Frank Birodalom

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A frank volt az egyik a számos nyugati germán törzs közül, amely Frisia felől a rómaiak szövetségeseként érkezett a kései Római Birodalomba, és amely hosszan fennálló államalakulatot hozott létre, a mai Franciaország és Németország területén (e két ország történelmi gyökerei ezen államig vezethetők vissza).

A Frank Birodalmat többször is felosztották a két egymást követő dinasztia, a Merovingok és a Karolingok idején. A frank királyok hatalmas kiterjedésű magánbirtokként tekintettek birodalmukra, egy-egy uralkodó öröksége gyakran megosztásra került fiai között. Részben emiatt igencsak nehéz pontosan meghatározni az egyes frank királyságok határait, fennállásuk idejét és uralkodójuk kilétét. Ezen adatok pontosítására sajnos nagyon kevés írásos forrás áll rendelkezésünkre.

A frank szó jelentése a frank nyelvben "szabad (ember)". Az elnevezés nem vonatkozik a nőkre és a frankokkal együtt vándorló szolganépekre. A frank törzsnek két nagy csoportja volt, a száli-ág ("sós") és a ripuári-ág ("folyami"). A 9. századra (esetleg már korábban), ez az elkülönítés értelmét veszti, de a jogrendszerben még jó ideig tovább él.

[szerkesztés] A Frank Birodalom története

[szerkesztés] A legkorábbi frankok

A korai frank történelem még mindig sok ponton tisztázatlan. Legfontosabb forrásunk, a gall-latin krónikás, Tours-i Gergely (573-594), akinek Historia Francorum (A frankok története) című műve az 594-ig lezajlott eseményekkel foglalkozik, idéz elveszett és máshonnan nem ismert munkákat (Alexander Sulpiciustól és Frigeridustól), és felhasználja a több jelentős frank személyiséget is ismerő Gergely saját tapasztalatait is. A Historia mellett van néhány korábbi római forrásunk is, Ammianus és Sidonius Apollinaris.

A népvándorlás korának szakértői közül sokan azon az állásponton vannak, hogy a frank törzs több kisebb germán népcsoport egyesülésével jött létre, amelyek szálláshelye a Rajna völgye és a tőle közvetlenül keletre elhelyezkedő területek voltak. Ennek okaként azokat a társadalmi változásokat jelölik meg, amelyek a Római Birodalom és a markomannok között 166-ban kezdődött háború és a 2. és 3. században következő újabb konfliktusok nyomán növekvő zűrzavar miatt indultak meg. Tours-i Gergely állítása szerint a frankok eredetileg Pannóniában laktak, és onnan települtek át a Rajna partjára. A mai Hollandia egy északkeleti területének (a Római Birodalom egykori határától északra) elnevezése (Salland) talán a száli frankok nevéből származik.

250 körül frankok egy csoportja, Róma gyengülését kihasználva egész Tarragonáig (a mai Spanyolországban) hatolt, és egy évtizedig sanyargatta a vidéket, míg a római erők legyőzték és elkergették őket. Mintegy negyven évvel később a frankok a Schelde menti régiót szállták meg, és ellenőrzésük alá vonták a Britanniába vezető vízi utakat; a rómaiak lecsendesítették, de kiűzni nem tudták őket.

[szerkesztés] A Frank Királyság megalapítása

355-358-ban II. Constantius idején a frankok újra ellenőrzésük alá vonták a rajnai hajózási útvonalat, de ismét sikerült megbékíteni őket, Gallia Belgica provincia egy jelentős részének átadásával. Ettől kezdve a Római Birodalom szövetségesei lettek. A mai Hollandia egy része (Flandria) ma is többségében germán (holland) nyelvű terület. A frankok voltak az első germán törzs, amely tartósan megtelepedett a Római Birodalom területén.

Innen kiindulva fokozatosan meghódították a gall területeket északra a Loire völgyétől és keletre a vizigótok által uralt Aquitaniától. Eleinte a határ védelmében segédkeztek; például a nagyrészt északi germán törzsekből álló támadók ellen, akik 406-ban keltek át a Rajnán. A támadások fő iránya a Loire-tól délre fekvő terület volt. (Párizs környékén a rómaiak uralma - részben a frankok szövetségének köszönhetően - egészen 486-ig kitartott, egy évtizeddel a ravennai császárok bukása után.)

[szerkesztés] A Merovingok

A korai frank törzsfők - Faramond (419 körül-427 körül) és Chlodion (428 körül-447/449) - mintha inkább a mítoszok, mint a tények világába tartoznának; a Merovingokkal való kapcsolatuk ismeretlen. Chlodiont Tours-i Gergely említi, mint az első királyt, aki gall területeket hódított meg, bevette Camaracumot (a mai Cambrai-t), és a Somme-ig nyomult előre. Sidonius beszámol róla, hogy Aëtius visszszorította őket 431 körül. A frank területszerzések a későbbi századokban folytatódnak, a germán frankok egyre több gall és latin népesség felett uralkodnak majd.

