Ronald Reagan

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

**Ronald Wilson Reagan**
az Egyesült Államok 40. elnöke

Hivatali idő
1981. január 20. – 1989. január 20.
Alelnök(ök)	George H. W. Bush
Előd	Jimmy Carter
Utód	George H. W. Bush
Született	1911. február 6. Tampico (Illinois)
Elhunyt	2004. június 5. Los Angeles
Politikai párt	Republikánus Párt
Házastárs	(1) Jane Wyman (1940-ben esküdtek, 1948-ban elváltak) (2) Nancy Davis Reagan (1952-2004: Reagan haláláig)
Vallás	presbiteriánus
Aláírás

Ronald Wilson Reagan (1911. február 6. – 2004. június 5.) színész és politikus, Kalifornia állam kormányzója, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke.

[szerkesztés] Életrajz

Reagan az Illinois állambeli Tampicoban született. Cipőkereskedő apja, az ír származású John „Jack” Reagan alkoholizmusa miatt anyja, Nelle Wilson tartotta egybe a családot. A család rossz anyagi körülményei miatt, Ronald tanulmányai mellett kénytelen volt munkát vállalni (nyaranta pl. többször volt vízimentő). 1932-ben diplomázott szociológiából és közgazdaságtanból az illinoisi Eureka College-on.

[szerkesztés] A színész

Rendkívül jó előadói képességét először Chicagóban rádiós sportriporterként kamatoztatta, majd 1937-ben áttette székhelyét Hollywoodba.

1940-ben feleségül vette Jane Wyman színésznőt, akitől egy lánya született, Maureen (1941-2001) és örökbe fogadták Michaelt (1945-). Házasságuk több ok miatt (Reagan elfoglaltsága, illetve 1947-ben röviddel születése utána meghalt második lányuk, Christine) megromlott úgyhogy 1948-ban el is elváltak. 1952-ben újra megházasodott, a szintén színésznő Nancy Davis-t vette el. Ebből a házasságából született Patti (1952-) és Ron (1958-).

A magas, jóképű Reagan a Warner Bros. filmgyár megbízásából, több tucat filmben szerepelt, általában mellékszereplőként. Leghíresebb filmjei: a Sötét győzelem (Humphrey Bogart és Bette Davis oldalán) vagy az Út Santa Fébe (Errol Flynn partnereként, Kertész Mihály rendezésében). A második világháborúban tartalékos volt a légierőnél, majd újra visszatért Hollywoodba.

Az 1950-es években egyre kevesebb filmszerepet kapott, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy egyre inkább a politika felé fordult. Miután kétszer megválasztották a filmszínész-szakszervezet (SAG) elnökévé (1947–52 és 1959–60), a nagypolitika felé fordult. Utolsó filmjét 1967-ben forgatta a Gyilkosok címmel.

Reagan kedvenc lovával (1977).

[szerkesztés] A politikus

Bár fiatalon és színészként is a demokratákat (különösen Franklin D. Roosevelt politikáját) támogatta, mégis a Republikánus Pártba lépett be 1962-ben. Ismertsége és népszerűsége nagyban segítette, hogy 1966-ban Kaliforniában kormányzóvá válasszák. Kormányzóként, sikerült az állami költségvetést kiegyensúlyoznia és Kalifornia gazdaságát fejlődési pályára állítania, de ez együtt járt a szociális és egészségügyi háló leépítésével, ami a kisemberek számára komoly nehézséget okozott. 1970-ben főleg a kaliforniai tőkések támogatásával elérte, hogy újraválasszák.

Többször már nem jelöltette magát kormányzónak, mert teljes erővel az elnökjelöltségre akart koncentrálni. 1980-ban sikerült is pártja elsőszámú jelöltjévé válnia, az elnökválasztáson pedig legyőznie az akkor hivatalban lévő Jimmy Cartert. Elemzők szerint sikerének oka a jó kampány mellett, Carter elnöknek az iráni túszdrámával kapcsolatban mutatott tehetetlensége volt.

[szerkesztés] Az elnök

Hatvankilenc éves volt mikor megválasztották – az USA-ban még soha ilyen idős elnököt nem választottak. Ennek ellenére népszerűsége töretlen volt, amiért 1984-ben újraválasztották úgy, hogy az elektori kollégiumban elsöprő (525-13) többséggel rendelkezett.

