Nagy Imre

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

**Nagy Imre**
Kép:Kivag nagyi.jpg

Nemzetiség	magyar
Hivatali idő	1953 – 1955
Miniszterelnök helyettes
Előd	Rákosi Mátyás
Utód	Hegedüs András
Született	1896. június 7. Kaposvár
Meghalt	1958. június 16. Budapest
Párt	Magyar Kommunista Párt
Választókerület
Házastárs

Ez a szócikk a miniszterelnökről szól. További jelentéséhez lásd: Nagy Imre (egyértelműsítő lap).

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.

Nagy Imre (Kaposvár, 1896. június 7. – Budapest, 1958. június 16.) politikus, miniszterelnök, az MTA tagja.

[szerkesztés] Családja

Ötvöskónyiból, szegényparaszti, református családból származott. Apja postai szerelőmunkás volt. Anyja, mielőtt férjhez ment volna, a somogyi alispánnál cselédlányként szolgált. Tanulmányait a 4 elemi és a 4 polgári osztályig végezte, mert 1912-ben saját elhatározásból elhagyta kaposvári gimnáziumot és géplakatos segédnek állt. A segédi oklevelet 1914-ben szerzete meg, majd a tanulmányait folytatandó beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába. Az iskolát már nem tudta elvégezni, mert 1915 májusában behívták katonának. A Monarchia katonájaként 1918-ban az orosz fronton fogságba esett.

[szerkesztés] Politikai pályafutása

Az I. világháború alatt az orosz fronton harcolt 1916-tól 1918-ig. Fogságba esett és hadifogolyként a Bajkál-tóhoz került. Az orosz polgárháború kezdetén belépett a Vörös Hadseregbe és a bolsevik pártba. 1921-ben visszatért Magyarországra, és egy ideig Kaposváron élt. Belépett az MSZDP-be, ahol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott, majd a párt Somogy megyei titkára lett. 1925-ben kizárták, mert 1924 áprilisában éles vitába került Peyer Károllyal és Szeder Ferenccel.

1925-ben belépett az akkor alakult, jórészt kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Szocialista Munkáspártba, ahol szintén elsősorban a földművelésüggyel foglalkozott. 1921 elejétől 1927-ig megszakításokkal mintegy 3 évet töltött börtönben politikai okok miatt. 1927-ben az MSZMP betiltása után újra letartóztatták. A vizsgálat után Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt Parasztok Lapja című újságját szerkesztette.

1930-tól 1944 novemberéig a Szovjetunióban élt. 1936-ban szovjet állampolgár lett. Ekkor a Komintern munkatársa lett, emellett a Komintern Nemzetközi Agrárintézetének dolgozott. 1937-től a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának volt a munkatársa. Álnéven cikkeket írt, amelyekben Buharin gazdasági elképzeléseit támogatta. Buharin letartóztatása után őt is letartóztatták, kezdetben be akarták vonni a Buharin-perbe. Erre végül nem került sor, és – vélhetőleg a Komintern közbenjárására – szabadon engedték. 1930. szeptember 4-én írásbeli kötelezettséget vállal az együttműködésre, így az OGPU SZ-122 számú ügynökeként, majd a belügyi népbiztosság titkos munkatársaként működött. Az Állambiztonsági Bizottság irattárában 369903-as sorszámon gyűjtik az anyagait. Vologya fedőnéven tesz jelentéseket, melyek következtében 25 embert ítélnek el, ebből 13-at halálra. (A szovjet igazságügyi szervek 1955 után mindenkit rehabilitáltak, utoljára Károlyi Grétát 1988-ban. Ezen adatok Nagy Imre kézzel írt önéletrajzából, illetve a Párttörténeti Intézet és a Központi Bizottság levéltárából származnak, illetve Grósz Károly erősítette meg, és 1990-ben a „Szabadság” című újság leközölte az anyagot.)

1938 és 1944 között, a statisztikai hivatal után munkát vállalt a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél (néha a moszkvai Kossuth rádiónak is szokták nevezni). 1938-tól 1940-ig a moszkvai Új Hang című folyóirat munkatársaként, a szerkesztőbizottságának tagjaként és állandó cikkírójaként dolgozott 1941-ben belépett a Vörös Hadseregbe, de nem került harcoló alakulathoz. 1944 őszén kidolgozta a magyarországi általános földreform tervét, november 4-én haza tért a moszkvai magyar kommunisták első csoportjával (Gerő Ernővel, Révai Józseffel és Vass Zoltánnal), a Központi Vezetőség (röviden KV) tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon.

