Magyarországi földreform (1945)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az 1945-ös földreformot az előző év decemberében Debrecenben, a szovjet hadsereg megszállta területen alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelte el március 15-én, a 600/1945. M. E. rendeletben. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés utólag szentesítette a rendeletet az 1945. évi VI. törvényben.
A földreform az ideiglenes kormány legfontosabb intézkedése volt a Szovjetunióval kötött fegyverszüneti szerződés mellett.
A Dálnoki Miklós Béla, Horthy hadseregének tábornoka vezette kormány összetételét a szovjetek határozták meg és benne a földművelésügyi posztot azért a kommunista Nagy Imre kapta, hogy a magyar agrárproletárok által évtizedek óta áhított földosztás a Magyar Kommunista Párthoz kötődjön.
A parasztok szívesen fogadták a földet, ennek ellenére az év végén tartott választásokon nem szívesen szavaztak a kommunistákra és a választásokon egy agrárpárt, a Független Kisgazdapárt szerzett nagy, 57 százalékos többséget.
Amikor a Kisgazdapárt 1946-ban az előkészítetlen és a szovjet nyomásra elkapkodva végrehajtott földreform túlkapásainak felülvizsgálatát helyezte kilátásba, a többi párt a kommunistákkal az élen a visszarendezés szándékával vádolták meg a Kisgazdapárt "reakciós" elemeit, megalakították a kisgazda-ellenes Baloldali Blokkot, tömegtüntetést szerveztek, és ezzel megkezdődött a demokratikus pártok felszalámizása és a kommunista párt menetelése az egyeduralom felé.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzmények
A földkérdés a 20. század első felében és különösen a két világháború közt Magyarország egyik legégetőbb problémájává vált.
Az ország jellegzetes agrárországként hagyta maga mögött a másdoik világháborút. A háború előtt a kilencmillió magyar állampolgár fele élt a földművelésből. Az ország 4.8 millió katasztrális holdnyi termőterületének csaknem egyharmadát kitevő 1070 birtokon a lakosság 0,06 százalékát kitevő nagybirtokos osztozott.
A középbirtokosoké volt másik egyharmad, a mezőgazdasági munkások, törpebirtokosok vagy föld nélküli cselédek, kubikosok és napszámosok tömegei pedig (akik az ország lakosságának egyharmadát képezték) mindössze a földterület egyharmadán osztoztak. (Oláh György szociográfiája címében az utóbbiakat nevezte "hárommillió koldusnak".)[1]
[szerkesztés] Korábbi földreformjavaslatok
[szerkesztés] Az első világháború után
A két világháború között több agrárkiigazítást hajtottak végre, az átfogó reform azonban elmaradt.
Az első világháború után Teleki Pál gróf kormánya 200 000 parasztnak adott földet, de átgondolatlanul, és a tőkével és szerszámokkal alig rendelkező parasztok közül nagyon sokan a föld eladására kényszerültek.
Az 1930-as évek elején Eckhardt Tibor ellenzéki Kisgazdapártja 3 millió hold felosztását javasolta, méltányos kárpótlással a kisajátítandó földek tulajdonosainak. Serédi Jusztinián hercegprímás a Felsőházban felajánlotta, hogy szétosztják a mindösszesen 850 ezer holdat kitevő katolikus egyházi birtokok nagy részét, ha az arisztokrácia és más nagybirtokosok is így tesznek. (Minderre nem került sor.)
A harmincas évek közepétől Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter telkek juttatott a földnélkülieknek az ún. ONCSA-akció keretében, de ez is csak felületi kezelése volt problémának.
[szerkesztés] A háború idején
A háború közeledtével a szociális feszültségek kezelése fontosabbá vált. Teleki Pál kormánya már 1940-ben kidolgozott egy földreform javaslatot, ennek bevezetését azonban a háború kitörése miatt elhalasztották. Ez 250 hektárban állapította meg a földbirtok felső határát.
A Kállay-kormány továbblépett, a javasolt felosztás körébe bevonták volna az egyházi, községi és állami birtokokat is és így az ország teljes szántóterületének 90 százaléka 50 hektárnál kisebb birtokokból állt volna.
Még a háború alatt még ennél is jelentősebb birtokaprózásról szóló javaslatot dolgozott ki a Független Kisgazdapárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt.
