Árpád-ház
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kalandozó hadjáratok kudarca után a sok száz éves hagyományok feladásával lovasnomád, harcos népből letelepedett, békés, de saját határait megvédeni képes néppé vált a magyarság és a környező királyságokhoz hasonló államformát alakított ki.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Államalapítás
Géza fejedelem
A megvalósítás részleteiben erősen eltérőek voltak a vélemények. Géza, az Árpád-család egyik leszármazottja 972-ben került a fejedelmi trónra. Felesége a második legtekintélyesebb törzsfő, az erdélyi gyula lánya, Sarolt lett. Sarolt apja és udvara már keresztény volt, a Bizánci Birodalom mellett élve a keleti egyház keblébe tért. A fejedelemnek más tervei voltak. Az számára is nyilvánvaló volt, hogy a keresztény szomszédai csak keresztény országot és uralkodót fogadnak el tárgyalópartnerül és a békességet fontos erénynek tekintő hit könnyebben kezelhető alattvalókat is ígért. Azonban Bizáncban a gyula után csak második számú törzsfő lehetett volna és a keleti egyháznak a világi hatalommal való összefonódása miatt a bizánci bábáskodás elfogadása azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a birodalom előbb-utóbb magába olvasztja a fiatal magyar fejedelemséget. Ezért Géza nyugat felé fordult: követeket küldött a német-római császárhoz, feloldandó az elődei harcos politikája okozta ellenséges hangulatot, illetve a német támadás veszélyét és tőle kért hittérítőket.
Bár Géza hozatta be az első római katolikus papokat és építtetett először templomokat, ő maga soha nem vált igazi kereszténnyé, továbbra is áldozott korábbi isteneinek. Az új vallás felvételét pusztán történelmi szükségszerűségnek tekintette, azonban fiát, Vajkot részben papok nevelték és részére apja egy bajor hercegnő, Gizella személyében hozott feleséget.
I. (Szent) István
Vajknak, aki megkeresztelésekor az István nevet kapta, a fejedelmi trónra való igénye az egyenes ági trónöröklés meghonosítását jelentette, ami a régi hagyományokkal való szakítás egyik jele volt. Még koronázása előtt leverte egyik rokona, Koppány lázadását, aki saját magának követelte a trónt és sokak támogatását élvezte, akik a régi, pogány szokásokat vagy a bizánci kereszténységet részesítették volna előnyben. (Az ősi szokásokat nem volt könnyű visszaszorítani, a 11. század során több pogánylázadás jelezte ezek erejét. A legnagyobbak 1046-ban és 1061-ben voltak)
A fejedelmet (valószínűleg) 1000 karácsonyán koronázták királlyá, mellyel jogot nyert arra, hogy Magyarországon püspökségeket, érsekségeket alapítson. Tíz egyházmegyét hozott létre: Esztergom, Kalocsa, Bihar, Csanád, Eger, Vác, Veszprém, Pécs, Győr és Gyulafehérvár székhellyel, az Eszetergom és Kalocsa érseki rangot kapott. Elrendelte, hogy minden 10 falu templomot építsen.
István kisajátította a lázadók birtokait, megszervezte a vármegyerendszert és a várispánságokat, stabil pénzt veretett, meghonosította az oklevélkiadást, német mintára törvénykönyvet íratott, melynek rendelkezéseit szigorúan betartatta, és mindent megtett, hogy az ország behozza lemaradását a többi európai országhoz képest.
A megerősödött birodalmat fiára, Imrére kívánta hagyni, ő azonban 1031-ben, még apja életében elhunyt. Ezért unokaöccsét, Orseolo Pétert nevezte meg utódaként. Ebbe bele nem nyugvó rokonát, Vazult megvakíttatta és fiaival (Endrével, Bélával és Leventével) száműzte az országból.
