Kínai filozófia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Három hagyományos kínai filozófiai iskolát tartunk számon: a taoizmust, a konfucianizmust és a buddhizmust.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] I. A Taoizmus
A taoizmus klasszikus könyve a Tao Te King (Kr.e. V.-III. sz.), amelyet Lao-ce-nek tulajdonítanak. Lao-ce-ről nem tudni biztosan, hogy valóban létező történelmi személy volt-e, vagy csupán legenda, mivel Lao-ce kínaiul öreg mestert jelent. Ha –kínai szokás szerint- nem maga a filozófus neve fő művének a címe, akkor Lao-ce legfontosabb művének hagyományos címe: Az Út (Tao) és az Erény Könyve. Ez az a könyv, amelyben a taoizmus megalapítója összefoglalja a tan kínai hagyományát, és könnyen megjegyezhető formában összegezte.
A könyv legfontosabb tanítása, a követendő út, a tao. A könyvnek nincsen vallásos tartalma, hanem az embert körülvevő ember törvényszerűségeit foglalja össze. Az emberben csak úgy uralkodik a tao, mint a természetnek alárendelt másodrangú lényen; a taoizmus legfontosabb tanítása a természet erőivel szemben alávetett emberi világ.
A „helyes út” a természettörvény felfedezése, a természetes és követendő út kifejezése. A tao mindenekelőtt az öröké mozgó, változó világ végső egységének az elve. A tao névtelen, mert minden név valamilyen meghatározott létezőt jelöl meg, a tao azonban a mindenek felett uralkodó elv, amely minden különbségen túl megtalálható, az individuális élet és a természet útja: „Az ember zsinórmértéke a föld, a földé az ég, az égé a tao, a tao mértéke önmaga.” A könyv első fele a tao-val foglalkozik (I-XXXVII.), a könyv második fele a te-vel (te=erény) (XXXVIII- LXXXI) foglalkozik. A harmadik szótag a „könyv” jelentésű king szó eredetileg zsinórmértéket jelentett, előkelő rangot az udvarban: azzal a feladattal, hogy a kínai civilizációt jelentő várfal dőlésszögét, a merőlegest kimérje, azaz a biztonság irányát jelentse a számításokban és az idézetekben egyaránt.
A taoizmus az őserőből táplálkozik, és a későbbi jang-ot és jin-t, azaz a természet pozitív és negatív őselemét hozza harmóniába még akkor is, ha három részre osztja: Ég, Ember és Föld hármasságára. A tao voltaképp a békeség megalapozója, a nép harc nélküli életének a megteremtője: „Aki tao-val szolgálja az emberek urát, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér de nem emeli fel magát; célhoz ér de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot” . A tao a békés élet alapfeltétele: „A remek fegyverek: a szerencsétlenség eszközei. A létezők (wu) mind gyűlölik ezeket, az tehát aki, a tao-t birtokolja nem él velük”
Lao-ce a Tao határtalanságáról, ürességéről, homályosságáról, megnevezhetetlenségéről
A lét (ju) és a nemlét (wu) egymásból születik, ez bizonyítja a természet határtalanságát: minden az ellentétéből születik körkörösen, örökké. Az ellentétes természetű dolgok egymást hozzák létre, mintegy kiegészítve egyik a másikat: „… nehéz és könnyű egymást hozza létre, hosszú és rövid egymást alakítja, magas és mély egymásba hajlik, zeneszó és énekhang egymással cseng össze, előbbi és későbbi egymást követi.”
A tao - Lao-ce szerint – üres, de aki vele él az nem tudja kimeríteni, igazi ősatyja minden dolognak, mint képmás mindent megelőz.
