Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Star Trek - Wikipédia

Star Trek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

„Ahová még senki nem merészkedett” (a Star Trek mottója)

A Star Trek (vagy Űrszekerek) kifejezés hat, összesen 726 részes tudományos-fantasztikus (sci-fi) filmsorozat, tíz egész estés mozifilm és több száz regény, videojáték, stb. gyűjtőneve. E történetek közös eleme, hogy mind a Gene Roddenberry által az 1960-as években kitalált világban játszódnak.

A már-már mítosszá emelkedett kitalált univerzum a távoli (néhány száz évvel későbbi) jövőben játszódik, és optimista, már-már utópikus képet fest a Föld jövőjéről: az emberiség kinőtte a betegségek, rasszizmus, szegénység és a különbözőség elfogadásának képtelensége jelentette problémákat, és egy nagy Föderációban egyesítve él más intelligens fajokkal. A főszereplők e Föderáció haderejében, a Csillagflottánál teljesítenek szolgálatot, és céljuk új életformák, új civilizációk felkutatása, bemutatva útjuk során a főbb emberi értékeket (megértés, együttérzés, stb) az idegen fajoknak.

A Star Trek az egyik legismertebb név a tudományos-fantasztikus televíziózás történetében.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Sorozatok

Az Enterprise csillaghajó kalandjait bemutató első Star Trek sorozat (ezt Űrszekereknek fordították a filmforgalmazók), melyet a folytatások megjelenése óta The Original Series (az eredeti sorozat) címen emlegetnek, Gene Roddenberry ötlete volt, 1966. és 1969. között volt látható, de ekkor még nem volt különösebben sikeres, a népszerűséget az ismétlések hozták, miután az 1969-es holdraszállás felkeltette az emberek érdeklődését a világűr iránt.

A kezdetek

Gene Roddenberry 1964-ben készítette el a Star Trek első epizódját The Cage címmel. Egy olyan sci-fi sorozatot akart létrehozni, amelyben a Wagon Train című korabeli westernsorozat mintájára egy multikulturális csapat hosszú útja során érdekes kalandok sorát éli át, a vadnyugat helyett azonban a világűrben. Másik célja az volt, hogy egy olyan jövőt mutasson be, amelyben az emberiség és a különböző idegen fajok békében élnek egymás mellett. Az első epizódban az űrhajó legénysége még különbözött a későbbi híres legénységtől: Christopher Pike kapitány szerepét Jeffrey Hunter játszotta, aki később kilépett a sorozatból, az első tisztet pedig Roddenberry későbbi felesége, Majel Barrett. Az egyetlen szereplő, aki már ekkor is a fedélzeten volt, a Spock tudományos tisztet alakító Leonard Nimoy volt. A NBC tévécsatorna azonban az epizódot túl igényesnek tartotta, kifogásaik között szerepelt többek között Spock „sátáni" külseje és az, hogy nő az első tiszt. (Barrett a továbbiakban Chapel nővért alakította.) Roddenberry kapott egy új esélyt, és elkészítette a Where No Man Has Gone Before című új nyitóepizódot.

[szerkesztés] Star Trek: Az eredeti sorozat

(1966–1969)

A USS Enterprise-A az eredeti sorozatban
Nagyít
A USS Enterprise-A az eredeti sorozatban

A Star Trek első epizódját 1966. szeptember 8-án sugározta az NBC. James T. Kirk kapitány (William Shatner), Spock parancsnok (Leonard Nimoy), Dr. Leonard McCoy hajóorvos (DeForest Kelley) és a többiek kalandjait hamarosan hűséges rajongók hada kísérte figyelemmel. A sorozat tipikusan a hatvanas évek politikai és társadalmi problémáit mutatta be (nehéz nem észrevenni az egymással feszült viszonyban lévő, de hivatalosan háborúban nem álló két nagyhatalom, a Föderáció és az ellenséges Klingon Birodalom viszonyának hasonlóságát az amerikai–orosz hidegháborúhoz), de a humor is megcsillant benne, többnyire Spock és McCoy csipkelődésében.

