Magyarországi romák

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A magyarországi romák a romák vagy más néven cigányok Magyarországon élő népessége. Ők alkotják az ország legnagyobb hivatalosan elismert nemzetiségét. A hazai nemzetiségek közül ők az egyedüliek, akik nem rendelkeznek anyaországgal, ezért nem nemzeti kisebbségként, hanem etnikai kisebbségként határozzák meg őket.

A 2001 évi népszámlálás szerint Magyarországon 190 046 fő volt a roma vagy cigány lakosság lélekszáma. A népszámlálási adatok ugyanakkor jelentősen eltérnek a szociológusok felmérési eredményeitől. Egy 1994-es felmérésnél azt vették alapul, hogy a nem cigány környezet kiket tekint cigánynak (ez nem feltétlenül jelent valós cigány származást). Eszerint több mint 500 000 fő a magyarországi cigányok lélekszáma (kb. az összlakosság 5%-a). Mások 6-700 000 között becsülik a hazai cigányság számát, míg a roma értelmiség szerint ez a szám az egymilliót is eléri. (Lásd: Roma szociológiai tanulmányok, 1997.)

A népszámlálás szerint Magyarország 3200 települése közül 2000-ben élnek cigányok. Vidéken a három északi megyében legnagyobb a népességük. A fővárosi cigányság lélekszámát 90 ezer körülire becsülik.

[szerkesztés] Elnevezésük

A többféle statisztikai adat miatt is érdemes különböző értelemben használni a romák és a cigányok kifejezést. Míg a roma név azokat jelöli, akik vállalják a roma identitást (akár annak hagyományos, kisközösségi formájában, akár modern, nemzeti értelmében), addig a cigány név mindazokra vonatkozik, akiket a környezetük cigánynak nevez, függetlenül attól, hogy ők hogyan határozzák meg magukat, és hogy hivatalosan - például a népszámlálási adatok szerint - milyen nemzetiségűek. Ez a szóhasználati megkülönböztetés azért is indokolt, mivel maguk a szociológusok is a lakosság körében elterjedt cigány elnevezést használják kutatásaik során. Ugyanakkor ez a megkülönböztetés sem mindig egyértelmű, hiszen a beás csoport tagjai például önmagukat is kizárólag cigányként határozzák meg.

[szerkesztés] Csoportjaik

A magyarországi romáknak nyelvi és történeti szempontból, valamint önmaguk meghatározása szerint hat nagy csoportja különböztethető meg. A hat csoport közül három, a magyar cigányok, az oláhcigányok és a beások nagyobb létszámban élnek Magyarországon, míg három kisebb csoport, a romungrók és a szintók (tudományos összefoglaló nevükön kárpáti cigányok), valamint a román cigányok csupán néhány száz, illetve egy-két ezer tagot számlálnak.

[szerkesztés] Magyar cigányok

A magyar cigányok vagy magyar nyelvű cigányok csoportjába tartozik a magyarországi romák többsége, kb. kétharmada. A magyar cigányok magyar anyanyelvűek, bár vannak közöttük, akik őseik nyelvét is beszélik. Többségük a romungróktól, a hagyományos magyarországi cigányoktól származik, de ma már egyre többen vannak az oláhcigány és beás származásúak is. A magyar cigányok jellemző hagyományos mestersége a cigányzenekarokban való zenélés („muzsikus cigányok”). A másik jellemző hagyományos foglalkozásuk a régiség-, ékszer- és használtcikk-kereskedelem (pl. régiségüzletek). A magyar cigányság a 18. században alakult ki, amikor a romungrókat Mária Terézia igyekezett erőteljes törvényi szabályozással letelepíteni - részleges sikerrel. A romungrók többsége áttért a magyar nyelv használatára, azonban eredeti nyelvük számos szavát megőrizték, ami hatással volt a magyarokra is (szleng). A magyar cigányok ma Magyarország szinte minden jelentősebb településén élnek, jórészt integrálódva a magyar társadalomba. A Kárpát-medence több más magyar lakta vidékén (Szlovákia, Székelyföld) is laknak. Külföldön önmagukat magyarnak vallják, míg szülőföldjükön általában romák vagy cigányok, akik elhatárolódnak a gádzsóktól (nem cigányok).

