Joszif Visszarionovics Sztálin
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Joszif Visszarionovics Sztálin (oroszul Иосиф Виссарионович Сталин 
kiejtése✩) (eredetileg Ioszeb Dzsugasvili, იოსებ ჯუღაშვილი) (Gori, Grúzia, 1878. december 18.[1] – Kunzevo, Moszkva mellett, 1953. március 5.) grúz származású szovjet forradalmár, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára (1922-1953), a Szovjetunió generalisszimusza.
A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. A Lenin által létre hozott kommunista diktatúra alatt valamennyi ellenzéki mozgalom működését betiltotta a Szovjetunióban, az ellenzék tagjait pedig üldözte, többet kivégeztetett. Az ő nevéhez fűződik a világ egyik legnagyobb megsemmisítőtáborának rendszere, a Gulág kiépítése.
Kísérlete a bolsevista szovjet rendszer egész világra való kiterjesztésére Magyarország számára tragikus következményekkel, megszállásssal és az 1956-os forradalomba torkolló diktatúrával járt együtt, de a hidegháborúnak is előzményei közé tartozik. Sztálin kemény kézzel irányította a nemzetközi kommunista szervezeteket is, még a mozgalmon belül is hajtott végre politikai tisztogatásokat; ezekért és a nevéhez fűződő személyi kultusz miatt még kommunista utódai is elítélték.
A mai Grúzia területén született, 1899-ig a tifliszi papi szeminárumban teológiát halgatott. Ekkor kezdett foglalkozni a marxizmussal. Fiatal korától kezdve forradalmi tevékenységet folytatott, amiért gyakran az életveszélyt is vállalta. Többször bebörtönözték illetve száműzték, a papi szemináriumból pedig kirúgták. Ebben az időszakban több álnevet, előbb a Kobát (magyarul: rettenthetetlen), majd társaitól a Sztálin, vagyis acélos nevet használtas, amit élete végéig megtartott. Az 1917-es, Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és az azt követő polgárháborúban aktívan részt vett, sikeres katonai parancsnokká vált. Lenin halála után, 1924-től az SZKP KB főtitkárává választották, s folytatta a „proletárdiktatúra” kiépítését. Határozottan és céltudatosan számolt le minden ellenzéki mozgalommal, mind a kommunista rendszer vélt ellenségeivel, mind saját környezetében azokkal, akikről úgy vélte, veszélyeztetik abszolút és egyeduralkodói hatalmát. Brutális rémtetteit némileg menti, hogy a Vörös Hadsereg élen járt a II. világháború során a fasizmus elleni harcban; ez volt az Első Front, míg a nyugati a Második. Budapesten a 70-es trolibusz-vonal késő átadásának mentésére az illetékesek azt a kifogást találták ki, hogy Sztálin tiszteletére épült, és azt 70. születésnapján adták át. Ma Budapesten ezért kezdődik a trolik számozása 70-nel. Sztálin Budapest díszpolgára volt, ezt a címet a fővárosi képviselőtestület 2004 áprilisában titkos szavazással visszavonta.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Gyermek- és ifjúkora (1878–1900)
Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1878-ben született a cári Oroszország grúziai tartományában, a fővárostól 150 km-re észak-nyugatra fekvő Gori kisvárosban. Édesapja, Visszaron Ivanovics Dzsugasvili (1850 k.–1890) 1870 körül költözött Didi-Lilóból Goriba, ahol cipészüzletet nyitott. 1874-ben vette feleségül a 16 éves, a korabeli viszonyoknak megfelelően írástudatlan Jekatyerina Georgijevna Geladzét (1858–1937), aki – férjéhez hasonlóan – nem beszélt oroszul. A mélyen vallásos asszony három fiatalon meghalt gyermeket temetett el, Joszif volt az egyetlen, aki megérte a felnőtt kort. A fiát féltve nevelő anya Szoszónak becézte Joszifot.
1888-ban, a helyi görög katolikus elemi népiskolában kedte tanulmányait, ám egy évvel később apja kivette az iskolából és Tifliszbe vitte, Adelhanov cipőgyárába, ahol ő már három éve dolgozott, mivel a gori cipőüzlet csődbe ment. Az erős akaratú anya kiharclta, hogy fia visszakerüljön az iskolapadba, mert ő papnak szánta. A csládfő korai halálát követően (de már előtte is) édesanyja mosást vállalt gazdagabb csládoknál, hogy eltarthassa gyermekét.
Az ifjú Dzsugasvili a legjobb tanulók közé számított: intelligenciájával és kiváló emlékezőtehetségével kitűnt társai közül. Iskolaévei alatt sokat olvasott, kedvelte az romantikus grúz elbeszélő irodalmat és Kazbegi regényeit, megismerkedett Csavcsavadze költeményeivel, valamint Rusztaveli klasszikus műveinek hőseivel. 1894-ben, kitüntetéssel végezte el az elemit, de tanítója javaslatát követően édesanyja tovább taníttatta. Így került a későbbi Sztálin a tifliszi papi szemináriumba. Az intézetben szigorú felügyelők mellett és napirendek között kellett élni.
