Kalevala

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Kalevala finn nemzeti eposz, melyet a finn népköltészet elsősorban karjalai eredetű hősi és epikus énekeiből állított össze Elias Lönnrot. Az eposz, az általa éveken át gyűjtött folklóranyag logikailag egymáshoz kapcsolható dalaiból áll. Első változata az ős-Kalevala, mely 1833-ból való és 16 éneket (ún. rúnót) tartalmaz.

A 19. században Finnországot is utolérte a nacionalizmus szele, ennek eredményeként született meg a Kalevala, a finn teremtéstörténet.

1835. február 28-án – ezen az emlékezetes napon, amelyet máig a Kalevala napjának neveznek Finnországban – Lönnrot megjelentette az eposz második változatát, a 32 rúnóból álló ún. Régi-Kalevalát, mely már tökeletesen megfelelt a kortársak naív finn őseposzról alkotott elképzeléseinek. A Régi-Kalevala világsikere kiemelte a finneket az ismeretlen népek sorából, hozzájárult a finn nyelv fejlődéséhez, a finn nemzeti öntudat erősödéséhez.

Ezt követően Elias Lönnrot a karjalai eposzba más finn területek népi énekeit is beledolgozta és így készült el a végleges – számunkra is ismert – változat, az 50 éneket tartalmazó Új-Kalevala 1849-ben.

A Kalevala később a finn-magyar kapcsolatok alakulásának egyik kiindulópontja lett, ezt igazolja az öt teljes magyar Kalevala-fordítás is. Az első teljes magyar fordítását Vikár Béla készítette el.

A Kalevala szó jelentése: Kaleva-lak, azaz Kaleva földje, Finnország. Az eposz verses történetei a nép ősi életéről, világról alkotott elképzeléseiről, a rendkívüli képességekkel rendelkező hősökről szólnak.

Ki ne ismerné Vejnemöjnent, az eposz főhősét, neve szerint a csendes víz istenét, „minden idők énekesé”-t. Olyan világ ez, melyben az emberek nemcsak gyönyörködnek az ének szépségében, hanem hisznek annak varázserejében is.