A Star Trek idealizmusát multikulturális legénysége is mutatja, a félvér földönkívüli Spock mellett a szereplőgárdában helyet kapott a színesbőrű Uhura hadnagy (Nichelle Nichols), a japán Sulu kormányos (George Takei), sőt, a Pravda egy cikke után, melyben feltette a kérdést, hogy az űrbe először kijutó oroszokat miért nem képviseli senki az Enterprise fedélzetén, Pavel Csekov zászlós (Walter Koenig) is megjelent a sorozatban. (Mindez a hatvanas években, a hidegháború, a rasszizmus elleni harc idején, alig huszonegy évvel Hirosima után!)

A Star Trek sorozatot 1969 júniusában, 79 rész levetítése után abbahagyták. A kultikus rangot az ismétlések hozták meg igazán. A rajongóknak még azt is sikerült elérniük, hogy a NASA az űrsikló prototípusát Enterprise-nak nevezze el.

[szerkesztés] Star Trek: A rajzfilmsorozat

(19731974)

A USS Enterprise-A a rajzfilmsorozatban
Nagyít
A USS Enterprise-A a rajzfilmsorozatban

A Star Trek következő állomását a harminc perces epizódokból álló rajzfilmsorozat jelentette (eredeti címe ennek is egyszerűen Star Trek, megkülönböztetésként The Animated Series vagy röviden TAS néven emlegetik). Csekov kivételével az eredeti sorozat legénységének összes tagja megjelent benne, a hangokat az eredeti színészek adták. Bár a rajzfilm műfaja új lehetőségeket nyitott, és a sorozat különlegesebb helyszíneket tudott bemutatni, mint a stúdiókban forgatott eredeti sorozat, költségvetési okok miatt a minőség nem volt a legjobb. Több epizód az eredeti sorozatbeli epizódok folytatása volt, például a leghumorosabbnak tartott rész, a Trouble With Tribbles, a The Slaver Weapon című epizód forgatókönyvét pedig a világhírű sci-fi író, Larry Niven írta egyik saját regénye alapján.

A sorozat egyik figyelemre méltó eleme, hogy itt jelenik meg először az űrhajón a holofedélzet, ami a sorozat szerint a 24. század legkedveltebb szórakoztató felszerelése.

[szerkesztés] Star Trek: Az új nemzedék

(19871994)

A USS Enterprise-D az Új nemzedékben
Nagyít
A USS Enterprise-D az Új nemzedékben

A Star Trek: The Next Generation egy évszázaddal az eredeti sorozat után játszódik, ennek megfelelően technológiailag fejlettebb, ez azonban nem a legfontosabb különbség. Roddenberry próbált újítani, nem csak a sikeres receptet másolta. A korábban ellenséges Klingon Birodalom immár a Föderáció szövetségese, az új hajó, az Enterprise–D fedélzetén szolgál is egy klingon, a biztonsági tiszt Worf hadnagy. A kapitány, Jean-Luc Picard személyisége nem hasonlít Kirkre, inkább diplomata, mint katona, merész felfedező helyett inkább kifinomult úriember. Első tisztjével, William Rikerrel sincs olyan meghitt barátságban, mint Kirk Spockkal. Általában jellemző a sorozatra, hogy a szereplők kapcsolatai sokkal inkább az előtérbe kerülnek és jobban is vannak kidolgozva, mint az első sorozatban. Hangsúlyosabb a Föderáció fő alapelve, az első számú irányelv, melynek lényege, hogy a Föderáció nem avatkozhat bele más kultúrák fejlődésébe, és amelyről az előző sorozatban szinte csak akkor esett említés, amikor megszegték. Az epizódok közt is szorosabb kapcsolat állt fenn, visszatérő epizódszereplők jelentek meg, melyek közül a legjelentősebb Q, a nyitóepizód rosszfiúja.

A legénység többi tagjai közül említésre méltó az android másodtiszt Data, a vak, de egy különleges eszköz, a vizor segítségével látó Geordi LaForge hadnagy, a betazoid származású (és ezért telepatikus képességekkel rendelkező) Deanna Troi, valamint Beverly Crusher doktornő, akinek Picard kapitányhoz fűződő romantikus kapcsolatát beárnyékolja, hogy Crusher férjének haláláért Picard felelősnek érzi magát. Crusher fia Wesley, aki a Star Trek egyik legnépszerűtlenebb szereplője, főként okostojás csodagyerek mivolta miatt.

