Sólyom László
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Magyar Köztársaság 3. elnöke |
|
Hivatali idő | |
---|---|
2005. augusztus 5. – hivatalban | |
Előd | Mádl Ferenc |
Utód | hivatalban |
Született | 1942. január 3. Pécs |
Házastárs | Nagy Erzsébet |
Foglalkozás | jogtudós |
Sólyom László (* Pécs, 1942. január 3.) jogász, az MTA levelező tagja, 2005. augusztus 5. óta a Magyar Köztársaság elnöke.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Tanulmányai
A Janus Pannonius Tudományegyetem jogi karán diplomázott 1964-ben, majd az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosi képzését is elvégezte 1965-ben. Több külföldi egyetemen tanult ösztöndíjjal (Berkeley, Köln, Frankfurt, Hamburg).
[szerkesztés] Egyetemi pályafutása
1966-ig a kispesti bíróság fogalmazója, majd a jénai Friedrich Schiller Egyetem tanársegéde, ahol német polgárjogból doktorált. 1969-től 1983-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, valamint 1970 és 1975 között az Országgyűlés Könyvtárban is tudományos kutató.
1983-tól az ELTE JTK (azóta ÁJK) egyetemi tanára. 1996 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. 2002-ben az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is.
1994 óta a Nemzetközi Jogászfórum tagja. 1999 és 2000 között a Kölni Egyetem vendégprofesszora. 2001-ben az MTA levelező tagjává választották.
Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog.
[szerkesztés] Közéleti tevékenysége
A 80-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója, a Duna Kör résztvevője. 1988 és 1989 között a Nyilvánosság Klub ügyvivője.
Részt vett a lakitelki találkozón, ahol alapító tagja lett az MDF-nek 1987-ben. 1989-ben rövid ideig elnökségi tagja. Részt vett az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain.
A tárgyalások során létrehozott Alkotmánybíróság tagja lett 1989-ben. Ekkor minden politikai és társadalmi tisztségéről lemondott és az MDF-ből is kilépett. Először ügyvezető alelnöke, majd 1990 és 1998 között első elnöke volt az Alkotmánybíróságnak.
A Védegylet nevű közéleti és környezetvédelmi szervezet vezetőségi tagja volt államfői megbizatásáig.
Sólyom Lászlót kemény, pragmatikus, az Alkotmányra nagy hangsúlyt fektető személyiségnek tartják.
[szerkesztés] Köztársasági elnök-jelöltsége és megválasztása
A Védegylet nevű civil szervezet felkérte a pártokat, hogy jelöljék őt köztársasági elnöknek, a szervezet felhívását előbb több (különböző világnézetű) értelmiségi (pl. Jankovics Marcell, Eörsi István, Lányi András) támogatta aláírásával, majd az MDF és a Fidesz hivatalosan is jelölte őt köztársasági elnöknek. Szili Katalinnal, az MSZP jelöltjével szemben megnyerte a 2005. június 6-án, illetve június 7-én tartott parlamenti szavazást (a döntő harmadik fordulóban 185:182 szavazataránnyal), és még aznap letette hivatali esküjét. Beiktatása 2005. augusztus 5-én volt.
Sólyom mindvégig független jelöltnek tartotta magát, és beiktatási beszédében külön meg is köszönte az őt támogató pártoknak, hogy függetlenségét mindvégig meghagyták.
A győzelméhez az is nagyban hozzájárult, hogy a kisebbik kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának tagjai ugyan felvették a szavazólapokat, de rögtön vissza is adták őket; csak három képviselőjük (Mécs Imre, Wekler Ferenc és Béki Gabriella) szavazott (utóbbi kettő csak a harmadik fordulóban), ők viszont valószínűleg Szilire tették le voksukat.
[szerkesztés] Tudományos elismerései
1975-ben az állam- és jogtudományok kandidátusa, 1981-ben doktora lett. 1998-ban Humboldt-díjat kapott. A Kölni Egyetem 1999-ben díszdoktorává avatta. Ugyanekkor megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. 2003-ban Nagy Imre-érdemrendben részesült.
[szerkesztés] Tudományos művei
[szerkesztés] Könyvek
- A polgári jogi felelősség hanyatlása, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977.
- Környezetvédelem és polgári jog, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980.
- The Decline of Civil Law Liability. Budapest - Alphen aan den Rijn, Akadémiai Kiadó - Sijthoff and Noordhoff, 1980.
- A személyiségi jogok elmélete, Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1983.
- Die Persönlichkeitsrechte. Eine vergleichend-historische Studie über ihre Grundlagen. Budapest - Köln, Akadémiai Kiadó - Carl Heymanns Verlag, 1984.
- A Zöld Hullám. Olvasókönyv a környezetvédelmi társadalmi mozgalmakról. Szerk.: Sólyom László és Szabó Máté. Budapest, ELTE, 1988.
- Verfassungsgerichtsbarkeit in Ungarn. Analysen und Entscheidungssammlung 1990-1993. Baden-Baden, Nomos, 1995. (Georg Brunner társszerzővel)
- Constitutional Judiciary in a New Democracy: The Hungarian Constitutional Court. Ann Arbor, The University of Michigan Press, 2000. (Georg Brunner társszerzővel)
- Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001.
- Pártok és érdekszervezetek az Alkotmányban. Budapest, Rejtjel, 2004.
[szerkesztés] Legfontosabb tanulmányok
- The Role of Constitutional Courts in the Transition to Democracy, with special reference to Hungary. International Sociology, March 2003, Vol.18(1), 137-165.o.
- A jövő nemzedékek jogai és ezek képviselete a jelenben. In: Jávor Benedek (szerk.): A jövő nemzedékek jogai. Bp., [Védegylet], 2000, 37-46.o. Acta Juridica Hungarica, 43, Nos 1-2 (2002) 135-143.o.
- Egy új szabadságjog: az információszabadság. Valóság, 1988/9. 14-34. o.
- Mit szabad és mit nem? Capriccio polgári jogi témákra. Valóság, 1985/8. 12-24. o.
- A társadalom részvétele a környezetvédelemben. Medvetánc, 1985/4-1986/1. 217-242.o.
[szerkesztés] Családja
Nős, felesége magyar-pszichológia szakos tanár, két gyermeke és kilenc unokája van.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A Köztársasági Elnök hivatalos életrajza
- Fenntartások Sólyom Lászlóval kapcsolatban
- VÁLASZTÁST MIHAMARABB!, HetiVálasz Interjú - 2006. január 26.
A Magyar Királyság kormányzói (1446 – 1849)
Hunyadi János | Szilágyi Mihály | Lodovico Gritti | Ampringen János Gáspár | Kossuth Lajos
A Magyar Köztársaság elnöke (1918 – 1919)
Károlyi Mihály
A Magyar Királyság államfői (1920 – 1945)
Horthy Miklós | Szálasi Ferenc
A Magyar Köztársaság elnökei (1946 – 1949)
Tildy Zoltán | Szakasits Árpád
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökei (1949 – 1989)
Szakasits Árpád | Rónai Sándor | Dobi István | Losonczi Pál | Németh Károly | Straub F. Brunó
A Magyar Köztársaság elnökei (1989 – )
Szűrös Mátyás | Göncz Árpád | Mádl Ferenc | Sólyom László
Államfők listája