1895-ben kapcsolatot létesített titkos orosz forradalmi marxista csoportokkal, akiket a cári kormányzat a Kaukázuson túlra száműzött.
1896 és 1898 között a tbiliszi Teológiai Szemináriumban marxista diákkört vezetett, tanulmányozta Karl Marx és Friedrich Engels munkáit, és megismerte Vlagyimir Iljics Lenin korai írásait.
1898-ban Tbilisziben a Központi Vasúti Műhely dolgozóinak marxista körét kezdte vezetni, és csatlakozott a grúz Messameh Dassy szociáldemokrata szervezethez. J. V. Sztálin, V. Z. Keckhoveli és A. G. Culukidze képezték a forradalmi marxista kisebbséget e szociáldemokrata csoporton belül. Sztálin tantervet készített a marxista munkáskörök számára. Felvetették a gondolatát egy illegális marxista nyomda alapításának is, csakhogy emiatt összeütközésbe kerültek a szociáldemokratákkal. Mindazonáltal, a három forradalmár megszervezte a kiáltványok nyomtatását, részt vettek a sztrájkok szervezésében és a tbiliszi proletariátus harcának vezetésében.
1899-ben a marxizmus tanainak terjesztése miatt kirúgták a teológiáról, így Tbilisziben, a Fizikai Kutatóintézetben kezdett dolgozni.
[szerkesztés] Illegális kommunista tevékenység Grúziában
1900-ban, a május elsejei rendezvényen, beszédet mondott a munkásoknak. Kapcsolatot létesített V. K. Kurnatovszkijjal, V. I. Lenin Iszkra (Szikra) című folyóiratának egyik nagy támogatójával. Tbilisziben a Központi Vasúti Műhely munkásainak tömegsztrájkját vezette.
1901-ben J. V. Sztálin a Tbiliszi Fizikai Kutatóintézetben tartózkodott. Tekintettel arra, hogy a rendőrség körözte, az intézetben és annak környékén rejtőzködött. Ebben az évben a tbiliszi Szoldatszkij piactéren vezette a munkások május elsejei demonstrációját. Szeptemberben, Bakuban jelent meg a Brdzola című illegális grúz marxista kiadvány első száma, amiben Sztálin is jelentetett meg cikkeket. A Szerkesztők véleménye című cikke felvázolja az újság célkitűzéseit. Megválasztották a szociáldemokraták első tbiliszi bizottságába, amely leninista tanokat követett. Ez a bizottság Batumiba küldte, hogy ott alapítson szociáldemokrata szervezetet. Ez idő alatt is további cikkei jelentek meg a Brdzolában.
1902-ben illegális nyomdát rendezett be Batumiban, ahol röplapokat és kiáltványokat nyomtatott. Sztrájkot szervezett a Mantasev üzemben, ami a munkások győzelmével végződött. A Rothschild üzem sztrájkja közben vezette az ottani sztrájkbizottágot, majd március 8-án a sztrájkolók demonstrációját, amire azért került sor, mert 32 sztrájkoló társukat letartóztatták a cári hatóságok. Március 9-én Batumi üzemeinek 6000 dolgozója részvételével tüntetést szervezett és vezetett az előző nap letartóztatott 300 tüntető szabadon bocsátásáért. A börtön előtti demonstrációt megtámadták a rendőrök, akik 15 munkást megöltek és 54-et megsebesítettek; 500 tüntetőt pedig letartóztattak. Aznap éjjel Sztálin kiáltványt tett közzé a tüntető munkások meggyilkolásáról. Március 12-én gyásztüntetést szervezett a 9-én meggyilkolt sorstársak emlékére. Április 5-én, amikor a Párt csoportjával találkozott, letartóztatták és a batumi börtönbe zárták.
[szerkesztés] Börtön és szibériai száműzetés
Sztálin a börtönből is vezette Batumi szociáldemokrata szerveződéseit, röplapokat írt és a börtönlakók között politikai munkát végzett.
Börtönévei alatt, 1903-ban megválasztották a szociáldemokraták Egyesült Kaukázusi Bizottságának tagjává. Áprilisban átszállították Kutajsziba, ahol kapcsolatba került más politikai foglyokkal, és tovább hirdette a lenini eszméket. Augusztusban visszavitték Batumiba, ahonnan Kelet-Szibériába, Irkutszk-ba deportálták. Szibériában levelet kapott Vlagyimir Iljics Lenintől.
