Vilnius

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Adatok
Vilnius
Vilnius címere
Területe:	401 km²
Népessége:	552 800 (2004)
Vilniusi Városi Tanács	Konstitucijos pr. 3 LT-09601 Vilnius
honlap:	http://www.vilnius.lt/
Vilnius elhelyezkedése Litvániában

Vilnius (lengyelül: Wilno, belaruszul: Вільня/Vilnia és oroszul: Вильна/Vil'na) Litvánia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Részben ma is fallal övezett történelmi belvárosa, a UNESCO Világörökség listáján található 1994 óta. Katolikus és pravoszláv érseki székhely, és itt található Kelet-Európa egyik legrégebbi egyeteme, amelyet 1579-ben Báthory István alapított.

Tartalomjegyzék

1 Fekvése
2 Lakossága
3 Története
4 Oktatás, kultúra, tudomány
5 Gazdasági élet, közlekedés
- 5.1 Gazdaság
- 5.2 Közlekedés
6 Testvérvárosai
7 Látnivalók
8 Vilnius neves szülöttei
9 Vilniusban élt híres személyek
10 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Fekvése

Vilnius Litvánia délkeleti sarkában a Vilnia és a Neris folyók találkozásánál fekszik, mindössze 40 km-re a fehérorosz határtól. (é. sz. 54°41′ k. h. 25°17′)

[szerkesztés] Lakossága

2001-es adatok szerint a város lakosságának 57,8%-a litván, 18,7%-a lengyel, 14%-a orosz, 4%-a fehérorosz a fennmaradó 5,5% egyéb nemzetiségű.

Vilnius a két világháború között Lengyelországhoz tartozott, annak egyik legfontosabb városa, nemzeti szentélye volt. Ezt lakosságának etnikai megoszlása is jól jellemezte, a háború előtt a városban 65% volt a lengyelek aránya, 28% a zsidóké, további 5% az oroszoké és a fehéroroszoké, és mindössze a népesség 2%-a volt litván.

A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Lengyelország német megszállását követően Vilnius szovjet érdekszférába került. A Vörös Hadsereg 1939. szeptember 17-én foglalta el a várost, majd 1939. szeptember 28-án átadta a Litván Köztársaságnak. A világháború után a lengyelek jó részét kitelepítették. Jól jellemzi a helyzetet a korabeli litván közmondás: Vilnius musu – mes rusu (Vilnius a miénk – mi meg az oroszoké)

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Eredet

A mai város területén már a kőkorban is emberi település volt. A várhegyen ásatások feltártak egy Krisztus előtti évezredből származó település maradványait. Az első írott feljegyzés a város létezéséről 1323-ból származik: ez Gediminas nagyfejedelem levele, amely két templom építéséhez hív iparosokat Európából.

[szerkesztés] Vilnius Litvánia fővárosa

Vilnius a 14. században két várból állt: az alsó várból és a felső várból. 1365-ben a teuton lovagok először jelentek meg Vilnius alatt, de a várat bevenniük nem sikerült. 1386-ban Jogaila (Jagello) nagyfejedelem Lengyelország királya lett, és 1387-ben felvették a litvánok a katolikus hitet. Még ebben az évben felépült Vilniusban egy katedrális és Vilnius városi jogokat kapott. Az 1410-ben a Német Lovagrend feletti tannenbergi győzelem után békés évek következtek. Vytautas nagyfejedelem uralma alatt a város egy erős ország politikai, gazdasági és kulturális központjává vált. 1503 és 1522 között a tatárok elleni védelem céljából egy kb. 3 km hosszú fallal vették körül a várost.

A Vilnusi egyetem épülettömbje, háttérben a Szent János templom (Fotó: Hajdu Kálmán)

1540-ben megépült a Neris folyó első kőhídja, és Báthory István 1579-ben megalapította Kelet-Európa első egyetemét Vilniusban.

[szerkesztés] A hanyatlás korszaka

A lengyel–litván államközösség 1569-ben megszüntette a város fővárosi rangját. Ezzel mind gazdaságilag, mind politikailag megkezdődött a város hanyatlása. A Lublini Uniót követően megindult a városban a lengyelesítés, a litván nyelv és kultúra visszaszorítása. Ebben a korban csak Vilnius vallási jelentősége volt változatlan. A 18. században, Vilniusban 18 kolostor és 40 templom működött.

