia, hanem vallás, India északkeleti részében keletkezett. Dhamma (dharma), Buddha tana elsősorban a megváltás tana, vallás, de bővelkedik filozófiai elemekben.Indiában, Buddhát, Visnu tíz fő inkarnációja egyikének tartják. Ezért őt nem csak a buddhisták, hanem a hinduk is mélyen tisztelik.

Buddha elutasítotja a védikus szentírások tanításait, filozófiája tagadja Isten és az örök lélek létezését, az erőszaknélküliség elvének hirdetésével jámborabb, vallásosabb életre ösztönözte a társadalmat. Így, bár a Védák követői elfogadják Buddhát az Úr Visnu inkarnációjának, filozófiai tanításait határozottan elutasítják.

Buddha mikor megvilágosodott, átlátta az eddigi összes életét és rájött, hogy minden élet szenvedés. Ezért céja olyan módszer kidolgozása volt ami elkerülhetővé teszi a szenvedést, "négy nemes igazságot" prédikált:

Az élet szenvedés, mert az anyagi világban semmi sem örökkévaló, minden ideiglenes.
Ezt a szenvedést az érzéki élvezet utáni vágy, illetve szomj, valamint a tudatlanság okozza.
Van egy állapot ezen a szenvedésen túl, amelyet nirvánának neveznek.
A nirvánát a "nyolc nemes ösvényen" haladva lehet elérni, amelyek: a helyes megértés; a jó gondolatok; a megfelelő beszéd; a megfelelő cselekvés; a helyes életmód; az erőfeszítés a helyes úton való haladásra; a könyörületesség és a meditáció. Ez a nyolc ösvény az erkölcsös életvitel, a szellemi fegyelem és a bölcsesség tényezőjén keresztül valósulhat meg.

A szenvedés megszünése a nirvána eléréseével lehetséges, de ez nem azonos a boldogság elérésével.A buddhista filozófia nem beszél boldogságról hanem csak szenvedésnélküli állapotról. A szenvedés oka a vágyakozás a világ dolgai iránt, le kell mondani az anyagi javakról és csak a lélekkel foglalkozni. A Buddhizmus egyik alapvető tanítása a középút tana: a buddhizmus fejlődéstörténetében a madhjamaka (középút) iskola gondolat-rendszere a legfontosabb helyet foglalja el. Maga Buddha is kijelentette, hogy csakis a filozófiai középútról való szemlélet szüntetheti meg az emberi szenvedést.

A másik igen fontos tanítás a léleknélküli lélekvándorlás tan . Ez szerint nem léteznek egyes lelkek elkülülve egymástól mindnyájan az egy világlélek részei vegyunk (pánpszihizmus). Emlékezetünk valójában csak az anyagi lélek (a finomtest) emlékezete ami a lélek köré csoportosult.