Expresszionizmus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A fauvizmussal párhuzamosan Közép- és Észak-Európában az expresszionizmus alakult ki. Az expresszionizmus a belső, pszichikai formákat ábrázolja, jelen van más korokban is, de modern művészeti irányzatként Németországban jelentkezett 1905-ben.

A németországi expresszionista hullám tagjait inkább életfelfogásuk, érzéseik és hangulataik, semmint stílusuk vagy műveik hasonlósága kötötte össze. Az expresszionisták az általuk festett tárgy révén a modern ember beteges állapotait, szorongásait, félelmeit, elidegenedését fejezték ki. A természetet és környezetüket ellenségnek és embretelennek érezték, ezért torz és ferde a valóságképük.

A művészek belső tulajdonságaikat alkotásukkal fejezték ki: képpel, grafikával, szoborral, így képeik színei nyersek, és az emberi sorsot szimbolizálják.

Stílus szempontjából az expresszionisták nem igényesek, bár formális megoldásaik a festészetben leginkább a francia fauvistákat idézik. Legközelebb Emil Nolde áll hozzájuk, aki 1904 táján, Van Gogh és Gauguin képeivel való találkozást követően a színre, mint kifejezőeszközre kezdett koncertrálni. Ezt mondta: "Minden színnek lelke van, mely engem boldogít." Van Goghhoz hasonlóan ő is a színt egy élőlénynek tekintette, mely befolyásolhatja és kifejezhei az ember érzelmeit. Nolde színei tisztaságukat és intenzitásukat tekintve fauvisták, de alkalmazásuk célja más. Az expresszionistáknál a szín a láthatatlan belső tartalom szimbóluma.

Van Gogh leírja egyik levelében, hogyan fogott hozzá egy nagyon kedves barátja megfestéséhez: "Eltúlzom a haj szőkeségét, narancs-, króm-, és citromsárga színeket használok, a fej mögé pedig nem a közönséges falat fogom festeni, hanem a végtelent. A legintenzívebb, leggazadagabb kéket használom héttérnek, amire csak képes a palettám. A szőke, sugárzó fej titokzatosan emelkedik ki az erős kék háttérből, mint egy csillag az ég azúrjából."

Egy norvég festő, Edvard Munch 1895-ben alkotta meg Sikoly című képét. A kép azt próbálja érzékeltetni, hogyan formálja át érzéki benyomásainkat egy váratlan izgalom. Minden vonal a kiáltó fej felé mutat. A beesett arc, a merev szemek halálfejet idéznek. Valami iszonyatos történhetett, és a kép annál nyugtalanítobb, mivel soha nem tudhatjuk meg, mit jelenthetett a kiáltás.

Az osztrák Oskar Kokoschka azzal botránkoztatta meg a közönséget, hogy nem volt hajlandó csak az élet derűs oldalaival foglalkozni. Első munkái, melyeket 1900-ban állított ki Bécsben, valóságos vihart kavartak. A múltban kötlező volt, hogy a gyermek képmás boldog és elégedett legyen. A művész képein jól megtudta ragadni a szomorú, ábrándos sóvárgásaikat, mozdulataikat, növekevő testüket stb.

Ernst Barlach szobra, a Könyörüljetek! is ilyen stílusban készült. Rendkívüli kifejezőerő árad a koldusasszony öreg, csontos kezének egyszerű gesztusából. Az asszony ruhájával eltakarja az arcát, és letakart fejének egyszerűsített formája tovább fokozza a hatást.