[szerkesztés] Orosz uralom

1795-ben Lengyelország harmadik felosztásakor Vilnius az Orosz Birodalom részévé vált és a Vilnai Kormányzóság (oroszul Губерния) központja lett. 1811-ben Szentpétervár és Moszkva után az Orosz Birodalom harmadik legnagyobb városa. 1812-ben I. Napóleon seregei két alkalommal is átvonultak a városon, súlyos károkat okozva. A 19. században a litván kultúrát és a katolikus egyházat a cári Oroszország igyekezett visszaszorítani.

[szerkesztés] I. világháború és a függetlenség

Az orosz uralomnak 1915 szeptemberében a német seregek vetettek véget. 1916-ban a lengyel államiság helyreállítását követően Lengyelország azonnal bejelentette igényét Vilniusra és környékére, mint lengyel területre. A litván parlament 1918. február 18-án nyilvánította Vilniust Litvánia fővárosává. Ezeknek az igényeknek de facto nem volt nagy jelentőségük mivel Vilnius ez időtájt német megszállás alatt volt. A lengyel hadsereg végül 1920. október 9-én foglalta el a várost és környékét. Ennek ellenére a Litván alkotmány értelmében Litvánia fővárosa továbbra is a lengyel kézen lévő Vilnius maradt.

[szerkesztés] II. világháború és a szovjet korszak

A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Lengyelország német megszállását követően Vilnius szovjet érdekszférába került. A Vörös Hadsereg 1939. szeptember 17-én foglalta el a várost, majd 1939. szeptember 28-án átadta a Litván Köztársaságnak. 1940. június 15-én foglalta el ismét a Vörös hadsereg Litvániát és Vilniust is. Egy évre rá a Szovjetunió megtámadásának 3. napján, június 22-én bevonult a városba a Wehrmacht. A Vörös Hadsereg 1944. július 13-án foglalta vissza a németektől Vilniust. A város ezt követően Litvánia újbóli függetlenné válásáig 1991. január 13-ig a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa.

A Berdhardiner templom. Előtte Adam Mickiewicz szobra, aki ezen a téren lakott. (Fotó: Hajdu Kálmán)

[szerkesztés] Oktatás, kultúra, tudomány

Vilnius a Litván Tudományos Akadémia székhelye. A városban 7 főiskolát, egyetemet találunk, ezek között a legismertebb a Vilnius Egyetem. A Vilniusi Egyetem 11 fakultásán közel 20 000 hallgató tanul. Nevezetes a város Zeneakadémiája, és Képzőművészeti Akadémiája is. Vilniusban az Litván Nemzeti Operaház és a Nemzeti Filharmónia mellett további 9 színház teszi változatossá a kulturális életet. Vilnius a központja a litván televíziózásnak és a litván filmgyártásnak is.

[szerkesztés] Gazdasági élet, közlekedés

[szerkesztés] Gazdaság

Vilnius gazdasági életének első virágkora a 16. században volt. Ekkor a város kedvező földrajzi helyzetéből kifolyólag az Oroszország és Európa közötti kereskedelem nagyon fontos állomása volt. A 16. század elején működtek a városban különböző céhek (aranyműves, szabó, stb.) papírmalma üveghutája is volt a városnak. A Lublini uniót követően nem csak a város politikai, hanem gazdasági jelentősége is visszaesett. Lengyelország harmadik felosztását követően a város ismét fellendült 1811-ben az Orosz Birodalom 3. legnagyobb lélekszámú városa. De a napóleoni háború újra visszaesést hoz a város gazdasági életében. Újabb fellendülést eredményez a Szentpétervárt Varsóval összekötő vasútvonal megnyitása 1861-ben. Az első világháborút követően Vilnius Lengyelország határvidékére került, gazdasága visszaesett. A szovjet időben ismét fejlődésnek indult a város és Litvánia függetlenné válásakor sem tört meg ez a fejlődés. Napjainkban Vilnius Litvánia fővárosa, és mint ilyen fontos közigazgatási, gazdasági központ. A városba olyan multinacionális vállalatok települtek, mint a Coca-Cola, Shell vagy a Motorola. Miközben a hagyományos könnyűipari üzemei is megmaradtak.

