Gemenci Állami Erdei Vasút
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Gemenci Állami Erdei Vasút a Duna–Dráva Nemzeti Park területéhez tartozó gemenci ártéri erdőben halad Pörböly településtől a Sió csatornáig mintegy 32 km-en keresztül. A kisvasút egész évben menetrend szerint közlekedik. Kisvasúti napja: szeptember harmadik szombatja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történet
A mostani gemenci kisvasút több független vasúti pálya összekapcsolásából alakult ki. A független vonalak az ártéri erdő fakitermelésében nyújtott segítséget. Ezek a vonalak még 7 kg/folyóméteres sínekből épültek. 1955-ben fektették le a Keselyűs - Gemenc közti szakaszt. 1956-ban a Ásás - Duna közötti részt készítették el, majd 1963-ban ezt Lovasfokig hosszabbították.
1966-ban egyesítették a kisvasútakat, és korszerűsítették a vágányokat. A meglévő kis teherbírású sínpárokat 18 kg/folyóméteresre cserélték. 1982-ben a Keselyűstől Bárányfokig tovább építették, és így érte el a mai formáját és hosszát.
A személy szállítás 1966-ban indult meg a vonalon. A személykocsik az Oroszlányi Gazasági Vasútról kerültek ide. Az ezt követő években rohamosan nőt mind az utasok , mind a szállítandó áruk mennyisége. Az 1970-es évek-ben elmaradt karbantartási munkák miatt romlott az állapota a vasútüzemnek. Kénytelenek voltak a maximális sebességet a felére csökkenteni, a vágányok rossz állapota miatt.
Mivel a Duna az évi többszöri áradásával időről időre járhatatlanná tette az erdei utakat, a kisvonat maradt az egyetlen biztos közelkedési és szállítási eszköz az erdőben. Ez és a turizmus fellendülése indokolta és indokolja még ma is a vasútüzem fenntartását, és fejlesztését.
[szerkesztés] Járműállomány
[szerkesztés] Gőzmozdony
A Rezét nevű gőzöst 2000. május 2-án hozták Erdélyből. Pályaszáma: 490,2003.
[szerkesztés] C-50
Öt darab C-50-es magyar gyártmányú dízelmozdony teljesít szolgálatot a vasútüzemen. Ezek mindegyikén az eredetileg 5 fokozatú tolókerekes váltóművet átépítették hidraulikusra.
[szerkesztés] Állomások és megállóhelyek
- Pörböly
- Nagy-rezét
- Nyárilegelő
- Lassi
- Malomtelelő
- Gyöngyös-oldal
- Szomfovai delta
- Decsi Nagy Holt Duna
- Gemenci delta
- Gemenc Duna-part
- Keselyűs
- Bárányfok
[szerkesztés] Nevezetességek és látnivalók a vasút környékén
- Gímszarvas és Vaddisznó csordák az erdő területén
- Gemenci Tanösvény
- Trófea muzeum
- Malomtelelő Tanösvény
- A Malomtelelő állomástól induló kb 3 km hosszúságú tanösvény a Gemenci erdő növény és állatvilágát mutatja be. Úgyszintén innen érhető el az erdő egyetlen turisták által is látogatható kilátója, melyről szerencsésebb esetben számos vizimadarat lehet megfigyelni. Ez kb 200 méterre található az állomástól.
- Ökologiai Tanösvény
- A Bárányfoki végállomásról érhető el az Ökológiai Tanösvény, melyet 2000-ben hozott létre a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Gemenci Erdő- és Vadgazaság Rt.
[szerkesztés] Megközelíthetőség
- vasúttal a Pörbölyi megállóig
- gépkocsival Szekszárdról Bátaszéken át Pörbölyig
- gépkocsival Szekszárdról Keselyűsig
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Kisvasutak Magyarországon |
Almamellék | Balatonfenyves | Csömödér | Debrecen (Vidámpark) | Debrecen (Zsuzsi) | Felsőtárkány | Gyermekvasút | Kaszó | Kecskemét | Kemence | Királyrét | Lillafüred | Mátrafüred | Mesztegnyő | Nagybörzsöny | Nagycenk | Nyíregyháza | Pálháza | Pécs | Pörböly | Szilvásvárad | Tiszakécske |