[szerkesztés] A bolsevik forradalom grúziai előkészítése
1904-ben megszökött a száműzetésből, majd Tbiliszibe ment vezetni az Egyesült Kaukázusi Bizottságot. „Credo” címmel programtervezetet készített, amiben hangot adott egyet nem értésének a Párt, és annak egyes eszméivel kapcsolatos kérdésekkel. Júniusban Bakuba utazott, ahol feloszlatta a KP mensevik bizottságát, és új bolsevik bizottságot alapított helyette. Körbeutazta a Transzkaukázus településeit, vitatkozott az ottani mensevik és anarchista csoportokkal, Kutaisziban bolsevik bizottságot alapított. A Brdzola 7. számában cikket írt a „Nemzeti kérdés szociáldemokrata nézőpontból” címmel. Levelek útján tájékoztatta a külföldön tartózkodó grúz bolsevikeket nézeteiről. A Párt Harmadik Kongresszusának egybehívásáért kampányolt. Decemberben a bakui munkások általános sztrájkja élére állt.
1905-ben a Brdzola 8. számában cikke jelent meg „A proletárok osztálya és a proletárok pártja” címmel. Kiáltványt intézett a Kaukázus munkásságához. Tbilisziben feloszlatta a Mensevik bizottságot, helyette Bolsevikot hozott létre. A bakui tatár-örmény mészárlással kapcsolatban röplapot bocsátott ki „Éljen soká az internacionalista testvériség!” címmel. Több ezres demonstrációt szervezett Tbilisziben a rendőrség által szított, nemzetiségek közötti öldöklések ellen, az ekkor kiadott röplapjának címe „A polgárokhoz. Éljen soká a Vörös Zászló!” volt. Áprilisban, Bakuban N. Ramisvilivel, R. Arszenidzével és más mensevik vezetőkkel ütköztette gondolatait. Májusban publikálta a „Röviden a Párton belüli nézeteltérésekről” című pamfletet. A Brdzola 10. számában írt cikke a „Fegyveres felkelés és taktikáink” címet viselte. Chiaturiban 2000 fős hallgatóság előtt vitázott az anarchistákkal, föderalistákkal és a forradalmi szocialistákkal. A Brdzola 11. és 12. számában több cikket is publikált, „Az Ideiglenes Forradalmi Kormány és a szociáldemokrácia”, „A reakció növekszik”, és „A burzsoázia csapdát állít” címmel. Októberben egy munkásgyűlésen mondott beszédet a cár kiáltványáról. Az oroszországi dolgozók sztrájkjával kapcsolatban kiadta a „Polgárok!” és „Az összes dolgozónak!” röplapjait. A Kavkazszkij Rabocsij Lisztok első száma Sztálin vezércikkével jelent meg. Decemberben részt vett az első Összoroszországi Bolsevik Konferencián, ahol személyesen találkozott V. I. Leninnel.
[szerkesztés] Életrajz, 1906-1911
1906-ban közzétette „Két összecsapás” című pamfletjét, a Gantiadi 3. számában pedig „Az Állami Duma és a szociáldemokrata stratégia” című cikkét. Az Elva napilapban két cikket írt mezőgazdasági kérdésekről. Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZM) tbiliszi szervezetének vezetőjévé választották a Párt 4. kongresszusán, ahol a Mensevik taktikával szembeállítva ismertette a forradalom Bolsevik taktikáját. Júniusban megjelent a Akhali Ckhovreba című lap első száma, amelynek lapigazgatója Sztálin volt, aki cikksorozatot jelentetett meg „Anarchizmus vagy szocializmus?” címmel. Elkezdte szervezni az első szakszervezeteket Tbilisziben. Újabb cikkeket írt „Marx és Engels a forradalomról” és „Nemzetközi ellenforradalom” címmel, pamfletet jelentetett meg „A munkások pártjának jelen helyzete és Egység kongresszusa”. Megjelent az Akhali Drojeba első száma, ahol cikket írt az osztályharcról.
1907-ben megjelentek a Mnatobi, a Dro, a Bakinszkij Proletár, a Gudok és a Chveni Ckhovreba folyóiratok első számai, szintén Sztálin irányítása alatt, és „A szentpétervári választási kampány és a mensevikek” című cikkével. Az évben megjelent további cikkei: „A proletariátus küzd, a burzsoázia a kormánnyal szövetkezik”, „In memoriam G. Telia elvtárs”, „A haladó proletariátus és az ötödik kongresszus”, „Zűrzavar...”, „A mi kaukázusi bohócaink”, „A Duma feloszlatása és a proletariátus feladatai”, „Az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt londoni kongresszusa”. Sztálin vezetésével folyt a kampány a Harmadik Állami Duma megválasztásának idején. Beszédet mondott Khanlar Szafaralijev, egy kapitalisták által meggyilkolt munkás sírjánál. Szociáldemokrata képviselőkhöz címzett, „Meghatalmazás” című írását a munkások képviselői elfogadták egy bakui tanácskozáson. Sztálint megválasztották az OSZM bakui bizottságának tagjává, melynek gyűlését ekkor a Sabunchi Kórház épületében tartották. Egy napos sztrájkot szerveztek, hogy tiltakozzanak a szociáldemokrata képviselőcsoport ellen a Második Állami Dumában elhangzott vádak ellen. Sztálin négy hónapos kampányt folytatott annak érdekében, hogy a bakui olajvállalatok tulajdonosaival a munkások jogait garantáló megállapodást írjanak alá.
