Albert Einstein
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Albert Einstein (Ulm, Württemberg, Németország, 1879. március 14. – Princeton, New Jersey, USA, 1955. április 18.) elméleti fizikus, sokak a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják. Ő fejlesztette ki a relativitáselméletet és nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. Az 1921-es fizikai Nobel-díjjal jutalmazták „az elméleti fizika területén szerzett érdemeiért, különös tekintettel a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismerésére”.
A hétköznapi emberek körében Einstein vált a legmagasabb fokú zsenialitás szinonimájává, arcképe az egyike a legismertebbeknek a világon. 1999-ben Einsteint az „évszázad emberének” nevezte a Time Magazine.
Tiszteletére nevezték el a fotokémiában az einstein egységet, az einsteinium nevű kémiai elemet, valamint a 2001 Einstein kisbolygót.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Életrajz
[szerkesztés] Fiatalsága és iskolái
Einstein 1879 március 14-én született a németországi Ulmban, mely jelenleg Baden-Württemberg tartományban található, Stuttgarttól nagyjából 100 km-re keletre. Apja Hermann Einstein, tollágy kereskedő volt, később elektrokémiai műhelye lett. Anyja Pauline Koch volt. Stuttgart-Bad Cannstadtban léptek házasságra. A család zsidó volt, de nem tartották a hagyományokat; Albert katolikus általános iskolába járt, ahol hegedűleckéket vett, mivel anyja ragaszkodott ehhez.
Ötéves korában apja egy zsebtájolót mutatott neki, és Einstein ekkor megértette, hogy valami az „üres” térben is hat a tűre; később ezt a tapasztalatát tartotta életében a legmeglepőbbnek. Bár eszközöket barkácsolt szórakozásból, mégis lassú felfogásúnak tekintették, talán dyslexia, félénkség, vagy a jelentősen eltérő agyfelépítése miatt (erről a halálánál olvashatunk). Később a relativitáselméletet ennek a lassúságnak a javára írja, azt állítva, hogy mivel többet töprengett a tér és idő problémáján, mint a többi gyerek, ezáltal sokkal fejlettebb értelem fejlődött ki benne. Egy másik - sokkal későbbi - elmélet az elmebeli fejlődéséről az, hogy Asperger-szindrómában szenvedett, az autizmushoz hasonló zavarban.
Einstein matematikát 12 éves kora körül kezdett tanulni. Van egy visszatérő történet, mely szerint később megbukott matematikából, de ez nem igaz; csupán a tanulmányi minősítéshez rendelt érdemjegyek változtak meg időközben, ez okozta a félreértést évekkel később. Két nagybátyja táplálta szellemi érdeklődését késő gyermekkorában és korai kamaszkorában, tudományos és matematikai könyveket javasolva és beszerezve számára.
1894-ben, Apja elektrokémiai műhelyének csődjét követően Einsteinék Münchenből az olasz Páviába (Milanó közelébe) költöztek. Albert hátramaradt, hogy befejezze az iskolát, teljesítse a félévet, majd csatlakozott a családhoz Páviában.
A következő évben az Eidgenössische Technische Hochschule (svájci szövetségi műszaki egyetem Zürichben) felvételi vizsgájának bölcsészettudományi részében megbukott, ami nagy csalódás volt; a svájci Aarauba küldték, hogy befejezze a középiskolát. Itt 1896-ban végzett. Ezután Einsteint felvették a Eidgenössische Technische Hochschule-ba. Ugyanebben az évben lemondott württembergi állampolgárságáról. (Ebben az időben Württemberg egy autonóm királyság volt a Német Birodalomban.)
1898-ban Einstein találkozott és szerelmes lett Mileva Marićba, egy szerb osztálytársnőjébe (mellesleg Nikola Tesla barátjába). 1900-ben tanári diplomát kapott az Eidgenössische Technische Hochschule-ben, és svájci állampolgárrá fogadták 1901-ben. Ezekben az időkben tudományos problémáit Einstein a szűk baráti körével vitatta meg, Milevát is beleértve a csoportba. Einsteinnek és Milevának 1902-ben törvénytelen gyermeke született.
