Kunhalom
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kunhalom „olyan öt-tíz méter magas, húsz-ötven méter átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt.” (Györffy István néprajzkutató)[1]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A szó eredete
Nemcsak a régészeti szakirodalom, hanem a népnyelv is megkülönbözteti a természetes és mesterséges kiemelkedéseket. A Nagykunságban és a Jászságban a tájból kiemelkedő képződményeket halomnak nevezik, a Kiskunságban hegynek, és elsősorban szőlőhegyet értenek alatta. (Hegynek a Nagykunságban a hegyes végű dűlőt nevezik.)
A kunhalom elnevezést a szakirodalomban Horváth István használta először a 19. század elején, mivel ezeket a képződményeket a letelepedő kunok művének tulajdonította. Ezzel szemben Ipolyi Arnold hunhalmokat említ. Jerney János őskutató szerint a kunhalom elnevezés a nép számára eredetileg ismeretlen volt, és az irodalomból terjedt el.
[szerkesztés] Keletkezésük
A hajdanvolt mintegy 40 000 alföldi kunhalom keletkezése különböző korokra vezethető vissza. A legkorábbi leletek szerint a tellek (lakódombok) egy része már a neolitikumban is lakott volt. A rézkorban a halmok kihaltak, de a bronzkorban újra benépesedtek. Ebben az időben jelentek meg a temetkezés céljára szolgáló halmok. A későbbiekben a már meglévő halmokat az itt letelepedett lovasnomád népek (szkíták, szarmaták) tovább használták. A szerepük idővel megváltozott, és már nem lakóhelyként, temetkezési helyeként, hanem őrhelyként és határjelzésként használták őket.
A kunhalmok a legnagyobb számban a Hortobágyon, a Nagykunságban, Csongrád megye tiszántúli területein, a Jászságban, Békés megye északi részein és a Hajdúháton fordulnak elő. Ma még találhatóak Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Fejér megyében. Határainkon túl Romániában elsősorban Arad és Temes megyében, Szerbiában a Bánátban és Bácskában tűnnek fel. A Kárpát-medencén túl a hajdanvolt szkíták és hun területeken, Ukrajnában és Oroszországban van rengeteg. Nyugat-Európában is megtalálhatók, például Hollandiában, ott „hun halmoknak” nevezik őket.
[szerkesztés] Típusaik
A kunhalmokat csoportosítják méretük vagy alakjuk szerint is, de a leggyakoribb az elsődleges funkció szerinti besorolás.
- Tell (lakódomb): olyan domb, amelyen valaha lakóhelyek voltak. A telleken különböző, általában az újkőkortól a rézkoron át a bronzkorig tartó időszak kultúrrétegei rakódtak egymásra. Alakjuk általában szabálytalan, nagy kiterjedésűek, magasságuk elérheti a 6-8 métert. Létrejöttük lassú, több ezer éves folyamat eredménye. Magyarországon a bronzkori településhalmok vannak többségben.
- Sírhalom (kurgán): elődeink a rézkortól egészen az Árpád-korig használták a halmokat temetkezési helyként, temetőként. Kisebb átmérőjűek, mint a lakódombok, kúp alakúak, magasságuk különböző, elérheti a 10 métert is.
- Őrhalom: az alföldi sík vidékeken a tellek közé gyakran emeltek alacsony halmokat figyelő célzattal. Ezek a halmok láncolatot alkottak, és valószínűleg éjjel tűzjelzéssel lehetett üzenni, nappal füstjellel. Alacsony méretük miatt könnyen beszánthatóak, így jelentős részüket korán mezőgazdasági művelés alá vonták.
- Határhalom: a megyék, települések határait jelölték meg a segítségükkel a középkorban és az újkorban, s így a legfiatalabbak a halmok között. A hármashalmok három település közös határán álltak. Egykorú feljegyzések szerint egy határhalom emelésekor egy fiatal fiút alaposan elfenekeltek a halom tetején, hogy egész életében emlékezzen a helyre, és tanúsítani tudja a halom emelésének időpontját, és mely települések határait jelöli.
[szerkesztés] A kunhalmok értékei
Az alföldi táj egyhangúságát megtörő kunhalmok tájképi értékeik mellett régészeti értékeikkel, valamint állat- és növényviláguk egyediségével tűnnek ki környezetükből.
[szerkesztés] A halmok növény- és állatvilága
A jégkorszak alatt keletkezett löszt a szelek és a folyók szállították az Alföldre, ahol vastag rétegben lerakódott, és fekete, humuszos csernozjom talajjá alakult. A halmok építésénél a legfelső talajréteget használták fel, így a halomtest ebből a löszös talajból épült fel. Az alföldi löszterületek feltörésével az eredeti löszvegetáció nagy része eltűnt, de a halmokat sokáig megkímélte a földművelő, és csak a nagyüzemi gazdálkodás elterjedésével vonták művelés alá a területeiket.
