Térképészet

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A térképészet vagy kartográfia (a görög chartis = hártya, kártya és graphein = írás, rajzolás) a térképek és más kartográfiai ábrázolási formák (pl. földgömb, panorámakép, fototérkép stb.) készítésének és használatának tudománya, technikája és művészete.

Korábban az analóg térképeket hagyományos eszközökkel, általában papírra rajzolták vagy nyomtatták. Az 1990-es évek elején a számítástechnika térhódítása mélyreható változásokat hozott a magyarországi kartográfia terén is. Ma már a térképek szinte kivétel nélkül számítógépen készülnek.

A digitális térkép a digitális tárgymodellból és a hozzá tartozó megjelenítési modellből áll, ez utóbbi teszi lehetővé a térkép megjelenítését, amely mindig analóg. A megjelenítés azonban lehet valós és virtuális is. A térképi ábrázolás a tudományos vizualizáció egyik legrégebbi és leghatékonyabb eszköze.

Térképkészítésre a következő szoftvertípusok alkalmasak: CAD programok, térinformatikai programok, általános célú grafikus programok és speciális térképészeti programok.

A térképek a térvonatkozású információ megjelenítésére szolgálnak. Az analóg, statikus térképek szerepe csökken, az interaktív, dinamikus térképek javára. Térbeli adatokat pl. terepi mérésekkel, digitalizálással állíthatunk elő, majd ezeket adatbázisban tároljuk. Attól függően, hogy kinek, milyen céllal, milyen méretarányban szeretnénk térképet készíteni, az adatbázisból dinamikusan választhatjuk ki a szükséges adatokat és alkalmazhatjuk a megfelelő megjelenítési módszereket.

[szerkesztés] A térképi ábrázolás története

A térképezés a legrégebbi történeti múltba tekint vissza. A történeti kutatások megállapították, hogy az ember először rajzolt, csak azután írt. Az ősember lakóhelyének környezetét vagy a távolabbi tájakat is lerajzolta, azonban nem tájékozódási célból. A mai térképek ősei a térbeli tudás grafikus ábrázolásaiként segítették az emlékezetet, a kommunikációt és a társadalmi együttműködést. A fejlődést korábban a térképek geometriai pontosságának növekedésében látták, mára azonban ez az egyoldalú megközelítés túlhaladottá vált. A digitális kartográfiában a megjelenítés és az adatok tárolása elválhat egymástól, ez a pontosság hagyományos fogalmát átértelmezi. A térképtörténeti tárgyalás során különböző periódusokat különíthetünk el azserint, hogy a történeti folyamatot milyen szempontból vizsgáljuk.

[szerkesztés] A kéziratos térképek kora

Ptolemaiosz világtérképe

Hereford Mappa Mundi

Ez a kor a legrégebbi időktől a reneszánszig tartott. Az eddig ismert legrégebbi, feltételezhetően térképészeti emlék egy falfestményen lévő várostérkép az anatóliai Çatal Hüyük-ben végzett ásatásoknál került elő. Készítésének idejét radiokarbon vizsgálatok alapján i.e. 6200 körülre teszik. A falfestmény ábrázolási megoldása érdekes: a várost épületeit és utcáit alaprajzszerűen ábrázolja. A történelem előtti (prehisztorikus) térképek azonosítása az egyezményes jelrendszer és a feliratok hiánya miatt nehéz. Az olaszországi Val Camonica Bedolina lelőhelyén talált bronzkori sziklarajzot a régészek a környék ábrázolásának tartják.

Vitatható, hogy mit nevezhetünk az első térképnek. A jénai egyetem gyűjteményében szereplő égetett agyagtábla is kétségkívül egyik legrégibbi térképészeti emlék: a 21x18 cm nagyságú, kb. 3500 éves táblácska Nippur városát – az akkori sumér birodalom fővárosát – ábrázolja.

A legrégibb, papiruszra készített ismert térkép I. Sethi egyiptomi fáraó idejéből (i.e. XIII. sz.) való. A töredékes torinói papirusz darabjain a Wadi Hammamat aranybányája és a núbiai bekhen kőzetfajta lelőhelyének, valamint az odavezető utak ábrázolása látható. A hegyeket oldalnézetben, az épületeket és az utakat alaprajzban személeteti. Az egyes obejektumokat hieratikus jelekkel írt feliratok is magyarázzák.

Az ókori görög térképek szerkesztői már törekedtek arra, hogy geometriai módszerrel ábrázolják az akkor ismert világ egészét. Egyes szerzők a csillagászatban alkalmazott fokhálózatot a Föld ábrázolására, a geográfiára is alkalmazták. A ókori térképészet legfontosabb képvisleője Klaudiosz Ptolemaiosz (i.sz. 87–150), aki a ma használatos vetület elődjeként szerkesztési módszereket adott a világtérkép fokhálózatának megrajzolásához. Földrajzi könyvében világtérképen és 26 lapon ábrázolta az ókorban ismert világot. Alexandriában, görögül írt kézirata és térképei középkori másolatokban maradtak fenn.