A természet úgy bánik minden létezővel, mint valamilyen élettelen tárgyal. A bölcs embernek is úgy kell viszonyulnia a többi emberhez, mint valami mulandó élettelen tárhoz. Lao-ce ezen a helyen a szalmakutya hasonlatot használja: „A bölcs ember sem emberséges, úgy bánik az emberekkel, mint afféle szalmakutyákkal” . A szalmakutyát az ókori kínaiak a temetéseken áldozat gyanánt égették el. A tao maga, mint dolog homályos és megfoghatatlan - írja Lao-ce a XXI részben - azonban benne van minden dolog, csírák, igazság. A tao névtelen, mert a név valami meghatározott létezőt jelöl meg, a tao azonban mindenek felett uralkodó elv: „Az ember a föld törvényeit követi, a föld az ég törvényeit követi, az ég a tao törvényeit követi, a tao pedig a természet törvényeit követi.” Az emberlét elveinek a lényege az azonosulás a tao-val, amelynek formája természetesen „erényes”, tehát vigyáz a te-jére.
A nem cselekvésről, a szavak nélküli tanításról
Lao-ce tanítása szerint a bölcsek és az uralkodó útja az, hogy hagyja magát a tao által vezetni, amelynek során megszabadítja magát a minden önző cselekedettől. A tao-t csak az ismerheti, meg akinek soha nincsenek vágyai. A bölcs a nem-cselekvés útján munkálkodik. Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kell tenni, hanem, hogy szükségtelenül nem avatkozunk be az eseményekbe. Minél kevesebbet kísérel meg az ember magából kiindulva tervezni, annál inkább követi jobban a tao útját: „Így aztán a bölcs ember a nem-cselekvés tevékenységével él s a szavak nélküli tanítást valósítja meg.” A bölcsesség a mozgás, mindenki számára fontos tevékenység, a „nem cselekvés”: „Ezért „a bölcs ember, ha egész nap utazik is, nem hagyja el kocsija nehezét”. S legyen bármilyen ragyogó látvány a szeme előtt, ül tovább nyugodtan, vágyaktól mentesen.” A tao mindig nem cselekvő, de nincs olyan, amit ne tudna megtenni. A legfőbb jó a békesség és a nyugalom, a tao nem szavakban nem mondható ki különben „sótalan” lesz. A tao sem, látni sem hallani nem lehet: „Ha valaki nézi nincs, mint meglátnia, ha valaki hallgatja nincs mit hallania” . A bölcs embernek nem szükséges elhagynia a szobát ahhoz, hogy megismerje a dolgokat, minél messzebb kalandozik valaki, annál kevésbé ismeri meg a tao-t. Aki a tao szerint él az elveszíti vágyait és megérkezik a nem-cselekvéshez. Aki kilép az éltbe az a halálba lép be-, írja Lao-ce.
Az erény teljességéről, a kormányzat tevékenység- nélküliségéről
Az állami és kormányzati rendet nem vetik el, de ezeknek a legkisebb mértékére kell szorítkozni. Minél több az előírás és a törvény, annál több a törvényszegő is. Minél kevésbé kormányoz az uralkodó, annál jobb lesz az országa.
A nagyszámú erkölcsi előírás annak a jele, hogy a valóságos erény elveszett. Aki erkölcsösen él, annak nem kell erről elgondolkodnia és nincs szüksége szabályokra, amelyekhez tartania kell magát. A bölcs egyszerűségben él és a látszólagos gyengeségével fejti ki hatását. Ezért gyakran a vízzel hasonlítják össze: a víz minden élőlény számára szükséges és annak ellenére, hogy lágy, mégse képes neki semmi keménység ártani.
Igazi erénynek a birtokában az van, aki a magas erényt birtokolja, és ezt nem mutogatja. A magas erény nem cselekvés és a nemlét révén működik, az alantas erény a lét révén működik. A helyes kormányzat úgy valósulhat meg- Lao-ce szerint-, hogy a kormányzó nem érzékelteti a néppel hatalmát, hanem cselekvés nélkülinek kell tűnni. A bölcs kormányzó a nép felett áll, de a népnek ezt soha nem szabad éreznie. Ha a kormányzó sokat tevékenykedik, a nép éhezni fog, az ilyen népet pedig nehéz kormányozni.