1908 januárban „A választások előtt” címmel vezércikket írt a Gudokban. Január-február folyamán a bakui bolsevikok hatalmas sztrájksorozatot szerveztek. Februárban vezércikke jelent meg a Gudokban, „Részletesebben a garanciákról való tanácskozásról” címmel. Az OSZM bakui bizottságának élén Önvédelmi Alakulatot szervezett, a Fekete Százak egyre gyakoribb támadásai miatt. Márciusban három vezércikket írt a Gudokban: „Mire tanítanak legutóbbi sztrájkjaink?”, „Az olajvállalat-tulajdonosok taktikájának változása”, és „Készülődnünk kell!” címmel. Március 25-én Gajoz Nizsaradze álnevet használt, amikor letartóztatták és a bakui Bailov Börtönbe zárták. A börtönben is cikkeket írt a Gudokba és a Bakinszkij Proletárba, vezette az OSZM bakui bizottságát, és kapcsolatot tartott a bakui bolsevikokkal. Propagandamunkát folytatott a politikai foglyok között a börtönben, vitatkozott a forradalmi szocialistákkal és a mensevikekkel, a politikai foglyok körében megszervezte a marxista tanok tanulmányozását. Ez idő alatt megjelent cikkei: „Gazdasági terror és a munkásmozgalom”, „Az olajtulajdonosok és a gazdasági terror”, „Lakájszocialisták”, „A Konferencia és a munkások”. Novemberben két évre deportálták a Vologda Guberniába, ahol folyamatos rendőrségi felügyelet alatt maradt.
1909 januárjában érkezett meg a Vologda Börtönbe, majd száműzetésének végleges helye Szolvicsegodszk lett. Odafelé útközben megbetegedett és a Vjatka Gubernia Zemsztvo Kórházba került, így csak február végére érkezett meg. Júniusban megszökött, rövid időt Szentpétervárott töltött, majd titokban visszatért Bakuba, ahol folytatta az újraalakuló bolsevik szervezetek munkájának vezetését. Egy év szünet után ismét cikket írt, „A Párt válsága és egyéb feladataink” címmel. Az OSZM bakui bizottságának augusztusi ülésén elfogadták a Bakinsky Proletár szerkesztőségi ügyeinek állapotáról szóló határozatot, a szerkesztőség többsége véleményével alátámasztva, Lenin elvtárs előadásában. Augusztus végén megjelentették az „A Párt válsága és egyéb feladataink” és „A közelgő általános sztrájk” cikkeinek következtetéseit. Szeptemberben Tbiliszibe utazott, ahol megszervezte a bolsevikok fellépését a mensevik likvidátorok ellen. Bakuba visszatérve újra elkezdte az illegális nyomda létrehozását. Októberben Tbilisziben megszervezte a Párt Városi Kongresszusát és a Tbiliszi Proletár című bolsevik lap megjelenését. Decemberben röplapot bocsátott ki „A decemberi sztrájk és a decemberi megegyezés” címmel, az 1904-es sztrájk ötödik évfordulójára.
1910-től kezdve a Párt Központi Bizottságának képviselője lett. Januárban az OSZM bakui bizottságán keresztül javaslatot tett egy általános pártgyűlés összehívására, valamint javasolta, hogy helyezzék át a Párt vezetését Oroszországba, és adjanak ki egy országos orosz vezető napilapot. Márciusban letartóztatták Zakhar Grigorjan Melikjanc álnéven, és megjelent „August Bebel, a német munkásság vezetője” röplapja. A bakui Bailov börtönbe zárták. Szeptemberben kézhez kapta a kaukázusi alkirály határozatát, ami öt évre kitiltotta a Kaukázusból. Felügyelet alatt Szolvicsegodszkba szállították. A fogságban kapcsolatot létesített V. I. Leninnel, valamint találkozókat szervezett a többi száműzöttnek, ahol újságokat olvastak, és megvitatták a politikai eseményeket. Decemberben levelet írt „Levél a Párt Központi Bizottságának a szolvicsegodszki száműzetésből” címmel.