[szerkesztés] Munka és doktorátus
Miután végzett, Einstein nem talált tanári állást, főleg a tapintatlansága miatt, mely legtöbb professzorát nyilvánvalóan zavarta. Egy osztálytársa apja segített neki, hogy elhelyezkedjen szabadalomvizsgálóként a Svájci Szabadalmi Hivatalban [1] 1902-ben. Ott Einstein bírálta el azokat a szabadalmakat, melyek megértéséhez fizikára volt szükség. Azt is megtanulta, hogyan vegye észre az alkalmazás lényegét a gyakran szegényes leírás ellenére, és megtanította az igazgatója, hogyan fejezze ki magát pontosan. Alkalomadtán ki is igazította a tervezési hibákat, mialatt értékelte a munkák praktikusságát.
Einstein Milevát 1903. január 6-án vette törvényesen feleségül. Einstein és a matematikus Mileva házassága egyszerre volt személyes és szellemi kapcsolat: Einstein szeretettel (vagy néha lelki fájdalommal) hivatkozott Milevára, mint olyan „teremtményre, aki olyan erős és olyan független mint én”. Abram Joffe, a szovjet fizikus, aki ismerte Einsteint, néha utalt arra, hogy Mileva Einstein asszisztense, de ez úgy tűnik csak egy félreértelmezés. [2] Ronald W. Clark, Einstein egyik életrajzírója, azt állította, hogy Einsteinnek leginkább magányra volt szüksége, hogy tökéletesítse a munkáját.
1904. május 14-n megszületett a pár első fia, Hans Albert Einstein. 1904-ben Einstein állását véglegesítették a szabadalmi hivatalban. Megkapta a doktori címét „A molekuladimenziók újfajta meghatározásáról” című szakdolgozatára 1905-ben.
Ugyanebben az évben négy cikket írt, melyek a modern fizika megalapozásának bizonyultak. Nem igazán volt bennük szakirodalom-jegyzék, mely olyan munkatársakra utalt volna, akikkel a témákat megvitatták. A legtöbb fizikus egyetért abban, hogy a négy közül három, (a Brown-mozgásról, a fényelektromos jelenségről és a speciális relativitáselméletről szóló) olyan, melyért egyenként is megérdemelte volna a Nobel-díjat. A Nobel-díjat a fényelektromos jelenségért kapta, ami nemcsak azért szokatlan, mert Einstein a relativitáselmélettel kapcsolatban sokkal ismertebb, hanem azért is, mert a fotoelektromos jelenség kvantumjelenség, és Einstein nem tudta elfogadni a kvantumelméletet, mely szerint a kezdeti állapotból nem jósolható meg a rendszer pontos fejlődése, csak valószínűségeket lehet mondani az egyes események bekövetkezésére.
Ami említésre méltóvá teszi ezeket a cikkeket, az az, hogy mindegyik esetben merészen vesz egy ötletet az elméleti fizikából, levonja a logikai következményeit, és sikerül olyan kísérleti eredményeket magyaráznia, melyek évtizedek óta zavarba ejtették a fizikusokat.
Ezeket a cikkeket az Annalen der Physik kiadvány számára küldte el. Gyakran hivatkoznak erre az esztendőre, mint „Annus Mirabilis” (latinul: A csodák éve). Ezek miatt ünneplik a századik évfordulón, 2005-ben a fizika világévét.
[szerkesztés] Brown-mozgás
Az 1905-ben írt első cikkének címe „Az álló folyadékbeli kis részecskék mozgásáról, melyet a hő molekulamozgásának elmélete megkövetel”. Ebben írta le a Brown-mozgással kapcsolatos tanulmányait. Felhasználva az akkor vitatott kinetikus folyadékelméletet, megállapította, hogy ez a jelenség, mely a megfigyelése után évtizedekkel is kielégítő magyarázatra vár, kísérleti bizonyítékot szolgáltat az atomok létezésére. Ez hitelt adott a statisztikus mechanikának is, melynek jogossága akkoriban vitatott volt.
