George Berkeley
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
George Berkeley (Kilkrin, Írország, 1685. március 12. – Oxford, 1753. január 23.) brit empirista filozófus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Jelentősége
Az újkori filozófia kiemelkedő alakja. Elsősorban az esse est percipi (létezni annyi mint észleltnek lenni) érv tette híressé nevét és filozófiáját. Idealista gondolkodóként tartják számon, aki szerint minden létező tárgy csupán az elme mentális reprezentációjaként (ideaként) létezik. Mindez azt jelenti, hogy egy dolog létezését vagy nem létezését az határozza meg, hogy valaki (legyen az ember vagy akár Isten) érzékeli-e azt. Hevesen harcolt a korában népszerű materialista álláspontok ellen, nézete szerint az anyag nem létezik. Nem csupán filozófiai témákban alkotott: írt matematikáról, mechanikáról, orvostudományról és gazdaságtanról is.
[szerkesztés] Élete
Kilkenny közelében született, Írországban. A Dysart kastélyban nevelkedett. Bár apja, William Berkeley angol volt, ő mindig írnek tartotta magát.
Tanulmányait Kilkennyben és a dublini Trinity College-ban végezte, ahol megismerkedett Locke és Malebranche munkáival. Diplomáját 1707-ben szerezte, és még ebben az évben lett a Trinity College tagja. Fő műveit kollégiumi tagsága alatt írta.
Első munkái matematikai témákról születtek, de igazán az 1709-ben publikált Értekezés a látás új elméletéről című tanulmánya tette híressé, melyet ma az optika tudományát megalapozó művek közé sorolnak. 1710-ben született meg a Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről (a továbbiakban Alapelvek). Berkeley filozófiai gondolatainak másik fontos összefoglalója az 1713-ban megjelent Hülasz és Philonusz három párbeszéde (a továbbiakban Párbeszédek) című munkája, mely a korban kedvelt dialógus műfajában íródott.
1728-ban megnősült, majd ezt követően Amerikába utazott, és Rhode Islanden telepedett le. Ekkor lépett kapcsolatba a Yale Kollégiummal és levelezett a yale-i Dr. Samuel Johnsonnal. 1731-ben visszatért Angliába. Püspöki kinevezését követően visszatért szülőföldjére, hogy elfoglalja hivatalát Cloyne-ban. 1752-ben nyugalomba vonult, Oxfordba költözött, és még az ezt követő évben meghalt.
Életének utolsó éveiben született írásai nem filozófiai tárgyúak. Utolsó munkája a Siris az orvosi célokra használt kátrányos víz előnyeinek leírásával kezdődik, majd a létezés és a világegyetem természetével, Istennel, és a Szentháromság tanával foglalkozik. Berkeley életében ezt a írást főművének tartották, ma már kevésbé forgatott művei közé tartozik.
[szerkesztés] Egyházi pályája
Berkeleyt sokan Cloyne püspökeként ismerik.
1710-ben szentelték pappá. Londoni utazását követően Lord Peterborough káplánja lett, bejárta Franciaországot és Itáliát. 1724-ben Derry főesperesévé tették, de soha nem foglalta el esperesi székét. Ebben az időben egy bermudai, missziós célú kollégium felállításához szükséges kormányzati támogatás megszerzésén fáradozott. Ez a terve azonban sohasem valósult meg. Alciphron címmel 1732-ben írt egy művet a kereszténység védelmében. 1734-ben nevezték ki Cloyne püspökévé.
[szerkesztés] Filozófiai pályája
Berkeley 1713-ban Londonba utazott, ahol filozófiai nézeteit heves kritikával, olykor gúnnyal fogadták. Swift állítólag azt mondta, hogy ekkora idealizmussal zárt ajtókon is át tudna menni, és egy gyakran említett történet szerint Dr. Johnson belerúgott egy kőbe mondván: „Így cáfolom meg őt”... Ugyanakkor néhányan, mint Dr. S. Clarke, zseniálisnak tartották.
