Ivan Meštrović

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ivan Meštrović (Vrpolje, 1883. augusztus 25. – South Bend, Indiana, Amerikai Egyesült Államok, 1962. január 16.) horvát szobrász és építész.

Ivan Meštrović Horvátország és az egykori Jugoszlávia legnagyobb, világhírű szobrásza, számos jugoszláv, horvát és szerb témájú, valamint keresztény ihletettségű szobor készítője. A bécsi képzőművészeti akadémián végzett. Tanított a zágrábi, az egyesült államokbeli Syracuse-i (1947) és South Bend-i (1955) képzőművészeti akadémiákon.

[szerkesztés] Élete

Ivan Meštrović a szlavóniai Vrpolje faluban született. (Szülei dalmáciaiak voltak, akik mezőgazdasági idénymunkán tartózkodtak Szlavóniában). Gyerekkorát a dalmáciai szárazföldön fekvő Otavice faluban töltötte. Az ekkor magába szívott epikus költészet, népdalok és történelmi balladák késztették arra, hogy kő- és fafaragványokat készítsen. Vallásos család gyermek lévén állítólag a Bibliából tanult meg olvasni .

16 éves korában egy spliti kőfaragó, Pavle Bilinić figyelt föl tehetségére, aki inasként magával is vitte. Művészi készségeit a város épületeinek tanulmányozásával és Bilinić feleségének, egy középiskolai tanárnőnek a kezei alatt fejlesztette. Nemsokára talált egy bécsi bányatulajdonost, aki fizette az ifjú tehetség költségeit, hogy a császárváros Művészeti Akadémiáján tanulhasson. Az alapoktól kellett megtanulnia németül, de végül sikeresen befejezte tanulmányait.

Első, a bécsi Szecessziós Csoporttal közös kiállítására 1905-ben került sor. Az itt kiállított munkáit ez a stílusirányzat hatotta át. Meštrović, aki 1904-ben elvette Ruža Kleint, hamar népszerűvé vált.

1908-ban Párizsba költözött. Itt készült szobrai világhírűvé tették. 1911-ben Belgrádba, majd nemsokára Rómába költözött, ahol az 1911-es Világkiállításon a szerb pavilon elkészítéséért nagydíjas lett. Az olasz fővárosban eltöltött négy év alatt az ókori görög szobrászatot tanulmányozta.

1914-ben, a szarajevói merényletet követően Velencén keresztül vissza akart térni Splitbe, de az osztrák-magyar hatóságokkal szemben kifejtett politikai tevékenysége következtében érkezett fenyegetések miatt letett az útról. (Meštrović a szeparatista Jugoszláv Bizottság tagja volt).

Az első világháború után hazament az újonnan alakult délszláv államba, ahol hamarosan újra nősült. Olga Kesterčanektől - akivel 1922 óta Zágrábban élt - négy gyermeke (Marta, Tvrtko, Marija és Mate) született. Később kialakult az a szokásuk, hogy a telet zágrábi házukban, a nyarat pedig a Meštrović által az 1930-as években épített spliti nyaralójukban töltötték. Meštrović először a Zágrábi Művészeti Intézet tanára, majd igazgatója lett. Ebben az időszakban számos épületet, köztük kápolnákat és templomokat épített. 1924-ben New York-ban, 1925-ben pedig Chicagóban állított ki.

Mivel mind az olaszokkal, mind a németekkel konfliktusba került (az előbbiekkel azért, mert ellenezte az olaszok dalmáciai törekvéseit, az utóbbiakkal pedig, mert az 1930-as években visszautasította a Hitlertől jött berlini meghívást), a második világháború során rövid ideig az usztasák börtönébe került. A Vatikán közbenjárásával kijutott Velencébe és Rómába, később pedig Svájcba. Zsidó származású feleségének családja kevésbé volt szerencsés: felesége, Ruža 1942-ben halt meg. Bátyját, Petart a kommunisták tartották börtönben, ami fokozta a művész levertségét.

Tito Jugoszláviája visszahívta Meštrovićot, de ő elutasította, hogy kommunista államban éljen. 1946-ban elfogadta viszont az amerikai egyesült államokbeli Syracuse-i egyetem ajánlatát.

Dwight Eisenhower elnök 1954-ben személyesen elnökölt azon az ünnepségen, amelyen Meštrović amerikai állampolgárságot kapott. 1955-től a Notre Dame-i egyetemen tanított.

Halála előtt utoljára visszatért Jugoszláviába, hogy meglátogassa a kommunisták által bebörtönzött zágrábi érseket, Alojzije Stepinacot, és magát Titót is. Hazája polgárainak kérésére az Egyesült Államokból összesen 59 szobrot küldött Jugoszláviába. (Szerte a volt Jugoszláviában állnak szobrai. A legismertebb minden bizonnyal a Belgrád fölé magasodó Kalemegdan erődben lévő gigantikus Győztes című szobor.

1952-ben a horvát népre hagyta horvátországi ingatlanait mintegy 400 szoborral és számos rajzzal. Ezekben a ma galériaként működő ingatlanokban számos alkotását meg lehet tekinteni.

Saját halálát végül gyerekeié okozták. Marta lánya, aki az Egyesült Államokba költözött vele, 1949-ben, 24 éves korában elhunyt; a Zágrábban maradt Tvrtko őt 1961-ben követte. Gyermekei emlékére négy mészkőszobrot készített, míg South Bend-i otthonában néhány hónapra rá őt is utol nem érte a halál. Kívánságának megfelelően Otavicében, egy mauzóleumban helyezték örök nyugalomra.

[szerkesztés] Munkássága

A Párizsban töltött két év (1908-1910) alatt több mint ötven szobrot készített. A rigómezei (koszovói) csata témája különösen megragadta. Ez a történelmi esemény ihlette - többek között - Párizsi Koszovó-emlékmű című alkotását is. Korai munkái közül soknak a témáját ehhez hasonló szláv hősi eseményekből merítette, azzal a céllal, hogy az ausztriai szláv összefogás ügyét támogassa .

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulása után számos, a bizánci és a gótikus építészet által ihletett, főleg fából készült vallási tárgyú művet készített. Korai korszakából leghíresebb művei a Feszület és a Madonna; később Michelangelo és Buonarroti műveinek hatása alá került, és számos domborművet, aktot és portrét készített.

Leghíresebb művei: