Moldva

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk Románia történeti tartományával foglalkozik, a Moldva (folyó)val kapcsolatban külön szócikk van.

A történelmi Moldva (Románia 1938-as térképén)

Moldva egyike Románia történelmi tartományainak, Havasalföld (Olténiával együtt) és a tengerparti Dobrudzsa mellett.

[szerkesztés] Földrajz

Jelenleg két részből áll: a romániai Moldva, és a Szovjetunió felbomlása után az 1990-es évek elején függetlenedett Moldova (Moldovai Köztársaság, régi szovjet nevén Moldávia), ez utóbbi Kisinyov (Chişinău) fővárossal. A két területet a Prut folyó választja el egymástól, amely egyben természetes államhatárt képez Románia és Moldova között.

A történeti Moldva területét nyugaton a Keleti-Kárpátok, keleten a Dnyeszter folyó, délen a Duna-delta és a Milcov (ejtsd: Milkov) folyó határolja.

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] A román államalapítás előtt

Románia történelmi tartományai

A Kárpátok és a Dnyeszter közötti területeken a középkor folyamán szlávok, románok, magyarok, besenyők, kunok, németek, jászok, lengyelek laktak.

A 9. században Moldva területe valószínűleg a magyar honfoglalás előtti Etelköz része volt. Feltehetően a magyar honfoglalás után a területen határőrzőként hagyott magyarok alkották a későbbi moldvai csángók (moldvai magyarok) magját. A 10. század eleje és 1071 között a terület Patzinakia, azaz Besenyőország része, majd 1071 és 1241 között Kunországhoz (Cumania) tartozott. A románokat az első dokumentumok vlachok (volohi) néven említik.

A 13. században és a 14. század elején lassú magyar terjeszkedés kezdődött Kunország felé. A középkori moldvai magyarság legnagyobb részét egy tudatos birodalmi politika keretében II. András és IV. Béla telepítette a térségbe a Magyar Királyság területéről. Ennek egyfelől az volt a célja, hogy Magyarország keleti határait megerősítse, másfelől hogy pápai közbenjárásra az ezen a vidéken élő pogány kunokat keresztény hitre térítse.

A tatárjárás idején a Fekete-tenger északi vidékén fekvő alán állam elpusztult. Lakóinak egy része, a jászok (saját nevükön alánok) a szintén megsemmisült Kunország keleti részére, a mai Moldva és Havasalföld területére vonultak. Nagy létszámukat mutatja, hogy 1283 körül a bizánci császár a birodalma határainak védelmére 10 000 jászt telepített le a Bizánci Birodalom határvidékére. A mai Moldva egész területét Alani névvel jelöli Angelino Derlecert 1330-as években készített térképe. Más 14. századi források a területet mint alán fejedelemségeket írják le. A jászok a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre és életmódjukban is különböztek tőlük.

Később a magyar királyok a tatárok ellen a Szeret folyó partján újabb magyar telepesekből álló határőrvonalat telepítettek: a mai Szucsavától Bákóig a Szamos völgyéből, délre pedig a Székelyföldről származókat. A magyarokon kívül a magyar királyok jelentős számú németet is telepítettek Moldvába. A kereskedelmi utak mentén számos városi jellegű település alakult ki. A legrégibbek Bákó (Bacau), Jászvásár (Jaşi), Karácsonyvásár (Târgu Neamţ), Karácsonykő (Piatra-Neamţ), a Duna torkolatánál fekvő Chilia (ejtsd: Khilia) és a Dnyeszter menti Cetatea Albă (ejtsd: Csetatea Albö, magyarul: „fehér vár”) voltak.

[szerkesztés] A moldvai román fejedelemség létrejötte

Moldva területén Nagy Lajos magyar király autonóm bánság kialakítását határozta el a tatárok elleni védekezésül. Ennek megszervezésével és irányításával Dragoş máramarosi román kenézt bízta meg 1356-ban. Dragoşt Bogdán űzte el, aki 1359-ben önálló fejedelemként (románul voievod, azaz vajda) függetlenítette magát a Magyar Királyságtól. Az új állam, Moldva fővárosa Jászvásár lett. Az ország központosítása Alexandru cel Bun (1400-1432) nevéhez fűződik. Alexandru 1402-ben a lengyel királyt ismerte el hűbérurául.

A jász népnév Bogdán vajda államalapítása után nem fordul elő többé a területre vonatkozó forrásokban, tehát Moldvából eltűntek a jászok. Jászvásár városa azonban a mai napig is őrzi nevüket. A középkori magyar és német telepeseknek az utódai a moldvai katolikusok. Egy néhányezer fős csoportjuk, a Szeret folyó torkolatvidékén, Románvásár (Roman) közelében élő „északi csángók” még ma is beszélik a magyar nyelv középkori vonásokat mutató, nyelvújítás előtti változatát. Ez ma a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa.

