Borsod vármegye

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Borsod vármegye (1910)

Székhely	Miskolc
Terület	km²
Népesség	{{{népesség}}}
Nemzetiségek	{{{nemzetiségek}}}

Borsod vármegye közigazgatási egység volt az egykori Magyar Királyság területén. Megyeszékhelye Miskolc volt. Ma nagy része Borsod-Abaúj-Zemplén megyét képezi.

[szerkesztés] Földrajza

Borsod vármegye Magyarország volt tiszáninneni kerületének egyik megyéje volt, a Tisza jobb partján. Határai (1910-ben): északon Gömör és Abaúj-Torna megye, keleten Abaúj-Torna, Zemplén és Szabolcs, délen Hajdú és Heves, nyugaton Heves és Gömör megye voltak; alakja középen befűződött szabálytalan négyszög. Kiterjedése 3427.77 km². Északi és nyugati része túlnyomóan hegyes, keleti és déli része termékeny síkság volt. A megyén északnyugat-délkeleti irányban átfolyt a Sajó, jobb partján a Bükk hegység terült el, melynek a középpontját képező nagy fennsík legmagasabb pontja a 937 m magas Bálvány, ahonnan nagy völgyek indulnak ki: észak felé a Szilas-patak völgye, keletre a Hámori völgy, dél felé a Tárkányi és a Bogácsi völgy. Nyugat felől a szintén délre nyíló Eger völgye választotta el a gerinces Mátra hegységtől.

A Sajó völgyétől északra a tornai hegycsoportnak és a szendrő-forrói dombvidéknek a Bódva által elválasztott, alig 500 méterig emelkedő végső nyúlványai hálózzák be a megye északi csücskét, míg ettől délre a Sajó mindinkább kitáguló völgye az Alföldre nyílik, mely a megye déli felét foglalja el. Geológiailag a Bükk hegység túlnyomóan régibb másodkori képletekből (agyagpalákból, mészpalák) áll. A csúcsokat főleg mészkő alkotja, helyenként eruptív kitörésekkel, gazdag érctelepekkel, míg az északi dombos vidéket főleg mész alkotja, a síkság pedig diluviális és alluviális eredetű.

A megye fő folyója a délkeleti határ közelében kanyargó (de csak kis részben határt képező) Tisza volt, melybe itt a megye fővízerének tekinthető Sajó (bár már Zemplén területén), a Hejő patak és több kisebb ér szakad. A Sajó mellékvizei: balfelől a Szuha, Bódva és (csekély mértékben) a Hernád, jobb felől a Hangony, a Szilvási-patak és a Szinva. A Bükk hegység déli vizei közül az Eger, a Kanya, a Kácsi víz szelik át a megye déli lapályos részét, amely az említett vizek mentén, különösen azonban a Tisza vidékén Mezőkövesd, Mezőkeresztes és Emődtől délre sok helyen kiterjedt mocsarakba megy át, melyeknek kiszántása a Tisza részbeni szabályozása dacára sem sikerült. E vidéken nagyobb állóvizeket is találunk (Fehér nád), mert az egész lapálynak a Tiszába ömlő jobb parti mellékvizek folyásának irányában esése alig van, és magának a Tiszának esése e megye területén alig 2 méter. E helyeken a megye éghajlata sem egészséges, nyáron a mocsarak párolgása rontja a levegőt, míg a Bükk hegység klimája enyhébb és egészséges.

Borsod vármegye évi középhőmérséklete 10-11°C volt, a hegyekben valamivel kevesebb és mérsékelt. A csapadék évi mennyisége a vármegye lapályos részein 5-600 mm., a hegyekben jóval több, bár itt sem emelkedett 700 mm. fölé. Déli része az ország legszárazabb vidékei közé tartozott.

A megye hegyes részeiben gyakoriak az ásványkincsek; vas- és rézércek (Nádasd, Ózd, Rudabánya, Telekes), kőszén (Ózd, Nagybarca, Várkony, Sajókaza Bánszállás, Disznós-Horvát, Diósgyőr, Varbó, Edelény) márvány, palakő, kitűnő agyag (Tapolca), gránit (Novaj) stb. Ásványvizei Diósgyőrben, Kács-Tapolcán, Tapolcán, Hámoron vannak. Fürdői vannak a 3 Tapolcán (Diósgyőr, Görömböly és Kács mellett).

[szerkesztés] Története

Borsod a Magyar Királyság egyik legrégebbi vármegyéje volt. Központja, Borsod vára a legtöbb, a tatárjárás előtt épült városhoz hasonlóan földvár volt, a mai Edelény környékén állt. A vár feltehetőleg első ispánjáról, Borsról kapta a nevét, aki vagy Géza fejedelem vagy Szent István idején élt.