Roddenberry továbbra is a sorozat producere maradt, de befolyása gyengült, 1991-ben bekövetkezett halála után pedig a Star Trek jelentős változásokon ment át. Az új producer, Rick Berman irányítása alatt a sorozat inkább kezdett hasonlítani egy akciósorozatra, és a korábban békés jövőképre a háború árnyéka is rávetült.

[szerkesztés] Star Trek: Deep Space Nine

(19931999)

Deep Space Nine Űrállomás
Nagyít
Deep Space Nine Űrállomás

Az 1993-ban indult Deep Space Nine című sorozat gyökeresen eltért a korábbi sorozatoktól. A sorozat központjában ezúttal nem egy űrhajó, hanem egy űrállomás áll, mely a föderációs terület szélén, a kardassziai határ szélén helyezkedik el, egy féregjárat közelében. A sorozat szakít a békekorszakkal, háborús fenyegetés, majd háború is jön, a politika fontosabb szerepet kap, mint az új világok felfedezése. Benjamin Sisko kapitány a legalkalmasabb ember egy űrállomás vezetésére, erőskezű parancsnok, és kiváló politikus és katona is egyben. Az első tiszt, a bajori Kira Nerys őrnagy korábban bolygója, Bajor Kardasszia elleni függetlenségi harcának egyik vezetője volt. A sorozat rajtuk kívül más színes új egyéniségeket is bemutat, Odo, a biztonsági főnök például alakváltó, Jadzia Dax egy olyan nép (a trillek) tagja, melynek tagjai szimbiózisban élnek egy, a testükben lakozó puhatestű lénnyel (tulajdonképpen ő két, egymással összhangban élő lény – Jadzia, a trill nő és Dax, a szimbionta), Quark pedig a kereskedelemmel foglalkozó ferengi nép tagja. A sorozatban régi ismerősként üdvözölhetjük Worf hadnagyot és Miles Edward O'Brien transzporterállomás-főnökből lett főgépészt.

A Deep Space Nine továbbhaladt abban az irányban, mely felé a The Next Generation tette meg az első lépést. A szereplők kapcsolata itt már fontos eleme a sorozatnak, az egyes epizódok nem különálló, akár tetszőleges sorrendben megnézhető részek, melyeknél az epizód végére mindig beáll a status quo állapota, hanem egy szorosan egybefüggő történet elemei.

[szerkesztés] Star Trek: Voyager

(19952001)

A USS Voyager
Nagyít
A USS Voyager

A Voyager a Deep Space Nine-nal egyidőben játszódik, de újra egy hajó, a USS Voyager fedélzetén. A nyitóepizódban a Voyager a Maquis nevű szakadár szervezet egyik hajóját indul felkutatni, egy ősi idegen berendezés azonban mindkét hajót a galaxis túlsó végére transzportálja, ahonnan a hazaút évtizedekig tart. A maquis hajó elpusztulásával a legénysége a Voyageren kap menedéket. A sorozat elején főleg a két legénység konfliktusai, az egymáshoz alkalmazkodás folyamata, később leginkább a Delta-kvadráns felfedezése és elsősorban a hosszú hazafelé vezető út megtalálása ill. lerövidítése szolgáltatják a fő témákat. A Voyageren is megfigyelhető a különböző (klingon, vulkáni, ember, talaxiai stb.) fajok közti egyetértés és együttműködés kialakulása, illetve a közös sorson osztozó legénység tagjainak jellemi fejlődése. Az idő előrehaladtával a kapitány, Kathryn Janeway is bensőséges barátságba kerül a Maquis vezetőből lett Chakotay első tiszttel, és más kapcsolatok is szövődnek a hajón.

A 4. évad elején a hajóra kerül a kollektívától elszakított Borg dolgozó, 7/9 (Jeri Ryan). Nem sokkal ezután pedig Kes, az okampa orvossegéd kiválik a történetből. Ez a szereplőváltás sejthetően a sorozat népszerűsítése érdekében történt, Ryan bombázó alakjától vártak eredményt a készítők. A sorozat egyik érdekessége a hajóorvos, aki tulajdonképpen egy hologram, de ő is rendkívüli változáson megy keresztül az együtt átvészelt évek alatt. A sorozat elején egy igen kellemetlen fickónak állítják be, de később már szinte teljes emberként kezelik a többiek.

