Székelyek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A székelyek, csángok és magyarok elterjedése a medencében

A székelyek a középkor folyamán nemesi kiváltságokkal rendelkező magyar anyanyelvű népcsoport, amely a 13. századtól kezdve külön rendi nemzetet alkotott. Elsősorban az Erdély délkeleti részén található Székelyföldön laknak, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, ún. Szászföld magyarajkú lakosságának nagy része is. További csoportjaik az 1764-es „madéfalvi veszedelem” után Bukovinába, majd onnan visszatelepített székelyek, jelentősebb csoportjaik: al-dunai székelyek, dévai székelyek, dunántúli székelyek (lásd bukovinai székelyek).

[szerkesztés] Történelem

[szerkesztés] Eredetük

A székely nép eredete sok vitát kavar mind a tudósok, mind pedig maguk a székelyek között. Elterjedt elmélet szerint harcos törzsektől származnak, akiket a magyarok telepítettek a keleti határ őrzésére, megvédendő az országot a tatárok és egyéb, kelet felől fenyegető népek támadásától. A székelyek magukat büszkén magyarnak vallják. A különféle elméletek szkíta, hun, gepida, avar, bolgár és kabar eredetet vallanak. Vannak, akik azt állítják, hogy a székelyek mindig is magyarok voltak, a kulturális eltérések oka a hegyvidéki elszigeteltség.

Kristó Gyula a székelyeket a kazárok és magyarok szomszédségában lakó eszkil népcsoport utódainak tartotta, akik a magyarság segédnépeként a Honfoglalás során érkeztek a Kárpát Medencébe.

A László Gyula neves történész és régészprofesszor által kidolgozott "kettős honfoglalás" elmélete szerint a magyarság két hullámban érkezett a Kárpát-medencébe. Az első hullám az úgynevezett késő-avarok voltak (670 körül), a második hullám a 896-os honfoglalás. Ezen elmélet szerint a székelyek az első hullámmal érkeztek és telepedtek le Erdélyben.

Engel Pál László Gyula elméletére alapozva a székelyekben a Honfoglaláskor már itt talált avar néptöredékek utódait látta.

Anonymus Gesta Hungaroruma szerint a székelyek a magyarok bejövetelekor már jelen voltak a Kárpát-medencében, és a mai Csongrád megye területén ugyanúgy behódoltak a magyaroknak, mint egyes bolgár vagy macedón törzsek. ^[1]

Más nézet szerint a lehetséges elődök maguk a honfoglaló magyarok, akiknek ezen része a határok védelmére telepedett át Erdélybe, az ország keleti felére.

Jóval kevésbé elterjedt elmélet szerint a székelyek (illetve akár a honfoglaló magyarok is) török eredetűek. Kis számú kutató azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak.

[szerkesztés] Történelmi előjogaik

A székelyek hadkötelezettségük okán voltak nemesi joggal felruházva. Adózni csak akkor voltak kötelesek, ha trónra lépett a király, ha megházasodott, illetve ha fia született (ököradó). Ha a király keletre vezetett hadat, akkor minden második katonakorú székely volt köteles hadba vonulni, ha nyugatra akkor csak minden tizedik. Társadalmi tagolódásuk hármas volt: gyalogok, lófők és előkelők (primor). Amint a nevekből is látszik, főleg a hadba vonulásuk mikéntje határozta meg státusukat.

A 1437-es „Három nemzet szövetségét” (Unio trium nationum) az erdélyi magyar nemesség, a székelység és a szászok között kötötték.

[szerkesztés] A kiváltságok elvesztése

A madéfalvi vérengzés helyszínén emelt emlékmű felirata. A „SICULICIDIUM” szó jelentése „székelyöldöklés”. Ha a szó betűit – azokat római számnak tekintve – összeadjuk, 1764-et, a vérengzés évszámát kapjuk (kronogramm).

Kiváltságaikat a 16. századig tudták érintetlenül megőrizni. Az ekkor létrejövő Erdélyi Fejedelemség uralkodói egyre inkább próbálták megnyírbálni ezeket. Elsőként János Zsigmond fejedelemmel kerültek összetűzésbe, emiatt tört ki az 1562-es székely felkelés. A felkelés következményeként az uralkodó addig példátlan módon két várat (csúfnevükön Székelytámadt és Székelybánja) emelt Székelyföld területén, ezzel próbálván fékentartani a székelyeket. Az erdélyi fejedelmek közül még a Báthoryak próbálkoztak az ősi jogok csorbításával. Ennek következménye volt, hogy Vitéz Mihály havasalföldi román vajda 1599-es támadásakor a székelység a román vajda mellé állt.

