Szabolcsi Bence
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Szabolcsi Bence (Budapest, 1899. augusztus 2. – Budapest, 1973. január 21.) zenetörténész, művészettörténész, Baumgarten-díjas (1933); Kossuth-díjas (1951), 1965. Herder-díjas (1971), az MTA tagja (levelező 1948, rendes tag 1955).
Budapesten tanult jogot, irodalomtörténetet és filozófiát (1917-20) és Lipcsében zenetudományt, művészettörténetet és történelmet (1921-23).
Társszerkesztője volt a "Zenei Szemlének" (1926–29), Tóth Aladárral a "Zenei Lexikonnak" (1930–31). Tagjává választotta őt 1936-ban a londoni Royal Asiatic Society, 1938-ban a Nemzetközi Zenetudományi Társaság, 1940-ben a Nemzetközi Népzenei Tanács, valamint 1960-ban a finn Kalevala Társaság.
1945-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetörténet-tanára. 1951-ben megalapította és haláláig irányította a zenetörténész-képzés legelső magyarországi műhelyét, a zenetudományi tanszakot. 1950–1956 között az "Új Zenei Szemle", 1960-tól 1973-ig a "Magyar Zene", haláláig a "Studia musicologica" c. folyóiratok szerkesztő bizottságának tagja volt. Ez utóbbinak (Kodály Zoltán 1967-ben bekövetkezett halála után szerkesztője lett. 1951–1956, valamint 1959–1961 között elnöke volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének. Bartha Dénessel együtt szerkesztették a "Zenetudományi tanulmányok" tízkötetes könyvsorozatát (1953–62).
1961-ben megalapította és 1973-ig igazgatóként irányította az MTA Bartók Archívumát, amely 1969 (más forrás szerint 1974) óta az MTA Zenetudományi Intézeteként működik. A budapesti Zenemûvészeti Főiskolán ő alapította meg a Zenetudományi Tanszéket.
Az 1920-as, 30-as években bejárta a Duna menti országakat, hogy összegyűjtse, majd közzétegye a régi magyar zene történeti emlékeit. Útjainak eredményeképpen 1928–1954 között tíz alapvető tanulmányt írt a magyar zene történetéről, a középkortól kezdve a XIX. századig. E tanulmányok "A magyar zene évszázadai" c. gyűjteményes kötetekben jelentek meg 1959 és 1961 között. Ugyanennek az anyagnak más elvű, antológia-szerű összefoglalása "A magyar zenetörténet kézikönyve" (1947).
Az 1930-as évek közepétől terjesztette ki kutatásait az egyetemes zenetörténet jelenségeinek és összefüggéseinek vizsgálatára. Ekkor megjelent művei: "Bevezetés a zenetörténetbe" (Budapest, 1936); "A zene története" (Budapest, 1940); "Beethoven" (Budapest, 1947); "Európai virradat. A klasszikus zene kialakulása Vivalditól Mozartig" (Budapest, 1948).
Kétirányú – „keleti” és „nyugati” – kutatásainak eredményeit monumentális szintézisbe foglalta fő művében: "A melódia történeté"-ben (Budapest, 1950). Szabolcsi írta az első, tudományos hitelű magyar Bartók-életrajzot (1955).
Új kutatási területet nyitott meg a Liszt kései alkotói korszakát vizsgáló tanulmánya is: "Liszt Ferenc estéje" (Budapest, 1956). Élete utolsó hónapjaiban adta közre válogatott Kodály-tanulmányait: "Úton Kodályhoz", (Budapest, 1972).
Kutatásainak két fő területét egy-egy hanglemez-antológia formájában is közreadta: "Musica Hungarica" (Budapest, 1965); "Musica mundana" (Budapest, 1975), "Zsidó kultúra és zenetörténet" (szerkesztette Komoróczy Géza, Tankönyvkiadó, 1999).
A Szabolcsi-életmű kiadása Bónis Ferenc szerkesztésében 1977-től indult meg. Herder-díjjal (1971) tüntették ki.
A Farkasréti temetőben nyugszik. Nevét viseli a kiemelkedő zenetudományi és zenei ismeretterjesztő tevékenységért évente odaítélt állami kitüntetés, a Szabolcsi Bence-díj.
Híresebb rokonai: Testvérbátyja Szabolcsi Lajos, író, költő, újságíró. Leánya, Szabolcsi Éva, műfordító, irodalomtörténész, fő szakterülete az olasz irodalom. Unokája, Szabolcsi Miklós, Szabolcsi Lajos fia, irodalomtörténész.
Based on work by 