A 14. század elején alakult meg a szomszédos Torna vármegye; Borsod határai érték el azt az állapotot, ami azután hatszáz éven át többé-kevésbé változatlan maradt. A helynevekből ítélve a népesség nagy része magyar volt; később más népcsoportok is letelepedtek: a 10. század végén, 11. század elején besenyők, a 11.-12. században úzok. A betelepülésekre a helynevek is utalnak, pl. Szirmabesenyő és Ózd.

A megye egyházközségei a kezdetektől fogva az egri püspökséghez tartoztak. A területen több kolostort is alapítottak, Százdon például az Aba nemzetség a 11. században, Boldván a királyné a 12. században, Kácson az Örsúr nemzetség, Tapolcán a Miskolc nemzetség, Bélháromkúton az egri püspök, 1232 után.

A diósgyőri vár (épült a 13. század második felében)

A tatárjárás kezdetét jelző muhi csata Borsod megye területén zajlott, Muhi ma is létező község mellett, 1241. április 11-én. A kétéves invázió alatt a megye 69 településéből 16 teljesen elpusztult.

1248-ban, mikor IV. Béla elrendelte a kővárak építését, Borsod megyében is számos új vár épült (Cserépvár, Csorbakő, Dédes, Diósgyőr, Éleskő), többségük korábbi, elpusztult földvárak helyén. A boldvai kolostor az 1285-es második tatárjárás idején pusztult el.

Az 1332-1335-ös pápai tizedjegyzés szerint Borsodnak 91 plébániája volt. Ekkor kb. 240 falu állt a megye területén. Az 1526-os mohácsi csata előtt a megyében 13 vár, 13 mezőváros (köztük Miskolc és Mezőkövesd) és 250 falu állt, ezek különböző földesurak (köztük az egyházmegye és több kolostor) tulajdonát képezték. A megye főispánja a diósgyőri vár várnagya vagy kapitánya volt.

1566-ban a törökök elfoglalták Dédes és Diósgyőr várait, a mezőkeresztesi csata (1596. október 26.-28.) után pedig Miskolcot is. A terület 1687-ig állt török uralom alatt.

1707-ben a megyében (Ónod település mellett) zajlott a Rákóczi-szabadságharc egyik fontos eseménye, az ónodi országgyűlés.

1724-ben született a döntés arról, hogy Miskolcon építik meg Borsod vármegye megyeházáját. A város így hivatalosan is a megye székhelye lett. A megyeháza épülete 1825–1827 közt készült el.

Borsod (később Borsod-Abaúj-Zemplén) megyeházája Miskolcon. Az eredeti épület helyén épült 1811–1836 között.

A 19. században kisebb közigazgatási változások történtek: 1807 és 1812 közt Szőlőske, Cegléd, Tihamér, Almagyar, Felnémet és Bekölce községek (ma közülük több is Eger városrésze) Borsod megyétől a szomszédos Heves vármegyéhez került, míg Egerfarmos, Ivánka, Szőkepuszta és a kistályai malom Hevestől Borsodhoz. 1850-ben több más borsodi települést is szomszédos megyékhez csatoltak: Andornakot, Kistályát és Felsőtárkányt Heveshez, Domaházát és Sikátort Gömörhöz és Kishonthoz. Onga, ami azelőtt Abaúj vármegyéhez tartozott, és Külsőböcs, ami Zemplénhez, Borsod vármegye részeivé váltak. 1907-ben Miskolc törvényhatósági jogot kapott, jogilag kikerülve a vármegye hatósága alól.

Az I. világháború és a trianoni békeszerződés Borsod megye területét közvetlenül nem érintették, határai változatlanok maradtak, de a szmszédos megyék közül az 1882-ben egyesített Abaúj-Torna területének 48%-át, Zemplén 72%-át, Gömör-Kishont pedig 92,5%-át veszítette el az újonnan alakult Csehszlovákia javára. Borsodot és Gömör-Kishont Magyarországon maradt részét 1924-ben Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye néven, Miskolc központtal egybecsatolták.

1919-ben a megyének 177 faluja volt, közülük 13-nak volt 2000 főnél nagyobb népessége.

Az első bécsi döntés 1938. november 2-án Gömör és Kishont elcsatolt részeit visszaadta Magyarországnak. Borsod és Gömör-Kshont újra függetlenné váltak.

A II. világháború után, a bécsi döntések érvénytelenné válásával az előbb említett területek újra Csehszlovákia részévé váltak; Gömör-Kishont területének Magyarországon maradó 7,5%-át 1945-ben ismét Borsodhoz csatolták Borsod-Gömör néven. 1950. január 1-jével, amikor a háború utáni helyzetet rendező nagy 1950-es közigazgatási reform életbe lépett, Abaúj-Torna és Zemplén országhatáron belül maradt részeit egyesítették Borsod-Gömörrel, létrehozva a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyét.

