Lónyay Menyhért

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Benczúr Gyula olajfestményének részlete

Lónyay Menyhért (1871. augusztus 3-tól gróf; Nagylónya, Bereg vármegye, 1822. január 6. - Budapest, 1884. november 3.): politikus, miniszterelnök, publicista, az MTA tagja, elnöke

Tartalomjegyzék

1 Családja
2 Élete
3 Politikai pályája
- 3.1 A Lónyay-kormány összetétele
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Családja

Édesapja Lónyay János (1796-1859) 1829-től Bereg megye első alispánja, valamint országgyűlési követe, 1833-tól az udvari kancellária előadó tanácsosa, 1836-tól Bihar megye, 1846-tól Bereg megye főispáni helytartója volt. Az 1838-as pesti árvíz idején teljhatalmú királyi biztos, majd érdemei jutalmául belső titkos tanácsos lett, később Pest város díszpolgárává avatták. Feleségétől, Lónyay Floreninától (1802-1885) hat gyermeke született: Menyhért, Albert (1823-1904), Ugocsa megye főispánja, Etelka (1824-1896), Madách Imre szerelme, Kálmán (1824), fiatalon elhunyt, János (1829-1897), Máramaros megye főispánja, és József (1836-1880).

Lónyay Menyhért 1845. szeptember 20-án kötött házasságot Kappel Emíliával (1825-1888). Négy gyermekük született: Béla (1846-1890), Menyhért (1849-1884), Gábor (1851-1927) és János (1860-1937).

[szerkesztés] Élete

Tanulmányait otthon, majd amikor családjával 1833-ban Budára költöztek, a budai piarista gimnáziumban és a pesti egyetemen végezte. 1839-ben bölcsészdoktorrá avatták. Iskolái végeztével Tanárky Gedeonnal és az ő testvéreivel beutazta Magyarország és Erdély nagy részét, majd nagyobb utazásokat tett külföldön, ahol közgazdasági szakismereteket szerzett. A gazdaságban és a megyei életben talált foglalkozást és a közpályára készült. Bereg vármegye 21 éves korában egyhangúlag választotta meg követévé az 1843-as országgyűlésre; a Széchenyi terveit támogató Szabadelvű Párttal szavazott. Pozsonyban országgyűlés által kiküldött Országos Kereskedelmi Választmány munkálatait szerkesztette.

1847-ben befejezte utazásait, s hazatérve azonnal nagy feltűnést keltett Hazánk anyagi érdekei című művével. Tevékeny részt vett a Szalay László, majd a Csengery Antal szerkesztése alatt megjelenő Pesti Hirlapnak. Bereg megye immáron másodszor választotta meg követéül az 1847-es országgyűlésre, ahol aktívan részt vett 1848. áprilisi törvények megalkotásában. Az 1848. júliusában újonnan megnyílt parlamentnek haláláig a tagja maradt. 1848. szeptember 5-től 1849. augusztus 11-ig pénzügyminisztériumi tanácsos, 1849. május 6-tól augusztus 11-ig pedig a Szemere-kormány államtitkári teendők megbízottja.

A világosi fegyverletétel után ő is külföldre menekült és egy ideig Párizsban élt; a Collège de France-ban Michel Chevaliernak volt hallgatója. A király kegyelmében részesülve 1850-ben visszatért Magyarországra, ahol mezőgazdasággal és irodalommal is foglalkozott. Nagy szerepe volt hazánk pénz- és hitelintézeteinek létrehozásában. Egyik alapítója volt 1858-ban az első hazai biztosító társaságnak, később ennek az utódjának, a Pannonia magyar viszontbiztosító részvénytársaságnak, amelynek elnöke lett, ugyanúgy, mint a magyar földhitelintézetnek Dessewffy Emil gróffal együtt, kinek halála után az elnökségben a helyére lépett és ezt a tisztséget húsz évig viselte.

A Tisza-szabályozásának ügyében – mint a Felsőszabolcsi Társulat elnöke – , s az ő indítványára összehívott 1857–58-as nagygyűléseken vitt vezérszerepet. Az Országos Gazdasági Egyletnél a közgazdasági szakosztály elnöke volt. Ezeken kívül számos vidéki egylet, takarékpénztár, iparegylet és közhasznú vállalatok is neki köszönhetik létrejöttüket.

Kiváló szerepe volt a protestáns egyház ügyeinek vezetése és érdekeinek megóvása között. A hírhedt Thun-féle pátens idejében egyike volt a legelsőknek, kik bátor szót emeltek a protestáns hitfelekezetek önkormányzati jogai érdekében, és az akkori rendőrfőnök, Josef Prottmann, az ebben az ügyben küzdõ egyházi lapot éppen Lónyay cikke miatt foglalta le. E buzgalmáért tisztelõ hitsorsosai 1860-ban a békés-bánáti református egyházmegye gondnokává, 1870-ben pedig a dunamelléki superintendentia főgondnokává választották.