A rómaiak tovább haladtak görög elődeik nyomdokain, de különösen a magántulajdonnal kapcsolatos kataszteri térképezés és ingatlannyilvántartás területén léptek előre. Különleges térképeiken főleg a közlekedési utakat, a településeket és az utazási akadályokat, folyókat, hegyeket, erdőket ábrázolták. Az ilyen térképeket itineráriumoknak, úttérképeknek nevezzük. Legismertebb példány a Tabula Peutingeriana, egy eredetileg mintegy hét méter hosszú és harmincnégy centiméter széles papirusz tekercs, amely középkori másolatban, pergamenre festve maradt fenn.

A középkori térképek nagyon ritkán folytatták az ókori földrajzi hagyományt, amely azonban nem merült feledésbe. A térképek szélein, sőt a beltartalomban is sokszor fantasztikus alakokat vagy vallási tárgyú rajzokat látunk. A középkori térképek Európában elsődlegesen a keresztény világkép szimbolikus kifejezései. Legtöbbjük kör alakú világtérkép. Legismertebb példány a herefordi térkép 1275-ben készült. Több, mint másfél méter átmérőjű, bibliai jeleneteket ábrázol, és ma is az angliai herefordi katedrálisban található.

[szerkesztés] A nyomtatott térképek kora

Mercator Európa térképe a XVI. századból

van Schagen által készített világtérkép, Amszterdam, 1689

A XV. században és azután készült térképekre jellemző, hogy készítőik igyekeznek a reneszánsz térszemléletnek megfelelően a geometrikus tér mennyiségi vonatkozásait és a konkrét földrajzi környezet látványát együttesen ábrázolni. A fejlődés megindítója a reneszánsz kor szelleme, az ókorban elért eredményeket a térképészetben is felelevenítik és továbbfejlesztik. Ptolemaiosz földrajzi könyvét Itáliába viszik, ahol a XV. század elejére Firenzében latinra fordítják. A térképészet fellendülést elősegítették a nagy földrajzi felfedezések, a megélénkült gazdasági élet, a kereskedelem és az áruszállítás fokozódása. Ezek a tényezők követelték a pontosabb, tájékozódásra alkalmas térképeket. Először a tengeri, majd a szárazföldi térképek fejlődtek.

A XVI. században működő Mercator a modern térképészet legnagyobb alakja. 1569-ben megalkotta világtérképét, amelyen a hajózási vonalak, a loxodrómák egyenesek voltak. A máig is nagyon népszerű szögtartó hengervetületet később róla nevezték el Mercator-vetületnek. Ő készítette, de fia adta ki az első, egységes térképgyűjteményt "Atlasz" néven (1595-ben), amely azonban még ekkor sem volt teljes.

Az ebben az időben készült térképeken már a tereptárgyakat is ábrázolják. Az utak mellett a hidakat, a városokat, a jellemző várakat, a templomokat is feltüntetik. Egyes térképeken a településeket alaprajzban rögzítették, a háztömböket, utcákat is feltüntetik. A domborzatot még mindig oldalnézetben vagy madártávlatban ábrázolják.

A XVIII. századtól kezdve megjelenő térképeken számos tartalmi változás észlelhető. A természettudományok fejlődése megadta az alapot a pontosabb vetületek szerkesztéséhez. A domborzati ábrázolásban rátértek a csíkozásra, majd a szintvonalakkal való ábrázolásra. Megkezdődtek a nagy területet felölelő, részletes topográfiai felmérések. Elsősorban a katonai szempontok voltak indítékai a háromdimenziós, a domborzatot jól érzékeltető ábrázolási módnak.

A topográfiai térképek a XX. század elejétől kezdődően fotogrammetriai terepfelméréssel készülnek. Az állami alaptérképek (kataszteri és topográfiai térképek) mellett egyre többféle tematikus térképet adnak ki a nagyközönségnek is. A nyomtatott térképek mellett a számítógéppel készített első digitális térképek az 1960-as években jelentek meg. Ezzel új korszak kezdődött a térképészetben

[szerkesztés] A magyarországi térképezés története

A térképkészítés mindig az adott korszaknak megfelelő társadalmi igényeket elégítette ki. Így volt ez Magyarországon is. Bár földmérési tevékenységről korábbi emlékeink is vannak, a legrégibb ismert országtérképünk a XVI. századból való. 1528-ban Ingolstadtban nyomtatják ki a térkép feliratata szerint Bakócz Tamás titkárának, Lázárnak (Lazarus) Magyarországról készített térképét. Ezt követi négy év múlva Johannes Honterus Erdély szászok lakta vidékét ábrázoló munkája (1532).

A török hódoltság alatt számos haditérképet, alaprajzot, látrajzot készítenek a magyarországi végvárakról és a Habsburg-Török Birodalom határvidékéről az elsősorban külföldi várépítészek, katonák, mérnökök. A visszafoglaló háborúk idején ismét megindul hazánkban a felmérési és térképezési munka, ekkor jelennek meg ismét terepi adatgyűjtésen és mérésen alapuló térképek.