Idővel egyre több székely kötötte le magát jobbágysorba, talán a kedvezőbb életmód miatt. Bethlen Gábor már olyan törvényt hozott, amely komoly feltételekhez kötötte a jobbágysorba való átlépést. 1691-ben a Diploma Leopoldinum még elismerte a székelyek adómentességét, de az 1754-1769 közötti sorozatos adóreformok következtében ezt is elvesztették. Amikor Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott (1764): a császári katonaság lemészárolt többszáz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után többen átmenekültek a keleti határon Moldvába. Amikor a monarchia megszerezte Bukovinát, akkor Hadik András huszárezredes összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyeket és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. (Egy részük a 19. század végén költözött vissza a történelmi Magyarország területére, maradékukat 1940-ben telepítették át a Délvidékre, majd onnan a Völgységbe, Tolna-megyébe, a kitelepített svábok helyére.)

[szerkesztés] 19-20. század

Az 1848-49-es szabadságharcban Bem erdélyi hadseregének nagy részét székelyek alkották. Az önvédelmi harc megkezdését 1848. október 16-án az agyagfalvi gyűlésen mondták ki, ahol Berzenczey László székelyföldi kormánybiztos hívására hatvanezer székely jelent meg. A gyűlésen kinyilvánították, hogy a székelyek hajlandóak fegyvert fogni „magyar véreik védelmére”. Az erdélyi császári főhadparancsnok, Puchner Antal azonban támadást indított a Székelyföld ellen és rövidesen a székely haderő Háromszékre szorult vissza. A háromszéki harcokban tűnt fel Gábor Áron az addig ismeretlen székely ezermester, aki az ágyúgyártás megszervezésével jelentősen hozzájárult a székelyek hadi sikereihez.

A székelység a kiegyezést követő közigazgatási felosztással betagolódott a modern magyar társadalomba.

Az 1920-as Trianoni békeszerződés Erdélyt Romániának adta. Az 1940-1944 közötti időszakot (Bécsi döntés) leszámítva a székelyek azóta Románia állampolgárai, de sikerült megőrizniük magyar identitásukat.

[szerkesztés] Lélekszám

Románia Hargita (Harghita), Kovászna (Covasna) és Maros (Mureş) megyéiben él a legtöbb székely:

A mai erdélyi magyarság 40%-át teszi ki a székely-magyarok csoportja.

[szerkesztés] A székely rovásírás

Fő szócikk: Magyar rovásírás

A magyar rovásírás egy, a magyarok által elsősorban 1000 előtt használt írásrendszer. Az elnevezés a ró igéből származik.

A rovásírás sémi gyökerekkel rendelkezik, majd a szogdok és a türkök közvetítésével került a magyarokhoz. Az államalapítás után, Magyarország első keresztény királya, Szent István elrendelte a latin ábécé örökbefogadását. Akárhogy is, a rovásírás az ország, távoli, erdélyi részeiben használatban maradt a székelyek által a késő 1850-es évekig. Bizonyos tekintetben alkalmasabb a magyar nyelv fonémáinak lejegyzésére: a latinra épülő magyar írás kétjegyű és segédjeles betűi (például cs, gy, ly, sz, é, ő stb.) a rovásírásban egyetlen, önálló jegyként jelennek meg.

[szerkesztés] Történeti székelység

A X. század második felétől a székelyek a magyar állam nyugati–délnyugati és esetleg keleti határain teljesítettek határvédő szolgálatot. Az okleveles emlékek és a földrajzi nevek bizonysága szerint és Árpád-korban az ország különböző vidékein, elsősorban a gyepüvonalak közelében éltek székelyek: Baranya, Szerém, Temes, Szabolcs, Abaúj, Gömör, Bars, Moson, Fejér, Tolna megyékben, valamint nagyobb számmal a morva határszélen, Pozsony megye hegyentúli részén, Sasvár közelében, ill. Biharban, de talán Szabolcsban, Ugocsában és Aradban is. Az Erdélybe költözöttek kivételével a többiek a 14. sz. végére elvesztették területi-népi különállásukat.