[szerkesztés] Star Trek: Enterprise

(20012005)

További információ: Star Trek: Enterprise
Az Enterprise NX-01 a Star Trek: Enterprise-ban
Nagyít
Az Enterprise NX-01 a Star Trek: Enterprise-ban

A legújabb Star Trek-sorozat az eddigi öt közül a legkorábban, a Föderáció megalakulása előtti időkben játszódik, és a Csillagflotta első, ötös görbületi sebességre képes csillaghajójának, az Enterprise NX-01-nek a kalandjait meséli el. Az alapötlet és a Star Trek univerzum újszerű megközelítése (melyet csak még jobban kihangsúlyozott a tény, hogy a sorozat az első két évadban nem viselte a Star Trek előtagot) később hatalmas vitákat kavart a rajongók körében: a sorozat kedvelői üdvözölték az eddigi Star Trek művekhez képest jóval akciódúsabb sorozatot, bírálói szerint ugyanakkor sokszor ellentmond a Star Trek által lefektetett hagyományoknak. A Star Trek rajongók körében hatalmas viták folytak (és folynak még napjainkban is) a sorozat esetleges "folytonossági-hibáiról", nevezetesen, hogy a sorozat bizonyos történései nem mondanak-e ellent egy korábbi sorozatban/filmben már lefektetett ténynek. Például többen említették, hogy Kirk hajója volt az első, mely az Enterprise nevet viselte, hogy Spock volt az első vulcani, aki a Csillagflottánál szolgált, illetve, hogy a klingonokkal csak 2218-ban találkoztak először az emberek, nem pedig 2151-ben - fontos azonban megjegyezni, hogy ezeket az állításokat (az utolsót leszámítva) egyetlen sorozatban sem jelentették ki egyértelműen. Az Enterprise 2005-ben az Eredeti Sorozat sorsára jutott, 98 epizód leforgatása után leállították.

[szerkesztés] Star Trek a mozivásznon

A hetvenes évek vége felé a Star Trek készítői és szereplői készen álltak egy újabb sorozatra. A Csillagok háborúja sikere azonban a filmvászon felé irányította figyelmüket, és 1979-ben elkészült a Csillagösvény című film (az eredeti film címe Star Trek: The Motion Picture, melynek jelentése: Star Trek – A mozifilm). A történet a tervezett második sorozat, a Star Trek: Phase II nyitóepizódja lett volna. A film pénzügyi szempontból rendkívül sikeres volt, bár a rajongók többsége nem sorolja a legjobbak közé. A Csillagösvény utat nyitott a Star Trek számára a mozivásznon, kilenc újabb film követte.

Az 1982-es Star Trek II: Khan haragja az eredeti sorozat egyik epizódjának a folytatása, mely az inkább tudományos alapokra épülő Csillagösvény után egy merőben eltérő, sötétebb tónusú, akciódúsabb, de elgondolkodtató film. (Ettől a ponttól kezdve Roddenberry haláláig kizárólag másodlagos, tanácsadói szerepkörben képviselte magát a mozifilmekben.) Sok rajongó (köztük többek közt Quentin Tarantino) kedvence a második film. Ez a film jelentette továbbá a rajongók kedvencének, Spock-nak a halálát, miután az őt játsszó Leonard Nimoy kilépett a sorozatból.

A közepesen sikeres harmadik film - mely a rajongók követelésére Spock feltámasztását, és egyben Leonard Nimoy rendezői bemutatkozását jelentette - után elkészült 1986-os (szintén Nimoy rendezte) negyedik folytatás, a Star Trek IV: A hazatérés érte el a mindmáig legnagyobb pénzügyi sikert. Az újfajta, humoros megközelítésű "családi" tónusú film egyben számos rajongó kedvence.

Az Új Nemzedék televíziós sugárzásával egyidőben még további két mozifilmen folytatták az eredeti sorozat szereplőinek kalandjait. Az 1989-es Star Trek V: A legvégső határ (William Shatner máig egyetlen filmes rendezése) súlyos bukás volt, az 1991-es hatodik mozifilm - az eredeti szereplőgárda hattyúdala - azonban visszahozta a Star Trek-be azt a fajta zsenialitást amit a második film jelentett. Máig az egyik legjobban sikerült Star Trek-moziként tartják számon.