[szerkesztés] Hagyományos roma és cigány közösségek

A hagyományos magyarországi roma és cigány közösségek két részre oszthatóak: roma és cigány közösségekre. Az önmagukat romáknak nevezők közé tartoznak az oláhcigányok, a romungrók és a szintók, míg a magukat cigányként megjelölő közösségeket a beások alkotják. A négy csoport egymástól eredetileg teljesen elhatárolja magát, tulajdonképpen külön népeknek számítanak. A többi csoportot általában éppúgy idegen népnek tekintik, mint a gádzsókat vagy gorókat (vagyis nem-romákat). A hagyományos roma közösségekre jellemző, hogy a magyar társadalomba nem integrálódtak, külön nemzetiségnek tekinthetők. Az anyanyelvük nem magyar, hanem a roma nyelv két nagy dialektusát (oláhcigány és kárpáti cigány), illetve a beások a román nyelv egy archaikus dialektusát beszélik.

[szerkesztés] Oláhcigányok

A többi fő csoporttal szemben az oláhcigányok nem egységesek, hanem tíz-tizenkét egymástól kulturálisan és nyelvjárás-változat szerint is elkülönülő csoportjuk van, pl. lovárik, csurárik, kelderások. Ezek a csoportok hagyományosan egy-egy mesterség művelőit is jelentették. (Például a lovárik a magyarországi lókereskedelemmel foglalkoztak.) Az "oláhcigány" kifejezés inkább a történeti és nyelvi rokonság alapján használt összefoglaló név, ugyanis ezek a roma csoportok Havasalföld román ("oláh") fejedelemsége irányából érkeztek Magyarországra a 19. században, és a roma nyelv különböző oláhcigány nyelvjárásait beszélik. Önmagukat romának nevezik (a saját nyelvükön rom). Hagyományaik, értékrendjük sok esetben társadalmi feszültség forrása. Az ország minden részén élnek oláhcigányok.

[szerkesztés] Kárpáti cigányok

A nyelvészek által alkotott "kárpáti cigány" elnevezést az ide tartozó két csoport tagjai nem használják, önmagukat romáknak, romungróknak, szintóknak nevezik. Két csoportjuk közül a romungrók a roma nyelv hagyományos kárpáti cigány nyelvjárását, a szintó csoport tagjai pedig ennek a kárpáti nyelvjárásnak a szinti változatát beszélik.

[szerkesztés] Romungrók

A romungrók (azaz „magyar romák”, ősi nevükön paibánók) a legrégebben Magyarországon élő hagyományos roma csoport, őseik a 15. században érkeztek. A mai romungrók a régi magyarországi romáknak attól a részétől származnak, akik megőrizték a roma nyelvet. A másik részük a 18. században a magyar nyelvre tért át (magyar cigányok). A romungrók nagyobb hányada ma Szlovákia és Csehország, valamint a délszláv országok területén él. Magyarországon csak néhány közösségük található Nógrád megyében, Budapest környékén (Piliscsaba, Csobánka) és a Dunántúl egyes településein. Hagyományos mesterségük szerint főleg muzsikusok, szegkovácsok és vályogvetők voltak.

A magyar nyelv (magyar szleng) cigány jövevényszavai a romungrók kárpáti cigány nyelvjárásából származnak. Ilyen romungró szavak például: csaj („lány”), csávó („fiú”), vakerál („beszél”), nista („semmi”).

[szerkesztés] Szintók

A szintók mind kulturálisan, mind nyelvi szempontból is nagyon közel állnak a romungrókhoz. A szinti nyelvjárást beszélik, amely a roma nyelv kárpáti cigány nyelvjárásának egy változata. A romungrók nyelvétől abban különbözik, hogy számos német eredetű szót és németes nyelvtani elemet használ. A csoport tagjai önmagukat szintónak (sinto) vagy szintó romának (sinto rom) nevezik. A szintók általában ideiglenesen fordulnak meg Magyarországon, mint vándorcirkuszosok, valójában ugyanis egyes nyugat-európai országok (pl. Németország, Olaszország) állampolgárai. Lakhelyüket elsősorban a lakókocsik jelentik, amelyekben utaznak. Egy kisebb csoportjuk a II. világháború után megtelepült Magyarországon. Ők körhintás, céllövöldés mutatványosokként járják az országot.

[szerkesztés] Beások

A beások anyanyelve a román (archaikus román dialektus). Önmagukat beásnak vagy cigánynak nevezik, a roma megjelölést általában kifejezetten elutasítják. Két fő csoportjuk van, az egyik Baranya megye falvaiban, a másik az Alföld déli részének egyes településein található. Fő foglalkozásuk a rézművesség és a famegmunkálás (fakanál, teknő, stb. készítése) volt. A hagyományos mesterségek kiszorulása óta többnyire mezőgazdasági segédmunkások lettek, illetve a férfiak jellemzően az építőiparban dolgoznak.

