Péter magyar király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz.

Orseolo Péter
Magyarország királya

A Szent Korona
Uralkodása	1038 – 1041 és 1044 – 1046
Koronázása	1038
Születése	1011
	Velence (Olaszország)
Halála	1046
Előző uralkodó	Szent István (1038 előtt) Aba Sámuel (1041 – 1044)
Következő uralkodó	Aba Sámuel (1041 – 1044) I. András (1046 után)
Dinasztia	Árpád-ház
Apja	Orseolo Ottó velencei dózse
Anyja	Szent István ismeretlen nevű nővére

I. Péter, vagy Orseolo Péter, (Velence, 1011-1046) magyar király

III. Orseolo Ottó Péter velencei dogénak fia, Géza fejedelem leányától (kit az irók felváltva Gizellának, Ilonának vagy Máriának neveznek) született. Apja 1026-ban a lázadás elől Konstantinápolyba, ő maga pedig nagybátyjához, I. Istvánhoz, Magyarországra menekült, hol a 15 éves ifjút a király csakhamar a testőrség parancsnokává tette.

Imre herceg 1031-ben történt halála után Vazulon és Szár László három fián kívül már Péter is komolyan szóba jött, mint I. István örököse, és pedig annál komolyabban, mert tőle a király maga is inkább remélhette a nyugat-európai keresztény irány folytatását, mint a régi magyar hagyományoktól egykönnyen szabadulni képtelen többi unokaöcscsétől. Fiának fogadta tehát, s az ez ellen tiltakozó Vazult elfogatta és megvakíttatta, Szár László fiait (Endre (András), Béla és Levente) pedig száműzette.

Orseolo Péter

A hagyomány szerint azonban Péter nem birta bevárni a király természetes halálát s orgyilkosokkal akarta elveszíteni azt, kit csakis lelkének ereje mentett meg. I. István azonban ezek után semmi esetre sem ajánlotta volna feleségét, Gizellát Péter oltalmába, halálos ágyán nem Pétert ajánlotta volna az uraknak királyul, s halála (1038. augusztus 15.) után az ekként megbélyegzett idegen ifjú nem is követhette volna őt a trónon minden ellentmondás nélkül.

Péternek rossz tulajdonságait maga az uralkodás fejtette ki. Eleinte különben folytatni kivánta I. István művét, a nyugati eszmék átültetését; de ha 13-14 évig itt neveltetve, tudnia kellett is magyarul és simulnia a nemzet szokásaihoz, az átültetésnek e munkájában nemzeti szellem őt nem vezette. Egészen az idegenekre támaszkodott, s még azokat a nemzeti szellemtől áthatott idegen származású főpapokat is mellőzte, kik trónra jutását nagyban elősegítették. Magát Gizellát - Istvánnak tett esküjével nem törődve - uradalmainak s kincseinek nagy részétől megfosztotta s egy városban (alkalmasint Veszprémben) őrizet alá helyezte. Minden főbb tisztségre lehetőleg olaszt vagy németet alkalmazott ugyan, de még korán sem lehetne ellene emelni azt a vádat, mintha már ekkor a németek kezére akarta volna játszani Magyarországot. Míg Péter a hozzá menekülő Kázmér lengyel herceget Bretiszlav cseh herceg ellenében oltalmába fogadta, mert «a magyar király nem porkolábja a cseh hercegnek», addig ugyanezen cseh herceget szívesen és kitartóan segítette III. Henrik német-római császár ellen, ki Csehországra tört, Zárát pedig ő, a velencei, csábította át Velencétől Magyarországhoz. Mialatt azonban, III. Henrikkel talán Gizella miatt meghasonolva, a németek ellen harcolt, itthon 1041-ben Aba Sámuel, I. István sógora vezetése alatt az udvart erkölcstelen életmódja miatt is gyűlölő magyarok fölkeltek a király ellen, ki nem menthette meg tőlük a gyűlölt főtanácsosát, a német Egrut fia Budót (magyarosan Budát), kit a Vazul szerencsétlensége miatt vádolt Sebüssel együtt kegyetlenül kivégeztek (Budó kapta I. Istvántól a megbízást, hogy nyitrai börtönéből Vazult hozzá vigye).