Ez előtt a cikk előtt az atomok hasznos segédfogalomnak tűntek, de a fizikusok és a kémikusok erősen kételkedtek, vajon az atomok valóban létező dolgok-e. Az atomi viselkedés Einstein-féle statisztikai tárgyalásmódja utat mutatott a kísérleti embereknek, hogyan lehet megfigyelni atomokat közönséges mikroszkópon keresztül.
Wilhelm Ostwald, aki korábban az atomellenes iskola egyik vezetője volt később elmondta Arnold Sommerfeldnek, hogy Einstein Brown-mozgásra kidolgozott teljes magyarázata vezette az atomokban való hithez.
[szerkesztés] Fényelektromos jelenség
A második lap címe „Egy a fény keletkezésével és átalakulásával kapcsolatos heurisztikus nézőpontról ”, ebben javasolta a „fénykvantum” ötletét (melyet most fotonnak hívnak), és megmutatta, hogyan lehet használni ezt a fényelektromos jelenség (vagy fotoeffektus) magyarázatára. A fénykvantum ötletét Max Planck munkája adta, melyben levezette a feketetest-sugárzás törvényét azzal a feltételezéssel, hogy a fényenergia csak diszkrét mennyiségekben tud elnyelődni és kibocsájtódni, úgynevezett „kvantumokban”. Einstein megmutatta, ha feltételezi, hogy a fény valóban csak diszkrét csomagokban terjed, akkor magyarázni tudja a fényelektromos jelenség furcsa tulajdonságait.
A fénykvantum ötlete ellentmond James Clerk Maxwell által kidolgozott hullámelmélet egyenleteinek, mely szerint a fény elektromágneses sugárzás, és annak a feltevésnek, hogy a fizikai rendszerek energiája végtelen kicsi részekre osztható. Még azután sem fogadták el általánosan, hogy a kísérletek megmutatták, hogy Einstein egyenletei a fényelektromos jelenségre pontosak. 1921-ben, mikor megkapta a Nobel-díjat, az indoklásban a fényelektromos jelenséggel kapcsolatos munkáját név szerint is megemlítették. A legtöbb fizikus a későbbiekben elfogadta, hogy az egyenlet (hf = Ekilépési + Emozgási) helyes, és a fénykvantumok léteznek.
A fénykvantumok elmélete komoly jel volt, hogy létezik egyfajta hullám-részecske kettősség: a fizikai rendszerek hullámszerű és részecskeszerű tulajdonságot is képesek mutatni. Ez az elképzelés szolgált alapvető útmutatóként a kvantummechanika kidolgozói számára. A fényelektromos jelenségről teljes képet csak a kvantummechanika kidolgozása után kaptunk.
[szerkesztés] Speciális relativitáselmélet
Einstein harmadik dolgozata „A mozgó testek elektrodinamikájáról” (eredeti nyelven, németül: "Zur Elektrodynamik bewegter Körper") címet viselte. Ez a munka vezeti be a speciális relativitáselméletet: az idő, a távolság, tömeg és energia olyan elméletét, mely összhangban van az elektromágnesességgel, de még nincs benne a gravitáció. A speciális relativitás szolgált a Michelson-Morley kísérlet óta fennálló rejtély megoldására. A kísérlet kimutatta, hogy a fénysebesség állandó, és nem függ a megfigyelő mozgásától. Ez a newtoni klasszikus mechanika szerint lehetetlen volt.
