Wass Albert

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Wass Albert (Szentegyedi és Czegei gróf Wass Albert), (1908. január 8. – 1998. február 17.), erdélyi magyar író és költő.

Wass Albert szobra Bonyhádon. A 2005. január 22-én felavatott szobrot Kolozsy Sándor (Ausztrália) készítette.

Az erdélyi magyar irodalom jelentős alakja volt, főleg a két világháború közötti időszakban. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amely több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket 1050-től egészen a mai korig. 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban a kommunista rezsim tiltotta terjesztésüket. Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik – a hazai olvasóközönség körében népszerűsége az 1990-es évek végétől rohamosan növekszik.

A Kráter Műhely Egyesület Wass Albert-díjat hozott létre, mellyel azokat a személyeket tünteti ki, akik kiemelkedő szerepet játszottak az író életművének megismertetésében. (Eddigi díjazottak: Balázs Ildikó egyetemi adjunktus, műfordító Wass Albert bibliográfiájának az elkészítéséért, Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke az életmű nyomán készült számos rádiós alkotásért és a Polisz című folyóiratban megjelent Wass Albert emlékezete című tanulmányáért, illetve Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány elnöke).

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Művei
- 2.1 Regények
- 2.2 Versek, mesék, elbeszélések
3 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

A Kolozsvár melletti Válaszúton született. Hat gyermek apja, akik közül egy korán meghalt. Wass Albert tanulmányait Debrecenben, a németországi Hohenheimban és Párizsban végezte. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte. Nagyapja halála után, 1936-ban átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház püspökségének főgondnoka lett.

Románia és Magyarország 1940. augusztus 30-án írta alá azt a paktumot, mely alapján Erdély ismét magyar területté vált. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.

Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza.”

Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. Wass először Sopronba utazott, majd Németországba, Bleichbachba, később Hamburgba. Onnan 1951. szeptember 21-én az Egyesült Államokba utazott.

A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében halálra ítélte háborús bűnökért, gyilkosságért, fasizmusért, mely ítéletet öngyilkosságáig nem töröltek. A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma elutasította a kérelmet. Wass Albert többször is azt állította, hogy a román kommunista állam titkosrendőrsége, a Securitate merényletek sorozatával igyekezett őt megölni – ezt azonban soha nem sikerült bizonyítania.

Az Egyesült Államokban töltött emigrációja során a Floridai-félsziget közepén elhelyezkedő Ocala Nemzeti Park területén lakott haláláig (egyes híradások szerint öngyilkos lett). Astor-ban (Florida) halt meg 1998-ban. Kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak.

Habár magyar állampolgárként született, a politikai okokból megvont állampolgárságát (többszöri kérvényezése ellenére) haláláig sem kapta vissza.