[szerkesztés] Közlekedés

Vilniust kiváló minőségű autópálya köti össze Kaunasszal és rajta keresztül Klaipedával illetve Šiauliain keresztül Rigával (E67/Via Baltica). Vilnius ezen kívül fontos vasúti csomópont is. A Szentpétervárt Varsóval összekötő vasútvonal itt keresztezi a Moszkvát Kalinyingráddal összekötő vasútvonalat. Az utóbbi vasútvonal a fehérorosz határ és Kalinyingrád között korridor vasútként működik. Vilniusnak forgalmas nemzetközi repülőtere is van.

[szerkesztés] Testvérvárosai

Aalborg, Dánia

Budapest, Magyarország

Krakkó, Lengyelország

Duisburg, Németország

Erfurt, Németország

Joensuu, Finnország

Kijev, Ukrajna

Madison, Wisconsin, Egyesült Államok

Oslo, Norvégia

Pavia, Olaszország

Pireusz, Görögország

Salzburg, Ausztria

Tajpej, Tajvan

Chicago, Illinois, USA

[szerkesztés] Látnivalók

A Vilniusi Katedrális harangtornya (Fotó: Hajdu Kálmán)

15.-16. századi gótikus építészeti együttes.
- az 1495-1500 között épült Szent Anna templom
- a 15 században épült Bernhardiner kolostor és a
- az 1516-ban elkészült Bernhardiner templom
A Vilniusi Egyetem épitészeti együttese ennek épületei közzül ki kell emelni:
- 17. században kialakitott impozáns árkádokkal körülvett Nagy udvart
- A Nagy udvart és a Sarbievius udvart összekötő részben az egyetem alapitóit (közöttük Báthory Istvánt) ábrázoló 17. századi freskókat
- A közel 5 millió kötetet örző 435 éves Egyetemi könyvtárat
- Az 1426-ban épült és 1737-ben barokk stilusban átépitett egyetemi (Szent János) templomot
- A Szent János templom 68 m magass harangtornyát
A Katedrális tér
- Szent Stanislaus Katedrális, jelen formábjára 1801-ben építette át Laurynas Stouka-Gucevicius
- az 57 m magass harangtorony
- az alsóvár
A felsővár Gedeminas tornyával

Magyar szempontból érdemes megemlíteni a Három kereszt hegye mögött emelkedő másik jelentős kilátópontot, a Bekes hegyet. Ez a hegy nevét Bekes Gáspárról kapta, aki Báthory István hadvezéreként került Vilniusba. Bekes Gáspár 1580-ban a közeli Grodno alatt esett el. A katolikus egyház – miután Bekes protestáns volt – megtagadta eltemetését, ezért Báthory István személyesen jelölte ki a város felé emelkedő magaslatot sírhelyéül. Emlékére emlékmű is épült, ez 1838-ban összedőlt. A romok között talált sisakot és koponyát mint Bekes Gáspár ereklyéit a Vilniusi Történelmi Múzeumban őrzik.

[szerkesztés] Vilnius neves szülöttei

Jan Karol Chodkiewicz (1560–1621), hadvezér
Elijah ben Solomon Gaon mi Vilna (1720–1797), zsidó rabbi, kabbalista
Antoni Gorecki (1787–1861), lengyel költő és író
Jascha Heifetz (1901-1987), hegedűművész
Czesław Miłosz (1911–2004), Nobel-díjas költő.
Bohdan Paczyński (1940–), csillagász
Emilia Plater (1806–1831), lengyel nemzeti hős
Piotr Skarga (1536–1612), teológus a Vilniusi Egyetem első rektora
Antoni Wiwulski (1877–1919), szobrász, építész

[szerkesztés] Vilniusban élt híres személyek

Bakfark Bálint (Brassó, 1507.? – Padova, 1576.): erdélyi szász zeneszerző és lantművész, a reneszánsz hangszeres muzsika jeles képviselője. Litván özvegyasszonyt vett feleségül, akitől két gyermeke született. Kisebb megszakításokkal évekig Vilniusban éltek.