[szerkesztés] Baranyai székely ispánság (Váty központtal)

1252-ben Bertalan, pécsi püspök birtokai közt szerepel a Székely szőlő/Székelyek szőleje terület. A baranyai székely ispánság története viszont visszavihető a XI. századig, amikor az esperességek kialakultak. IV. Béla egy keltezetlen okleveléből tudjuk, hogy korábban a székelyek felszabadíttattak ispánjuk elnyomása alól, s így szabadokként, 100 fegyveressel tartoztak a király minden hadjáratában részt venni. A tatárjárás után a székelyek már nem tudták kiállítani a 100 fegyverest, így megszűnt a székely ispánság.

[szerkesztés] Pozsony vármegye

A Fejérhegység mindkét oldalán lakott székelység emlékét őrzi a Pozsony vármegye nyugati határszélén fekvő Székelyfalva (Sekule) helység neve is. "Boleráz község 1258-ban kelt határleírásában említve van a nagy erdő, „magna sylva”, a mai Fejérhegység. Az mondatik erről, hogy a székelyek felé esik, hol három határ ütközik össze: Bolerázé, Solymosé és a székelyeké." [1].

A Vág mellékének pozsonymegyei részében is volt tekintélyes székely telep. Kitetszik ez IV. Béla év nélkül, 1235–1270 közt, kelt okleveléből, melyben a vágvidéki székelyeket, kik egykor saját ispánjuk által terheltetve, hozzá folyamodtak, s kiket ő azon kötelezettség mellett, hogy évenként 100 fegyverest tartozzanak neki és az országnak minden hadjárat alkalmával kiállítani, a sanyargatás alól felment és hű szolgálataik jutalmául abban a kegyben részesít, hogy ezentúl nem megszabott számban, hanem mint a nemesek, fejenként tartozzanak vele együtt táborozni. Ez a telep Vága község táján feküdt. [2]

[szerkesztés] Sasvári székely ispánság (Moson)

1116-ból adatolható a székelyek itteni jelenléte. A környék etnikai viszonyai a XIV. század derekától megváltoztak, így 1327-től sasvári székely lövők beolvadtak a Morva menti új szláv telepesekbe. [3]

[szerkesztés] Bihari (telegdi) székelyek

A bihari székelyek a 10. században a mai románia Bihar megye és magyaroszági Hajdú-Bihar megye területén éltek. A "telegdi székely" nevet Bihar megyei Telegd községről kapták. Területük egészen a Hortobágyig nyúlott, aminek emlékét a Szeben megyei Hortobágy fennsík és folyó is őrzi. Benkő Lóránd szerint 12. század elejétől a bihari székelyek erősítést kapnak a lecsendesedett délnyugati határvégekről, a baranyai székelyektől, az ekkor megjelenő kunok becsapásai miatt. Szerinte a vándorlás legvalószínűbb iránya Baranya > Bihar > Telegdiszék (ez utóbbi Bihar keleti része). A Királyhágón túlra, azaz Erdélybe való áttelepedésük ideje nem világos, viszont a helynevek azt mutatják, hogy - a többi székely nemhez hasonlóan - először a történeti Szászföldön telepedtek le, majd a szász telepesek megjelenése után kerültek át Udvarhelyszékre, Csíkszékre és Marosszékre.

• Székelytelek: Nagyváradtól délre, a Nyárér patak bal partján (1291–1294)
• Székelyhíd: Nagyváradtól északkeletre, az Ér bal partján (1278/1317/1323/1401: Zekulhyd))
• Székelyjó: forrásokban már csak possessioként szerepel (1461: poss. Zekelyo, 1672: Szekelyo). Nem világos, hogy ez a telegdi székelység kapcsán említett település azonos-e a mai románul Săcuieu-nak, magyarul Székelyjónak nevezett településsel, amely Kalotaszentkirály mellett, már a Királyhágón túl fekszik):
• Ebej: lakói 1217-ben a székelyszáz centurionátusba tartozó várnépek voltak (Bichorienses de centurionatu Sceculzaz)
• Mezőtelegd: a későbbi erdélyi székelyek csíki, marosi de főleg udvarhelyi csoportját a közös „telegdi” jelzővel illették, utalva eredeti településükre, központjukra, településre.