Ennek ellenére még néhány kunhalmon megmaradt a közel eredeti növényzet, amelynek vezető növényei a taréjos búzafű és a heverő seprűfű. Értékesek a cickafark-sziki csenkesz vagy az ürmös-sziki csenkesz társulások. Sok kunhalmon megtalálható a kunkorgó árvalányhaj és a pusztai csenkesz, de többek között olyan ritkaságokkal is találkozhatunk, mint a magyar szegfű, magyar zsálya, közönséges kakukkfű és a Sadler imola.
Ez a növényvilág sajátos állatvilágnak ad otthont. A száraz, meleg mikroklímájú területeken sok faj találja meg életfeltételeit. A sáskák közül megtalálható az olasz, az imádkozó és a sisakos sáska, de sok más rovar is, például a mezei és fekete tücsök, a különböző kabócák és cincérek. A puhatestűeket többek között a tányércsiga és a zebracsiga képviseli, a kétéltűek és a hüllők között pedig említésre méltó a barna varangy, barna ásóbéka és a fürge gyík. A kunhalmok vonzzák a ragadozó madarakat, főleg az aránylag magas létszámú ürge- és hörcsögpopuláció. Az énekesmadarak közül a mezei pacsirta szívesen fészkel a halmok környékén, éppúgy, mint a fürj vagy a fogoly. A védett molnárgörény is a halmok lakója.
[szerkesztés] Régészet a kunhalmokon
Régészeti szempontból a lakódombok és a sírhalmok keltenek érdeklődést. A telleken az újkőkortól a népvándorlás koráig találhatóak leletek. A halommá emelkedett telephelyek kultúrrétegeiben az ott élt emberek házainak omladékát, edénytörmelékeket, tűzhelyek maradványait, állati csontokat, kagylóhéjakat találtak a kutatók.
A sírhalmos temetkezés alkalmával a halottat a talajszinten szabályos gödörbe temették el, amelyet tölgyfagerendával fedtek, esetleg egy sírkamrát emeltek farönkökből. A halottat általában zsugorított helyzetben helyezték a gödörbe, s különböző használati tárgyakat tettek mellé: kést, kardot, lándzsát, lószerszámot, edényeket. A bronzkori sírokban rendszeresen tettek a halott feje mellé vörös színű okkerrögöt, amelyhez vallási képzetek társultak, hiszen a vörös az élet színe volt. Erre a gödörre emelték a halmot, amelynek földanyagát a környékről szállították oda. Ezek a halmok gyakran az Árpád-korban is temetkezési helyként szolgáltak.
Egy oszágos felmérés alapján, amelyben 1649 halmot vizsgáltak meg, kiderült, hogy a halmok mindössze 4%-a régészetileg feltárt, 94%-a nem volt feltárva. A maradék 2%-ról a kutatóknak nincs adata. [2]
[szerkesztés] Jelentősebb lelőhelyek
- Tószeg, Lapos-halom (Kucorgó): eredetileg 350×100 m alapterületű halom, amelyen 1876-ban Rómer Flóris kezdett ásatást. Kiderült, hogy a halom a magyarországi bronzkori lelőhelyek között is az egyik legjelentősebb. A több évig tartó ásatások folyamán nemzetközileg is értékes leletek kerültek napvilágra. A halom ma töredéke eredeti méretének, a beépítés és a Tisza árvizei hatására már csak egy csonk.
- Túrkeve, Tere-halom: Györffy Lajos, a túrkevei múzeum egykori igazgatója itt sejtette a nagy hun király, Attila fapalotájának helyét. Az 1985-ben elkezdett ásatások 11 bronzkori település rétegeit tárták fel, a mindennapi élet használati tárgyait hozták a felszínre.
- Vésztő, Mágorpusztai Régészeti Feltáróhely: a régészeti munka eredményeként őskori települések maradványai kerültek napvilágra, melyek bizonyítják hogy a Mágor-halom területe már az újkőkorban, a rézkorban és a bronzkorban is lakott volt. Néhány méterrel arrébb Árpád-kori templom és monostorrom maradványait ásták ki.
- Püspökladány, Nyakvágószék-halom (Kincsesdomb): kényszerű feltárásakor (felüljáró építéséhez hordták el) hosszú métereken át a kurgánon belül földfalú, alacsony, kazamataszerű járatok rendjét találták. A hídépítés elpusztította ezt a világraszóló leletet.
- Túrkeve, Bokrosi-halom: 1941-ben, csatornázás közben került elő az a híres honfoglaláskori „ecsegi ezüst tarsolylemez”, amit ma a Nemzeti Múzeumban őriznek.
[szerkesztés] Pusztulásuk okai és törvényi védelmük
[szerkesztés] A halmok károsodásának, pusztulásának okai
A 19. század első felében az Alföld még Európa egyik legnagyobb vízjárta területe volt. A folyószabályozások és a lecsapolások következtében megnőtt a mezőgazdasági területek aránya, de ezzel együtt felgyorsult a kunhalmok pusztulása is, s ennek elsődleges oka a mezőgazdasági tevékenység volt. Az alacsonyabb halmokat felszántották, s ezáltal tönkrementek a löszgyepek, ritka növények tűntek el. A magasabb halmokat, amelyeknek meredek oldala nem volt alkalmas a szántásra, befásították, legtöbbször a tájidegen, de gyorsan terjedő akácfával, amely hatására a talajban feldúsult a nitrogén, s megjelentek a löszgyepektől idegen gyomok, amelyek az eredeti növényzetet kiszorították. A löszgyepek túllegeltetés, túlkaszálás hatására, vagy monokultúrás nagyüzemi környezetben a kiszórt vegyszerektől is károsodhatnak. Nagyon sok halomnak ma már csak a hűlt helyét találjuk, mert anyagát elhordták útépítéshez, vagy éppen homokbányát nyitottak rajta. Más halmokra ráépítettek, s ezáltal elveszítették eredeti jellegüket, tájképi értéküket.
