Szalamiszi csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 A szalamiszi csata (i.e. 480) 1.1 A perzsa-görög ellentétek kialakulása 1.2 Az ütközet előzményei 2 A csata

[szerkesztés] A szalamiszi csata (i.e. 480)

A görögök Szalamisznál legyőzték Xerxész hajóhadát, Platainál a perzsa sereget verték szét, megvédve ezzel Európát a fenyegető kis-ázsiai nép uralmától. A háromevezős görög gályák szélviharként csaptak le a perzsa hajóhadra. A gályák , orrukon súlyos, bronzborítású, csőforma döfőkossal, az ellenséges hajókra rontottak, szétforgácsolták evezőiket, bezúzták az oldalukat, és akkora lékeket lyukasztottak rajtuk a vízvonal alatt, hogy azonnal elsüllyedtek. A süllyedés közben a perzsák legénysége a gályapadogon fulladt vízve, vagy a görög hajókról érkező lándzsaszúrások végeztek velük.

[szerkesztés] A perzsa-görög ellentétek kialakulása

Az i. e. VI. század közepétől a perzsáktól való félelem rátelepedett a görögök életére. A Perzsa Birodalom megalapítója, Kürosz uralkodásának éveiben a perzsák feldúlták Asszíriát, valamint Babilóniát, végül pedig Iónia felé indultak meg csapataikkal (ekkoriban itt éltek a ión görögök, ez a terület a mai Törökország vidékének nyugati partvidéke volt). Itt esett el a Kroiszosz vezetősége alá tartozó Lydia város i. e. 546-ban, majd Kürosz jóvoltából később a többi ión, partmenti városállam is perzsa kézre került. Kürosz haláláig a teljes kis-ázsiai területre kiterjesztette és megerősítette hatalmát, fia Kambüszész Egyiptomot is birodalmához kapcsolta, majd 8 évi uralkodást követően i. e. 521-ben elhalálozott. Ekkor lépett a trónra Dareiosz (római neve Dáriusz), aki továbbtolta birodalma határait, egészen az Indus völgyéig. A távoli tartományokat a Szardeisztől, a Perzsa-öböltől Szúszáig vezető Királyok útja kötötte össze a maga 2575 km hosszával. Dareiosz figyelme i. e. 512-ben Európa felé forudl.t. A szkíta törzsek elleni hadjárat során sikerült Thrákiát is elfoglalnia, majd i. e. 499-ben Hellász megtámadására is talált okot, ekkor lázadtak fel ugyanis a görög városállamok fellázadtak. A felkelés letiprását követően Dareiosz lábai előtt hevert egész Görögföld. I. e. 492-ben Dareiosz veje, Mardoniosz indult meg a félsziget északi területeinek meghódítására, de visszavonult, amikor egy villámcsapás során hajói százait elvesztette. Két évvel később a perzsák elfoglalták az égei-tenger északi szigeteit, Marathónnál 25 000 fős hadseregükre döntő vereséget mért a görög hadrend. A hódító perzsa királyt halálát követően, i. e. 486-ban fia, Xerxész követte, aki az egész Perzsa Birodalomból összeszedett gigantikus méreteket öltő seregével átkelt a Hellészpontoszon, Hérodotosz történetíró adatai alapján hadserege 15 000 000 gyalogosból, 80 000 lovasból állt, amelyhez 3000 személyszállító- és 1200 hadihajó tartozott. E hatalmas sereg Szalamisznál, illetve Plataiánál ütközött meg a görögök ármádiájával.

[szerkesztés] Az ütközet előzményei

Xerxész - abban a hiszemben, hogy egyszer Görögország ura lehet - a Hellészpontosz (a mai Dardanellák) két partját hajóhíddal kötötte össze; így lehetővé tette, hogy a perzsa hadsereg átkeljen Kis-Ázsiából Európába. Dél felé haladva minden városállamot feldúltak, még a Thermopülai-szorosnál kialakult védelmi egységeket is könnyedén lekaszabolták. Athén és az Akropolisz feletti diadalmaskodását követően az athéniak Szalamisz szigetére menekültek, ezért került sor itt e végzetes kimenetelü csatára. Xerxész hatalmas győzelmet remélt az óriási nagyságú haderő birtokában, hiszen a hajóhad szerte az egész Perzsa Birodalom flottáiból lett toborozva. Főnícia, Egyiptom, valamint Ciprus nagy tehetségű navigátorai és hajósai is részt vettek a hadjáratban; ezzel szemben a görögök flottáját a Hellász városállamaiból érkezett hajóhadak tették ki, amelyek közös ellenségük legyőzésére egyesültek. Vezetőjük a spártai származású Eurübiádész volt, a hadrendet és a stratégiát azonban Themisztoklész, az athéni filozófus dolgozta ki. Themisztoklész azt remélte, hogy 10 évvel a marathóni vereséggel a perzsák ismét támadni fognak. Ezért az eltelt évek alatt - az Athén és Aigina szigete között dúló háború ürügyén - az athéni hajóflotta megerősítését és bővítését sürgette. A szalamiszi ütközetre az athéniak már 200 - egyenként 50 tonnás - háromsoros everős gályát birtokoltak. Ehhez még a további városállamok is hozzáadták saját hajóikat, így a görögök összesen 380 hajóval szálltak szembe a perzsák pusztító seregével. Eurübiadész a korinthoszi Iszthmosz szigetére akart visszavonulni, Themisztoklész azonban meggyőzte, hogy a győzelem esélyesebb, amennyiben a Szalamisznál található szorosnál ütköznek meg az ázsiai néppel. A görögök már napokkal a csata előtt hadrendbe álltak, így volt idejük éjszakánként pihenni, ezzel szemben a perzsák kénytelenek voltak hajózni a szoros irányába, ezért nem pihenhették ki magukat. Emellett a görögök a perzsákkal ellentétben sokkal tapasztaltabbak, tehetségesebbek voltak hajózás terén, ráadásul a navigációt hazai vizeket kellett végrehajtani, s ez még nagyobb ösztönzést adott európai kultúránk megalapító népének.

[szerkesztés] A csata

Egy hűvös, szeptemberi nap hajnalán már mindkét fél felkészült a csatára. A perzsák indították meg először a támadást, a görögök pedig folyamatosan visszahúzódtak, hogy kikerüljék őket, becsalogatva a perzsa hajókat ezzel a keskeny szorosba. Miután a perzsa flotta nagy része már a szorosban helyezkedett el, a görög gályák azonnal ellentámadásba lendültek. A perzsák először csak a görögök csatakiáltását, a paeant hallották, majd látták, hogy a görög háromsorevezősök a iszonyatos sebességgel megindultak feléjük. Ekkor döbbentek rá a perzsák, hogy elszámították magukat, és kétségbeesetten próbáltak a problémából - ezzel együtt a szorosból is - kilábalni, de saját támadó hajóikkal gabalyodtak össze.