[szerkesztés] Trónharcok kora
Péter és Sámuel
István 1038-ban meghalt és a Magyarországon 1026 óta tartózkodó Péter került a trónra. Támogatottsága hamar lecsökkent és 1041-ben a nádor, Aba Sámuel vette át tőle a királyi címet. Az elűzött király a német-római császárhoz menekült és az ő segítségével - akinek hamarosan hűségesküt tett -, a ménfői csata után 1044-ben ismét ő lett Magyarország királya. Az országos elégedetlenség azonban tovább nőtt és 1046-ra pogánylázadás robbant ki. Ennek lett áldozata a csanádi püsök, Gellért is. A lázadó Vata és társai visszahívták az országba az elűzött Vazul fiait, akiktől a régi rend visszaállítását remélték.
I. András
Csalódniuk kellett, az új uralkodó, I. András(Endre) első dolga a lázadás leverése volt. Öccsét, Bélát hercegként az ország egy részének urává tette, Nyitra központtal. Az így kialakult dukátus (hercegség) intézményét később Könyves Kálmán szüntette meg. A király és a herceg hadai sikeresen szálltak szembe III. Henrik német-római császár hadaival is, megakadályozva annak az ország ügyeibe való beavatkozását és megőrizve függetlenségét.
I. Béla és Salamon
Amikor Endrének később megszületett fia, Salamon, a király a trónöröklés tervezett rendjét felborítva a herceggel szemben részére szerette volna biztosítani a trónt. Ez kemény összecsapásokhoz vezetett a két párt között, már Endre halála előtt is; előbb Béla (1060-1063) majd Salamon (1063-1074) jutott trónra. Erre a korra esik a második nagy pogánylázadás, amelyet Vata fia János vezetett.
I. Géza
Bár Béla halála után fiai, Géza, László és Lampert elfogadták Salamont uralkodónak, de 1074-ben, a mogyoródi csata után átvették az uralmat, Gézát téve meg királynak. Rövid, 3 éves uralkodása után I. (Szent) László került trónra. Salamon még egy darabig küzdött a hatalomért, majd 1080-ban behódolt. Egy újabb lázadása után (1085-ben apósa, Kuten kun király megtámadta Magyarországot, azonban kénytelen volt elmenekülni. 1087 táján halt meg.
[szerkesztés] A központi hatalom erősödése
I. (Szent) László
László kedvező időpontban került hatalomra, mert IV. Henrik német-római császár épp VII. Gergely pápával harcolt, így nem volt ideje és energiája a magyarokra. Bár László a pápa mellé állt, nem ismerte el a Szentszék hűbérúri státuszát. Rugalmas külpolitikát folytatva később megegyezett a császárral.
1091-ben meghódította és birodalmához csatolta Horvátországot, bár közben a Bizánc támogatásával Magyarországot ismét megtámadó kunokat is le kellett győznie.
Szigorította I. István törvényeit, különösen a lopást büntette keményen: 10 dénár feletti érték eltulajdonítása halálbüntetést vont maga után. Megerősítette az egyház helyzetét, megtiltva a pogány áldozásokat és kötelezővé téve a templomba járást, büntetést írva elő a törvény megszegőinek. 1083-ban szentté avattatta I. Istvánt, Gellért püspököt és Imre herceget.
Könyves Kálmán
Szent László utódára, Kálmánra erős államot hagyott. Az eredetileg papnak készülő király enyhített elődje törvényein és megpróbálta megállítani a királyi birtokok csökkenését. Törvényben mondta ki a fiúági örökösödést és hogy azon családok birtokai, ahol nincs fiúutód sem fiútestvér visszaszállnak a királyra (tehát nem osztható fel a rokonok között). A kereszteseket átengedte ugyan az országon, de a fegyelmezetlen csapatokat fegyverrel verte szét. Megalapította a nyitrai püspökséget és a pápához közeledve elismerte a nyugati keresztény egyház reformtörkvéseit (papi nőtelenség, invesztitúra jog, egyházi házasság). Befejezte Horvátország és Dalmácia meghódítását.