A már említett felmérés szerint a kunhalmok megoszlása vegetációtípus szerint a következő: [3]
| Vegetációtípus | Aránya |
|---|---|
| Ősgyep | 7 % |
| Bolygatott, gyomos gyep | 23 % |
| Fa, cserje | 3 % |
| Erdő | 7 % |
| Szántó | 47 % |
| Kert | 1 % |
| Kultúr jellegű | 3 % |
| Ismeretlen | 9 % |
[szerkesztés] A kunhalmok védelme
A kunhalmok törvényi védettségét már a 19. század végétől sürgették a szakemberek, amióta bebizonyosodott ezen halmok mesterséges eredete. Ezt részlegesen az 1963. évi 9. számú törvény biztosította, de csak kevés halomnak adott védettséget, és ezek közül is a legtöbbnek csak ideiglenesen. Kissé javult a helyzet a Hortobágyi Nemzeti Park megalakításakor és a tájvédelmi körzetek kialakításakor, hiszen a területükön álló halmok területi védettséget kaptak. Más halmoknak (régészeti lelőhelyeknek) a múzeumok biztosíthattak védettséget.
A 90-es években néhány város a közigazgatási területén található kunhalmoknak helyi védettséget adott, de ezek a határozatok feleslegessé váltak, miután az 1996. évi 53. törvény a természet védelméről már nevesítve is tartalmazza a kunhalmok védelmét. Ekkor megindult a kunhalmok kataszterének, nyilvántartásának elkészítése. A kutatók elkezdték a még fellelhető halmok botanikai, zoológiai, talajtani felmérését és régészeti feltárását. Ezek alapján megkezdődhet egyes halmok botanikai rekonstrukciója.
[szerkesztés] Kiemelten védett halmok
- A hortobágyi szikesek halmai – megőrizték az eredeti alföldi löszvegetációt.
- A Kígyósi-puszta halmai – több gödörsíros (Jamnaja kultúra) és szarmatakori temetkezés mellett két rézkori településrészlet került feltárásra.
- A Pitvarosi-puszta halmai – értékes löszgyepek borítják.
- A Tócó-völgyi halomrendszer
- Békésszentandrás: Gödény-halom – a legnagyobb magyarországi kunhalom.
- Dombegyháza: Pávaszem-kurgáncsoport - a pávaszem rendszerű kurgáncsoport legnagyobbika a nyolc és fél méteres Kriptáj-domb, a csoport középső tagja a hun uralkodó itt feltételezett koporsójának legendájáról elhíresült Attila-halom.
- Jászberény: Szent-Imre halom
- Karcag: Kis-Gergely halom – löszgyeppel borított halom.
- Karcag-Berekfürdő: Pincés-halom – a Nagykunság legépebben megmaradt halma, növényzetében ritka fajok találhatóak.
- Kengyel-Bagimajor: Bagi-halom (Szélmalom-domb) – már 1980-ban megyei védettséget kapott, a tetején álló szélmalom jelentős ipartörténeti műemlék.
- Kunhegyes: Gergely-halom – határhalom, amely három település, Kunmadaras, Kunhegyes és Karcag határán áll. Megbontották, de oldalát értékes löszgyep fedi.
- Onga: Kettős-halom – itt található az Alföld egyik legfajgazdagabb löszpusztagyepe.
- Tószeg: Kucorgó-halom – értékes bronzkori lelőhely.
- Túrkeve: Tere-halom – különleges régészeti értékkel bíró tellhalom.
- Vésztő-Mágor: Kettős-halom – őskori települések maradványait és Árpád-kori templom és monostorrom maradványait tárták fel.
[szerkesztés] Forrás
- Tóth Albert: Az Alföld piramisai, Alföldkutatásért Alapítvány. Kisújszállás, 2002.
- A kunhalmokról – más szemmel. Szerk.: Tóth Albert. Kisújszállás-Debrecen, 2004.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről
- A Sulinet cikke 1.
- A Sulinet cikke 2.
- Bartha Júlia: A Kunság népi kultúrájának keleti elemei
- Kiss Csaba: A kunhalmok védelme és megmentésük lehetőségei
- Építészeti emlékek a Körös-Sárrét vidékén
- Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely
- Hortobágyi Nemzeti Park
- Körös-Maros Nemzeti Park
- Még több cikk a kunhalmokról: kunhalom.lap.hu
- Földkatedrálisok
- A Kengyeli Futár cikke
- Kurgán-hipotézis (az angol Wikipédia szócikke)
- Linkgyűjtemény a kunhalmokról
Based on work by 