Szamanida-dinasztia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Szamanida (perzsául سامانیان) perzsa dinasztia volt, amely 875 és 999 uralkodott függetlenül Közép-Ázsiában és a mai Irán keleti részében.

A térség első bennszülött uralkodó dinasztiája volt az [[arabok]arab]] hódítás óta, amely 651-ben űzte el a perzsa Szasszánida-donasztiát.

Nevét a dinasztiaalapító Szaman Kodáról kapta, aki a nyolcadik század elején élt, de leszármazottai (unokái) csak 819-ben nyerték el Bokhara és Szamarkand uralmát az arab Abbászida al-Mamun kalifától. A dinasztia 875-ben nyerte el függetlenségét. 999-ben a Karakhanida-dinasztia inváziója vetett véget a Szamanidák uralmának. Az utolsó Szamanida uralkodó, II. Iszmail még 1004-ig (egyes források szerint 1005-ig) küzdött az uralom visszahódításáig, siker nélkül.

Fokozatosan terjesztették ki uralmukat, elfoglalva a Tahirida-dinasztia és a Szaffarida-dinasztia]] területeinek jó részét Északkelet-Iránban. Török rabszolgákból is toborzott hadseregüknek sokáig sikerült feltartóztatni az Oxus folyón túli vándorló török törzsek támadásait, sőt a 950-es évek-ben sikerült néhány törzset az iszlám hitre téríteniük.

Uralmuk Khoraszánra, Rajra, Transzoxániára, Kermánra, Gorgánra, illetve nyugaton Iszfahán tartományra terjedt ki.

Az arab elnyomás után újraélesztették a perzsa kultúrát. Fővárosaik Bokhara, Szamarkand és Herat voltak.

[szerkesztés] Hagyományok eredetükről

A dinasztia alapítóját, Szaman Kodát tekinti ősatyjának a tadzsik nép.

A Szamanida uralkodók Bahram Csobin Szasszánida szpahbod (fővezér) és uralkodó leszármazottjainak tartották magukat és rajtuk keresztül a Mihran törzs utódának, amely egyike volt az Irán jórészét évszázadokig uraló hét parthus törzsnek.