1861-ben először választották képviselővé. Az országgyűlésen többek között az abszolút rendszer pénzügyi politikáját bírálta, valamint Bécsben együttműködött Andrássy Gyulával, a kiegyezést segítő munkálatokban. A kiegyezés utáni első, Andrássy Gyula vezette kormányban a pénzügyminiszteri tárcát kapta, melyet 1870. május 21-ig töltött be. Ez idő alatt sikerült a korszerû pénzügyi kezelés helyes rendszerét meghonosítania és pénzügyünket Ausztriától elkülönítenie. 1870. május 21-én közös pénzügyminiszterré nevezték ki és székhelyét Bécsbe tette át, hol megnyerte az uralkodó kegyeit, a királyi ház bizalmát és a királyné szeretetét. Ferenc József 1871. augusztus 3-án grófi rangra emelte. A birta ez idõben és a királyné is kiválóan kedvelte. Ferdinánd király végrendelete végrehajtójául õt szemelték ki; a gödöllõi kir. kastély berendezését õ reá bízták, úgyszintén az olasz-osztrák határviszály kiegyenlítését is, s õ mind e megbizatásokban az udvar legteljesebb megelégedésére járt el. 1871 végén a közös külügyi tárczát átvevõ Andrássy Gyula gr. palotába; de itt töltött két éve gazdagabb volt keserûségekben, mint kivívott sikerek örömeiben; végre a kormányra vágyó balközépnek mindinkább élesedõ támadásai folytán 1872. decz. 2. kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségrõl. Parlamenti helyét megtartotta a fuzio után a Tisza-kormány idejében is, véleménye függetlenségét a fuzionált pártok ellenében is megõrizte. Többször tett kísérletet Senney báróval szövetkezve Tisza Kálmán megbuktatására, s 1877. febr. a budgettárgyalás alkalmával tartotta utolsó nagy parlamenti beszédét, melyben ebbeli programját kifejtette. A fõrendiházban legutólszor 1883-ban hallatta szavát, a midõn a polgári házasságról szóló törvényjavaslat mellett nyilatkozott. De bonyolódott családi ügyei mindinkább elvonták figyelmét a politikától. Sikerült is vagyoni viszonyait rendbehoznia és sokféle bonyodalmaiból menekülnie. Kiköltözött a budai vár lejtõjén épített, fényesen berendezett és vendéglátó palotájából Budapest melletti szentlõrinczi birtokára, hol azután halálaig lakott; szabolcsmegyei, zempléni, beregi s erdélyi birtokait rendezte, gazdaságát javította, háztartásában takarékosabb rendszert hozott be és szabad idejét az elnöklete alatti akadémiának, földhitelintézetnek és a tudományoknak szentelte. Kiváló kedvvel foglalkozott az általa rajongva tisztelt Széchenyi István gróf szellemi hagyatékának rendezésével is, mely czélra kieszközölte a m. t. akadémiánál, hogy ez a grófnak összes kézirati hagyatékát megvegye Tasner Antalnak, volt titoknokának örököseitõl 20,000 frért. Õ hoza rendbe Csengeryvel együtt a m. tudom. akadémia pénzügyeit, és ez intézet anyagi helyzete az õ elnöksége alatt emelkedett annyira, hogy az alapvagyon 1883 végén meghaladta a két milliót. Angol pénzemberekkel egyesülve magyar tengerészeti bankot akart alapítani; egy másik consorciumot arra a czélra szándékozott létrehozni, hogy Magyarország összes lápjait és mocsarait kiszáríttassa és mívelhetõkké tegye. Erdélyi hunyadmegyei regényes birtokán, a Nopcsa-családtól szerzett Farkadin, nagy terjedelmû vastelepeket fedezvén fel, ennek kiaknázására tett nagyszerû elõkészületeket. Mindebben Budapesten 1884. november 3. bekövetkezett halála gátolta meg. Temetése az ország és fõváros általános részvétele mellett a magyar akadémia palotájának elõcsarnokából történt az uralkodó képviselõjének jelenlétében. A m. tudom. akadémiában 1885. máj. 31. Trefort Ágoston tartott fölötte emlékbeszédet.

a Lipót-rend nagykeresztjének is tulajdonosa volt. 1858. december 15-től az Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1861. december 20-tól tiszteleti, 1866. január 21-től igazgató, 1866. április 15-től alelnöke, 1871. május 17. pedig elnöke volt. 1880. április 9-től - haláláig - a budapesti tudományegyetem államtudományi tiszteletbeli doktora.

[szerkesztés] Politikai pályája

1843-ban választották először országgyűlési képviselővé. 1849-ben Szemere Bertalan kormányának pénzügyi államtitkára volt. 1867. február 20. és 1870. május 21. között az pénzügyminiszter, 1871. november 14. és 1872. december 4. között Magyarország miniszterelnöke és egyben honvédelmi minisztere volt.

[szerkesztés] A Lónyay-kormány összetétele

miniszterelnök: Lónyay Menyhért
belügyminiszter: Tóth Vilmos
földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter: Szlávy József
honvédelmi miniszter: Lónyay Menyhért
horvát - szlavón - dalmát tárca nélküli miniszter: gróf Pejacsevich Péter
igazságügyminiszter: Bittó István (1872. szeptember 4-ig), Pauler Tivadar (1872. szeptember 4-től)
a király személye körüli miniszter: báró Wenckheim Béla
közmunka- és közlekedésügyi miniszter: Tisza Lajos
pénzügyminiszter: Kerkapoly Károly
vallás- és közoktatásügyi miniszter: Pauler Tivadar (1872. szeptember 4-ig), Trefort Ágoston (1872. szeptember 4-től)