Ma az egykori Borsod vármegye területe Borsod-Abaúj-Zemplén leginkább városiasodott és iparilag legfejlettebb területe; a megye teljes népességének közel a fele itt él és a megye három legnagyobb városa – Miskolc, Ózd és Kazincbarcika – itt található. A köznyelvben „Borsod megyé”-nek néven gyakran (helytelenül) egész Borsod-Abaúj-Zemplént hívják.

[szerkesztés] Lakói

* Borsod-Gömör

** Borsod-Abaúj-Zemplén

A Pallas nagylexikon szerint 1891-ben a nemzetiségi megoszlás: 202 896 (93.6%) magyar, 3160 (1.5%) német és 9738 (4.5%) szlovák, tehát az ország egyik legmagyarabb megyéje volt; 1881-1891 között a magyarság száma 21 337 fővel (13.1%) nőtt.

Felekezeti megoszlás: 109 412 római katolikus, 10 986 görög katolikus, 5373 ágostai hitvallású evangélikus, 77 038 helvét és 13 880 izraelita.

A Magyar Katolikus Lexikon adatai alapján 1910-ben a megyének 289 492 lakosa volt (281 871 magyar, 2379 német, 4115 szlovák; felekezeti megoszlás szerint 160 699 római katolikus, 14 086 görög katolikus, 7299 evangélikus, 88 856 kálvinista, 18 346 izraelita). Az ország 63 megyéjéből területe alapján a 39., népessége alapján a 23., népsűrűség (80 fő/km²) alapján a 11. legnagyobb volt. 1899 és 1913 közt Borsod megyéből 23 797 fő emigrált, ebből 7313 tért vissza; a véglegesen kivándoroltak számát tekintve a 18. helyen állt a megye.

1941-ben a megyének 382 324 lakosa volt (378 303 magyar, 272 német, 240 szlovák, 165 román, 210 rutén, 2103 cigány és 2324 egyéb; 225 476 római katolikus, 19 625 görög katolikus, 226 görögkeleti, 8657 evangélikus, 109 809 református, 105 unitárius, 970 baptista, 16 997 izraelita, 164 egyéb felekezetű.

[szerkesztés] Gazdaság

A lakosság fő foglalkozása a földművelés és állattenyésztés volt, de a 19. század utolsó éveiben a kereskedelem és ipar is lendületet vett. Az ipar főleg a bányászatra irányult. Ezenkívül jelentős volt még a vasipar, mely a rima-murány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság ózdi henger- és nádasdi lemezgyárában (1890. évi termelés 304 900 mmázsa; 1400 munkás) és a diósgyőri magyar királyi vas- és acélgyárban (1890. évi termelése 408 840 mmázsa túlnyomóan acélsín 3 1/2 millió forint értékben; 1423 munkás) virágzott leginkább.

Említést érdemel a gépgyártás (Miskolcon 3 gépgyár és vasöntő volt 1890-ben), az agyagipar (miskolci tömörkőedénygyár, apátfalvai kőedénygyár), az üvegipar (gyertyánvölgyi üveggyár, 43 munkás), a faipar (alsóhámori hajlított fabútorgyár), a papíripar (diósgyőri papírgyár), a malom-, szesz- (Poga), ecetipar (Miskolc). A kisipar ekkor rohamosan hanyatlott, jelentékenyebb ágai a fazekasipar, mellyel egész falvak foglalkoztak; kalap- és szabóipar; a házi ipart csak kis mértékben űzték: a szalma-, gyékény- és fűzvesszőfonás a tiszamenti részeken dívott, de kisebb terjedelemben, mint régebben.

Az ipartestületek száma 1890-ben 4 volt. A kereskedelem főbb cikkei: a gabona, mely Miskolcon (a magyarországi terménykereskedés egyik fő gócpontján) és Mezőkövesden került piacra, továbbá a bor (főbb piacai: Miskolc, Sajószentpéter, Emőd, Diósgyőr), gyümölcs és szőlő, élőállatok (Miskolc, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Sajószentpéter), állati termények (tej Miskolcon, Emődről a fővárosba szállították; nyers bőr, gyapjú) és erdei termények (tűzifa, cser).

A kereskedelem és forgalom középpontját, Miskolcot a minden világtáj felé induló vasútvonalak kötötték össze az ország többi részével. Borsod vármegyét hosszában átmetszette a Magyar Királyi Államvasutak budapest–miskolci vonala; Miskolc felől Bánréve, Kassa és Szerencs felé ágazó vasútvonalakkal, oldalágakkal Bánrévéről Nádasdra, Barcikáról Rudabányára és Miskolcról Diósgyőrbe; végül az egri szárnyvonal szintén érintette Borsod megye földjét. A vármegye vasutainak összes hossza 162 kilométer volt. Közútjainak hossza összesen 515 km., ebből 63 km. állami út, 316 km. kiépített és 136 km. kiépítetlen törvényhatósági út. Hajózásra csak a Tisza alkalmas.

[szerkesztés] Közigazgatása