Euripidész

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Euripidész (Szalamisz szigete, i. e. 485? – Arethusza?, i. e. 406) görög tragédiaköltő; a három nagy görög tragédiaköltő egyike.

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Művei 2.1 Drámáinak szerkezete 3 Források

[szerkesztés] Élete

Szalamisz szigetén született i. e. 480 szeptember 23-án, pont a szalamiszi ütközet napján. Édesapja a bajvívásban képeztette, de az ifjú Euripidészt inkább a szellemiek, azon belül is leginkább a filozófia vonzotta. Szókratésszel baráti viszonyban állt. Hallgatta Anaxagorász, Protagorasz és Prodikosz előadásait.

Először huszonöt éves korában vett részt a drámai versenyen, de csak huszonkilenc évesen győzött először. Később még háromszor győzött.

Már életében szenvedélyes viták gyűrűztek körülötte: akadtak lelkes hívei éppúgy, mint olyanok, akik kigúnyolták korában újszerű művészetét (mint pl. Arisztophanész). Innen adódik, hogy ránk maradt két életrajzában és a rá vonatkozó források lapjain valósággal hemzsegnek az anekdoták és a pletykák: hogy apja szatócs, anyja zöldségeskofa volt, hogy két balsikerű házassága nőgyűlölővé tette, hogy emberkerülő természete miatt gyakran időzött Szalamisz szigetén egy barlangban, s hogy halála sem természetes módon esett: egyik változat szerint ellene felbőszült nők, illetve a másik szerint kutyák marcangolták szét.

Az igazság az, hogy feltehetően előkelő családból származott, különben aligha kaphatott volna oly kitűnő nevelést, amilyenről művei árulkodnak, mogorva emberkerülő és különc mivoltának hiedelmét pedig az táplálhatta, hogy elutasított minden hivatalt, és ez akkoriban feltűnést keltő furcsaságnak számított. Elsőként gyűjtött magánkönyvtárat is, nőgyűlölő és istentelen hírét viszont feltehetően drámáinak félreértése szülhette, bár biztos adatunk van arról, hogy az istentelenség vádja egy ellene indított perben valóban elhangzott. Tény, hogy a drámai versenyeken mindössze öt alkalommal aratott győzelmet (ötödször csak halála után), s feltehető, hogy amikor i. e. 407-408 körül, hetvenkét évesen elfogadta a műpártoló Arkhelaosz makedón király meghívását (Agathónnal és Timótheosszal együt]), a meghívás elfogadásában a sikertelenség és az őt körülvevő értetlenség, valamint a züllött közállapotok is komoly szerepet játszottak. I. e. 406-ban, Arethusában halt meg.

Magányos, zárkózott ember volt, s ezért a vígjátékírók gyakran kíméletlenül kigúnyolták a költészetét, családi életét.

Később Athénban ércszobrot állítottak neki Dionüszosz színházában. Legjobb arcmását a nápolyi múzeum őrzi.

Hiába volt azonban a hivatalos kritika, az athéniak buzgó látogatói voltak az Euripidész-daraboknak, ókori források tanúsága szerint maga Szophoklész is nagyra becsülte őt. Darabjai nem csak Hellász-szerte, hanem a tengeren túli görög településeken is rendre sikert arattak, s a szicíliai hadjárat (i. e. 415–413) alatt nem egy fogoly görög jobbíthatott helyzetén, ha fogvatartóinak Euripidészt szavalt.

[szerkesztés] Művei

Egyes ókori adatok szerint 23 tetralógiát, azaz 92 darabot írt, s közülük 18 maradt ránk, ebből azonban a tizenkilencedik, a neve alatt fennmaradt tragédia, a „Rheszosz” nem az ő, hanem egyik követőjének műve. Az antik hagyomány egyéb műveit is számon tartotta, ezek közül ránk egy epigramma, illetve néhány verstöredék maradt.

