Török jövevényszavak a magyar nyelvben

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A magyar nyelv többszáz török jövevényszóval rendelkezik, amelyek az önálló magyar nyelv, illetve a kiválása előtti ugor nyelv többévezredes szoros kapcsolatait bizonyítják török nyelvű népekkel.

Ezen kapcsolatoknak a török hódoltság idejéből származó része a legismertebb, a korábbi kapcsolatokról alig van írott forrás, létükről főleg nyelvészeti és kisebb részben régészeti bizonyítékaink vannak.

A török népekkel való kapcsolatok mélységét azonban jól példázza, hogy nagyon sok ilyen szó a magyar alapszókincshez tartozik, egyes szavak kora pedig az összehasonlító nyelvtörténeti kutatások alapján nagyobb, mint az önálló magyar nyelv feltételezett kora. A honfoglalás előtti időszakban átvett szavak száma vitatott, egyes vélemények szerint 250 körül lehet. Ez a nagy szám, illetve e szavak mély beágyazottsága arra is vezetett kutatókat, hogy a magyar nyelv és a török nyelvek közötti nyelvrokonságra következtessenek. A tudósok domináns része azonban a finnugor nyelvrokonság mellett érvel.

Tartalomjegyzék

1 Kutatásuk története
- 1.1 Bolgár-török elmélet
- 1.2 Vegyes eredet
2 Honfoglalás előtti jövevényszavak
- 2.1 Csuvasos sajátosságok a régi szavakban
3 Jelentéscsoportjaik
4 Lásd még
5 Megjegyzések
6 Források
7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Kutatásuk története

[szerkesztés] Bolgár-török elmélet

A szóegyezések komoly kutatásának kezdete Vámbéry Ármin Magyar és török–tatár szóegyezések című tanulmányának megjelenése volt ^[1]. Budenz József válaszában kimutatta az erős csuvas kapcsolatot és a török jövevényszavainkra jellemző hangváltozást, a rotacizmust. ^[2]

A későbbi bolgár, illetve magyar kutatásokban erre épült az a többek között Németh Gyula által képviselt elmélet, amely szerint a magyar nép az onogur törzsszövetség tagjaként szoros kapcsolatban élt a bolgártörökökkel (akiknek a feltételezett nyelvéből a mai csuvas nyelvet származtatják), és innen ered török jövevényszavaink jó része.

[szerkesztés] Vegyes eredet

A csuvas elődjének tekintett bolgártörök nyelvre épített elmélet azonban megrendült, amikor a kutatók részletekbe menően megvizsgálták a honfoglalás előtti török jövevényszavakat és azt találták, hogy jelentős részük nem kapcsolható a bolgártörök/csuvas vonalhoz, hanem esetleg másfajta török nyelvekhez köthető.

A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára szerint 33 honfoglalás előtti török jövevényszavunk biztosan csuvasos jellegű, további 9 pedig valószínűleg az. 148 szó azonban a szótár szerint közelebbről nem meghatározott török, 43 pedig valószínűleg ótörök (türk). Ligeti Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy vizsgálandók a magyar nép nyelvi kapcsolatai a kazárokkal, illetve a kabarokkal is.

Sok kutató szerint az első török hatás még arra a korszakra datálható, amikor az ősmagyarok (vagy még korábban, az ugorok) az Urál-hegység keleti oldalán éltek. Abban a legtöbb nyelvtörténész Budenz óta egyetért, hogy a legnagyobb jelentőségű török hatás csuvas jellegű lehetett. Ugyanakkor Rásonyi László szerint egy a kipcsak-török ághoz tartozó nép, a bulak is együtt élhetett a bolgárokkal és a magyarokkal Magna Hungáriában (a Volga környékén ^[3]). Az mindenesetre erősen valószínűsíthető régészeti bizonyítékok alapján is, hogy a szintén török bolgárokkal a Volga környékén szorosak lehettek a magyarok kapcsolatai.

[szerkesztés] Honfoglalás előtti jövevényszavak

[szerkesztés] Csuvasos sajátosságok a régi szavakban

Ligeti régi török jövevényszavaink 13 csuvasos sajátosságát írta le (szemben köztörök nyelvvel). Például:

Rotacizmus: A szóbelseji -z a csuvasban és a magyarban is r-ré válik (magyar ökör = csuvas văkăr = köztörök öküz, ögüz)
Lambdacizmus (vitatott): A szóbelseji köztörök -š helyett -l hangot találunk (magyar süllő = csuvas šălă, šala = köztörök tiš-aq)

[szerkesztés] Jelentéscsoportjaik

A régi török jövevényszavakat Ligeti a követkző szókészleti csoportokba osztotta:

Lovaglás: gyeplő
Törzsi rend, nomád társadalom: gyula, kündü, karcha, kapu, sereg, tábor, bilincs, törvény, tanú
Népnevek: besenyő, nándor, böszörmény, káliz, bular (belár)
Vallás, hiedelemvilág: báj, ige, igéz, boszorkány, ünnep, egyház, búcsú, gyónik
Állattartás: barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasz
Földművelés: arat, búza, árpa, őröl, ocsú, kölyű, eke, sarló, tarló, borsó, gyümölcs, alma, körte, som, dió, kökény, kender, csalán, tiló, csepű, orsó, szőlő, bor, seprő, csiger
Halászat: gyalom, vejsze, tok, süllő, gyertya (’éjszakai halászathoz használt fáklya’)
Solymászás, madarászás: sólyom, keselyű, ölyv, turul, karvaly, tőr (’háló, hurok, csapda’)
Mesterségek: ács, szűcs
Közlekedés: tengely, szál (’tutaj’)
Kereskedés: bársony, gyöngy, bors, tár, szatócs
Természeti környezet: tenger, sár, szél
Állatvilág: oroszlán, bölény, gödény, túzok, ürge, borz, bögöly
Növényvilág: gyertyán, kőris, katáng, kóró, gyékény, gyom, bojtorján, kökörcsin, üröm
Család: gyermek, kölyök, iker
Test, testi tulajdonságok: térd, boka, gyomor, köldök, tar, csipa, szeplő
Lakás, eszközök: sátor, cserge, karó, szék, teknő, bölcső, koporsó, balta
Ruházat: süveg, saru, ködmön, csat, tükör
Igék: gyűl, dől, szór, szűr, csavar, söpör, arat

A jelentéselemzés eredményeit is a finnugor nyelvrokonság bizonyítékaiközt szokták felsorolni, mert bár a török jövevényszavak mélyen gyökereznek a magyar nyelvben, fejlettebb életmódra, gazdaságra és kultúrára utalnak, mint finnugor eredetű szavaink (és kevesebb is van belőlük). Ugyanakkor nyelvi alaktani elemek átvételére a magyar nyelvben - amely az együttélés szorosabb fokára utalna - alig van példa.