II. István
Mivel öccse, Álmos herceg veszélyt jelentett az ő és utódai trónjára, Kálmán megvakíttatta. Bár Kálmánt fia, II. István követte, de ő sikertelen háborúkba bonyolódott és nem alapított családot. 1131-es halálakor, fia nem lévén, Álmos fiát, Bélát jelölte meg utódjául.
II. (Vak) Béla és II. Géza
Bár gyermekként apjával együtt Bélát is megvakították, felesége, Ilona királyné segítségével sikeresen irányította az országot. A királyné döntő befolyást gyakorolt a kormányzásban és fontos szerepe volt a férjét megvakíttató főurak lemészárlásában is. A király sikeresen verte vissza a trónkövetelő Borisz támadását is, aki Könyves Kálmán második házasságából származott, de apja nem ismerte el törvényes fiának. Borisz még II. Géza idején is kísérletezett a korona megszerzésével és néhány főúr támogatását is sikerült megszereznie.
III. István
Géza halála után először fia, III. István került trónra, de nagybátyjai személyében ellenkirályok próbálták átvenni a hatalmat. Előbb II. László majd IV. István kezébe került az irányítás, mielőtt 1163-ban III. István ismét vissza nem kapta jogos örökségét. Ez a bizánci beavatkozás kora, miután Géza testvérei I. Mánuel bizánci császár támogatásával lettek királyok. Annak a bizánci reménynek, hogy Magyarország a birodalom hűbérbirtoka lesz végül épp a Mánuel udvarában nevelkedett és rövid ideig utódának tekintett III. Béla vetett véget.
III. Béla
Bélát Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó megkoronázni, ezért (a pápa engedélyével) a kalocsai érsek kente fel. Az ellene lázadó főurakat és trónjára pályázó öccsét leverte. Gézának utóbb engedélyezte, hogy 1189-ben az átvonuló keresztesekkel együtt elhagyja az országot. Összeíratta királyi birtokainak jövedelmeit. Ez a dokumentum arra utal, hogy a Magyar Királyság akkoriban jelentős gazdasági szereplőnek tekinthető Európában. A bizánci törekvések ellensúlyozására fejlesztette a nyugati, főleg a francia-magyar kapcsolatokat; második felesége, Margit Fülöp Ágost francia király testvére volt. 1188-ban elfoglalta Halicsot, bár hamarosan kénytelen volt feladni, de Szerbiát huzamosabb időre sikerült átvennie Bizánctól. Fia, Imre 1202-ben fel is veszi a „Szerbia királya” címet.
Béla eszközölte ki I. László szentté avatását és sokat tett a kultúra fejlesztéséért is. Ebből a korból származik az első egybefüggő magyar nyelvű írott emlék, a Halotti beszéd és valószínűleg Anonymus Gesta Hungaroruma is. Halálakor épp keresztes háborúba készült, fogadalma teljesítését kisebb fiára, Andrásra bízta.
[szerkesztés] A királyi hatalom gyengülése
II. András
III. Béla halála után nagybirtokosok további erősödésnek indultak, részben az Imre és András közötti trónharcok miatt. Mire II. András trónra került, az sokkal gyengébbnek bizonyult, mint apja idején. Híveit további adományokkal próbálta meg magához láncolni, így gyorsan csökkenni kezdtek a várbirtokok. Ez a folyamat a királyi hatalom gazdasági alapjait kezdte ki: a nemességtől ugyanis közvetlen adókat nem lehetett beszedni a katonai kötelezettségeken túl. Az Árpád-házi királyok ezért a gazdaságra kedvezőtlen inflációs adóból pótolták csökkenő jövedelmeiket (kamara haszna).