A bölcs ember feladata, hogy felismerje, és tétlenül szemlélje a törvény működését, és éljen vele összhangban, ezzel mutasson példát. Lao-ce eszményi életformája egy olyan kicsiny és elszigetelt faluközösség, melynek lakói minden újat elutasítanak, és bár hallják a szomszéd faluk kutyáinak ugatását és kakasainak a kukorékolását, még oda sem mennek át egész életükben.
[szerkesztés] 2. A Konfucianizmus
A konfucius tanítás, Konfucius (Kr.e. 551-479) tanításán alapszik.
Konfucius semmit sem írt, mondásait halála után jegyezték fel dialógusok formájában. Leghíresebb műve a Lun yu (Vitatkozások és mondások), amely a mester és tanítványainak beszélgetését tartalmazza 20 fejezetben. Bölcselete kifejezetten etikai, Konfuciusz mindig elhárította, hogy metafizikai kérdésekkel foglalkozzék. Gondolatai a konkrét életre az emberre öszpontosulnak. Fő célja ez zavarmentes állam elvének megalkotása.
Az ember alapvető erényei: emberség, becsületesség, illendőség, bölcsesség, lojalitás. Ezen erények az alapvető viszonyokban jelennek meg mint: úr és szolga, apa és fiú, férj és feleség, barát és barát.
A konfucianizmus a tökéletes, a lelkiekben nemes ember (junzi) ideálját helyezi előtérbe. Csak ilyen emberből lehet kormányzó.
Konfuciusz a nemes emberrel mindig szembeállította a kicsinyes, alantas embert. De neveléssel mindenki számára elérhető a tökéletes állapot. Hisz az ember születésekor már rendelkezik az erény alapjaival, csak kell segíteni neki, hogy kibontakozzon.
A konfucianizmusnak összesen 13 klasszikus szent könyve van. Közülük 9 alap- vagy főmunka a legnagyobb jelentőségű, ezeknek ismeretét Kínában kötelezővé tették minden írástudó és művelt ember számára. E 9 mű: az Öt kánon (Wu jing) ( kánon) és a Négy könyv (Si shu). A Négy könyv foglalja magába a konfucianizmus megalapítóinak nevéhez fűzött legfontosabb műveket: Lun yu (Beszélgetések és mondások), Mengzi, Da xue (Nagy tanítás) és a Zhong yong (A Közép mozdulatlansága).
[szerkesztés] A Buddhizmus
A buddhizmus az ókori Indiában alakult ki, megalapítója a Sákja nemzetségbeli indiai fejedelem fia Gautama Sziddhártha, aki megvilágosodván, Buddhává válván hirdetni kezdte tanítását.
A buddhizmus Kr. u. 50 körül jelent meg Kínában. Az elkövetkező száz év során Indiából és Közép-Ázsiából buddhista szerzetesek érkeztek és telepedtek meg itt. Ez az időszak a Han-dinasztia hanyatló korszaka volt, amikor a társadalmi, gazdasági és politikai válság jó termőtalaja volt az új vallásnak.
A az idők folyamán buddhizmus többnyire eltünt Kínából, az elmúlt ötszáz év azonban a főbb iskolák összeolvadásának lehetett tanúja. A buddhista iskolákból, a taoizmusból és a konfuciánus hagyományból kialakult szinkretikus vallás hódított tért.
[szerkesztés] Bibliográfia
- 1 Kínai Filozófia Ókor II-ik kötet szöveggyüjtemány. Fordította: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó, Budapest 1964.
- 2 Ecsedy Ildikó: Lao-ce; In: 33 Híres Bölcseleti Mű. Móra Könyvkiadó 1995.
- 3 Filozófiai Atlasz, Atheneum Kiadó 1999.
Based on work by