Posztparmediánus filozófia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A preszókratikus filozófia utolsó nagy irányzatát, az úgynevezett posztparmenideánus természetfilozófusok képezik. Azt a föltevést, hogy Parmenidész volt az utolsó radikális monista filozófus, akit az első nagy pluralista: Empedoklész követ Burnet^[1] fogalmazta meg elsőként. ^[2] Jelenleg ez a korszakalkotás teljesen elfogadott. ^[3] Munkásságuk körülbelül a Kr. e. V. századra tehető. A következő gondolkodókat sorolhatjuk ide: akragaszi Empedoklész, klazomenai Anaxagorász, milétoszi Leukipposz, abdérai Démokritosz és Apollóniai Diogenész. Közös vonásuk, hogy mindannyian a Parmenidész által felállított radikális monizmust igyekeztek feloldani, azt az állítást, hogy az Egy létezőn kívül álló világ, a sokféleség, nem más, mint a halandók hiedelme, amelyben nincs igazság.

A posztparmediánus filozófusok, főként a következő parmenidészi problémákra koncentráltak:

1. Monizmus: nincs pluralitás;
2. A mozgás nem lehetséges;
3. Nincs születés sem pusztulás;
4. Nincs minőségi változás vagy megkülönböztetés;
5. Nincs üresség, a nem létező nem létezik.

Empedoklész, Anaxagorász, és az Atomisták egyaránt visszautasították Parmenidész szélsőséges monizmusát. Nem értettek egyet Parmenidész -el az (1) és (2) -s állítást illetőleg: mindannyian fenntartották a pluralizmust és a mozgás lehetségességét. De elfogadták a (3)-s állítást: nem létezőből soha nem jöhet létre létező, és fordítva. Azonban véleményeik különböztek a (4) –s és az (5)-s állítás elfogadását illetően: Empedoklész és Anaxagorász elvettették a parmenidészi (4)-es állítást, de egyetértettek az (5)-ös állítással. Az atomisták egyetértettek Parmenidész -el a (4)-es állítást illetőleg, azonban tagadták az (5) –ös állítást, azaz azt állították, hogy létezik az üresség.

Parmenidész egy olyan kiélezett monista tanítást alapozott meg, amely lehetővé tette a természetfilozófia lehetőségeinek a megszüntetését: meghatározta, hogy a következőkben mit lehet mondani, és milyen módon lehet gondolkodni a kozmoszról. A létezőt teljes egészében összefüggőnek gondolta, mert létező érinti a létezőt ebből kifolyólag nincs semmilyen köztes anyag. A létező dolgok egységet alkotnak, mégpedig a Létező egységét, ami teljes, nincs neki hiányzó része, ezért nem lehetséges, hogy osztható legyen, mert ez ellenkezne természetével, azaz már nem lehetne egység és főleg nem teljesség.

A posztparmenideánus filozófusok azt tekintették feladatuknak, hogy találjanak egy olyan természetfilozófiai sémát, amely összhangba hozza azt a parmenidészi állítást miszerint a létező keletkezetlen, el - nem - pusztuló, teljes, a gondolkodás tárgya és egyetlen, azzal az állítással, hogy lehetséges az érzékelhető világ létezése és a jelenségek magyarázata. Elfogadták, hogy ami létezik az nem keletkezett és elpusztíthatatlan, azonban több létezőt feltételeznek, amelyeknek az egyesülése a keletkezés illúzióját, a szétválásuk a pusztulás illúzióját kelti az emberekben. E létezők segítségével – ami Empedoklésznál a rhizómák, Anaxagorásznál a homoiomereiák, Leukipposz- és Démokritosznál az atomok voltak - lehetővé vált a fizikai világ sokfélesége, a születés és a halál magyarázata.

[szerkesztés] Jegyzetek

1. ↑ J. Burnet:Early Greek Philosophy, ( 3rd edition), A & C Black Ltd., London, 1920.
2. ↑ Hegelnél pl. a görög filozófiatörténet Thalésztól Anaxagorászig tart, Empedoklész, Démokritosz és Leukipposz helye nincs tisztázva, Hérakleitosz és Anaxagorász közé vannak beillesztve.
3. ↑ Lásd pl. Kirk-Raven, Gutrie vagy Barnes

[szerkesztés] Irodalom

• G. S. Kirk, J. E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok (ford. Cziszter Kálmán és Steiger Kornél), Atlantisz Könyvkiadó, 1998.ISBN 9637978992
• Steiger Kornél: Parmenidész és Empedoklész kozmológiája, Áron Kiadó, Budapest, 1998. ISBN 9638586400
• Steiger Kornél: A lappangó örökség. Fejezetek a preszókratikus filozófia antik hagyományozásának történetéből; Jószöveg Műhely Kiadó, 1999. ISBN 9639134090