George Fitzgeraldnak már 1894-ben az volt a feltevése, hogy a Michelson-Morley eredmény magyarázható, ha a testek mozgásirányban megrövidülnek. Mégis a dolgozat alapvető egyenleteinek magvát, a Lorentz-transzformációt a holland fizikus, Hendrik Lorentz vezette be 1903-ban, matematikai formát adva Fitzgerald elképzelésének. Einstein magyarázata két axiómára épült: Galilei régi ötletére, hogy a természet törvényeinek minden egymáshoz képest egyenletesen mozgó megfigyelő számára azonosnak kell lenniük, és arra a szabályra, hogy a fénysebesség minden megfigyelő számára azonos. Az elméletnek számos szokatlan következménye van, mert az idő és tér abszolút voltát elveti. Az elméletet később nevezték el speciális relativitáselméletnek, hogy megkülönböztessék az általános relativitáselmélettől, mely minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak az egyenletesen mozgókat.
Az elmélet bővelkedik paradoxonokban, és közlésekor úgy tűnt, nem sok értelme van. Ezt felhasználták arra, hogy Einsteint kigúnyolják, de sikerült kidolgoznia a felmerülő ellentmondásokat, és megoldania a problémákat.
[szerkesztés] Tömeg-energia egyenértékűség
A negyedik dolgozat, „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?”, mely 1905 végén került publikálásra, a relativitás axiómájának újabb következményét mutatta meg, a híres egyenletet, mely szerint a test energiája (E) megegyezik a tömegének (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával:
Einstein ennek az egyenlőségnek komoly jelentőséget tulajdonított, mert megmutatta, hogy a tömeggel rendelkező részecskéknek nyugalomban is van energiája, ún. „nyugalmi energiája”, mely különbözik a mozgási és a helyzeti energiától. Ennek ellenére a legtöbb tudós ezt csak egy különlegességnek tekintette az 1930-as évekig.
A tömeg-energia ekvivalenciával magyarázható, hogyan képesek a nukleáris fegyverek hatalmas energiát termelni. Ha megmérjük az atommag tömegét, és elosztjuk a tömegszámával - melyek közül mindkettő könnyen mérhető -, kiszámolható, mekkora energia van az „atommagba zárva”. Ez lehetővé teszi, hogy kiszámítsuk, mely atommag-átalakulások járnak energiafelszabadulással, és mekkorával. Egy egyszerű számítással meghatározható a maghasadáskor felszabaduló energia, ha tudjuk az urán atommagjának tömegét és a keletkező atommagokét.
[szerkesztés] Középső évek
1906-ban Einstein másodosztályú technikai vizsgálóvá lépett elő. Einstein második fia, Eduard, 1910. július 28n született. 1911-ben Einstein a Prágai Egyetem rendes professzora lett. Ebben az időben együtt dolgozott a matematikus Grossmann Marcell-lal, aki megismertette az általános relativitáselmélethez szükséges Riemann-geometriával. 1912-ben kezdett el Einstein az időre, mint negyedik dimenzióra hivatkozni.
1914-ben, éppen a I. világháború kitörése előtt lett Einstein Berlinben a helyi egyetem professzora és a Porosz Tudományos Akadémia tagja. Háborúellenessége és zsidó származása zavarta a német nacionalistákat. Miután világhíres lett, ő lett a célpontja annak a szervezett kampánynak, melynek célja az volt, hogy az elméletét hiteltelenné tegyék.
1914-től 1933-ig a Vilmos Császár Fizikai Intézet igazgatójaként dolgozott. Ezalatt kapta meg a Nobel-díjat, és ez alatt az idő alatt tette legtöbb úttörő felfedezését.
Einstein elvált Milevától 1919. február 14-én, és elvette unokahúgát, Elsa Loewenthalt (született Elsa Einstein: Loewenthal az első férjének, Maxnak a családneve volt) 1919. június 2-án. Elsa Albert első unokatestvére volt anyai ágon és második unokatestvére apai ágon. Négy évvel idősebb volt Albertnél, és ő ápolta, amikor részleges idegösszeomlásban szenvedett többféle gyomorgyengeséggel súlyosbítva. Gyermekük nem született a házasságból.
