Szimónidész
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Szimónidész, Simónidés, Simonides (Keósz, Kr. e. 557 - Akragasz, Kr. e. 468) Görög költő
Először az athéni türannosz, Hipparkhosz udvarában, később a thesszáliai Szkopaszok és Aleuaszok uralkodóházainál vendégeskedett. A görög-perzsa háborúk idején ismét Athénnel -és alighanem Themisztoklésszel- állt kapcsolatban, élete utolsó éveit viszont Szicília földjén, Szürakuszai illetve Akragasz uralkodóinál, Hierónnál és Thérónnál töltötte, akik közt állítólag egy fegyveres konfliktust is sikerült elhárítania. Unokaöccse, Bakkhülidész, nyilván az ő pártfogása alatt került egy időre szintén Szicíliába.
Hatalmas életművéől csak mintegy 150, többnyire jelentéktelen töredék maradt ránk (a leghosszabb, 31 soros töredéket Platón „Prótagorasz" című dialógusa őrizte meg). Neve alatt néhány tucat epigramma is az utókorra hagyományozódott, amelyeknek csupán egy része hiteles, a többi biztosan nem az ő tollából származik. Az ókori kritikusok thrénoszait becsülték a legtöbbre, s írói érdeméül tudták be, hogy kardalaival, amelyekkel a Kr. e. VI. század során egyre népszerűbb összgörög sportversenyek győzteseit dicsőítette, új műfajt teremtett, utat törve Bakkhülidész és Pindarosz számára (aki egyébként Szimónidészt és Bakkhülidészt megvetően csak „károgó hollók"-nak nevezte). Ugyanúgy az ő érdeme az is, hogy epigrammái, amelyeket a görög-perzsa háború görög hőseinek állított emlékművekre szántak, a magas költészetbe emelték az eddig csupán az irodalom perifériáján megbúvó műfajt.
Sikeres és közkedvelt költő volt, egyik versében maga dicsekszik el azzal, hogy 56 költői versenyen nyert első díjat (ókori források szerint egy epigrammaversenyen a drámaíró Aiszkhülosz felett diadalmaskodott). Közkedveltségének egyik jele, hogy az antik görög irodalom történetében először követelt és kapott tiszteletdíjat, mégpedig igen magasat, amire már Thuküdidész (és több más antik szerző) megróvóan céloz, s amiért Pindarosz Szimónidész múzsáját gúnyosan „ezüstös ábrázatú"-ként aposztrofálja. Halála után írói rangja és tekintélye töretlen maradt. Anekdoták hőse lett, azt terjesztették róla, hogy a verseiben magasztalt istenek nem egyszer a halál torkából mentették ki, idézték a neki tulajdonított frappáns mondásokat. Népszerűsége és olvasottsága az ókor végéig töretlen volt. Platón a hét bölccsel helyezi őt egy sorba, Xenophón „Hierón" című dialógusában Hierón beszélgetőpartnerének teszi meg, s még a kései Himeriosz is otthonosan és bőven hivatkozik rá.
[szerkesztés] Források
Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)
Based on work by 