Zsidó filozófia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A zsidó filozófia az arab filozófiából fejlődött ki és erős újplatonikus hatásokat mutat. Gyökereit Szaadjá, ibn Paqudá, ibn Gabirol és ibn Ezra műveiben kell keresni.
A perzsa zsidóság körében már a VIII. század elején megtalálhatók vallás értelmezések és a IX. században Balh-i kritikus, Haiyūya a 200 Ellenvetés című munkájában a Bibliát elemzi.
A zsidó filozófia a későbbi korokban tovább formálódik Jehuda Halévi munkásságában, majd az arisztotelizmus felbukkanása van nagy hatással rá.
A zsidó filozófia ismert alakja Aviceborn (Ibn.Gabirol, 1025 - 1058). Szerinte minden lét Isten akaratából az anyag és a forma egyesítése által jút létezéshez. Minden létező az egyetemes anyagból tevődik össze (Isten kivételével), még a szellemi lények is.
A középkori zsidó filozófia legnagyobb alakja Mose ben Maimon, azaz Maimonidész (1135–1204) volt. Azt szerette volna bebizonyítani, hogy az ógörög filozófia – mindenekelőtt Arisztotelész tanai– nincsenek ellentétben Izrael ősi hitével. Negatív teológiát képviselte, azaz azt hirdette, hogy Isten lényegéről csak tagadó modón lehet beszélni. Az affirmációk, csak a hatásaira vonatkoznak a lényegére nem.
Maimonidész fő munkáját Misné Torá-t 1180-ban fejezte be Kairóban.
A XII. századtól a zsidó újplatonizmus önálló formában a Kabbalah-vá fejlődött ki, amelynek vezérgondolata az emanáció tana volt.
 |
Ez a filozófiai tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
Based on work by 