Szabadka

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

**Szabadka**

Polgármester	Kucsera Géza
Régió	Bácska
Körzet	Észak-bácskai
Terület	1008 km²
Népesség Összesen (2002) Népsűrűség	99 471 99 fő/km²
Irányítószám	24000
Körzethívószám	24
Testvérvárosai	Dunaszerdahely, Olomouc, Szeged, Székelyudvarhely,

Szabadka (szerbül: Суботица, Subotica, horvátul: Subotica, bunyevácul: Subatica, latinul Maria-Theresiopolis, németül Maria-Theresianopel, Maria-Theresiopel) város és község (járás) az Észak-bácskai körzetben, Vajdaság északi részén, Szerbiában, 10 km-re délre Magyarország határától. (é. sz. 46°6′ k. h. 19°40′) A Vajdaság második legnépesebb városa Újvidék után, lakosainak száma 99 471 (2002). Fontos adminisztratív, kulturális és ipari központ, valamint közlekedési csomópont.

A városháza madártávlatból

Szabadka a vajdasági magyarok, valamint a horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja.

[szerkesztés] Története

Írásos dokumentumok Szabadkát először 1391-ben említik "Zabotka" néven. Területe a török idők előtt a Hunyadiak kezén volt.

A mohácsi csatát (1526) követő zűrzavaros időszakban egy bizonyos Jovan Nenad (magyarosan Cserni Jován) kiáltotta ki magát a környék cárává, akit néhány hónap után le is vertek a vidék magyar urai. Történelmi szempontból ez csak annyiban bizonyul jelentősnek, hogy szerb források előszeretettel hivatkoznak rá, és a város főterén szobrot állítottak legendás alakjának.

1542-ben a törökök elfoglalták a várost, és majd csak 1686-ban, tehát mintegy százötven év múltán szabadul felt. E hosszú háborús évek alatt alig maradt magyar népesség a vidéken.

A török kiűzése után Habsburg vezénylettel megindult az újratelepítés. Először főleg katolikus vallású délszláv népesség érkezett a rigómezei csata óta délről folyamatosan felhúzódó ortodox lakosság mellé. Magyar források mindkettő népcsoprt esetében gyakran csak "rácok"-ról beszélnek, azzal, hogy az egyik népcsoport tagjait "katolikus rác"-nak, míg a másik etnikumot "óhítű", azaz "ortodox rác"-nak hívják. Nem nehéz felismerni, hogy ezek a "rác"-ok a város jelenlegi horvát és bunyevác (katolikus), illetve szerb (ortodox) lakosságának az elődei. A katolikus anyakönyvi kivonatok gyakran dalmátokat emlegetnek, ami sokat elárul arról, hogy Szabadka katolikus délszláv népessége melyik vidékről származhatott el.

Mária Terézia 1743-ban mezővárosi rangra emeli a települést, amelyet ekkoriban Szent Máriának hívnak. Majd ugyanez a császárnő 1779-ben szabad királyi várossá nyílvánítja Szabadkát, és ekkortól nevezik Maria Theresiapolisnak, legalábbis latinul, illetve németül.

Szabadka szabad királyi városi rangra emelése erőteljes fejlődéshez segítette a települést. A városi tanács megszervezi több környező "puszta" benépesítését, amelyek a török idők alatt néptelenedtek el. Magába a városba ekkor már nem volt szervezett telepítés, de ahogy fejlődött Szabadka, úgy szivárgott ide a lakosság elsősorban a történelmi Magyarország többnyire magyar nyelvű vidékeiről.

A város kiegyezés kori (1867) dinamikus fejlődését jól tükrözi, hogy 1869-ben vasúti közlekedés köti össze a világgal, a magyar milleniumra (1896) megnyitják az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos száguld Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre csak polgárasiasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést mint ezekben a "boldog békeidők"-ben. Ekkor nyeri el Szabadka szecessziós, kifejezetten Közép-európai arculatát.

Az erőteljes fejlődést a város lakosságának gyarapodása is jól tükrözi. Amikor Szabadkát 1920 június 4-én hivatalosan is elszakították a történelmi Magyarországtól és az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett, az egész Kárpát-medence egyik legnépessebb településének számított, ahol a jelentős horvát, illetve bunyevác, és a szerb lakosság mellett, a magyarok már abszolút többséget alkottak. Az újonnan létrehívott délszláv királyság legnagyobb városa nem Belgrád, és nem Zágráb volt, hanem Szabadka.

In memoriam 1944-1945

Jugoszlávia felbomlása után 1941 és 1944 között Szabadka ismét Magyarországhoz kerül. A Törött szárnyú turul madár emlékműve a Zentai úti temetőben az ezt követő megtorlás áldozatainak állít emléket.