A főurak mégsem voltak elégedettek, mert úgy érezték, hogy a király feleségével, Meráni Gertrúddal érkezett németeket előnyben részesítik velük szemben. Így egy csoportjuk Péter ispán vezetésével (és Bánk bán részvételével) összeesküvést szőtt és 1213-ban meggyilkolták a királynét. A királyi hatalom gyengülését mutatja, hogy csak a gyilkosokat sikerült felelősségre vonnia, de az összeesküvők nagy része büntetlenül vagy enyhébb büntetéssel úszta meg a lázadást.
Aranybulla
1221-ben a király megkísérli visszavenni birtokadományainak egy részét, amivel újra elégedetlenséget szított. Mivel az eladósodó államban növekvő adók miatt a köznép is zúgolódott, a főurak egy része a népmozgalmat kihasználva 1222-ben rákényszeríttette a királyt az Aranybulla kibocsátására. Legtöbb cikkelye a szerviensek jogait erősítette meg, de a királyi hatalom korlátozása, mely szerint a rendelkezések be nem tartása esetén a nemesek ellenállhatnak neki és utódaink kifejezetten jól jött a nagybirtokosoknak, csak úgy, mint birtokaik adómentessége.
András megpróbálta visszavenni hatalmát, ami 1231-ben a bulla második kiadásához vezetett. Itt azonban az ellenállási záradékot az esztergomi érsek kiátkozási joga váltotta fel. Ez és kiváltságaik megerősítése erősítette az egyház hatalmát.
[szerkesztés] Második honalapítás
IV. Béla
András fia, IV. Béla szintén kísérletet tett a királyi hatalom megerősítésére és a királyi adományok visszavételére. Anyja büntetés nélkül maradt gyilkosait is jószágvesztésre ítéli. Ezzel maga ellen hangolja a főurakat. Az sem tette népszerűvé, hogy befogadta a mongolok elől menekülő, Kötöny fejedelem vezette kunokat. Béla azonban Julianuson keresztül hírt kapott a mongol veszedelemről és úgy érezte, szükség van a harcmodorukat ismerő kunok segítségére. Az állandó támadások miatt azonban a kunok nagy része elhagyta az országot még a mongol sereg megjelenése előtt.
Tatárjárás
Részletesebb leírás a Tatárjárás szócikkben.
A mongol (más néven tatár) hadak vezére Batu kán volt. Serege 1241. elején több oldalról támadta Magyarországot. A két fősereg Muhi mellett találkozott. Április 11-én a mongolok körülfogták a magyar tábort és a harc a király vereségével végződött. A súlyos vereség részben annak volt köszönhető, hogy a sértődött főurak nagyrészt távol maradtak a küzdelemtől, így a magyar hadak képtelenek voltak felvenni a harcot a közel százezer fős mongol sereggel.
Béla nehezen menekült el a csatatérről. Előbb Ausztriába, majd Zágrábba, végül Trau városában keresett menedéket. A mongolok üldözték, és közben végigpusztították az országot; a tél beálltával a Dunán is át tudtak kelni. Traut azonban nem tudták elfoglalni. A pusztítás hatalmas volt, egész megyék néptelenedtek el. Az ország közel került a teljes pusztuláshoz. A mongol seregeknek csak a kőből készült várak, erődítmények tudtak ellenállni. 1242 elején hirtelen felhagytak a hadműveletekkel és kivonultak az országból. Ennek valószínű oka a nagykán halála és Batu trónigénye volt, aki nem akart lemaradni a kánválasztásról.
Újjáépítés
Béla tartott a mongolok visszatérésétől és belátta, hogy szüksége van a nagybirtokosokra, ezért ismét elkezdett birtokokat adományozni, rendszerint azzal a feltétellel, hogy kővárat építenek a területre. Visszahívta a kunokat is, fiát, Istvánt a kun fejedelmi családból származó Erzsébettel házasította össze. Leányait a csernigovi, halicsi és lengyel hercegekhez adta férjhez, hogy szövetségeseket szerezzen egy hasonló támadás ellen. Hódításokkal is kísérletezett, de II. Ottokár cseh királlyal való harcaiban sikertelen volt, végül le kellett mondania az osztrák területekről és békekötés után egyik unokáját adta hozzá feleségül, hogy ne kelljen tartania a további támadásoktól.