[szerkesztés] Stefan cel Mare uralkodása

Mátyás király serege (balról) megütközik Stefan cel Mare hadával a baiai csatában (Thuróczy-krónika)

A középkori Moldva fénykora Stefan cel Mare (III. István; 1457-1504) uralma idején volt, akit a kortársak is a „Nagy” melléknévvel illettek.

1467-ben Hunyadi Mátyás, magyar király személyesen vezetett hadjáratot Moldvába Stefan cel Mare ellen. Mátyás sikeresen nyomulr előre a Szeret folyó völgyében, elfoglalta Bákót, Románvásárt és Karácsonyvásárt, azonban Baia mellett végül vereséget szenvedett a moldvai fejedelem seregétől, és visszavonulásra kényszerült. 1473-ban a két uralkodó barátsági szerződést kötött, amelyben a moldavi és erdélyi kereskedőknek kölcsönös vámmentességet biztosítottak, valamint vállalták egymás fegyveres megsegítését külső katonai támadás esetén. Stefan ezután megerősítette országát és haderejét, majd országa függetlensége védelmében Mátyás király támogatásával súlyos harcokat vívott a törökökkel.

1475-ben a török szultán, II. Mohamed megindította hadseregét Radu vajda havasalföldi haderejével és tatár segédhadakkal együtt. (A kb. 60-80 000-es török sereget nem a szultán, hanem a ruméliai beglerbég vezette.) Stefan cel Mare 40 000 katonát állított ki. Mátyás király 5 000 fős, IV. Kázmér lengyel király pedig 2 000 fős segélyhadat küldött. A döntő ütközetre 1475. január 10-én, Vaskó (Vaslui) mellett került sor. A moldvai fejedelem kiváló taktikus volt, és egy ügyes csellel (a törökök mögötti dombok között elhelyezett kürtösök és trombitások segítségével) sikerült összezavarnia a török sereget és megsemmisítő győzelmet aratnia felette. A vaskói csata a román történelem egyik legdicsőségesebb eseménye.

A középkori magyar bevándorlók utolsó csoportjai Stefan cel Mare uralkodása idején érkeztek Moldvába. Tamás és Bálint papok vezetésével magyar husziták érkeztek az országba, akik a fejedelemtől letelepedési engedélyt kértek, és megalapították a Prut partján Husz (ma Huşi) városát. 1479 és 1493 között, Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedései miatt székelyek is nagy számban menekültek Moldvába.

[szerkesztés] A török függés kora

A törökök kimeríthetetlen embertartalékokkal rendelkeztek, ezért az ország a török nyomás miatt kénytelen volt a szultán hűbéresévé válni. A hűbéri szerződés még Stefan cel Mare uralkodása alatt jött létre 1489-ben. Mátyás király halála után (1492) Moldva nem számíthatott többé jelentős magyar segítségre.

A 17. század elején, Erdély háborús időszakában újabb székely menekültek érkeztek az országba. A magyarság számát gyarapította az 1764-es madéfalvi veszedelem (Siculicidium) után Moldvába menekülő csíki és háromszéki lakosság is. Az ő leszármazottaik alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.

Moldva északi része 1772-ben, Lengyelország felosztása után, Bukovina (Bukovinai Hercegség) néven a Habsburg Birodalom tartománya lett. Az 1806-1812-es orosz-török háborúban pedig a történelmi Moldva egész keleti felét a cári Oroszország kebelezte be. A történelmi Moldvának ezeket a Pruttól keletre fekvő, orosz uralom alá került területeit Besszarábiának nevezték. (A mai Moldovai Köztársaság és a ma Ukrajnához tartozó Fekete-tenger menti Cahul és Ismail megyék.)

[szerkesztés] Moldva történelme Románia keretében

Moldva megmaradt területe (a mai Románia északkeleti része) 1859-ben egyesült Havasalfölddel, és Alexander John Cuza fejedelem uralma alatt létrejött az egységes Románia. Az 1877-es orosz-török háborúba Oroszország oldalán Románia is bekapcsolódott és így függetlenné vált az Oszmán Birodalomtól.

Besszarábia 1918-ban Romániához került, de 1940-ben a Molotov-Ribbentrop paktum után a Szovjetunió ismét elvette, és létrehozta rajta a Moldáviai SzSzK-t, a déli részét pedig Ukrajna területéhez csatolta. A tengelyhatalmak 1941-es Szovjetunió elleni támadása után Besszarábia rövid időre újból visszakerült Romániához, de a II. világháborút lezáró békeszerződés az 1940 őszén fennálló állapotot állította helyre.