Szemere Bertalan

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szemere Bertalan (1812-1869) (Kozina Sándor festménye, 1851)

Szemere Bertalan, (szemerei, de genere Huba) (Vatta, 1812. augusztus 27. – Pest, 1869. január 18.) miniszterelnök, író.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Külső hivatkozások
3 Irodalom, források

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Fiatalsága

A Borsod vármegyei Vattán született egy elszegényedett, régi nemesi család harmadik gyermekeként. Apja, Szemere László, katonaőrnagy, édesanyja Karove Erzsébet. Iskoláit szülőfalujában, ill. Miskolcon, Késmárkon és Sárospatakon végezte. Hamar megmutatkozik költői érdeklődése. Művei fiatal kora dacára megjelentek a Felső-Magyarországi Minerva című folyóiratban. Korai írásain érződik Kölcsey és Vörösmarty hatása is.

[szerkesztés] A reformországgyűléseken

1832-ben jogászként diplomázott és Pozsonyban kezdett dolgozni jogászgyakornokként (jurátus) és az országgyűlési ifjúság tagja lett, szabadelvű reformokat támogatva. Miután letette az ügyvédi vizsgáit visszatért Borsodba, ahol tiszteletbeli aljegyzőnek választották.

1835-ben több rokona segítségével hosszabb külföldi körutazásra ment, több jelentős és fejlett várost meglátogatott (pl.: Berlin, Amszterdam, Dublin, Lausanne), de Párizsban majdnem fél évet, London-ban pedig egy hónapot tartózkodott). Utazásai során szembesült azzal, hogy Magyarország a nyugathoz képest jóval elmaradottabb és azzal, hogy az országról kialakult külföldi kép mennyire hiányos és hibás. Úti élményeit és a külföldi demokratikus intézmények működéséről, felépítéséről írt esszéit színvonalas úti naplójában adta közre, s bár a szerkesztett változat 1839-re elkészült, a cenzúra miatt a könyv kiadása egészen 1840-ig váratott magára. Az Utazás külföldön meghozta számára a sikert, az MTA levelező tagjává választotta és egy második kiadásra is sor került.

1841-től 1847-ig Borsod vármegye egyik főszolgabírója, majd másodalispánja, végül alispánja volt és Palóczy László mellett a megye országyűlési képviselőjeként Pozsonyban, az 1843-44-es és az 1847-48-as reformországgyűlésen az ellenzék egyik jelentős vezérévé vált (az utóbbin az Országgyűlés jegyzőjévé is választották).

[szerkesztés] Miniszter, kormánybiztos, miniszterelnök

1848-ban, a Batthyány-kormányban belügyminiszter lett, s így az ő feladatai közé tartozott az új országgyűlés előkészítése is; őt magát három választókerületben is megválasztották, de a miskolci mandátumot fogadta végül el. Minisztersége alatt megindult a kormány hivatalos lapja, a Közlöny. Az Országos Honvédelmi Bizottmányban az igazságügyért felelős pozíciót töltötte be. 1848 decemberében Felső-Magyarország kormánybiztosává nevezték ki, így Miskolcon részt vett a Franz Schlik tábornok elől visszavonult felső-tiszai hadtest újjászervezésében. 1849. május 2-től miniszterelnök és belügyminiszter Kossuth Lajos kormányzó mellett, egészen a kormány lemondásáig.

[szerkesztés] A Szemere-kormány

A Szemere-kormány (1849. május 2. - 1849. augusztus 11.)

Szemere Bertalan, miniszterelnök és belügyminiszter
Batthyány Kázmér gróf, külügyminiszter ill. földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter
Csányi László, közlekedési miniszter
Duschek Ferenc, pénzügyminiszter
Horváth Mihály, vallás- és közoktatásügyi miniszter
Vukovics Sebő, igazságügy-miniszter
Mészáros Lázár, ideiglenes hadügyminiszter 1849. május 5-ig
Görgey Artúr, hadügyminiszter, 1849. május 7-július 7.
Aulich Lajos, hadügyminiszter, 1849. július 14-től

[szerkesztés] Emigrációban

A világosi fegyverletétel után a gondjaira bízott Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1849. augusztus 23-án Orsován elásatta. Először Törökországba menekült, majd Párizsba emigrált, ahol szerény anyagi körülmények között élt. 1851-ben in contumaciam (távollétében) halálra ítélték. Kiterjedt levelezést folytatott, támogatta a kiegyezést, ezért szembekerült Kossuthtal; A magyar emigráció című pamfletjében, majd a Politikai jellemrajzok című írásában nyíltan támadja a szabadságharc vezetőit, elsősorban Kossuth Lajost. Emigrációban töltött évei alatt megírta az Utazás keleten című útirajzát is. 1865-ben amnesztiát kért és kapott, de már elborult elmével tért haza, dührohamai a Schwartzer-szanatóriumban csak súlyosbodtak. 1869-ben meghalt. Budán temették el, de 1871. május 1-jén Miskolcra szállították hamvait és az avasi templom temetőjében helyezték örök nyugalomra.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Irodalom, források

Hermann Róbert: Szemere (In: Erdődy G.:Batthyány - Hermann R.:Szemere, Fekete-fehér, Pannonica, 2002)
Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai ("Szemere Bertalan" címszónál)
Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1975

Elődje:
gróf Batthyány Lajos

Magyarország
miniszterelnöke
1849