1994-ben az Új Nemzedék is bemutatkozott a mozivásznon a pénzügyileg sikeres, de amúgy nem a legjobbak között számon tartott Star Trek: Nemzedékek-ben, mely egyben az eredeti sorozat főhősének, James Kirk-nek a halálát jelentette. Ettől kezdve még további három film készült ezzel a szereplőgárdával: az 1996-os Star Trek: Kapcsolatfelvétel a rajongók új generációjának kedvence lett, szintén a Star Trek legjobbjai közt tartják számon. Az 1998-as, könnyedebb Star Trek: Űrlázadás pénzügyileg sikeres. A 2002-es Star Trek: Nemezis (az Új Nemzedék búcsúfilmje) azonban megbukik a mozikban, részben talán az Enterprise-sorozat akció-orientáltságának átvétele miatt.

A tizenegyedik (egyenlőre meg nem nevezett) Star Trek-film várhatóan 2008-ban kerül a mozikba. A rendezést és a produceri munkákat a többek közt az Alias sorozatért és a Mission: Impossible III. filmért "felelős" J.J. Abrams veszi át. A film a pletykák szerint az Enterprise és az eredeti sorozat közötti időszakban fog játszódni.

[szerkesztés] Star Trek névmutató

[szerkesztés] Sorozatok

  • Star Trek: The Original Series – TOS (1966-1969)
  • Star Trek: The Animated Series - TAS (1973-1974)
  • Star Trek: Phase Two (tervezett sorozat, sosem készült el)
  • Star Trek: The Next Generation – TNG (1987-1994)
  • Star Trek: Deep Space Nine – DS9 (1993-1999)
  • Star Trek: Voyager – VOY / VGR (1995-2001)
  • Star Trek: Enterprise – ENT (2001-2005)

[szerkesztés] Mozifilmek

  • Star Trek: Csillagösvény (1979)
  • Star Trek II: Khan haragja (1982)
  • Star Trek III: Spock nyomában (1984)
  • Star Trek IV: A hazatérés (1986)
  • Star Trek V: A legvégső határ (1989)
  • Star Trek VI: A nem ismert tartomány (1991)
  • Star Trek: Nemzedékek (1994)
  • Star Trek: Kapcsolatfelvétel (1996)
  • Star Trek: Űrlázadás (1998)
  • Star Trek: Nemezis (2002)

[szerkesztés] Star Trek játékok

  • Star Trek: Bridge Commander
  • Star Trek Armada
  • Starfleet Command
  • Star Trek: 25th Anniversary
  • Star Trek: Hidden Evil
  • Star Trek Voyager: Elite Force
  • Star Trek Generations
  • Star Trek: Away Team
  • Star Trek: Birth of the Federtarion
  • Star Trek: Borg
  • Star Trek: Klingon Academy

[1]


[szerkesztés] A Star Trek társadalmai és szervezetei

[szerkesztés] A Star Trek fajai

[szerkesztés] Értelmes fajok

[szerkesztés] Egyéb fajok

[szerkesztés] A Star Trek helyei, bolygói

[szerkesztés] Főbb szereplők

A USS Enterprise NCC 1701 legénysége (The Original Series)

  • James T. Kirk kapitány (színész: William Shatner)
  • Spock parancsnok; első tiszt / tudományos tiszt (színész: Leonard Nimoy)
  • Dr. Leonard McCoy parancsnok-helyettes; hajóorvos (színész: DeForest Kelley)
  • Montgomery Scott, „Scotty”, parancsnok-helyettes; főgépész (színész: James Doohan)
  • Hikaru Sulu hadnagy; kormányos (színész: George Takei)
  • Uhura hadnagy; kommunikációs tiszt (színész: Nichelle Nichols)
  • Pavel Andrejevics Csekov zászlós; navigátor (színész: Walter Koenig) (1967–1969)
  • Christine Chapel ápolónő (színész: Majel Barrett)
  • Janice Rand segédtiszt (színész: Grace Lee Whitney) (1966–1967)

A USS Enterprise NCC 1701–D legénysége (The Next Generation)