1911 márciusától júniusáig a rendőrség többször házkutatást tartott Sztálin lakhelyén Szolvicsegodszkban. Júniusban távollétében jelölték a Párt konferenciájának szervezőbizottságába. Három napig szigorú őrizetben tartották, mert találkozót szervezett a száműzött szociáldemokratáknak. Június végén felmentették az őrizet alól, és mivel a Kaukázusból ki volt tiltva, Vologdába ment, ahol titkosrendőrségi felügyelet alatt tartották. Levelet írt a Rabocsaja Gazetának (Munkások Lapja), amelynek főszerkesztője Lenin volt, arról, hogy Moszkvában vagy Pétervárott akar tevékenykedni. Szeptemberben titokban Pétervárra utazott, ahol P. A. Csidzikov álnéven tartózkodott, kapcsolatot létesített S. Todria és S. Allilujev bolsevikekkel, és a Párt ottani szervezetével. Azonnal letartóztatták és a szentpétervári Előzetes Letartóztatási Intézetbe zárták. Decemberben Vologdába deportálták, hogy három évig rendőrségi felügyelet alatt tartsák.
[szerkesztés] Életrajz, 1912-1917
1912 januárjában távollétében a Hatodik Pártkongresszus megválasztotta a Bolsevik Párt Központi Bizottságának tagjává, és megbízta az oroszországi forradalmi tevékenység irányításával. Február végén emiatt megszökött Vologdából. Márciusban az OSZM Központi Bizottsága nevében írt, „A Párthoz!” c. röplapja széles körben elterjedt Oroszországban. Márciusban Bakuba és Tbiliszibe látogatott, ahol a helyi konferencián megerősítették a Párt 6. Kongresszusának határozatait. Áprilisban Szentpétervárra utazott. A Zvezda bolsevik lapot szerkesztette, az alábbi cikkei jelentek meg benne: „Egy új időszak”, „Az élet diadalmaskodik!”, „Jól dolgoznak...”, „Megtört a jég!”, „Így készülnek a választásokra”, „Következtetések”. Megállapodásokat kötött a Harmadik Állami Duma szociáldemokrata képviselőivel, N. G. Poletajevvel és I. P. Pokrovszkival, arról, hogy M. S. Olminszki és N. N. Baturin bolsevik újságírókkal megjelentethessék a Pravdát. Április 22-én megjelent a Pravda első száma, Sztálin „Céljaink” c. cikkével. Azonnal letartóztatták és bebörtönözték, júliusban Narim vidékére deportálták, három éves rendőri felügyeletet szabtak ki rá, de már szeptemberben megszökött. Ekkor Pétervárra utazott, hogy a Negyedik Állami Duma megválasztásának kampányát irányítsa, harcoljon a mensevikek ellen, és szerkessze a Pravdát. Októberben egy napos sztrájkot hirdetett, tiltakozásul az ellen, hogy igazságtalanul törölték a legnagyobb szentpétervári üzemek dolgozói által választott jelölteket. Titkos pártértekezletet hívott össze a mensevik likvidátorok elleni harc megvitatására. Megírta a „Megbizatás a szentpétervári munkásoktól képviselőik számára” cikket, amit elküldött Leninnek, aki a Szociáldemokratában megjelentette. A jelöltek elfogadták a „Megbizatást”. Sztálin cikket írt a Pravdába „A választók jelöltjeinek akarata” címmel. Október végén cikke jelent meg a Pravdában „A mai nap a választás napja” címmel, majd Moszkvában meglátogatta a megválasztott bolsevik képviselőket. Novemberben titokban Krakkóba utazott meglátogatni Lenint. Lenin visszaküldte a „Megbizatást” a Pravdának, hogy jelenjen meg feltűnő helyen, nagy méretben. Sztálin részt vett az OSZM Központi Bizottságának találkozóján Krakkóban. Visszatérve Szentpétervárra, a szociáldemokrata képviselőcsoport munkáját irányította. Lenin kérte, hogy szervezze meg január 9-e évfordulóját, és írjon röplapokat ezzel kapcsolatban. Decemberben pedig titokban ismét Krakkóba utazott, hogy találkozzon a Központi Bizottsággal és a Negyedik Duma hat bolsevik képviselőjével. December végén megjelent az „Oroszország összes munkásának és munkásnőjének!” című röplap.
1913 januárban a Szociáldemokratában megjelent két cikke: „A szentpétervári választásokról” és az „Úton a nacionalizmus felé”. Krakkóból Bécsbe utazott, hogy nyomtatásra előkészítse Lenin „Hirdetményét”, ami a krakkói találkozó eredményeit tartalmazta. Megírta a „Szociáldemokrácia és a nemzeti kérdés” munkáját, ami márciustól és májusig jelent meg a Proszvescsenij magazinban. Februárban röplapot bocsátott ki „A lénai mészárlás évfordulójára”. Szentpétervárra visszatérve, februárban belekezdett a Pravda szerkesztőségének újjászervezésébe. Február 23-án letartóztatták, és bebörtönözték. A Pravdában ezután jelent meg „A szociáldemokrata képviselőcsoport helyzete a Dumában” című cikke. Négy évre ítélték, és Turukhanszk vidékére szállították, augusztusban érkezett meg egy Kosztyino nevű falucskába.