[szerkesztés] Elsődleges és másodlagos minőségek
Berkeley szerint érzékelésünk közvetlen tárgyai az ideák, vagyis azok a minőségek, tulajdonságok, amelyeket észlelünk, mint a színek, szagok, hangok, tapintható minőségek, stb. A külvilág valóságos tárgyaihoz nincsen közvetlen hozzáférésünk, a világot ideáink révén ismerjük. Az Alapelvekben Berkeley heves vitába száll azokkal a nézetekkel, és így elsősorban a kor másik kiemelkedő empirista gondolkodójával, Johne Locke-al aki szerint az érzékelhető objektumok reális léttel bírnak a valóságban, mely azonban különbözik az ideáinktól. Locke az idea fogalmát úgy értelmezi, mint egyfajta lenyomatot. Ő is elfogadja, hogy kizárólag ideáinknak vagyunk közvetlen tudatában, a dolgot alkotó tulajdonságok valós elrendeződéseit nem ismerhetjük. Mégis, az ideák valós tudást közvetítenek számunkra a dolgokról, mert azok a dolgok elmében megjelenő lenyomataiként értelmezhetők. Locke és Berkeley egyaránt megkülönböztetik az elsődleges és másodlagos minőségeket. Elsődleges minőségeknek nevezik a kiterjedést, nagyságot, számot, mozgást, míg másodlagosnak a színt, szagot, hangot. Locke ún. illúzió argumentumokra hivatkozva bebizonyítja, hogy a másodlagos minőségek valójában nem tulajdonságai a dolognak, csupán az elme konstrukciói, az elmében létező érzetek. Ezek az illúzió-argumentumok az érzékelés esetlegességére, az érzékcsalódásokra hivatkoznak: például ugyanaz a tárgy különböző hőmérsékletűnek tűnik számunkra attól függően, hogy milyen távol állunk tőle, vagy a színtévesztők számára egy piros tárgy nem pirosnak látszik. Berkeley ennél tovább megy. Locke érveit alapul véve az elsődleges minőségekről is bebizonyítja, hogy ugyanúgy alávetettek az érzékelés szubjektivitásának, és hevesen érvel amellett, hogy az olyan reálisnak tartott tulajdonságok, mint a kiterjedés sem léteznek az elmén kívül. „Lehetetlen, hogy szín, kiterjedés vagy bármely más érzéki minőség az elmén kívül, valami nem gondolkodó dologban létezzék, azaz igazság szerint nincs olyasmi, amit külső objektumnak nevezhetnénk” - írja Berkeley az Alapelvekben. (ford. Fehér M. István)
[szerkesztés] Esse est percipi
Berkeley legnagyobb felfedezésének az esse est percipi elvét tartotta, melynek lényege, hogy egy tárgy létezése annak észlelésében áll. Mit állítunk egy dologról akkor, amikor azt mondjuk, hogy az létezik? Hogyan lehet ideánk a létezés fogalmáról? Berkeley szerint egyetlen dolog sem létezhet nem érzékeltként. Honnan tudom, hogy a szobámban lévő íróasztal létezik? A válasz magától értetődő: látom, hogy ott van. Berkeley szerint valamennyi tárgy létezése annak érzékelésében áll. Műveiben néha ellentmondó megjegyzéseket találunk azzal kapcsolatban, hogy ennek az érzékelésnek aktuálisnak vagy lehetségesnek kell-e lenni. Ha elhagytam a szobámat, és senki sincs ott, aki továbbra is érzékelné az asztalom létezését, abszurd lenne azt mondani, hogy az nem létezik többé. Berkeley szerint Isten az, aki a világot folyamatosan érzékeli, és ez a biztosítéka annak, hogy egy általam nem érzékelt idea is valóságosan létezzék.
[szerkesztés] Művei
- An Essay Towards a New Theory of Vision; 1709, Dublin.
- A Treatise concerning the Principles of Human Knowledge; 1710, Dublin.
- Passive Obedience; 1712, Dublin.
- Three Dialogues between Hylas and Philonus; 1713, London
- De Motu, or The Principle an Nature of Motion and the Cause of the Communication of Motions; 1721, London.
- An Essay towards preventing the Ruine of Great Britain; 1721, London.
- A proposal for the Better Supplying of Churches in our Foreign Plantations, and for converting the Savage Americans to Christianity; 1724, London.
- A Sermon preached before the Incoporated Society for the Propagation of the Gospel in Foreign Parts; 1732, London.
- Alciphron; or the Minute Philosopher; 1732, London.
- The Analyst, or a Discourse addressed to an Infidel Mathematican; 1734, Dublin.
- A defence of Free-thinking in Mathematics; 1735, Dublin.
- The Querist; 1735-37, Dublin.
- A discourse adressed to Magistrates; 1738, Dublin.
- A description of the Cafe of Dummore; 1706 (posztumusz megjelenés)
- On Infinities; 1707 (posztumusz)
- Philosphical Commentaries; 1707-08 (posztumus)
[szerkesztés] Magyarul is hozzáférhető művei
- Értekezés a látás új elméletéről
- Tanulmány az emberi természet alapelveiről
- Hülasz és Philonusz három párbeszéde
- Berkeley és Samuel Johnson filozófiai levelezése
- A látás elméletének védelme és magyarázata
- A végtelenekről
- Az Analizáló
- A matematikai szabadgondolkodás védelmében
- A mozgásról
Based on work by 