451-ben Aëtius segítségül hívta a birodalom germán szövetségeseit a hunok elleni küzdelemben. A száli frankok csatlakoztak, a ripuáriak viszont mindkét oldalon harcoltak, mivel közülük sokan a birodalmon kívül éltek. Gergely forrásai a frankok királyaként Meroveust (Merovech) nevezik meg, aki talán Chlodion fia volt. Őt I. Childeric követte, akit az 1653-ban felfedezett sírjában talált gyűrű alapján azonosítottak.

I. Childeric fia, Chlodvig egyesíti a frank törzseket Galliában és a Rajna mentén, bizonyára nem minden harc nélkül; majd 486-ban Soissons mellett legyőzi Syagriust, az utolsó nyugatrómai helytartót, és ezzel Észak-Gallia ura lesz. A vouilléi csatában (Poitiers mellett), 507-ben a burgundok segítségével legyőzi a vizigótokat, és kiterjeszti hatalmát kelet felé (Aquitania), délről egész a Pireneusokig.

Chlodvig 493-ban feleségül vette Chrodechildisz katolikus burgund hercegnőt, és felvette a kereszténységet. Ezzel elfogadtatta pozícióját a |pápával és a keresztény uralkodókkal. Chlodviggal együtt a frankok nagy része is áttért. Mivel így közössé vált a hitük az uralmuk alatt élő gall-latin lakossággal, ők is jobban elfogadták őket, mint például az ariánus vizigótokat, vandálokat vagy burgundokat. A Merovingok ezen lépésének köszönhető az őket követő királyságok tartós fennmaradása.

A stabilitás ugyanakkor nem jellemző a Merovingok korára. A késő-római időkben mindennapos volt az erőszak, a germánoknál pedig bevett gyakorlatnak számított a - gyakran véres - önbíráskodás. A jog nélküli állam nem kedvezett a kereskedelemnek és a lakosok életét is megnehezítette; nem alakult ki egységes társadalom, a birodalom önellátó uradalmakból állt.

A Merovingok ragaszkodtak ahhoz a germán gyakorlathoz, hogy felosszák fiaik között birtokukat; a gyakori felosztás, egyesítés, majd újrafelosztás háborúskodáshoz vezetett az uralkodó családok között. Chlodvig halálakor (511) négy fia a következőképp osztozott: Theuderich Reimsben, Chlodomer Orléans-ban, Chlotar Soissions-ban, Chidebert pedig apja fővárosában, Párizsban székelt. Chlodvig fiai alatt tovább nőtt a frank állam: már magába foglalta a mai Franciaország túlnyomó részét, a Rajnától északra fekvő területeket, Alemanniát (a mai délnyugat Németország) és Türingiát (531-től). Szászországot majd csak Nagy Károly hódítja meg, századokkal később.

I. Chlotar rövid időre ismét egyesíti a birodalmat, mely 561-ben ismét felosztásra kerül, a részek neve Neustria (nyugati területek, a Schelde és a Loire között, székhely Párizs), Austrasia (Champagne, a Maas és a Mosel vidéke, székhely Metz) és Burgundia-Aquitania (a Loire és a Rhône vidéke, székhely Orléans). A frank királyságok tényleges irányítója a majordomus.

Az állandóvá váló trónviszályok közben II. Chlotar (613-628) és I. Dagobert (629-639) alatt ismét egységes a birodalom, majd két részre oszlik. 687-ben meggyilkolják Ebroint (Neustria - és Burgundia - majordomusát), a tertry-i csatában az austrasiai majordomus, Pippin győz a másik két országrész seregei fölött. 714-től 741-ig Pippin fia, Martell Károly a majordomus (737 és 741 között a birodalomnak nincs királya); halála után fiai, Kis Pippin és Karlmann között oszlik meg a hatalom, utóbbi azonban 747-ben kolostorba (Monte Cassino) vonult és rövidesen meg is halt, így Kis Pippin egyedül kormányoz; az utolsó Merovingnak, III. Childerichnek (743-751) már semmilyen hatalma sincs, Pippin hatalomátvétele után ő is kolostorba vonul.

[szerkesztés] A Karolingok

751-ben a soissons-i birodalmi gyűlés királlyá választja Pippint. Bár választások a gyakorlatban ritkán zajlottak, a germán jog kimondta, hogy a király hatalma a legbefolyásosabb személyek támogatásától függ, akik fenntartották maguknak a jogot, hogy új uralkodót válasszanak. Míg a későbbi Francia Királyságban a királyi cím örökölhetővé vált, a Német-római Birodalomban nem tudták eltörölni ezt a szokást, a birodalomnak egészen felbomlásáig (1806) választott uralkodói voltak.