1914 márciusában átszállították Kurejkába, egy a Sarkkörtől északra található faluba, ahol szigorú rendőri őrizet alatt tartották.
1915 februárban levelet írt Leninnek, amelyben kritizálta a Plehanov által képviselt vonalat, illetve az opportunista nemzetközi szociáldemokráciát. Nyáron Monasztirszkojban gyűlést tartottak az OSZM Központi Bizottságának száműzött tagjaival és a Duma bolsevik képviselőivel. Novemberben ismét levelet írt Lenin-nek.
1916 februárban elküldte a pártnak a nemzeti kérdésről írt munkáit. Egy másik levelében érdeklődött „Kulturális-nemzeti autonómia” cikkéről, amit korábban küldött. Márciusban más száműzöttekkel közös levelet ír a Voproszi Sztrakhovanija lapnak „Biztosítási kérdésekről”. Decemberben, mivel a száműzött személyek besorozásáról döntöttek, Sztálint is elszállították Krasznojarszkba. Szibériában Kamenyevvel raboskodik együtt, aki odaadta neki a zokniját, mert Sztálinnak elfagyott a lába. 1917 februárban tértek vissza Moszkvába kettesben a legjobb barátságban. Molotov átadta nekik a Pravda szerkesztését. Júliusban Lenin Finnországból küldözgettte nekik a cikkeket, de nem közölték. "Koba (...) ezekben a napokban Kamenyevet követte, és mensevik eszméket hirdetett", írja Trockij. Valójában Sztálin az elbukott júliusi felkelés után nem akart ujjat húzni az Ideiglenes Kormánnyal, ezért nem közölte Lenin radikális hangvétleű cikkeit. A VI. kongersszuson (augusztus) durván megtámadta tegnapi barátját, Kamenyevet és a mensevikeket. Lenin elnézte neki, hogy nem adatta ki a cikkeket, és Sztálin a KB tagja lett " Iljics " ajánlására. Az októberi fordulat idején rajta keresztül tartották Leninnel a kapcsolatot, Trockij szerint azért, mert " a rendőrség vele törődött a legkevésbé ".
[szerkesztés] Életrajz, 1918-1924
1918 után Sztálin a párt egyik legfontosabb embere marad, a KB tagja. Szverdlov halála után Lenin őt bízta meg, hogy egységesítse a párttagságot. Ő lett (1922) a pártfőtitkár. 1922 elején, első agyvérzése után Lenin félt, hogy nem tudja többet irányítani Sztálint, ezért a következő kongresszuson meg akarta semmisíteni. Az ürügy a " grúz ügy " volt. Sztálin a grúzok autonómiára való törekvéseit elutasította, a grúzok tiltakoztak. Vizsgálóbizottság alakult, amelynek egyik tagja, Ordzsonikidze fülön harapta a grúz államelnököt. Lenin bűncselekménnyé fújta fel ezt, a " nagyorosz sovinizmus " kifejeződését látta benne. Sztálint tette feleőssé a történtekért. 1922 nyarán [Lenin]] második agyvérzése után cikksorozatba kezdett A Munkás-Paraszt Felügyelet eredményeiről címmel, és rossznak ítélte Sztálin munkáját a szervezet élén. A kongresszus előtt, március 5-én Lenin harmadik agyvérzése következtében elvesztette beszélőképességét. A kongresszuson Sztálin maradt a helyén. 1924 januárjában meghalt Lenin, az ún. Végakaratát Krupszkaja olvasta fel a kongresszuson. A cikk javaslatot tesz arra, hogy esetleg el kéne mozdítani Sztálint a pártfőtitkári székből, mert durva. Mivel Lenin nem nevezte meg az utódjelöltjét, nem foglalkoztak komolyan a dologgal. A Végrendeletet (LÖM 45. kötet) félretették, csak a XX. pártkongresszus (1955) után publikálják.
Sztálin munkája az 1923-24-es években főleg a Trockij-platform visszaszorításával telt. Kamenyev és Zinvojev támogatásáának köszönhetően maradt pártfőtitkár. Mindvégig a józan, mérsékelt békéltető szerepét játszotta. Ekkoriban írja a Lenin eszméit kissé leegyszerűsítve értelmező A leninizmus alapjai c. könyvet, melyben Lenint is a "szocializmus felépítése egy országban" jelszó igazolására használja. A "szocializmus egy országban" egyrészt Trockij "permanens forradalom" jelszavával volt szembeszegezhető. Másrészt Sztálin a nemzetközi elszigetelődés okozta kényszerű helyzetet optimálisnak állította be ezzel a tannal.