  • Jean-Luc Picard kapitány (színész: Patrick Stewart)
  • William Riker parancsnok; első tiszt (színész: Jonathan Frakes)
  • Data parancsnok-helyettes; másodtiszt / tudományos tiszt (színész: Brent Spiner)
  • Dr. Beverly Crusher parancsnok-helyettes; hajóorvos (színész: Gates McFadden) (1987-1988, 1989-1994)
  • Dr. Katherine Pulaski hadnagy; hajóorvos (színész: Diana Muldaur) (1988-1989)
  • Geordi LaForge alhadnagy majd hadnagy majd parancsnok-helyettes; navigátor majd főgépész (színész: LeVar Burton)
  • Tasha Yar hadnagy; biztonsági főnök (színész: Denise Crosby) (1987-1988)
  • Deanna Troi hadnagy majd parancsnok-helyettes; tanácsadónő (színész: Marina Sirtis)
  • Worf alhadnagy majd hadnagy; taktikai tiszt majd biztonsági főnök (színész: Michael Dorn)
  • Miles O'Brien a transzporterállomás főnöke, (színész: Colm Meaney)
  • Guinan, csapos és önkéntes egyszemélyes lelkisegély-szolgálat (színész: Whoopi Goldberg)
  • Wesley Crusher civil majd gyakorló zászlós majd zászlós; kadét (színész: Wil Wheaton) (1987-1990)
  • Ro Laren zászlós; navigátor (1991-1992) (színész: Michelle Forbes)
  • Reginald Barclay hadnagy (színész: Dwight Schultz)
  • Spot (Data macskája)

A Deep Space Nine űrállomás legénysége

  • Benjamin Sisko parancsnok majd kapitány; állomásparancsnok (színész: Avery Brooks)
  • Kira Nerys őrnagy majd ezredes; első tiszt (színész: Nana Visitor)
  • Jadzia Dax hadnagy majd parancsnok-helyettes; tudományos tiszt (színész: Terry Farrell) (1993-1998)
  • Worf parancsnok-helyettes; taktikai tiszt (színész: Michael Dorn) (1995-1999)
  • Odo biztonsági főnök (színész: Rene Auberjonois)
  • Julian Bashir hadnagy; állomás főorvos (színész: Alexander Siddig)
  • Miles O'Brien főgépész (színész: Colm Meaney)
  • Ezri Dax zászlós majd hadnagy; tanácsadó (színész: Nicole deBoer) (1998-1999)
  • Nog zászlós (színész: Aron Eisenberg)
  • Rom (színész: Max Grodenchik)
  • Quark csapos (színész: Armin Shimerman)
  • Garak (színész: Andrew Robinson)
  • Kassidy Yates (színész: Penny Johnson) (1995-1999)
  • Morn (színész: Mark Allen Shepherd)

A USS Voyager NCC–74656 legénysége

  • Kathryn Janeway kapitány (színész: Kate Mulgrew)
  • Chakotay parancsnok; első tiszt (színész: Robert Beltran)
  • Tuvok hadnagy majd parancsok-helyettes; biztonsági főnök (színész: Tim Russ)
  • B'Elanna Torres hadnagy; főgépész (színész: Roxann Dawson)
  • Tom Paris hadnagy majd zászlós majd hadnagy; navigátor (színész: Robert Duncan McNeill)
  • EMH Program AK–1 holografikus orvos-szimuláció (színész: Robert Picardo)
  • Seven of Nine (színész: Jeri Ryan) (1997-2001)
  • Harry Kim zászlós majd hadnagy; taktikai tiszt (színész: Garret Wang)
  • Kes (színész: Jennifer Lien) (1995-1997)
  • Neelix főszakács (színész: Ethan Phillips)

Az Enterprise NX–01 legénysége

  • Jonathan Archer kapitány (színész: Scott Bakula)
  • T'Pol parancsnok (színész: Jolene Blalock)
  • Charles Tucker parancsnok (színész: Connor Trineer)
  • Malcolm Reed hadnagy (színész: Dominic Keating)
  • Travis Mayweather zászlós (színész: Anthony Montgomery)
  • Hoshi Sato zászlós (színész: Linda Park)
  • Phlox doktor (színész: John Billingsley)

Egyéb szereplők

  • Duras
  • Lwaxana Troi (színész: Majel Barrett)
  • Martok
  • Mogh
  • Q (színész: John deLancie)
  • Sybok (színész: Laurence Luckinbill)

[szerkesztés] A Star Trek hajóosztályai

[szerkesztés] Külső hivatkozások

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu