Batthyány Kázmér

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Batthyány Kázmér (Pozsony, 1807. június 4. – Párizs, 1854. november 4.) gróf, politikus, miniszter.

Tartalomjegyzék 1 A reformmozgalom vezéralakja 2 Szerepe az 1848–49-es szabadságharcban 3 Emigrációban 4 Felhasznált források

[szerkesztés] A reformmozgalom vezéralakja

Fiatal korában a külföldieskedő, idegen szellemű magyar nagybirtokosok közé tartozott. Tanulmányait külföldön végezte és magyarul is csak az 1830-as évek második felében kezdett tanulni. Nyugat-európai utazásai során megismerkedett a liberális eszmékkel és az 1830-as évek végére politikai nézetei gyökeresen megváltoztak. Az 1839–40-es és az 1843–44-es országgyűlés felsőházában már, mint a reformellenzék radikális képviselője vett részt. Támogatta a magyarországi ipar és közlekedés fejlesztését. Az 1844-ben megalakult Védegyletnek Kossuth Lajos igazgatója, Batthyány Kázmér pedig elnöke lett. 1845 szeptemberében a Vukovár–Fiumei Vasút Építésére Egyesült Társaság elnökévé választották. Jobbágyai nagy részét örökváltság útján felszabadította. Birtokain óvodákat, iskolákat, Rohoncon gazdasági iskolát alapított. A Magyar Gazdasági Egyesületnél pályázatot hirdetett a mezőgazdasági viszonyok átalakítását elősegítő tanulmányokra. Támogatta a tudományt és a művészeteket is. Nagy Károlynak, gazdasági ügyei intézőjének javaslatára felajánlotta a Magyar Tudós Társaságnak teljes rohonci és kisbéri könyvtárát. Vörösmarty Mihály anyagi támogatására évjáradékot juttatott. Nagy Károly az ő anyagi támogatásával építhette fel az 1840-es évek közepén a Bicskei Csillagvizsgálót.

[szerkesztés] Szerepe az 1848–49-es szabadságharcban

1848. április 22-étől Baranya vármegye főispánja, majd kormánybiztosa lett. Önkéntesként részt vett a délvidéki harcokban. Szeptemberben Mohácson népfelkelést szervezett és csapataival több ütközetben megtisztította a Dráva–Duna szögét Jellasics utóvédként hátrahagyott csapataitól. Október 22-én önkéntesei élén bevonult az eszéki várba, az ingadozó várparancsnok, Jovics István vezérőrnaggyal szemben biztosítva ezzel a várőrség magyar alkotmányhoz való hűségét. 1849. februárjától Szeged központtal a Kiskunság, Szeged, Szabadka és Zombor teljhatalmú polgári és katonai kormánybiztosává nevezték ki. A minőségében kiváló politikai érzékről tett tanúbizonyságot, határozott, de mérsékelt intézkedéseivel magalapozta Perczel Mór bácskai harctéri sikereit. Március 22-én részt vett a szőregszentiványi ütközetben. Április 2-ától május 2-áig országos kormánybiztossá nevezték ki, majd Szemere Bertalan kormányában külügyi, egyúttal ideiglenesen földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter lett. Május 7-e és július 16-a között a kormányzói rendeletek ellenjegyzésének jogát is gyakorolta a távollévő hadügyminiszter helyett.

[szerkesztés] Emigrációban

1849 augusztusában követte Kossuthot Viddinbe, majd Sumlába és a magyar emigrációval együtt Kiutahiába. 1851 szeptemberében hagyta el Törökországot és haláláig Párizsban élt. Megírta emlékiratait, amely azonban csak részleteiben maradt fenn. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítélte. 1987-ben, születésének 180. évfordulóján a montmartre-i temetőből hazahozták földi maradványait, s a siklósi vár kápolnájának családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.

[szerkesztés] Felhasznált források

• Hermann Róbert: 1848–1849 – A szabadságharc hadtörténete, Korona Kiadó, Budapest – 2001, ISBN 9639376213
• Új Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635474148
• Révai Nagy Lexikona