Semmelweis Ignác

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Semmelweis Ignác Fülöp E.Dopy tollrajza, 1860

Semmelweis Ignác Fülöp (Buda, 1818. július 1. – Bécs- Döbling, 1865. augusztus 13.) magyar orvos, az „anyák megmentője”.

A lelkiismeretesség, a kötelességtudás és önzetlenség mintaképe. Pénzszerzés, dicsőség vágya sosem vezérelte. Éjjel-nappal rendelkezésére állt a szenvedőknek.

[szerkesztés] Életrajza

A tabáni Palota (ma Apród) utca 1-3. alatt látta meg a napvilágot, ahol édesapja - Hintz József - jól menő fűszerüzlete is volt, szász-sváb származású, magyar polgárcsalád ötödik gyermekeként. Édesanyja - Müller Teréz - módos krisztinavárosi kocsigyártó leánya. Két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly fivére, pedig, a Belvárosi plébánia lelkésze lett.

A középiskolát a Budai Egytemi kir. kat. Gimnáziumban (az Ince pápa, a mai Hess András téren, a II. világháborúban, Buda ostromakor elpusztult, Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium helyén), a Várban végezte.

1837 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait a bécsi jogi fakultáson, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. 1839 és 1841 között a (II. József által elüldözött jezsuiták kolostorába telepített - Neue Weltgasse, később Újvilág utca) pesti egyetem hallgatója. 1844. május 21-én kapta meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1846-ban tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban (az Allgemeines Krankenhausban). 1847 márciusában felismerte, hogy hogy az a betegség, amely kórbonctan-tanárának halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák avval, hogy boncolás után mentek át a szülészeti osztályra, az I. számú pavilonba, s ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyiszor fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló, II. számú pavilonban, mint az orvosokén. A klórvizes kézmosást antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Fölfedezését még abban az évben közzétette. Ezzel kezdődött szélmalomharca az akkori tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (azt ő maga, soha a kezébe sem vette) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. 1847-es itáliai szakmai utazása után, fájdalommal értesült barátja-kollégája haláláról; Jacob Kolletschka is boncolást követő vérmérgezésben hunyt el. A forradalom alatt is Bécsben dolgozott. 1849-ben nem hosszabbították meg bécsi szerződését, így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szt. Rókus Kórház szülészeti osztályát. 1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Június 1-jén, a krisztinavárosi templomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhofer Máriával. 5 gyermekük született 3 érte meg a felnőttkort, s csak egyiküknek születtek utódai. Leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt 1 százalék alá (!) szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát. 1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására, az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését. 1859-ben az elavult, Újvilág utcai klinikát átköltöztették az Ország-úti (ma Múzeum körút) Kunewälder-épületbe. 1860-ban az Aetologie c. német nyelvű könyvét Bécsben adatta ki. Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, különböző okokból, visszautasította a tudományos közvélemény. 1862-ben százoldalas, nyomtatott nyíltlevélben fordult a szülészorvosokhoz. Ekkor már magatartásában elmezavar (Paralizis progressiva - akkori szégyenteljes prejudikáció szerint: sifilida. Szifiliszfertőzésének hipotézisét 1965-ben, tudományos vizsgálattal megcáfolták) jelei mutatkoztak, ugyancsak boncolás közben szerzett kézsérülését követően. 1865. július 31-én Bécs-be vitték, itt azonban az elmegyógyintézetbe zárták, ahol ápolói - aggresszív magaviselete miatt - súlyosan bántalmazták, és két hét után ebbe belehalt. A hivatalos verzió szerint a hullamérgezés végzett vele. Előbb ott temették el a schmelzi temetőben, majd annak felszámolása után, hamvait 1891-ben neje hazahozatta, saját pesti sírboltjába. 1894-ben tetemét díszes, új sírba helyezték.

[szerkesztés] Emlékezete

Életében nem kapta meg az őt megillető elismerést, a Magyar Tudományos Akadémia sem vette föl tagjai sorába. Az utókor azonban, többféle módon adózik nagyságának:

1906-ban az Újvilág utca felvette a nevét,
1906-ban Stróbl Alajos Semmelweis-szobrát előbb az Erzsébet téren, majd 1948-ban a később (1952-ben) róla elnevezett egykori munkahelye, a Szt. Rókus kórház előtt felállították,
1912-ben róla nevezték el az Orvosegyesület székházának auláját
1965-ben hamvait szülőháza falába helyezték, s ott, a róla elnevezett Orvostörténeti Múzeumot fölavatták,
1969. november 7-én a Budapesti Orvosi Egyetem vette fel a nevét,
1991-ben egykori munkahelye, a bécsi nőklinika is az Ő nevét vette fel,
2004. október 22-én leleplezték Domonkos Béla Semmelweis-szobrát, az Egyetem belső telepén
2005. február 4-én Krasznai János szobrászművész Semmelweis-domborművét avatták föl, a Városmajori Tudományos Ülés keretében, az Ér- és Szívsebészeti Klinikán.

Osztrák postabélyeg Semmelweis halálának centenáriumára, 1965-ből

[szerkesztés] Filmek

Semmelweis, Magyarország, 1940 Mester Film (Rendezte André de Toth)
Semmelweis - Retter der Mütter / Semmelweis, az anyák megmentője, NDK, 1950 DEFA (Rendezte Georg C. Klaren)
Ignaz Semmelweis - Arzt der Frauen / Semmelweis Ignác - asszonyok orvosa, NSZK/Ausztria, 1987 ZDF/ORF (Rendezte Michael Verhoeven)
Semmelweis, Hollandia, 1994 Humanistische Omroep Stichting (Rendezte Floor Maas)
Docteur Semmelweis / Semmelweis doktor, Franciaország/Lengyelország, 1995 (Rendezte Roger Andrieux)
Semmelweis (rövidfilm), USA/Ausztria, 2001 Belvedere Film (Rendezte Jim Berry)