Albert és Mileva első fiának, Lieserlnek a sorsa ismeretlen: néhányan úgy vélik, gyermekkorában meghalt, mások szerint valaki örökbe fogadta. Eduard skizofréniára volt hajlamos, és egy elmegyógyintézetben halt meg. Hans hidraulikai mérnök lett a Kaliforniai Egyetemen Berkeley-ben, nem sokat találkozott apjával.
1922-ben Einstein és Elsa, a felesége a Japánba ment a Kitano Maru gőzhajóval. Jártak Szingapúrban, Hong Kongban és Shanghaiban is.
[szerkesztés] Általános relativitás
1915 novemberében, előadássorozatot tartott a Porosz Tudományos Akadémián, amiben leírta az általános relativitáselméletet. Az utolsó előadás tetőpontja az volt, hogy bevezette a newtoni gravitációelméletet felváltó egyenletét. Az elmélet szempontjából minden megfigyelő egyenértékű, nem csak azok, akik állandó sebességgel mozognak. Az általános relativitáselméletben a gravitáció nem erő (ahogy a newtoni elméletben), hanem a téridő görbületének következménye. Ez az elmélet szolgált a kozmológia megalapozására és a világegyetem sok tulajdonságának megértésére, melyet jóval Einstein halála után fedeztek fel. Egy valóban forradalmi elmélet, az általános relativitáselmélet vált az észlelés módszerévé a fizika minden területén.
Az elmélet nem kísérletezés és megfigyelés során született, hanem matematikai következtetéssel és elméleti következtetésekkel. De az egyenletei jóslatokat tettek lehetővé, és amikor ezeket méréssel ellenőrizte Arthur Eddington, pontosnak bizonyultak. Azt mérték, hogy napfogyatkozás alkalmával a Naphoz közeli csillag fényét mennyire hajlítja el a Nap gravitációja. 1919. november 7-én a The Times leírta az ellenőrzést, mely tovább növelte Einstein hírét, és mai napig sem találtak az elméletnek ellentmondó jelenséget.
Ennek ellenére voltak a tudományos közösségben, akik nem hittek az elméletben. Voltak, akik az Einstein-féle kísérlet-értelmezéssel nem értettek egyet, mások egyszerűen elképzelhetetlennek tartották az életet egy abszolút vonatkoztatási rendszer nélkül. Einstein szerint sokan egyszerűen nem értették meg az azt leíró matematikát.
Az 1920-as években Einstein volt a vezető alakja a Berlini Egyetemen hetente rendezett fizika kollokviumnak. 1921. március 30-án Einstein New Yorkba ment, hogy előadást tartson az új relativitáselméletéről. Ugyanebben az évben Nobel-díjjal jutalmazták a fényelektromos jelenséggel kapcsolatos munkájáért. 1921-ben a realativitáselmélet túlzottan vitatott volt, hogy Nobel-díjat érdemeljen, emiatt döntött úgy a Nobel-bizottság, hogy egy korábbi munkájáért adják oda.
[szerkesztés] Koppenhágai értelmezés
Einstein kapcsolata a kvantummechanikával elég érdekes volt. Ő volt az első, még Max Planck, a kvantum felfedezője előtt, aki azt mondta, hogy a kvantumelmélet forradalmi elmélet. Az ötlete, hogy a fény kvantumokból áll, említésre méltó változás a fizika klasszikus értelmezéséhez képest. 1909-ben bemutatta első dolgozatát egy fizikuscsoportnak, és azt mondta nekik, hogy meg kell találniuk a módját, hogy a hullámot és a részecskét egyként tudják felfogni.
Az eredeti kvantummechanikát az 1920-as évek közepén felváltó az új kvantummechanika Einsteinnek csalódást okozott, mivel az az elméletet valószínűségi, nem szemléltethető alapokra helyezte. Einstein ugyan egyetértett, hogy abban az időben ez volt a legjobb, de egy még „teljesebb” magyarázatot várt: még determinisztikusabbat.
