Király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 A szó eredete 2 A király, mint uralkodó 2.1 Királyok az ókorban 2.2 Katolikus királyok 2.3 Protestáns királyok 2.4 Mai királyok

[szerkesztés] A szó eredete

A magyar király szó a szláv nyelvekből származik, végső eredete pedig a Károly (latin Carolus) név Nagy Károly nevéből. Ezenkívül valószínűleg kapcsolódik a grál szóhoz is (lásd: Szent Grál legenda).

[szerkesztés] A király, mint uralkodó

Királyokról beszélhetünk szűkebb és tágabb értelemben. A szűkebb értelemben vett királyok azok a nyugati keresztény (katolikus és protestáns) európai uralkodók, akik egy egységes ország és a nemzetségi-törzsi rendszert meghaladó fejlett társadalom fejei, és akiket nem köt eskü, hogy másik uralkodónak alávessék magukat (szuverenitás). A tágabb értelmezés szerint viszont az ókori uralkodók zömét és számos Európán kívüli ország uralkodóját is királynak hívjuk.

A királyok négy fő típusát különböztethetjük meg:

• Ókori királyok
• Katolikus királyok
• Protestáns királyok
• Európán kívüli („pogány”) királyok

[szerkesztés] Királyok az ókorban

A sumér városállamok vezetői közül a primátussal rendelkezőt a történettudomány már királynak nevezi (sumérul lugal, "nagy ember"). Az egyes városok élén a helytartó enszi állt. Az egyiptomi fáraók lényegében szintén királynak tekinthetőek, és a zsidó uralkodókat is királyoknak nevezi a magyar nyelvű Biblia.

A mükénéi wanax címet (pl. Agamemnón) szintén királynak fordítjuk, de így teszünk néha az eredetileg görög törzsi katonai vezető bazileusz címével is, ami az ókori Athénban már csak az egyik, vallási ügyekkel megbízott arkhón mellékcíme volt, de később ez volt a bizánci császárok címe is.

Az ókori Rómában a királyok elnevezése rex volt. Uralmuknak a köztársaság vetett véget.

A népvándorlás korában a nagyobb törzsszövetségek vezetői is felvették a királyi címet (pl. gót, gepida, longobárd, hun királyok).

[szerkesztés] Katolikus királyok

A középkori Európában királyi jelvényeket a pápától vagy a német-római császártól lehetett kapni. A koronázás során a királyt papi személlyé, lényegében püspökké szentelték. A püspökökkel azonos módon megszentelték, „felkenték” őket szentelt olajjal. A szertartást csak püspök végezhette. Őket tehát felkent királyoknak nevezzük. A magyar királyt például a szokásjog szerint az esztergomi érsek kente fel Székesfehérváron, majd tette fejére Szent István koronáját, a Szent Koronát.

A katolikus világban a hierarchia csúcsán a pápa állt, őt követte a német-római császár, a királyok, és a fejedelmek. A királyok közül első helyen a francia király állt, őt követte az angol, a magyar, spanyol, lengyel, stb. A katolikus uralkodók ugyan a pápát Krisztus helytartójaként ismerték el, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy világi hatalmát megnyirbálják, és például a püspökök kinevezése miatt a királyok és a pápa között évszázados harc dúlt (invesztitúraharc).

[szerkesztés] Protestáns királyok

A felkenés szertartása még azoknál az államoknál is megmaradt, amelyek kiszakadtak a katolikus egyház kötelékéből. Az angol királyt például a canterburyi érsek keni fel.

[szerkesztés] Mai királyok