1944 decemberében a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés, egyben földművelésügyi miniszterként az ideiglenes kormány tagja lett. 1945. március 15-én ő hirdette ki a földosztásról szóló kormányrendeletet.

1945 nyarától az államfői funkciót ideiglenesen gyakorló Nemzeti Főtanács és a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja volt. Az 1945-ös nemzetgyűlési választások után a Tildy-kormányban néhány hónapig belügyminiszter, Nagy Ferenc és Dobi István kormányában élelmezésügyi miniszter volt.

1949 augusztusában „opportunista, szövetkezesítés elleni nézetei miatt” kizárták a Központi Vezetőségből, és megfosztották többi tisztségeitől is. A gödöllői Agráregyetem rektoraként működött tovább, a politikai életből viszont teljesen kiszorították.

1950 decemberében „önkritikát gyakorolt”, ezután ismét földművelésügyi miniszter és a Központi Vezetőség tagja lett. 1952 novemberében agrárügyekért felelős miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.

1953-ban agrártudományi tanulmányaiért a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.

1953-ban Rákosi meggyengülését követően szovjet kezdeményezésre – részben Malenkovval ápolt jó kapcsolatainak köszönhetően – miniszterelnökké nevezték ki. Július 4-én a Parlamentben új kormányprogramot hirdetett, ami szakított a korábbi, erőltetett iparfejleszésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a koncepciós perek felülvizsgálatára, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére.

1955 májusában Rákosi átmeneti megerősödését követően (és összefüggésben Malenkov moszkvai meggyengülésével) leváltották, kizárták a Központi Vezetőségből, majd az MDP-ből is.

Budapestiek körében a forradalom napjaiban

1956 nyarán többek ösztönzésére ismét aktivizálódott mint az új irányvonalat megtestesítő politikai személyiség. Lakásán valóságos poltikai szalon jött létre. 1956. október 13-án visszavették a pártba. Október 23-án a tüntető diákok egyik követelése a kormányba való visszatérése. Este az Országház előtt emlékezetes beszédet tartott. Másnap ismét miniszterelnökké nevezték ki.

Máig nem tisztázott, hogy volt-e szerepe a szovjet csapatok első (október 24-ei) behívásában, vagy csak hallgatólagosan tudomásul vette. 28-án egyértelműen állást foglalt a forradalom és a többpártrendszer bevezetése mellett. Az események előrehaladtával többször átalakította kormányát. Október 28-tól az MDP utódjaként megalakuló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának a tagja volt. November elején kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és semlegesnek nyilvánította az országot.

November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást, majd a jugoszláv követségen kért menedékjogot. 21-én – megszegve a jugoszlávokkal történt megállapodást – Nagy Imrét hazatérés közben elrabolták, autóbusszal a mátyásföldi szovjet laktanyába vitték (az épület ma a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Karhoz tartozik), majd családjával együtt a mátyásföldi repülőtérről a romániai Snagovba szállították. Ezután házi őrizetben tartották. Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár János kormányát.

1957 áprilisában hazahozták. 1958. június 9. és június 15. között zárt tárgyaláson halálra ítélték a Nagy Imre-per keretein belül, amit másnap végrehajtottak (Nem lényegtelen, hogy az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg.) E pernek rajta kivül még áldozatul esett Gimes Miklós (1917-58), Maléter Pál (1917-58), Szilágyi József (1917-58) és Losonczy Géza (1917-57), de utóbbi csak lett volna, mert még a tárgyalások megkezdése előtt elhunyt.

Holttestét 1961-1989 között az Újköztemető 301-es parcellája rejtette.

Nagy Imre emlékműve Budapesten, Varga Tamás szobrász alkotása

Hamvait 1989-ben exhumálták. Június 16-án ünnepélyes keretek között újratemették. A Legfelsőbb Bíróság július 6-án hivatalosan is rehabilitálta. (Ugyanezen a napon halt meg a halálos ítéletet jóváhagyó Kádár János).

[szerkesztés] Filmek

Nagy Imre életéről Mészáros Márta készített filmet 2004-ben, A temetetlen halott címmel.

[szerkesztés] Irodalom

Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála, Bibliotéka Kiadó, 1989 ISBN 9630266962
Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések, Nagy Imre Alapítvány , Gondolat Kiadó, 2006 ISBN 9639610550