A kommunisták által előterjesztett és kivitelezett reform minden korábbi javaslattevőt meghökkentett radikalizmusával, mert olyan mértékben aprózta fel a földet, ami már a későbbi (mégis csak kényszer alatt végrehajtható) szövetkezetesítési politikát vetítette előre (a parasztok azonban ebből semmit sem sejtettek).
[szerkesztés] A földreformtörvény
[szerkesztés] Politikai eszköz
A törvény nem csak a nincstelenek földhöz juttatását, hanem a Horthy-rendszer uralkodó rétegeinek, az előző kormányok hivatalnokainak, a németeket támogató hazai kisebbségi németek és a nyilasok megbüntetését is szolgálta.
A törvény teljes földelkobzásra ítélte a "hazaárulókat", a nyilas, nemzeti szocialista és egyéb fasiszta vezetőket, a Volksbund tagjait és a háborús és népellenes bűnösöket. Hazaáruló, háborús- és népellenes bűnösnek az minősülz, "aki a német fasizmus politikai, gazdasági és katonai érdekeit a magyar nép rovására támogatta, aki önkéntes jelentkezéssel német fasiszta katonai, vagy rendfenntartó alakulatba belépett, aki valamilyen német katonai, vagy rendfenntartó alakulatnak a magyarság érdekeit sértő adatokat szolgáltatott, vagy mint besúgó működött," vagy "aki ismét felvette német hangzású családi nevét".
Nyilas, nemzeti szocialista és egyéb fasiszta vezetőnek az minősült, "aki bármilyen elnevezés alatt, a nyilas vagy más hasonló mozgalom (Magyar Megújulás Pártja, az országgyűlés tagjaiból alakult Nemzeti Szövetség stb.) politikai programját valló tagja volt a kormánynak, az országgyűlés képviselő- vagy felsőházának, az országos, kerületi, vagy a budapesti vezetőségben tag volt, vagy aki 1941. évi június 26. napja után a nyilaskeresztes, vagy más fasiszta mozgalom politikai, társadalmi és gazdasági elveit szolgáló párt, egyesület vagy más szervezet helyi alakulataiban mint vezető, helyettes vezető, titkár, ügyész működött, avagy a nyilas és egyéb fasiszta pártban, a rendvédelmi alakulatnak tagja volt."
[szerkesztés] A földosztási rendelkezések
A törvény értelmében Országos Földbirtokrendező Tanács, Megyei Földbirtokrendező Tanácsok és Községi Földigénylő Bizottságok alakultak, tagjaik megbizatásuk tartama alatt közhivatalnokoknak minősültek.
A földreform az 1000 katasztrális holdon aluli nagybirtokból 100 holdat hagyott a tulajdonosnak, a maradék részt felosztották. A törvényhatóságok, községek és egyházak földbirtokai, illetve az alapítványi birtokok nagyságukra való tekintet nélkül 100 holdig voltak mentesek a megváltás alól.
Az ezer holdnál nagyobb birtokokat teljes egészükben elkobozták. Az úgynevezett paraszti birtok esetében a 200 holdon felüli részt sajátították ki, az "antifasiszta" ellenállók viszont megtarthattak 300 holdat.
[szerkesztés] A földosztás eredménye
A földreform több, mint félmillió úgynevezett szegényparasztnak juttatott 5 hold, vagy ennél kisebb földet. A reform meghirdetése után 750 ezren jelentkeztek földigénnyel és 642 ezren kaptak összesen mintegy 3 millió holdat.
A földreformot egyetlen számottevő politikai-társadalmi erő sem ellenezte, támogatta még a gyakorlatilag teljes földvagyonát elvesztő Magyar Katolikus Egyház is. A volt birtokosok nem kaptak kártalanítást és a kormány nem fogadta el Nagy Ferencnek azt a javaslatát sem, hogy az egyházak kapjanak kárpótlást, hogy fenn tudják tartani iskoláikat és egyéb intézményeiket.
A végrehajtás módját sokan kritizálták, a Kisgazdáktól a Nemzeti Parasztpárt jobboldali szárnyáig és külföldi megfigyelőkig. A földosztás sok helyen órák alatt folyt le, a bizottságokból kizárták a szakértőket azzal, hogy "urak" nem vehetnek benne részt, a felosztás körüli panaszokat pedig önkényesen és osztályefogultsággal és gyakran a kommunistákat előnyben részesítve kezelték a bizottságok. Saját kritikáját évekkel később Nagy Ferenc némileg tompította, amikor elismerte, hogy helyes volt a reform végrehajtásának gyorsasága. [2]
)
Based on work by 