Bem József
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Józef Zachariasz Bem (Bem József, Bem apó) (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel katonatiszt, az 1848-49-es magyar szabadságharc honvéd altábornagya.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Cseh eredetű lengyel nemesi családba született. Tanulmányait Krakkóban, majd 1809-től a varsói Tüzér és Műszaki Iskolában végezte. Napóleon 1812-es oroszországi hadjáratában tüzérhadnagyként vett részt. Danzig (Gdańsk) védelméért francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Lengyel Főkormányzóság hadseregébe. Tüzérszázadosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott.
Részt vett az 1830–31-es lengyel szabadságharcban. 1831 elején őrnagyként egy lovasüteg parancsnoka lett. Az ostrołękai csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz hadsereget feltartóztatta, időt nyerve a lengyel had újrarendeződésére, de a vereséget így sem sikerült elkerülni. Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Két hónap múlva már tábornok volt, és neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel szabadságharc bukása után Párizsba emigrált. Megírta visszaemlékezéseit A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.
1848 szeptemberében egy lengyel–horvát légió felállításának tervével Magyarországra akart utazni, de az október 6-ai forradalom Bécsben érte. Wenzel Messenhauser rábeszélésére vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát. A város eleste után álruhában Magyarországra szökött. November 3-án jelentkezett szolgálattételre Kossuth Lajosnál, aki – mivel szabad parancsnoki poszt akkor nem volt – a Nagyszombaton állomásozó Guyon Richárd dandárához rendelte tanácsadóként. Rövidesen visszatért Pestre, ahol ekkor már Wysocki József irányítása alatt szervezés alatt állt a lengyel légió. Bem még a párizsi emigrációban ellenséges viszonyba került a Lengyel Demokrata Társaság tagjaival, ezért a lengyel légió tagjai is ellenségesen fogadták. Az ellentét odáig mélyült, hogy egy lengyel önkéntes merényletet kísérelt meg Bem ellen. Az indulatos vitákkal járó ellentétet Kossuth úgy próbálta megoldani, hogy a feleket elvezényelte a fővárosból. Wysocky légiója az aradi ostromsereghez, Bem tábornokként és főparancsnokként a súlyos helyzetben lévő Erdélyi magyar hadsereghez került.
A magyar szabadságharc bukása után Törökországba emigrált.
[szerkesztés] Az erdélyi hadjárat
Határozott intézkedéseivel rövid idő alatt rendbe hozta az igen rossz állapotban lévő, Erdélyből szinte teljesen kiszorult – a csucsai szorosnál álló – erdélyi hadsereget (tavasztól VI. honvéd hadtest) – , majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel – egyebek mellett – délről biztosította az Alföldet, és lehetővé tette hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe menekülhessen. Januárban Karl Urban ezredes osztagát üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően váratlanul Puchner háta mögé kerülve elfoglalta Nagyszebent. Miután Puchner kérésére a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders vezetésévél – jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt – benyomultak Erdélybe és bekerítés fenyegette, a vizaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között áttörte a kialakuló gyűrűt. Már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák-orosz haderőt, és ismét Székelyföldre vonult. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.
A második orosz beavatkozást követően kezdetben sikerrel lassította Lüders és Grotenhjelm előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve, július 31-én azonban a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott.
Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeiben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau teljesen szétverte. A csatában egy ágyúgolyótól megbokrosodott lova levetette a hátáról, a vállperecét törte.
Sokat tett a magyar-román megbékélésért, az irreguláris csapatok kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megfékeznie. 1849 tavaszán megállopodott az addig az osztrákokat támogató legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodás Hatvany Lajos szabadcsapatának egy rosszul időzített bosszúhadjárata miatt végül meghiusult. Vezérkari főnöke Czetz János tábornok, egyik segédtisztje őrnagyi rangban Petőfi volt.
A szabadságharc bukása után a Törökországba menekült és Muzulmán hitre tért. Egy ideig Konstantinápolyban az oszmán hadsereg modernizálását irányította, majd Murad (Murat, Amurat) pasa néven a mai Szíria területén fekvő megszállt Aleppó kormányzója, katonai helytartója lett.
1850. december 10-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel...”
[szerkesztés] Személye
A kicsi termetű, vézna, beteges emberben egészen a lélek ereje uralkodott. A csata napján valódi hős volt, nagy kócsagos csákójával mindenütt elöljárt, és sok sebtől eltorzult arca belső tűztől égett. Példája, rettenthetetlensége lángra gyújtotta katonáit is. Különösen a székelyek ragaszkodtak hozzá egészen babonás tisztelettel. Mint hadvezér, különösen az ágyúk felhasználásának és a gyors meneteknek volt mestere. Ezért egyéniségének nagyon megfelelt a kis, hegyes-völgyes országban csekély számú sereggel való harcolás. A szabadságnak önzetlen, halálmegvető, tanult és ügyes katonája volt. Hatása visszhangzik Petőfi verseiben, ki lelke egész erejévei csüngött rajta. Ugyanazon ok tartotta őt távol a magyar vezérek pártoskodásától és adja magyarázatát annak, hogy Kossuth Lajos iránta előszeretettel és bizalommal volt, bár a kormány parancsait nem sokba vette, és nem csak katonai, hanem polgári igazgatás dolgában is tőle függetlenül szeretett eljárni.
[szerkesztés] Emlékezete
- Hamvait 1929-ben hazaszállították Lengyelországba. Útja során Budapesten, a Nemzeti Múzeum előtt is felravatalozták a koporsóját. Mauzóleuma, hat oszlopon álló kő szarkofágja Tarnówban van.
- Budapest II. kerületében teret neveztek el róla, ahol szobra áll.
- Marosvásárhelyen 1880. október 17-én avatták fel szobrát, Huszár Adolf alkotását.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Ez a szócikk a Pallas Nagy Lexikonából származó szövegen alapul, emiatt lektorálandó és korrektúrázandó: tartalmát és nyelvezetét frissíteni és strukturálni kell.
Based on work by 