[szerkesztés] Életrajz, 1924-1929
Az 1924-1929 közti időszak a " harc a hatalomért " Iljics halála után. Elsőnek Trockij lendült támadásba: Október tanulságai címmel cikket jelentetett meg, amiben a saját érdemeit hangsúlyozta a forradalomban. Klikkjét a párton belül " baloldaliaknak " nevezték. Tagjai voltak Kresztyinszkij, Muralov is. Trockijjal szemben a Sztálin-Zinovjev-Kamenyev trojka állt. A " jobboldali platform " főnökei Buharin, Rikov és Tomszkij voltak. Sztálin mindig pragmatikus, hideg fejű politikus volt, a hatalom megőrzése volt a célja, ehhez igazította a magatartását. Ebben az értelemben komplett opportunista volt. A baloldali ellenzék, ami 1925-től Zinovjevet és Kamenyevet is jelentette, nem fogadta el a " szocializmus egyortszágban" tant. A NEP-viszonyokat Trockijék csak átmeneti periódusnak fogták fel, Buharin, a párt legragyogóbb közgazdásza a NEP folytatása mellett volt. Sztálin Preobrazsenszkijjel szemben Buharinnak adott igazat, de majd Preobrazsenszkij programját fogja megvalósítani. ( Lásd: Preobrazsenszkij-Buharin vita. )
Külpolitikáját tekintve Sztálin a Szovjetunió nemzetközi elismertségét tartotta legfontosabbnak. Az angolokkal azonban szakítás lett a viszony vége. ( A jó benyomások miatt nevezték ki még 1918-ban külügyi népbiztosnak a Romanovok rokonát, Csicserint, aki a forradalom előtt is a külügyben dolgozott. )
A mezőgazdaságban Sztálin 1928-ban jelentette be a fordulatot a kollektivizálás és az első ötéves terv meghirdetésével. A piaci viszonyokat korlátozták, ún. állami tervgazdálkodásra tértek át. Ez a "jobboldaliaknál" kiverte a biztosítékot. 1928 nyarán Sztálin még tagadta, hogy ez a konfliktus létezne, de 1929-ben, a XVI. pártkongresszuson már nyilvánvaló volt a dolog. A jobboldaliakat kizárták.
[szerkesztés] Az első ötéves terv. Iparosítás. Kollektivizálás.
A "kulákság teljes felszámolását" Sztálin nem csak gazdaságilag és politikailag, hanem effektíve is értette: A kollektivizálás során 11 millió kulákot telepítettek ki, 1-2 milliót öltek meg közülük.
[szerkesztés] A háború után
A háború után az "emberiség géniusza", Sztálin generalisszimusz kiépítette a totális diktatúrát. A titkosrendőrség, az MVD (1946-ig NKVD) segítségével. A párt végképp az apparátcsikok pártjává vált: a 7 millió tagból kb. 60%-nyi apparátcsik volt. A hazatérő hadifoglyokat és az elfogott németeket Szibériába vitték. Újabb kitelepítések, koncepciós perek következtek. Edvard Radzinszkij szerint Titónak kellett Trockij, a zsidóknak a fasiszták szerepét eljátszania ezekben a perekben(pl.: 1950: Voznyeszenszkijék pere). A háború idején működő Zsidó Antifasiszta Bizottság tagjait letartóztatták, egy kivétellel (Lina Stern) kivégezték. A harcostársak egy részét ki akarta végeztetni Sztálin: a legfelső irányító szervbe: a Központi Bizottságon (egykori Politbüro) belüli Irodába nem fért be se Molotov, se Mikojan; ( Kaganovics és Vorosilov igen, de Sztálin egyre kevesebbet hívta már őket a nyaralójába ). 1952-ben hívta össze a XIX. pártkongresszust, amin csak egy 6-7 perces záró szónoklatot mondott, hogy azt higgyék, fizikálisan rosszul bírja; a KB ülésén csaknem 2 óráig beszélt ezután. Állítólag 1953. március 5-re a zsidók összegyűjtését és deportálását adta parancsba, de március 2-án rosszul lett, s már nem tért magához.
[szerkesztés] Halála
A legenda szerint Berija megfojtotta; valójában csak az orvost nem hívták ki hozzá idejében. Edvard Radzinszkij publikál egy beszélgetést Lozgacsovval, az akkori őrparancsnok-helyettessel, amely cáfolja Hruscsov emlékirataiban leírt verzióját. Sztálinhoz csak rosszulléte után 11 órával jött orvos.