Drámaírói indulásáról szinte semmit sem tudunk: annyi bizonyos, hogy i. e. 455-ben, Aiszkhülosz halálának évében lépett színre először, de 441-ig kellett első győzelmére várnia („Alkésztisz”). E darabja ránk maradt, így a mai olvasó már az érett Euripidész művészetét ismeri.

Euripidész mindent átalakított, az elődei által feldolgozott tárgyakat újra feldolgozta. Az isteneket és hősöket „lehúzta” a földre, és olyannak jellemezte az embert, amilyen. Arisztotelész a legtragikusabb költőnek nevezte. Mintaképe lett a római tragikusoknak, majd a franciáknak is.

• Alkésztisz (438-ból): tárgya Alkésztisz hűséges szerelme – annyira szerette férjét, hogy saját életét áldozza fel, hogy férjét megmentse. Végül Héraklész megmenti.
• Medeia (432-ből): Seneca, Corneille és Grillparzer megpróbálták utánozni, kevés sikerrel.
• Heraklidák: Héraklész fiainak sorsáról szól
• Hippolütosz: (428-ból): Seneca és Racine próbálták feldolgozni.
• Andromakhé: Hektor feleségének szomorú sorsáról szól (cselszövés áldozata)
• Hekabé: Priamosz felesége, aki szörnyű bosszút állt fia gyilkosán, Polümesztór trák királyon.
• Az esdeklők (vagy Oltalomkeresők) (Hiketides): a Théba alatt eleső hősök anyáinak Thészeusz megengedi, hogy halottaikat eltemethessék.
• Az őrjöngő Héraklész (424-ből): miután a hős megmenti feleségét és gyermekeit Lükosztól, a nagyzási hóborttól elvakítva ő maga nyilazza halálra szeretteit. Kijózanodása után öngyilkosságot akar elkövetni, de barátja, Thészeusz visszatartja, és magával viszi Athénba.
• Ión: ennek a romantikus drámának a tárgyát Schlegel is feldolgozta.
• Trójai nők (415-ből): képsorozat Trója feldúlásáról.
• Elektra: a bosszú valósághű képe, ugyanakkor az aiszküloszi és szophoklészi darabok átalakítása.
• Heléna (412-ből): Párisz itt nem az igazi Helénát rabolta el. Az igazi Egyiptomba kerül, ahol Theoklümenésztől hajótörött férje, Meneláosz menti meg.
• Iphigenia a tauruszok között: cselekménye jól ismert Goethe Nachdichtungjából.
• Phoinikiai (föníciai) nők: Eteoklész és Polüneikész trónviszályát tárgyalja, és az Antigoné karján világgá induló vak Oidipusz képével végződik.
• Oresztész (408-ból): a halálra ítélt Oresztész szörnyű bosszúja, amelyet Meneláoszon és háza népén töltött ki.
• Iphigenia Auliszban (406-ból): ez a mű Makedóniában készült, de csak Euripidész halála után került meg. Tárgyát Racine dolgozta fel.
• Bacchánsnők: Pentheusz thébai király sorsa, akit anyjával együtt széttépett Dionüszosz isten, mert Pentheusz megtagadta őt. Goethe szerint ez Euripidész legjobb műve.
• Küklópsz: szatírajáték, a Polifemosz-kaland dramatizálása az Odüsszeia alapján.

[szerkesztés] Drámáinak szerkezete

Euripidész drámáinak szerkezete nem olyan művészi, mint a Szophoklészéi. Prológusai egyszerűen csak száraz tájékoztatások, és a megoldás gyakran isteni közbelépés. Műveiben a karének csak dísz, nem olyan fontos, mint Aiszkülosznál vagy Szophoklésznél.

A szerkezet gyakran laza, és gyakran túlteng a retorikai pátosz. A többi drámaírót felülmúlja a szenvedélyek, főleg a női lélek bemutatása, az érdekfeszítő bonyolítás, a valósághű jellemzések terén.

[szerkesztés] Források

• Pecz: Ókori lexikon