Erre Péter kevesedmagával Babenberg Adalbert osztrák herceghez menekült, s általa kért segélyt III. Henriktől, mire a győzelmes forradalom Aba Sámuelt koronázta meg királlyá. Aba azonnal eltörölte Péter minden önkényes rendeletét és jogtalanul kivetett adóját, III. Henrik császárt pedig egyenesen kérdőre vonta, valóban be akar-e, mint hirlelik, avatkozni Magyarország ügyeibe Péter elűzetése miatt. A császár kétértelmü válaszára Aba haddal felelt; a megújult háborúban azonban lemondani kényszerült a mai Alsó-Ausztria egész keleti részéről, s egyéb áldozataival is csak annyit ért el, hogy Henrik nem erőszakolta tovább Péter királyként való visszafogadását. Mikor azonban Aba egészben véve a vezérek korának állapotait akarta helyreállítani, az I. István óta alakulófélben levő birtokos nemesség összeesküvésben, majd - ennek véres megtorlása után - abban keresett menedéket, hogy egyenesen felszólította III. Henriket Péter visszahelyezésére. Aba követei a tavalyinál még több engedményt is ajánlottak ugyan Henriknek, egyúttal azonban a hazaáruló szökevények kiadását követelték. A béketárgyalások meghiusulván, csatára került a dolog, s Ménfőnél 1044. július 5-én Aba váratlanul vereséget szenvedett, nemsokára pedig orgyilkosság áldozatul esett. Győr bevétele után III. Henrik valóságos diadalmenetben vezette vissza Pétert Székesfehérvárra, hol a Nagyboldogasszony templomában maga ültette a királyi trónra, s a magyaroknak ünnepélyesen megadta a bajor jogot, hogy kibékítse a két fajt, mely egymásnak idáig annyit ártott. Az Abától elvett lándzsát és talán magát I. István koronáját is győzelme jeléül a pápának küldte el. Péter, aki csakhamar észrevette, hogy Magyarországot csakis mint birodalmi hűbért tarthatja meg, az alig távozott III. Henriket 1045 februárjában újra behivta; s bejövén, május 26-án Székesfehérvárt az aranyos lándzsának, mint az ország jelvényének átnyújtása mellett, a jelenlevőkkel együtt hűséget esküdött III. Henriknek, ki a lándzsát, a hűbériség elfogadásának jeléül, azonnal vissza is adta neki. Emiatt Baja és Bajna, (Gyula erdélyi vajda fiai) fellázadtak ugyan, Péter azonban felköttette őket, Az 1041-ben felkoncolt Budó fia lehetett az, bizonyos Devecser úrral együtt, aki hírül adta Péternek az elégedetlenkedők Szár László gyermekeit kívánják trónra ültetni.

Csanád vidékén jobban szervezkedett a forradalom: a felkelők, Vata vezérrel az élükön gyűlést tartottak, s Oroszországból visszahívták Vazul megvakításakor elmenekült Árpád-házi hercegeket, Szár László fiait, kiket Abaújvárnál 1046 szeptemberében nagy sereggel fogadtak. Mire Péter Komárom vidékéről ellenük indulhatott, már a Dunántúl is föllázadt, Péter tehát szeptember 21. táján Moson felé menekült. Endre herceg, a forradalom királyjelöltje, onnan tisztességes ajánlatokkal visszatérésre bírta, de a magyarok, hogy valamikép ismét nyakukra ne zúdítsa a németeket, három napi ostrom után őt Székesfehérvár közelében Zámor (Zámoly) faluban elfogták, szemét kiszúrták s őt magát Székesfehérvárra vitték, hol nemsokára elhunyt. Az ő idejében épített s az ő védőszentjéről nevezett pécsi székesegyházban temették el. Nőtlen lévén, családja nem maradt; az írók ellenkező tudósításai tévedésen alapulnak.