1953. elején Sztálin azzal vádolta meg orvosait, hogy őt, és a szovjet állam más vezető tisztségviselőit zsidó orvosok meg akarják gyilkolni (Lásd: "fehér köpenyes gyilkosok pere"). A halálosan beteg Sztálin még élt 1953. március 5-én este 8 órakor, amikor összeült az SZKP Központi Bizottságának kibővített tanácskozása, és leváltotta Sztálint miniszterelnöki és KB titkári posztjáról. A haldokló diktátor még tagja maradt a KB újjáválasztott és 11 tagra csökkent elnökségének. Mivel azonban Sztálin - a hivatalos verzió szerint legalábbis – 1953. március 5-én este 21 óra 50 perckor meghalt, a KB tanácskozásáról szóló közlemény pedig jókora késéssel, március 7-én jelent meg, a lapok már nem tettek erről említést.
A kórboncnoki jelentés szerint Sztálin halálát agyvérzés okozta. A visszaemlékezések szerint rosszulléte után egész éjszaka egyedül feküdt a földön, orvosi ellátás nélkül. Berija azzal küldött el mindenkit, hogy a diktátor alszik.
Molotov egyik, 1993-ban megjelent visszaemlékezésében az olvasható, hogy Berija azzal dicsekedett neki, hogy ő mérgezte meg Sztálint.
Nyikolaj Dobrjukha orosz történész nemrégiben előásott a Kreml archívumából egy orvosi naplót, amely - állítása szerint - új adalékokkal szolgál Sztálin haláláról. A napló szerint Sztálin vérnyomása még életének utolsó évében is rendben volt, holott 1953. március 5-én bekövetkező halála okaként agyvérzést és érszűkületet jelöltek meg. A hamis diagnózist legnagyobb ellenfele, Lavrentyij Berija, a titkosrendőrség (NKVD) mindenható ura íratta be az orvosi napló végére, amit Georgij Malenkov miniszterelnök és Nyikita Hruscsov, a párt első titkára is jóváhagyott.
A jelentés szerint Sztálin a Kremlben esett össze, holott az orvosi naplót vidéki rezidenciáján állították ki - nyilatkozta Dobrjukha. - A Berija által ellenőrzött lapokon az áll, hogy Sztálin a Kremlben betegedett meg. Ám ott valószínűleg egy hasonmása lehetett, akit ugyanúgy megmérgeztek, mint őt, és később kicserélték a holttesteket, így a ravatalon már az igazi Sztálin feküdt. Az összeesküvésről nemcsak Sztálin testőrei, de egyik fia, Sergo is tudott. Az orvosok végig a mérgezés tipikus tüneteivel kezelték, mája 4 cm-rel nőtt meg. A méreg kiürítéséhez hánytatták, méreglekötő szenet és hashajót adtak neki, de ez sem segített. Sztálinnal ciános méregkeverék végezhetett, a diktátor elkékült bőrére utaló jegyzetek is ezt igazolják. Utolsó vér- és vizeletmintája is méreg jelenlétét igazolja, az orvosok azonban nem merték megnevezni a kórt, mert Berija azonnal rájuk fogta volna a bűncselekményt.
A dokumentumok szerint a Kreml orvosai Sztálin halála után, november 8-án három ásványvizesüveget akartak a Sztálin múzeumnak adni, ám oda, rejtélyes okokból, már csak két üveg került. Feltételezhetően a harmadikból itta meg a mérget.
[szerkesztés] Lábjegyzetek
- ^ Ioszeb Dzsugasvili szerepel a grúziai Gori település Uszpenszki-templomának feljegyzéseiben, miszerint 1878. december 18-án (a julián naptár szerinti december 6-án) született. Ez a születési dátum található tanulmányai elvégzését igazoló dokumentumában, kiterjedt cári oroszországi rendőrségi aktájában és minden más fennmaradt forradalom előtti anyagban. Sztálin még 1920-as, kézzel írott önéletrajzában is 1878. december 18-át adta meg. Miután azonban 1922-ben hatalomra került, a dátum különös módon 1879. december 21-re változott (a julián naptár szerinti december 9-re), és ezen a napon ünneplik a születésnapját is.
[szerkesztés] Irodalom
- Martin Amis: Koba, a rettenetes [2]
- Svetlana Allilouieva: Vingt Lettres a un ami. Párizs, 1967.;
- Nikita Khroushtchev: Mémoires. Párizs, 1971.
- Alexander Rybine: Rjadom Sztálinüm, Szociologicseszkije Iszszledovanyija. 1988. 3.
A szerzők magyar nevei: Szvetláná Állilujeva (Sztálin lánya,), Nyikita Hruscsov (Sztálin utóda), és Alekszander Rjibiny (Sztálin testőrségének parancsnoka).
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Bíró László: Sztálin
- Sztálin - A zsarnok utolsó napjai
Based on work by 