[szerkesztés] Népesség

Szabadka városban a magyarok relatív többséget alkotnak.

A községet Szabadkán kívül még egy kisváros (Palicsfürdő) és 17 kisebb település képezi. A község lakossága összesesn 148 401 főt tesz ki (2002). A magyar nemzetiségűek relatív többségben vannak (57 092, 38,5%), míg a szerbek a lakosság 24,1%-át alkotják (35 826 fő). Számosabb népcsoportot jelentenek még a horvátok (16 688, 11,2%), illetve bunyevácok (16 454, 11,1%).

magyar többségű települések:

Szabadka (Subotica)
Palicsfürdő (város) (Palić)
Alsókelebia (Kelebija)
Alsóludas (Šupljak)
Bácsszőlős, másnéven: Királyhalom (Bački Vinogradi)
Csantavér (Čantavir)
Hajdújárás (Hajdukovo)
Zentaörs (Bačko Dušanovo)

horvát/bunyevác többségű települések:

Alsótavankút (Donji Tavankut)
Békova (Bikovo)
Felsőtavankút (Gornji Tavankut)
Györgyén (Đurđin)
Kisbosznia (Mala Bosna)
Mérges (Ljutovo)
Nagyfény (Stari Žednik)

szerb többségű települések:

Bajmok (Bajmok)
Meggyes(Fogadjisten) (Višnjevac)
Hadikörs (Mišićevo)
Bácsjózseffalva(Újnagyfény) (Novi Žednik)

Három településen a magyarok aránya 20% feletti: Bajmokon, Meggyesen és Nagyfényben.

[szerkesztés] Vallás

A ferences templom bejárata

A szabadkaiak túlnyomó többsége, mintegy 70%-a, római katolikus. A város a Szabadkai Egyházmegye székhelye. Összesen 8 katolikus plébániatemplom, több kápolna és egy ferences templom és rendház, 2 szerb ortodox, egy evangélikus és egy református templom található a városban.

Szentkút (szerbül és horvátul Bunarić) népszerű kegyhely a város délkeleti határában.

A második világháborút megelőzően mintegy négyezer zsidó is élt a városban. A szabadkai zsinagóga a magyar szecessziós építészet egyik legkiválóbb példája. A zsidó származású szabadkaiak, illetve a magukat zsidónak vallók száma a második világháború óta alig éri el a fél százat.

[szerkesztés] Látnivalók

Szabadka legreprezentatívabb épülete, a méreteinél fogva akár parlamentnek is beillő, szecessziós városháza, amelyet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei alapján építettek mindössze két év alatt (1908-1910). Ugyanezen építészek tervezték a szabadkai zsinagógát is, szintén magyar szecesszós stílusban.

Szabadság tér és Korzó

A magyar szecesszió kíváló példája még a Reichl' Ferenc által építtetett "Palota" is (1904), és több épület a Korzó környékén, az egykori Kossuth utcán, amely a szabadkaiak "Váci utcája". Itt látható a Szabadkai Népszínház korinthoszi oszlopos épülete is (1853), amelyben az elsők között talált otthonra magyar nyelvű színtársulat, és ahol Blaha Lujza kezdte pályafutását.

Az egyházi épületek közül, építészeti szempontból, a legjelentősebb a Ferences Rend temploma, másnéven Barátok temploma, különösen pedig a rendház, amelyet a régi szabadkai vár maradványaiból alakítottak ki (1723). A katolikus székesegyház barokk stílusban épült (1797), és erősen emlékeztet a Kalocsai Érsekség bazilikájára, amelyhez adminisztrative akkoriban tartozott. A Sándor városrészben épült szerb ortodox templomban az ikonosztáz az ortodox barokk festészet ritka példánya.

Szabadka központját a századforduló remek épületein kívül két viszonylag új szökőkút teszi még hangulatossabbá, amelyeket - csakúgy mint a városházát és a Reichl' palotát - stílusosan Zsolnay kerámiával fedtek (lásd: Zsolnay Vilmos), és amelyeknek formavilága szintén a magyar szecesszióra emlékeztet.

[szerkesztés] Híres szabadkaiak

Kosztolányi Dezső (1885-1936), író, újságíró, esztéta
Csáth Géza (1887-1919), író, zeneesztéta, orvos
Székely Tibor (1912-1988), ismert utazó és felfedező, eszperantista, író
Danilo Kiš (1935-1989), a szerb nyelvű irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja; több magyar művet fordított szerb nyelvre.
Lékó Péter (1979-), minden idők egyik legnagyobb magyar sakkozója
Radulovics Bojana válogatott kézilabdázónő