Szintén a székelyek bihari megtelepülését bizonyítja a névköltöztetés útján Erdélybe került földrajzi nevek csoportja is:

• Küsmöd: Benkő szerint Kösmöd eredetileg az a patak, amelyik Biharfélegyháza mellett a Berettyóba ömlik (1369: unum fluvium Kusmewd). Ez azonos a Kisküküllő bal oldali mellékvizének elnevezésével (Udvarhelyszéken) (1597: Kwsmöd wize). Ez utóbbi vízfolyás lehetett a névadója a pápai tizedlajstromban felbukkanó Küsmöd településnek (1332: Cusmend).
• Lok, Lokság: a bihari Telegdtől északkeletre, a Gyepes patak felső és középső részén fekvő terület elnevezése. A nyelvészek véleménye szerint ez a székely lok ’kis völgy, mélyedés’ (helyesebben "sík terület, vízmenti lapály" - legalábbis a mai székely nyelvjárásokban [4]) jelentésű közszóra vezethető vissza, amely helységnevekben és határnevekben főként Udvarhelyszéken és Csíkszéken fordul elő.

(Ez utóbbi fejezethez lásd Rácz Anita: A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata, [5])

[szerkesztés] Lexikális egyezések a mai székely és a bihari nyelvjárásokban

ájas, ájos, ájasfülű: fecskefarkszerűen kivágott fülű (állat)

bütü: 1.) sarok 2.) vég (a ház büte, bütüje)

hátburung, burung: kemény hátbaütés, hátbavágás

megkön(ik): megmerevedik, meghűl (pl. a krumplipüré), túlérik

[szerkesztés] Săcueni megye/Saac (Havasalföld)

A kialakuló magyar királyság határai nem álltak meg a Kárpátoknál, és már az 1200-as évek elejétől elkezdődik a havasokon túli területek megszervezése (lásd a Szörényi Bánságot a Duna mentén és számos más havasalföldi telepítést. Legkésőbb ekkor alakul meg - mintegy Orbaiszék folytatásaként - a mai Bodza (Buzău) megye és Prahova megye részein a Saac-nak nevezett terület (a kezdetektől a 17. század elejéig Saac, 1645-ben már Săcueni, Săcuieni, Secuieni /azaz Székely/ megye, egészen 1845. január 1-ig). A székelyek letelepedése erre a vidékre kapcsolatba hozható a teuton lovagok 1221-1225 között itteni várépítéseivel, de ugyanúgy lehetséges, hogy a székelyek területe a 11. század elején vagy még a honfoglalás előttről nemcsak a mai Szászföldet és esetleg Székelyföldet foglalta magába, hanem Saac-ot is. A Saac név egyébként megegyezik a Gesta Hungarorumban szereplő Csák névvel (Anonymus lejegyzésében Saac).

[szerkesztés] Magyar vonatkozású települések és helynevek a Bodza (Buzău) megyei részen

• Buzău - város és folyó - magyar neve: Bodza (a bodzafából - székelyesen bozza, esetleg bozzó)
• Chiojdu - község. A Chiojd teljesen szabályosan a Kövesd-ből alakult ki, lásd a számtalan erdélyi példát.
• Cislău - község. A román nyelvészek a szláv "cisla" = "adófajta", "az adó meghatározására létrejövő falugyűlés" szóból vezetik le, mint számos más Cisla nevű település esetében. A Cislău (ejtsd: csiszló) végén levő ó hang jelenléte viszont megmagyarázhatatlan ebben az esetben. Ehelyett a magyar (ló)csiszár (azaz lovász, "lócsiszoló", szó csisz- tövével hozható kapcsolatba, lóferesztő hely értelemben.
• Palanca - falu. A magyar palánka szóból, jelentése fatörzsekből készült erődítmény.
• Pănătău - község. A pemete(fű) szóból, a székely nyelvjárásban penető (ezt a /gyógy/füvet használták régen a szén kiseprésére a behevített kemencéből)
• Secuiu - község. Székely(falu).
• Unguriu - község. Magyar(os).

[szerkesztés] Magyar vonatkozású települések és helynevek a Prahova megyei részen