Telepeseket hívott külföldről, szabadokat megillető jogokat, szabad költözést, bíróválasztást és kisebb adóterheket ígérve nekik. Ezek erősítették a nagybirtokokat is, így Béla a regále jövedelmekből próbálta meg pótolni a hiányt és támogatta a városok fejlődését.
Az ország keleti felét a trónörökös István, Szlavóniát másik fia, Béla kormányzása alá helyezte. A hercegek - különösen István - szerettek volna még nagyobb hatalmat szerezni és a trónörökös a király ellen vezette seregeit. 1265-ben Isaszeg-nél le is győzte apja hadait, aki kénytelen volt vele kibékülni.
1267-ben született az a törvény, amely a királyi szervienseket már nemeseknek tekinti és évenkénti, küldöttekből álló országgyűlés megtartását engedélyezte számukra.
[szerkesztés] Az Árpád-ház hatalmának hanyatlása
IV. (Kun) László
A hatalmi harcok annyira megerősítették a nagybirtokosokat, hogy Béla utódainak már nem volt igazán ereje arra, hogy szembeszálljanak velük. V. Istvánnak még arra sem volt ereje, hogy a gyermekkorú László fiát elrabló Gutkeled Joakim bánt megbüntesse.
A királyság gyengesége ellenére az ország elég erős maradt ahhoz, hogy a mongolok újabb, 1285-ös támadását visszaverje. IV. László az ismét az országra támadó cseh Ottokárt is képes volt legyőzni az 1278-as második morvamezei csatában, ahol Habsburg Rudolf segítségével diadalmaskodott.
László kun testőrséget szervezett maga köré, jobban bízott bennük, mint a magyarokban. Végül épp ők gyilkolták meg, bár a felbujtók feltehetően magyar főurak (bárók) voltak. Ekkorra már hatalmas területek kerültek ki teljesen a király ellenőrzése alól. Olyan bárók, mint Csák Máté, Aba Amádé vagy Borsa Kopasz saját külpolitikával, szövetségi rendszerrel rendelkeztek.
III. András
Mivel László örökös nélkül halt meg, elindult oldalági utódjának keresése. II. András halála után született, ezért nem törvényesnek tartott Utószülött Istvánnak volt egy fia. Mivel rajta kívül csak leányági örökösök voltak, végül elfogadták a Velencében nevelkedett III. András trónigényét. Uralkodásának nagy részében idejét a főúri csoportokkal aló harc kötötte le. 1301. január 14-i halála egyben az Árpád-ház kihalását is jelentette.
[szerkesztés] Leszármazási ág
Az alábbi táblázat az Árpád-házi uralkodók - fejedelmek és királyok - leszármazási ágát mutatja.
A lapon csak azokat tüntettük fel, akik valamilyen vezető tisztséget töltöttek be, azaz fejedelmek (vezérek) vagy királyok voltak. Ha valaki nem uralkodott, de feltüntetése az öröklési rend megértése szempontjából nélkülözhetetlennek bizonyult, a nevét dőlt betűvel írtuk.
A nevek mellett az uralkodás ideje olvasható, a születési és halálozási időpontokat lásd az uralkodóról szóló szócikkben.
- római számok: fejedelmek, tisztségük betöltésének sorrendjében
- arab számok: királyok, uralkodásuk sorrendjében
(I) Árpád (895-907)
│
(II) Solt (907-940?)