[szerkesztés] Román cigányok

A magyarországi román cigányok kis lélekszámú csoport, akik a román határmenti néhány románok lakta faluban (pl. Méhkerék) élnek. Anyanyelvük a román köznyelv (szemben a beások archaikus nyelvjárásával). Rajtuk kívül gyakran jönnek át román cigányok Romániából is Magyarországra. Ők a városainkban látható kolduló roma asszonyok és gyerekek, míg a férfiak különböző portékákkal próbálnak házalni. Önmagukat általában románoknak mondják.

[szerkesztés] Történelem

[szerkesztés] Középkor

Az első roma csoportok a 15 és 17. század között érkeztek Magyarországra. Ők voltak a mai magyar cigányok elődei. A 15. század elejéről származik az egyik első magyarországi írásos említésük, Zsigmond király oltalomlevele egy karaván számára. Az ezután mind nagyobb számban érkező csoportok a romákra jellemző peripatetikus (körüljáró) vándorlást folytattak, és elsősorban mint vándor kovácsok dolgoztak. A menlevelek hatására szabadon mozoghattak, beilleszkedésüket nem szorgalmazták. A monda szerint 1514-ben Dózsa György kivégzéséhez cigányokkal kovácsoltatták a trónt és a koronát. A 16-17. században, a török hódoltság korában folyamatos volt a roma bevándorlás a Balkán-félsziget területéről. Egy részük maradt, más részük tovább vonult más országok felé. Ekkoriban kezdtek zenéléssel foglalkozni. A Rákóczi-szabadságharcban, mint muzsikusok a fejedelem zászlaja alá álltak, de a karavánok szolgálatokat tettek a végvárak közötti üzenetek közvetítésében is.

[szerkesztés] Letelepedés

A 18. században Mária Terézia és II. József több rendeletet hoztak a romák letelepítésére, amit a hatóságok erőszakkal, elrettentő büntetések alkalmazásával hajtottak végre. A romáknak a falvak határában telepeket jelöltek ki, ahol kunyhókban laktak (cigányputrik). Az addig vándormesterségből élő roma kézműveseknek megtiltották új lakóhelyük elhagyását. Így az addigi megélhetésüktől megfosztották őket, mivel az edényjavítás, a fémmunkák, a késélezés vagy a teknővájás folyamatos helyváltoztatást igényelt. A szigorúan felügyelt intézkedések részleges sikerrel jártak. Végleg megmaradt a cigánytelepeken a romák egy része, azok akik a helyi falusi lakosság szükségleteit kielégítve letelepültként is tovább tudták gyakorolni iparukat. Más részük viszont az erőszakos asszimiláció elől a nyugatabbi országokba vándorolt.

Az itt maradottak a 18. századtól fokozatosan áttértek a magyar nyelv használatára. A 19. században a falusi kovácsműhelyek többségében magyar cigányok dolgoztak. A reformkorban művészetükkel nagy hatást gyakoroltak a magyar nemzeti zene fejlődésére, Liszt Ferencre és másokra, de közülük is többen világhírre tettek szert, például Dankó Pista a 19. század végén. A szabadságharc idején a magyar cigányok a magyar ügy mellé álltak, és fegyverjavítóként, ágyúöntőként, valamint tábori muzsikusokként szolgáltak, többek között az országos verbuválást segítve. A legmagasabb rangig a Kossuth Lajos cigány hadnagyaként ismert Sárközi Ferenc cigánymuzsikus vitte.

Balogh János, iskolát járt muzsikus cigány volt az első, aki roma nyelvű nyomtatványt jelentetett meg, ezzel a címmel: Legelső czigány imádságok, mind a két magyar hazában lévő czigány nemzet számára. Esztergom, 1850. Ő készítette az első Magyar-cigány szótárt is.

A század végén Habsburg József főherceg, Magyarország különc életű trónörököse, sokat időzött a magyar cigányok között a telepeiken, elkészítette az idősek által még beszélt roma nyelv első nyelvtanát és roma szótárat is írt. Az így megismert roma családokat végül a saját magyarországi birtokán telepítette le.

[szerkesztés] Újabb bevándorlás

A 19. század elejétől érte el a romák második nagy bevándorlási hulláma Magyarországot. Ekkor érkeztek a román (oláh) fejedelemségek felől a mai oláhcigányok és beások elődei. Az oláhcigányok - akárcsak korábban a magyar cigányok - szekérkaravánjaikkal (cigánytáborok) peripatetikus vándorlást folytattak, különböző kelendő szolgáltatásokat kínálva a letelepült falusiaknak (rézmegmunkálás, köszörűsség, lópatkolás, vályogvetés, kosárfonás, medvetáncoltatás, stb.). A lovári közösségek tagjai a 19. századtól kezdve a magyarországi vásárok leghíresebb lókereskedői lettek, akik lószeretetükről és szakértelmükről voltak ismertek.