• Colceag - község. A kócsag szóból.
• Făcăieni - falu. A fakanál (székelyesen fakalány) szóból, lásd a román nyelvjárásokban ma is élő "făcăleţ" (ejtsd: fakaléc) szót, amely azt a botot, lécet jelöli, amellyel keverik a puliszkát - eszerint a telepesek vagy fafeldolgozók voltak, vagy egyszerűen nagymennyiségben találtak erre a célra megfelelő fát.
• Hătcărău - falu. A "hat karó" összetételből, ahol a "karó" mértékegység. Ezen eléggé hihetetlen névadás példázására lásd a népi zenekaráról híres "Zece Prăjini" (tíz karó) települést is.
• Ialomiţa - megye és folyó - magyar neve: Ilonka
• Lapoş - falu. A lápos szóból.
• Lăpoşel - falu. A lápos szóból, jelentése "láposka".
• Mireşu Mare - község. A nyíres szóból (Máramaros megyében a hasonnevű település magyar neve Nagynyíres). (mare: nagy)
• Mireşu Mic - község. A nyíres szóból (Máramaros megyében a hasonnevű település magyar neve Kisnyíres). (mic: kis)
• Palanca - falu. A magyar palánka szóból, jelentése fatörzsekből készült erődítmény.
• Starchiojd - község. A Chiojd teljesen szabályosan a Kövesd-ből alakult ki, lásd a számtalan erdélyi példát.
• Ungureni (Filipeştii de Târg)- falu. "Erdélyiek faluja"
• Ungureni (Fântânele) - falu. "Erdélyiek faluja"
• Ungureni (Gherghiţa) - falu. "Erdélyiek faluja"
• Urlaţi (ejtsd: Urlác) - város. Etimológiája: 1.) Váralatt (a Váralja példájára), amelyből a Nagyszeben melletti Orlát település neve is kifejlődött. 2.) az Örlec székely nem nevéből. Hangtanilag ez utóbbi változat az egyetlen elfogadható (t>c változásra /mint amit a Váralatt, Várlatt feltételezne/ a magyar eredetű helynevek román megfelelőinél nincs példa)
• Vălenii de Munte - város. 1431-ben mint "a székelyek vásárát" és vámot említik.

[szerkesztés] Autonómiatörekvések

[szerkesztés] Székely Nemzetgyűlés 12 pontja

Önrendelkezést a Székely Népnek! Önkormányzást Székelyföldnek!

• 1. Az autonóm Székelyföldön az adók 90 százaléka helyben marad, s csupán 10%-a megy Bukarestbe. Ma adóinknak a fele sem marad a helyi önkormányzatoknál.
• 2. Az autonóm Székelyföld altalajkincseinek (só, ásványviz, kő, ásványi anyagok) hasznából helyben lehet majd utat épiteni, iskolát, kórházat, közintézményeket fenntartani. A helyi természeti forrásokból származó pénz nem kerül a feneketlen fővárosi zsákba.
• 3. Az autonóm Székelyföldön a köz- és magánvagyon biztonságát saját szakintézmények biztosítják. Véget vetünk természeti kincsek kirablásának.
• 4. Az autonóm Székelyföld fejlesztési stratégiáját az erre szakosodott hivatalok dolgozzák ki, illetve ültetik életbe.
• 5. Az autonóm Székelyföldön minden közösség a számarányának megfelelően vesz részt a döntéshozó és végrehajtó hatalomban.
• 6. Az autonóm Székelyföld minden lakosa, illetve közössége a harmonikus együttélés szellemében tudja megőrizni identitását, ápolni szellemi, kulturális hagyományait.
• 7. Az autonóm Székelyföldnek nem Bukarestből diktálják, hogy például a ditrói iskolában milyen osztály indul, hány tanulóval. Az önálló oktatási rendszerben az ilyen döntések helyben születnek.
• 8. Az autonóm Székelyföldön a magyar gyermekek magyarul fognak tanulni minden tantárgyat az óvodától az egyetemig.
• 9. Az autonóm Székelyföldön minden lakója az anynyelvén fordulhat majd bármelyik hivatalhoz, s ezen a nyelven kap választ szóban és irásban egyaránt.
• 10. Az autonóm Székelyföldön a beteg ember az anyanyelvén fordulhat majd háziorvosához és minden kórház minden orvosához.
• 11. Az autonóm Székelyföld a fenntartható fejlődés modelljét tudja megvalósitani.
• 12. Az autonóm Székelyföld, adottságainak köszönhetőnek, a Kárpát-medence legdinamikusabb, legélhetőbb régiójává válik.

Székely Nemzetgyűlés Ditró 2006. június 18-án 12.30 órakor

[szerkesztés] Hivatkozások

1. ↑ Anonymus: Gesta Hungarorum: „Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen... Ezek a szigetről nekiindulva a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bőd-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ösbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ösbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba. A székelyek fiait azonnal elküldték Árpád vezérnek...”

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Székely Hírmondó
• Székely linkek