│
(III) Taksony (955?-972)
│
┌─────────────────┴───────────────────────────────────────┐
│ │
(IV) Géza (972-997) Mihály
│ │
┌────────────┴───────────────────┐ │
│ │ │
Ismeretlen nevű leány I. István Vazul
│ (V) (997-1000) │
│ (1) (1000-1038) │
Orseolo Péter │
(2) (1038-1041) ┌──────────────────────────────┤
(3) (1044-1046) │ │
(4) I. András (1046-1060) (5) I. Béla (1060-1063)
│ │
(6) Salamon (1063-1074) │
│
┌────────────────────────────────┤
│ │
│ │
(7) I. Géza (1074-1077) (8) I. László (1077-1095)
│
┌──────────────────┴───────────────────┐
│ │
(9) Kálmán (1095-1116) Álmos herceg
│ │
(10) II. István (1116-1131) (11) II. Béla (1131-1141)
│
│
┌──────────────────────────┬────────────────┴───────────┐
│ │ │
(12) II. Géza (1141-1162) (13) II. László (1162-1163) (14) IV. István (1163-1164)
│
│
├───────────────────────────────────┐
│ │
(15) III. István (1162-1172) (16) III. Béla (1172-1196)
│
│
┌────────────────────────────────┤
│ │
(17) Imre (1196-1204) (19) II. András (1205-1235)
│ │
(18) III. László (1204-1205) ├──────────────────────────────┐
│ │
│ │
(20) IV. Béla (1235-1270) │
│ István herceg
(21) V. István (1270-1272) │
│ │
(22) IV. László (1272-1290) (23) III. András (1290-1301)
[szerkesztés] Trónöröklés
A kor felfogásának megfelelően az Árpád-házi uralkodók születésük révén formáltak jogot a koronára. Azonban míg a vezérek esetében a család különböző ágai között öröklődött a fejedelmi méltóság, a királyok idejében már nem volt egyértelmű az öröklési rend: az elsőszülött fiú (primogenitúra), vagy a legidősebb férfi családtag (szeniorátus) alapján szálljon át a hatalom? A gyakorlatban mindkét elv érvényesült, s az ebből fakadó konfliktusok – nem ritkán testvérháborúk – végigkísérték történelmünk e háromszáz évét.
[szerkesztés] Magyar királynék az Árpád-korban
A bizonytalan adatokat (?) jelzi.
| Király | Királyné | Házasságkötés ideje | Királyné származása |
|---|---|---|---|
| Szent István | Gizella | 995 | II. (Civakodó) Henrik bajor herceg leánya. (Liudolf-ház) |
| Orseolo Péter | Judit (?) | 1038 előtt | ismeretlen |
| Aba Sámuel | ismeretlen | (?) | Géza nagyfejedelem leánya (?) (Árpád-ház) |
| I. András | Anasztázia | 1036 (?) | Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem leánya. (Rurik-ház) |
| I. Béla | Richeza (Rixa) | 1032 (?) | II. Mieszkó lengyel fejedelem leánya (Piast-ház) |
| Salamon | Judit | 1063 | III. Henrik német-római császár leánya (Száli–Frank-ház) |
| I. Géza | Zsófia (?) | 1065 (?) | Ismeretlen |
| Szünadéné | 1074 | Theodul bizánci előkelő leánya | |
| Szent László | ismeretlen | (?) | ismeretlen |
| Adelheid | 1078 | Sváb Rudolf német ellenkirály leánya (Száli-Frank-ház) | |
| Kálmán | Felícia (Buzilla) | 1097 | Roger szicíliai normann gróf leánya |
| Eufémia | 1112 | II. Vlagyimir Monomah kijevi nagyfejedelem leánya (Rurik-ház) | |
| II. István | ismeretlen | (?) | Capuai Robert normann herceg leánya |
| II. Béla | Ilona | 1128 | I. Uros szerb nagyzsupán leánya (Nemanja-ház) |
| II. Géza | Fruzsina (Eufroszina) | 1146 | I. (Nagy) Msztiszláv kijevi nagyfejedelem leánya (Rurik-ház) |
| III. István | Ágnes | 1166 | II. (Jasomirgott) Henrik leánya. (Babenberg-ház) |
| II. László | ismeretlen | (?) | ismeretlen |
