I. Géza
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
I. (Magnus) Géza, Árpád-házi magyar király (1074-1077).
[szerkesztés] Születésétől trónralépéséig
I. Béla király és Rixa lengyel hercegnő fia, atyjának lengyelországi tartózkodása idején született. Lengyelországból apjával együtt 1048-ban tért haza. 1057-ben öccsével, Lászlóval együtt belenyugodott unokaöccsének, Salamonnak megkoronázásába; 1059-ben azonban - a tiszavárkonyi palotacsíny után - atyjával együtt Lengyelországba menekült, s az onnan hozott hadakkal együtt részt vett a polgárháborúkban, melyek után 1061-ben I. Béla név alatt atyját ültették trónra. Atyja halála (1063) után testvéreivel, Lászlóval és Lamberttel együtt ismét Salamont ismerte el királyának a győri békében (1064. június 20.). Géza visszanyerte atyja hercegségét, s Pécsett április 11-én maga tette a húsvéti koronát Salamon fejére, s jelen volt Salamon székesfehérvári újabb koronázásán is IV. Henrik császár jelenlétében. Azután hősiesen részt vett a besenyők és bizánciak ellen folytatott háborúkban. Niketász görögjei Nándorfehérvárnál (a mai Belgrádnál) (1071) nem a király, hanem az ő pártfogásába ajánlották magukat, s ő a buzási mezőn nem engedte zsákmányra bocsátani őket, ezért az osztály alkalmával megrövidítette őt a király. Géza 1072-ben, mikor a bizánciak csellel visszavették Nándorfehérvárt, elkísérte ugyan a királyt a niši hadjáratra, a Szerémségbe azonban már nem követte, hanem hazasietett hercegségébe, ahol előkészületeket tett a polgárháborúra, melyet kikerülnie nem állt hatalmában. 1073-ban az esztergomi szigeten rövid időre még egyszer kibékültek ugyan a rokonok, mikor azonban Salamon hadai télvíz idején meg akarták lepni az Igfan erdejében vadászgató Gézát, a herceg is élére állt a maga tiszántúli csapatának, s a cseh határ felé igyekezett, hogy öccse, László hadaival egyesüljön. Kemejnél azonban (a Zagyva torkolata és a Hortobágy mocsarai közt) 1074. február 26-án csatát vesztett, és csak néhány emberével menekülhetett át a Tiszán. Egyesült László seregeivel, s 1074. március 14-én Mogyoródnál döntő csatát nyert a királlyal szemben.
[szerkesztés] Uralkodása (1075-1077)
Hívei unszolására ugyan elfoglalta a trónt, s királynak nevezte, de még mindig nem koronáztatta meg magát; pedig nándorfehérvári lovagias magaviseletéért most már VII. Dukász Mihály is elküldte neki 1075-ben azt a koronát, amely máig a Szent Korona alsó részét alkotja. Salamont már 1074-ben haddal segítette ugyan sógora, IV. Henrik, ezt azonban a Gézától megvesztegetett Sieghard aquileai patriarka rábeszéléseivel visszatérésre bírta, s október 28-án VII. Gergely pápa is keményen, a magyar közjog szempontjából azonban egészen hibás alapon támadta meg Salamont, hogy Magyarországot, a római egyház tulajdonát, hűbérül ajánlotta fel a császárnak. Gézát 1075. március 23-án az ország függetlenségének védelmére buzdította, IV. Henrikre pedig 1076. február 22-én kimondta az átkot. Géza tehát egyelőre békés alkotásoknak szentelhette idejét. Vácott székesegyházat, Mogyoródon emléktemplomot, Garam-Szent-Benedeken apátságot alapított stb. S ő, ki megszerezte szent Zoerard Antal ciliciumát, aszkéta volt maga is. 1076 karácsonyán a szekszárdi templomban meghallgatott nagymise után sírva jelentette ki, hogy lemond a trónról, amiről azonban a magyarok hallani sem akartak; nem fogadták el királynak Salamont akkor sem, mikor Géza 1077. április 25-én meghalt, hanem Gézának öccsét, Lászlót emelték a trónra.
[szerkesztés] Utódai
Gézának első, ismeretlen nevű feleségétől két fia maradt: Kálmán (a későbbi Könyves Kálmán király) és Álmos; második felesége Szünadéné, Niképhorosz Botaneiatész bizánci vezér unokahúga volt.
Előző uralkodó: Salamon |
Magyarország uralkodója 1074 – 1077 |
![]() |
Következő uralkodó: I. László |
Ez a szócikk a Pallas Nagy Lexikonából származó szövegen alapul, emiatt lektorálandó és korrektúrázandó: tartalmát és nyelvezetét frissíteni és strukturálni kell.