1926-ben levelet írt Max Bornnak, ebből való Einstein híres megjegyzése:
- A kvantummechanika bizonyára hatásos. Mégis egy belső hang azt súgja nekem, hogy ez még nem az igazi. Sok mindent mond az elmélet, de nem igazán visz közelebb az Öreg (Isten - a ford. megjegyzése) titkához. Én legalábbis meg vagyok győződve, hogy Ő nem dobókockázik.
- Niels Bohr, aki gyakran vitatkozott Einsteinnel a kvantummechanikáról, azt szokta felelni erre neki: Ne mondd meg Istennek, hogy mit kell csinálnia!
Nem önmagában a valószínűségi elméletet utasította el – Einstein valószínűségi elemzéseket végzett a Brown-mozgásról és a fotoeffektusról szóló művében, a csodálatos 1905-ös éve előtti művében is – mégis úgy gondolta, hogy a fizikai jelenségek alapjában véve determinisztikusak.
[szerkesztés] Bose-Einstein eloszlás
1924-ben Einstein egy rövid dolgozatot kapott a fiatal indiai fizikustól Satyendra Nath Bose-tól, melyben a fényt mint fotonokból álló gázként írja le, és megkérte Einsteint, hogy segítse a publikálását. Einstein megállapította, hogy hasonló energiaeloszlás lehet érvényes az atomokra is, és egy cikket közölt német nyelven, mely leírta Bose modelljét, és elmagyarázta a modell következményeit. A Bose-Einstein eloszlás, mint azóta kiderült, a bozonok (pl. a fotonok) eloszlását írja le.
Einstein a kvantum-Boltzann-eloszlás kifejlesztésében segédkezett Erwin Schrödingernek. Ez egy kevert, klasszikus és kvantumos gázmodell. Időközben rájött, hogy ez kevésbé jelentős a Bose-Einstein modellnél, és elutasította, hogy a neve szerepeljen a dolgozaton.
[szerkesztés] Késői évek
Einstein és korábbi tanítványa, Szilárd Leó együtt fejlesztettek ki egy hűtőgépet 1926-ban. [3] [4] 1930. november 11-én az 1781541-es számú amerikai szabadalmat kapták meg. A szabadalom szerint „A találmány olyan hűtőgépre vonatkozik, melynél folyékony fémet az elektromos áramtól átjárt cseppfolyós fémre ható mágneses mező mozgat.” (Ma ezen az elven hűtik az atomerőművek tenyésztőreaktorait, mivel nincsenek benne könnyen meghibásodó alkatrészek: forgórészek és dugattyúk.)
Miután Adolf Hitler hatalomra jutott 1933-ban, sokan kifejezték Einsteinnel szembeni gyűlöletüket. Azzal vádolták a nemzetiszocialisták, hogy „zsidó fizikát” művel, a „német (árja) fizikával” szemben. A nácizmussal rokonszenvező fizikusok (többek között a Nobel-díjas Johannes Stark és Lénárd Fülöp) hiteltelenné próbálták tenni az elméleteit, és politikai feketelistára helyezni azokat a német fizikusokat, akik azokban hittek, így Werner Heisenberget is. Einstein az Egyesült Államokba menekült, ahol állandó tartózkodási engedélyt (=residency) kapott. Elfogadott egy állást az újonnan alapított Institute for Advanced Study-n Princeton Townshipben, New Jersey államban. 1940-ben amerikai állampolgár lett, (de megtartotta svájci állampolgárságát is).
Einstein életének utolsó negyven évét azzal a próbálkozással töltötte, hogy a gravitációt és az elektromágnesességet egyesítse, új értelmet adva a kvantummechanikának. Ez máig napirenden van a fizikában (kvantumgravitáció, húrelmélet).
[szerkesztés] Institute for Advanced Study
Az "Institute for Advanced Study"-ban végzett munkájának középpontjában a fizikai törvények egyesítése állt, melyet ő "egyesített térelmélet"-nek nevezett. Megkísérelt egy modellt találni, mely bizonyos körülmények mellett az összes alapvető kölcsönhatást egyetlen köcsönhatás (erő) különböző megjelenési formáiként adja. A kísérlete balsorsra volt ítélve, hiszen az erős kölcsönhatás és a gyenge kölcsönhatás különbözőségét csak az 1970-es években értették meg, 15 évvel Einstein halála után. Einstein erőegyesítési célja tovább él, egyik említésre méltó kísérlet erre a húrelmélet.
