Kemény János (matematikus)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kemény János György (Budapest, 1926. május 31. – New Hampshire, USA, 1992. december 26.), matematikus, számítástechnikus.
[szerkesztés] Életpályája
Édesapja, Kemény Tibor magkereskedéssel, bankszakmával foglalkozott. Édesanyja Fried Lucia volt. Családjával Budapesten élt, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba járt.
1940 januárjában a család a hitleri Németország növekvő befolyása elől külföldre emigrált. Középiskolai tanulmányait New Yorkban fejezte be, a Princeton Egyetemen végezett, 1949-ben doktorált logikából. Katonai szolgálatra Los Alamosba került, s a Manhattan-terv keretében a későbbi Nobel-díjas Richard Feynman munkatársa volt. Találkozott az Amerikában dolgozó magyar fizikusokkal: Teller Edével, Wigner Jenővel, Szilárd Leóval. Albert Einstein tanársegédje volt. Nagy hatással volt rá Neumann Jánoson kívül Bertrand Russell is. Később a Kent Egyetem munkatársa lett. Jellemző rá, hogy amikor autót vett, a „LOGIC” (LOGIKA) rendszámot íratta rá.
27 évesen elvállalta a Dartmouth-i Főiskola egyik matematika tanszékének megszervezését, s 1962-ben ott javasolta az egyetemi számítógépközpont megépítését is. 1970-ben a főiskola rektora lett - munkásságával, eredményeivel téve világhíressé a kis vidéki főiskolát.
A Three Mile Islandi atomerőműbaleset után őt kérték fel a kormányzati vizsgálat vezetésére. Életében csak egyszer látogatott vissza Magyarországra: egy rövid időre 1964-ben.
Kemény egyébként a ma közkedvelt elektronikus levelezés (e-mail) úttörője volt. Felesége egy 200 km távolságban levő főiskolán dolgozott. A két főiskola központi gépének összekapcsolásával létrejött az elsö "internet" amelyen keresztül levelezhettek. Kemény egy évvel halála előtt megérdemelten kapta meg az IBM Robinson-díját.
[szerkesztés] Szakmai munkássága
Thomas Kurtz-cal együtt 1964-ben megalkotta a BASIC programozási nyelvet és az első időmegosztású számítógépes rendszert.