Pippin hatalmát a 754-ben III. István pápával a longobárdok ellen kötött szövetség erősítette meg; a pápai támogatás lecsendesítette az uralma ellen tiltakozókat. Pippin a pápának ajándékozta a Róma körüli újra meghódított területeket, megvetve ezzel a Pápai Állam alapjait, melynek mai maradványa a Vatikán, és elnyerte a patricius Romanorum (a rómaiak védelmezője) címet. Pippin fiai Karlmann (768-771) és a később Nagynak nevezett Károly (szül. 742; 768-814).

Nagy Károly alatt érkezik el a birodalom fénykora. Összesen mintegy harminc területszerző hadjáratot vezet.

772-től kezdődően hosszadalmassá váló háborút indít a szászok ellen, melynek végén birodalmukat sajátjához csatolja. Ezzel veszi kezdetét a szomszédos törzsek erőszakos megkeresztelése vagy békésebb módon való áttérítése a római katolikus hitre. A 8. század közepétől frank, ír és angolszász misszionáriusok tevékenykedtek a szász területeken, melyek lakossága, akárcsak a katonai betörésnek, ellenállt. Károly legfőbb ellenfele Widukind 785-ben, békeszerződésük részeként elfogadta a megkeresztelkedést, de más szász vezetők továbbra sem hódoltak be. 787-es verduni győzelmét követően Károly többezer szász hadifoglyot mészároltatott le. Számos további felkelést követően a szászok 804-ben döntő vereséget szenvedtek. Ezzel a Frank Birodalom határai keleten az Elbáig tolódtak ki. Károly több érsekséget alapított a szászok megtérítése érdekében, többek között Brémában, Münsterben, Paderbornban és Osnabrückben.

Nagy Károly szobra Frankfurtban

Ugyanekkor (773-774) Károly meghódította a longobárdokat és ezzel Észak-Itáliát is befolyása alá vonta. Megerősítette a pápának juttatott adományt és ígéretett tett a pápaság védelmére.

778-ban hadjárat a Kordovai Kalifátus ellen. A visszavonuló sereg utóvédjét a baszkok szétverik a roncesvalles-i völgyben; itt hal meg Roland breton gróf (Roland-ének).

788-ban Tasziló bajor herceg fellázadt Nagy Károly ellen. A felkelés elfojtása után Bajorország is beolvadt Károly királyságába. Tasziló családja (az Agilolfingok), Károly potenciális riválisai jelentősen meggyengültek. 796-ig tovább terjeszkedett, elfoglalván a mai Ausztriát és a mai Horvátország egyes részeit (az addig Bizánchoz tartozó Isztriát).

791-ben hadjárat az avarok ellen, előretörés egész a Rába torkolatáig. Az avarok birodalma végül Erich őrgróf és Pippin (Károly fia) támadása után semmisül meg, a birodalom keleti határa a Duna vonala lesz.

Nagy Károly birodalmának legnagyobb kiterjedésekor a következő területeket foglalta magába: az Ibériai-félsziget északi részén Marca Hispania (795 után), a mai Franciaország (kivéve Bretagne, melyet a frankok soha nem hódítottak meg), a mai Németország nagy része, Észak-Itália, a mai Ausztria, Belgium és Hollandia.

800. december 25-én (vagy egy-két nappal előbb) III. Leó pápa Rómában császárrá koronázza Nagy Károly, s ezzel formálisan is a (Nyugat-)Római Birodalom jogutódjának ismeri el. A koronázás megerősítette Károly számára az egyház támogatását, és legitimálta a Karolingok uralmát. (I. Ottó német karoling uralkodó felújítja ezt a szoros kapcsolatot 962-ben.) 812-ben I. Mihály bizánci császár elismeri Nagy Károly császári címét (aacheni szerződés).

Nagy Károly 814. január 28-án hal meg Aachenben, ahol saját kápolnájában temetik el.

Károlynak számos fia volt, de csak egy élte túl közülük: Jámbor Lajos (814-840), aki még életében (817) felosztja a birodalmat: Lothart társcsászárrá és trónörökössé nevezi ki, Pippin Aquitania és Lajos Bajorország királya lesz. Fiai többször fellázadnak Jámbor Lajos ellen; halála után, 841-ben Fontenay mellett testvérei megverik Lothar seregét, és a verduni szerződésben (843) újra - immár utoljára - felosztják egymás között a birodalmat:

A legidősebb fiú, Lothar a központi területek (Lotaringia és Észak-Itália) ura és a császári cím birtokosa lesz. Három fia később tovább osztja örökségét: Lotaringia, Burgundia és az Észak-Itáliai Királyság azonban hamarosan megszűnik önálló állam lenni.
A második fiú, Német Lajos a keleti frankok királya. Királysága lesz a későbbi Német-római Birodalom magja, és végső soron a modern Németország őse.
A harmadik fiú, Kopasz Károly a nyugati frankok királya. Az ő birodalmával alapozódik meg a modern Franciaország.