[szerkesztés] Általános elmélet
Einstein elkezdte az általános gravitációelméletet a gravitáció és az elektromágneses erő általános törvényével: megkísérelte az alapvető kölcsönhatások egyesítését és egyszerűsítését. 1950-ben leírta a munkáját a Scientific American folyóiratban.
(...)
Einstein egyre elszigeteltebb lett az általános gravitációelmélet kutatásában (eőfeszítései miatt őrült tudósnak is bélyegezték), és végül rengeteg kísérlete ellenére sikertelen volt a próbálkozása, hogy egyesítse az általános relativitáselméletet és a kvantummechanikát.
[szerkesztés] Utolsó évei
1948-ban Einstein részt vett abban a bizottságban, mely megalapította a Brandeis University-t. 1952-ben az izraeli kormány javasolta Einsteinnek, hogy legyen a második izraeli elnök. Ő elutasította a javaslatot, és ő volt az egyedüli amerikai állampolgár, akinek valaha is állást ajánlottak idegen állam vezetésében. 1953-ban kiadott egy módosított egyesített térelméletet.
Álmában halt meg egy princetoni kórházban 1955. április 18-án, megoldatlanul hagyva az általános gravitációelméletet. Egyedül egy nővér volt jelen a halálos ágyánál, aki azt mondta, hogy német szavakat mormolt, melyeket ő nem értett. Még aznap elégették mindenféle ceremónia nélkül a New Jersey-beli Trentonban, ahogy ő szerette volna. Hamvait ismeretlen helyen szórták szét.
Az agyát Dr. Thomas Stoltz Harvey patológus őrizte meg, aki a halottszemlét végezte. Nem talált semmi érdemlegeset, de 1999-ben a McMaster University részletesebb vizsgálata kimutatta, hogy a parietal operculum regió-ja hiányzik, ennek ellensúlyozására belső parietális lebenye 15%-kal szélesebb a szokásosnál. A belső parietális régió felelős a matematikai gondolkodásért és a térlátásért.
[szerkesztés] Személyisége
[szerkesztés] Világnézeti látásmódja
Érdekes módon Einsteint istenhívőnek és ateistának is egyformán állítják egyesek, a tőle való kiemelt idézések sorait felhozva példának. Panteista, szabadgondolkodó, Spinóza Istenében hitt és megannyi vélekedéssel találkozhatunk. Sok zavart okozhat a megítélésben, hogy Einstein igen gyakran példálózott Istennel, amit sokan az istenhit bizonyítékának vélnek, amíg mások szerint Eistennek Isten csak példálózni volt jó. A látásmódja, a világnézete minden bizonnyal változott is az idők során. Talán egyik ilyen váltópont a 12 éves kora lehetett:
Részlet A. Einstein 1946-ban írott önéletrajzából:
"A hajszából az első kivezetô utat a vallás mutatta, melyet a hagyományos nevelő-oktató gépezet minden gyermekbe beleplántált. Így lettem én is - noha vallástalan (zsidó) szülők gyermeke voltam - mélyen vallásos, ez azonban 12 éves koromban hirtelen véget ért. A népszerű tudományos művek olvasása során hamarosan meggyőződtem arról, hogy a bibliai történetek jó része nem lehet igaz. Ennek következményeként szinte fanatikus szabadgondolkodóvá váltam, amihez az az érzés társult, hogy az állam szántszándékkal hazudik az ifjúságnak. Ennek az élménynek az lett a következménye, hogy bizalmatlan lettem minden tekintéllyel szemben, szkeptikussá lettem a mindenkori társadalmi környezetben élő meggyőződésekkel szemben"
Egy másik idézet: "Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle." Levél Hans Muehsamhoz (1954. március 30.); Einstein Archívum 38-434
Einstein egyébként születésekor köztudottan német állampolgár és zsidó származású ember volt, aki a zsidó hitet (Ószövetség) nem gyakorolta, ugyanakkor elismerte és tisztelte Jézus tanait (Újszövetség), nagyrabecsülte Assisi Szent Ferenc életfilozófiáját, valamint rendszeresen olvasta a hindu és a buddhista forrásmunkákat is.