| IV. István | Mária | (?) | I. Mánuel bizánci császár unokahúga Komnénosz-ház |
| III. Béla | Anna (Ágnes) | 1170 | Chatillon Rajnald antiochiai fejedelem leánya |
| Margit | 1186 | VII. Lajos francia király leánya. (Capet-ház) | |
| Imre magyar király | Konstancia | 1200 (?) | II. Alfonz aragóniai király leánya |
| II. András | Gertrúd | 1200 (?) | Meráni hercegnő |
| Jolánta | 1215 | Courtenay-Auxerre-I Péter konstantinápolyi latin császár leánya | |
| Beatrix | 1234 | I. Aldobrandino anconai őrgróf leánya | |
| IV. Béla | Mária | 1220 | Laszkarisz Teodor nikaiai császár leánya Laszkarida-ház |
| V. István | Erzsébet | 1250 (?) | Szejhán kun fejedelem leánya |
| IV. László | Izabella (Erzsébet) | 1270 (?) | I. Károly nápoly-sziciliai király leánya (Anjou-ház) |
| III. András | Fennena | 1290 (?) | Ziemomys kujáviai fejedelem leánya |
| Ágnes | 1297 | I. Albert német király leánya (Habsburg-ház) |
[szerkesztés] Az Árpád-ház elnevezés eredete
A ma Árpád dinasztiájába sorolt uralkodók soha nem nevezték magukat Árpád-házból valónak. Ha fel is merült a régmúlt ősökre való hivatkozás igénye, nem Árpádot tekintették dinasztiájuk névadó ősének. Árpád kori királyaink nem, vagy csak nagyon ritkán adták fiaiknak az Árpád vagy Álmos nevet, pedig a korban a névadásnak fontos szimbolikus jelentősége volt. Mindössze egy Árpád nevű herceget ismerünk (II. Géza fiát) és Álmos nevű herceg is csak kettő volt (I. Géza és Vak Béla fia) ezek közül is a második csaknem biztosan nem Álmos fejedelem utáni tiszteletből kapta nevét. Kézai Simon krónikájában a dinasztiát, mint Turul nemzetséget nevezte meg (de genere Turul). Azonban máshol nem lelhető fel ez az elnevezés, így valószínűleg a krónikaíró az uralkodó és a nemesség közötti viszony megváltozását, új értelmezését kivánta ezzel alátámasztani. Az uralkodóház középkori megnevezése jellemzően a szent királyok nemzettsége volt.
Az Árpád-ház elnevezés újkori történetírásunk terméke. A magyar történelemkutatók a 18. század közepén ismerkedtek meg két a korra vonatkozó forrással, Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzása (első ismertetője Kéri Borgia Ferenc) és Anonymus A magyarok története című művével (Bél Mátyás). Konstantin császár szerint Árpád volt a magyarok első fejedelme, Anonymus szerint Álmos. A kor jelentős kutatója, Pray György Konstantin császár állítását tartotta elfogadhatónak. 1770-ben Pálma Károly Ferenc Pray Györgyre támaszkodva alkotta meg az Árpád-ház és az Árpád-kor fogalmakat. Az elnevezésből máig tartó gyakorlatot Katona István teremtett, aki ugyan Álmost tekintette időben első fejedelemnek, de az Árpád-ház elnevezést használta, mert – az ő megfogalmazásában – „Árpádnak a hatalma kiterjedtebb és erősebb volt, mint az apáé, Álmosé”
[szerkesztés] Forrás
- Magyarország története I-II. (Gondolat Könyvkiadó, 1971.)
- Magyarország Vereckétől napjainkig I-V. (Franklin-Társulat)
- Magyarok a Kárpát-medencében (História Könyvek, 1988.; ISBN 963-272-204-3)
- Draskóczy István: A magyar nép története 1526-ig (IKVA Kiadó, 1990.; ISBN 963-7760-13-X)
- Magyar Életrajzi Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. ISBN 963-05-3265-4)
Based on work by