A beások szintén különböző mesterségeket kínáltak, ők azonban letelepedtek a falvak mellett. Eredetüket tekintve is már letelepedett romániai cigányok voltak, akiknek elődei a román fejedelemségek területén csoportos rabszolgaságban éltek a román bojárok (földbirtokosok) tulajdonaként. Csak a 19. században került sor a modern Románia megteremtésével a rabszolgafelszabadításra, és a román cigányok egy része ekkor Magyarországra költözött.

[szerkesztés] Konfliktusok és üldözés

Az 1893-a népszámlálás adatai szerint a Kárpát-medence egyes településein élő, tehát letelepült romák létszáma 275 000 fő volt. A 20. században a tömeggyártású iparcikkek elterjedése a hagyományos cigány foglalkozásokat faluhelyen is feleslegessé tette. A két világháború között törvények is korlátozták a vándormunkát. Hagyományos ügyfélkörük elvesztésével a romák nagyobbik része munkanélkülivé vált, ez társadalmi konfliktusokhoz vezetett. 1944-ben a fasiszták Németországban és máshol, így Magyarországon is népirtást követtek el a romák ellen. A porajmos ("elemésztés") során 30-70 000 dunántúli roma embert, köztük gyerekeket, nőket és öregeket vittek németországi koncentrációs táborokba, ahol kínhalált szenvedtek.

[szerkesztés] Pártállami időszak

A háború utáni földosztásból a romákat teljes egészében kihagyták. Az 1956-os forradalomban számos magyar cigány is részt vett.

A szocializmus évtizedeiben a pártállam politikai felfogása nem etnikai, hanem kizárólag szociális problémának tekintette a „cigánykérdést”, és eszerint igyekezett megoldást találni rá. Az új megélhetési lehetőségek a lakóhelyüktől távoli ipari centrumok felé vonzották a roma lakosságot, sok vidéki férfi „ingázott”, vagyis hétközben a városi munkahely által biztosított munkásszálláson lakott. A legtöbb roma ember szezonális, alacsony képzettséget igénylő segédmunkákban kapott állást. Az 1960-as évek végétől megkezdődött a cigánytelepek felszámolása, a romák kedvezményes kölcsönt kaptak a lakásvásárláshoz, sok faluban a megüresedett öreg házakat birtokba vehették. A romák letelepítése, falvakba költözése azonban helyenként társadalmi ellenállásba ütközött. Egyes ilyen településeken az ingatlanok leértékelődtek, ami fokozta a falu őslakosságának elvándorlását. Olyan falvak is vannak, ahol a romák így többségi lakossággá váltak.

[szerkesztés] Asszimiláció

A 2001 évi népszámlálás 190 046 roma, illetve cigány lakost mutatott ki az országban, ami a korábbi népszámlálások adataihoz képest nagyfokú csökkenést jelez. Az 1980-as népszámláláson például még 380 000 fő volt a romák lélekszáma. A magukat romának, cigánynak valló száma tehát 20 év alatt a felére csökkent.

A szociológiai felmérésekben szereplő mintegy félmillió magyarországi cigány lakos közül valójában sokan magyarnak tartják magukat. A felgyorsult asszimiláció következtében a magyarországi cigányok többsége elhagyja a hagyományos roma életformát. Az oláhcigány és beás származású cigányok nagyobb része - különösen Budapesten és a nagyobb városokban - elődei nyelvét az utóbbi évtizedekben a magyarral cserélte fel. A legújabb felmérések szerint ma már a magyarországi cigányok 90%-a magyar anyanyelvű, és csak 5%-uknak a roma nyelv és szintén 5%-uknak a román (beás) az anyanyelve. (1971-ben még 21% roma anyanyelvű, illetve 8% beás anyanyelvű volt!) Az oláhcigány származásúak egy része kétnyelvűnek nevezhető, a magyar mellett beszéli a roma nyelvet is.

[szerkesztés] Nyelv

A magyarországi roma anyanyelvűek mintegy 90%-a a roma nyelv lovári dialektusát beszéli.

[szerkesztés] Kulturális hagyományok

Egységes roma kultúráról hagyományos értelemben nem beszélhetünk, az egyes csoportok eltérő szokásokkal, hagyományokkal rendelkeznek. Az oláhcigány kultúrára jellemző a sajátos stílusú oláhcigány népdalkincs és oláhcigány néptánc, amely a Kárpát-medencei néptáncok igen régi elemeinek roma adaptálása.