[szerkesztés] Politikai látásmódja
[szerkesztés] Híres mondásai
- "Newton pontos terve szerint suhan a csillag, és arra int néma pályán róva terét, ki-ki tisztelje mesterét."
- "Isten nem kockázik!"
- "Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes."
- "A legfontosabb: nem szabad abbahagyni a kérdezést"
[szerkesztés] Magyar vonatkozások
- Lánczos Kornél közvetlen munkatársa volt Einsteinnek. (Lánczos Matter Waves and Electricity című dolgozatára Einstein egy Lánczosnak írt levelében úgy reflektál, hogy „Ön az egyetlen, általam ismert ember, akinek ugyanaz a beállítottsága a fizikával kapcsolatban, mint nekem...” [5])
- Szilárd Leóval együtt fejlesztettek ki egy hűtőgéptípust 1926-ban. (lásd Késői évek)
- Grossmann Marcell csoporttársa volt Einsteinnek. Ő ismertette meg azzal a matematikai apparátussal (Riemann-geometria), ami az általános relativitáselmélet kidolgozásában jelentős szerepet játszott. [6]
- Mileva Marić (1875 - 1948), Einstein szerb felesége az akkori Magyarország területén, Titelen (Bács-Bodrog megye, ma Vajdaság) született.
- Kemény János matematikust, a BASIC programozási nyelv létrehozóját 1948-ban az Institute for Advanced Studies igazgatója, Robert Oppenheimer tanársegéddé nevezte ki Albert Einstein mellé.[7]
- Balázs Nándor fizikus szintén Einstein asszisztense volt.[8]
[szerkesztés] Érdekességek vele kapcsolatosan
Einstein szorzó: Főként fizikusok és matematikusok között elterjedt vicces-tréfás értékmérce. Aki közvetlenül találkozott és kezett fogott Einsteinnel, annak 1-es az Einstein szorzója. A hármas szorzó azt jelenti, hogy kezet fogott azzal, aki kezet fogott azzal, aki kezett fogott Einsteinnel. Tehát az értékszám a kézfogási kapcsolódási pontok számát jelzi.
[szerkesztés] Irodalom
[szerkesztés] Magyarul
- Albert Einstein: Hogyan látom a világot?, Gladiátor Kiadó, Budapest, 1995; ISBN 9638043040
- Einstein csodálatos éve, Öt cikk, amely megváltoztatta a fizika arculatát, Akkord Kiadó, 2005., Az eredeti cikkek valamint bemutatásuk és elemzésük, melyet a Bostoni Egyetem Einstein Tanulmányok Központjának igazgatója John Stachel végzett el, Roger Penrose előszavával
- Albert Einstein válogatott írásai, Typotex Elektronikus Kiadó, 2005
[szerkesztés] Más nyelven
- Zur Elektrodynamik Bewegter Körper von Albert Einstein Annalen der Physik. 1905. június 30. Eredeti nyomdahű változat PDF-ben.
- Legtöbb műve angolul (és egy csomó angol link) elérhető az Wikipedia angol változatából.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Inzelt György: Hibás a modellje, Einstein professzor! (Természet Világa) (magyar nyelvű)
- Nagy Károly: Einstein hatása a 20. század fizikájára, 2005., Előadás a Mindentudás Egyetemén a Fizika Világéve keretében
- Magyar Rádióból, több cikk is
- John J. O'Connor és Edmund F. Robertson. Albert Einstein a MacTutor archívumban. (angol)
Based on work by 