Nancy és Ronald Reagan Hirohito japán császár társaságában (1983).

Két hónappal hivatalba lépése után, 1981. március 30-án egy new york-i taxisofőr, John W. Hinckley merényletet követett el Reagan ellen. Az elmebeteg taxisofőr állítása szerint, ő csak lemásolta az akkoriban divatos Taxisofőr (Taxi Driver) című film egyik jelenetét, hogy megmentse a filmben játszó Jodie Fostert, akibe halálosan szerelmes volt.

Elnöksége idején folytatta a már kormányzóként megkezdett - a neves közgazdász Milton Friedman által inspirált - neokonzervatív gazdaságpolitikát, melyet Reaganomics-nak is neveztek. Próbálta csökkenteni az állam gazdasági és szociális szerepvállalását, nagyarányú jövedelemadó-csökkentést hajtott végre és jelentősen növelte a fegyverkezési kiadásokat. Bár költségvetési szigort hirdetett meg elnöksége elején, az államháztartási deficitet nem sikerült csökkenteni.

1983-ban tanácsadói (többek között Teller Ede) javaslatára meghirdette az SDI-t (Strategic Defence Initiative), vagy közismertebb nevén csillagháborús programot, melynek kulcsszerepe volt a Szovjetunió végleges megroppantásában. A fegyverkezési verseny újraindítása jegyében közép-amerikai államokban tervezett intervenciót, az ottani baloldali rezsimek megdöntése céljából.Az ellenzékiek felfegyverzésén és támogatásán kívül Nicaragua esetében a légierő bevetésére is sor került (ez utóbbi akciót 1986-ban a hágai Nemzetközi Bíróság törvénytelennek találta). 1983-ban a szovjet-veszélyre hivatkozva amerikai csapatok megszállták Grenadát és megdöntötték Maurice Bishop kubai típusú rezsimét.

A Szovjetunió és Afganisztán között kirobbant konfliktusban direkt módon nem avatkozott be, de támogatta a szovjetellenes terrorista akciókat elkövető mudzsaheddineket. 1986-ban egy nyugat berlini diszkóban történt merényletre válaszolva líbiai célpontokat bombázott az amerikai légierő.

Reagan, Colin Powell nemzetbiztonsági főtanácsadóval egyeztet az Ovális Irodában (1988).

Nagy nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki a második elnöki ciklusában kirobbant Irán-kontra botrány, melyben kiderült, hogy az USA fegyvereket adott el – az akkoriban Irakkal háborúskodó – Iránnak és a befolyt pénzekből a nicaraguai ellenzéket (kontrák) támogatta gerillaakcióikban. Az ügyet Reagan eleinte tagadta, majd később beismerte, hogy hibát követtek el. Mindez azonban nem csorbította jelentősen népszerűségét.

A kortársai által csak „Nagy Kommunikátornak” nevezett Reagan, retorikai képességeinek köszönhetően, bármilyen szituációból képes volt politikai tőkét kovácsolni magának. Mind a Challenger-katasztrófa kapcsán elmondott beszéde, mind Nyugat-Berlinben a fal lebontásának szükségességéről elmondott beszéde ("Gorbacsov úr bontsa le ezt a falat!") nagy hatással volt hallgatóságára.

1989-ben mikor befejeződött második elnöki mandátuma, saját alelnökét Busht ajánlotta utódjául, ezzel is biztosítva politikájának folytatását.

[szerkesztés] Utolsó évek

Visszavonulás után néhány évig a National Review konzervatív lap szerkesztőbizottságában dolgozott. 1992-ben a német újraegyesítés előmozdításáért Berlin díszpolgárává avatják. 1994-ben nyilvánosságra hozta, hogy Alzheimer-kórban szenved, ami után már egyre kevesebbszer mutatkozott a nyilvánosság előtt. 2004. június 5-én egy tüdőgyulladás következtében 93 évesen vesztette életét. A Ronald Reagan Elnöki Könyvtár melletti parkban helyezték örök nyugalomra. Még életében elneveztek róla egy repülőgéphordozót (USS Ronald Reagan), illetve egy washingtoni repülőteret.

A kommunizmus bukásának elősegítése és a hidegháború lezárása érdekében tett elvitathatatlan érdemei miatt halála után is népszerű.