Wigner Jenő
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Wigner Pál JenÅ‘ (Budapest, 1902. november 17 – Princeton, New Jersey, 1995. január 1.) Nobel-dÃjas magyar-amerikai fizikus.
1963-ban fizikai Nobel-dÃjat kapott „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvetÅ‘ szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért.†[1]
Egyike volt azon 1920-as évekbeli fizikusoknak, akik újjáteremtették a fizika tudományát. A generáció legelsÅ‘ fizikusai – Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger, és Paul Dirac, hogy csak hármat emlÃtsünk közülük – alkották meg a kvantummechanikát. A kvantummechanika egy kápráztató új világ volt, amely egy csomó új alapvetÅ‘ fizikai kérdést vetett fel. Többen követték Å‘ket, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolják, és újakat tegyenek fel, gyakran még összetettebbeket.
Wigner vettette fel a 20. századi fizika legmélyebb kérdéseinek némelyikét illetőleg ő is adott rá valaszt, ezáltal többek között bevezetve a kvantummechanikába a szimmetriák elméletét. Az 1930-as évek végén kutatásait kiterjesztette az atommagokra is.
1939 és 1945 között ez a generáció segÃtett a világ újraformálásában. Ezúttal egy sokkal közismertebb világét: a hadseregét, az emberekét, az ideológiákét. ElÅ‘ször azzal, hogy megmutatták, hogy az atombomba megépÃthetÅ‘, majd az érveléssel, hogy meg kell épÃteni az Egyesült Ãllamokban, végül a bomba megépÃtésével.
Egyike volt a századfordulós Budapest hÃres zsidó-magyar tudósainak, akik közé ErdÅ‘s Pál, Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó is tartozott, utóbbi vált talán legközelebbi felnÅ‘ttkori barátjává. Neumann iskolatársa és tanácsadója is volt, róla késÅ‘bb Ãgy Ãrt: „a legokosabb ember, akit ismertem a földön.â€
Tartalomjegyzék[elrejt] |
[szerkesztés] Életrajz
Budapesten született az akkori Osztrák–Magyar Monarchiában.
1902-ben még nem ismerték a relativitáselméletet és a kvantummechanikát. A legjobb tudósok is a fizikát egy majdnem befejezett tudománynak gondolták, amelyben minden fontos dolgot felfedeztek, és amelyben már csak pár apró részletet kell jobban kidolgozni.
11 évesen tuberkulózisa volt, és hat hetet az osztrák hegyekben kellett töltenie anyjával egy szanatóriumban. Amúgy a gyermekkora többnyire boldog volt. A szülei harmonikus házasságban éltek, és nagyon szerette a lánytestvéreit. Sokat szeretett sétálni kiskorában.
A Fasori Evangélikus Gimnáziumban Rátz Lászlótól, az odaadó tudóstól és tanártól tanulhatott matematikát, aki Neumannt is tanÃtotta. Fizikából a neves tanár, Mikola Sándor tanÃtotta. Miután elvégezte a gimnáziumot, 1920-ban beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki szakára, de 1921-tól a Berlini Műszaki FÅ‘iskolán folytatta tanulmányait. (Ma Berlini Műszaki Egyetem.)
Lényegesebb, hogy a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetéseit is látogatta, melyeken résztvettek olyan nagy tudósok, mint Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Nernst, Wolfgang Pauli és – nem utolsósorban – Albert Einstein.
Szilárd Leóval is találkozott a kollokviumokon. Szilárd szinte azonnal az egyik legjobb barátjává lett, bár személye mindvégig rejtély maradt számára.
A harmadik élménye Berlinben döntő fontosságú volt. A Kaiser Wilhelm Institute-ban dolgozott, és ott találkozott Polányi Mihállyal, aki Rátz László után a legfontosabb tanára volt.
1925-ben visszatért Magyarországra, édesapja mellett dolgozott az újpesti bÅ‘rgyárban mérnökként, de végül visszatért Németországba, nem tudott ellenállni a berlini Kristálytani Kutatóintézet hÃvásának.
A késÅ‘ 1920-as években mélyen beleásta magát a Heisenberg, Schrödinger és Dirac által fémjelzett kvantummechanikába Einstein helytelenÃtése dacára. Göttingenben a nagy matematikusnak, David Hilbertnek lett a segédje. Ez nagy kiábrándulás volt számára, mert Hilbert nem volt már szellemileg aktÃv. Rengeteg idÅ‘t töltött a könyvtárban, és a fizikának szentelte magát.
1929-re publikációival széles körben felhÃvta magára a fizikusvilág figyelmét. 1931-ben adta ki Csoportelmélet módszer a kvantummechanikában cÃmű művét.
1930-ban az amerikai Princeton Egyetem felvette Neumannal együtt felvete tanárai közé. Amikor Hitler hatalomra jutott Németországban 1933-ban, habár biztonságos helyet találtak Princeton-ban, (New Jersey-ben), mégis még fél évet Európában töltöttek utazással, tanulással, tanÃtással. Nála békésebb és szerényebb embert nem nagyon találhatunk, mégis mélyen sértette Hitler, és látta, hogy a vezér milyen veszélyes. KésÅ‘bb, amikor többen megköszönték, hogy olyan jó ÃtélÅ‘képessége volt, mindig tiltakozott, mondván, nem kellett különösebb érzékenység ahhoz, hogy felismerje Hitler gonoszságát és veszélyességét; ahhoz kellett inkább speciális érzékenység, hogy valaki ne lássa.
Princetonban 1934-ben bemutatta húgát, Margitot a fizikus Paul Diracnak. Margit és Dirac öszeházasodott, kettejük barátsága pedig elmélyült. Eltöltött valamennyi időt Einsteinnel is, aki Princetonba jött, az Institute for Advanced Study-ra.
A késÅ‘ 1930-as években kiterjesztette kutatásait az atommagokra. Kifejlesztett egy fontos általános elméletet az atommagreakciókra. Ragyogó elméleti szakember (lásd például Wigner–Eckart elmélet), és ragyogó kÃsérleti szakember is volt, ezenkÃvül alaposan értett a mérnöki tudományokhoz is.
1936-ban Princeton nem alkalmazta tovább, emiatt a Wisconsini Egyetemre ment. Ott találkozott elsÅ‘ feleségével, egy bájos fizikushallgatóval, Amelia Frankkel. De Frank 1937-ben meghalt, és bánatában el akarta hagyni Madisont. Princeton szeretett volna egy kitűnÅ‘ fiatal fizikust, és sokan Å‘t ajánlották. Ezért visszahÃvták és Å‘ elfogadta, Ãgy ismét Princetonba került 1938-ban.
Bár meggyÅ‘zÅ‘déses politikai amatÅ‘rnek tartotta magát, 1939-ben és 1940-ben nagy szerepe volt a Manhattan-projekt melletti agitációban, ami az atombomba megépÃtetéséhez vezetett Hitler megfékezése érdekében. Azonban nagyon letörte az, amikor látta, hogy Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombát. Ugyanakkor védelmezÅ‘je maradt az amerikai hadseregnek, mint választott hazájának hű polgára és továbbra is úgy gondolta, hogy az atombombára szükség volt.
1946-ban elfogadta a Clinton Laboratory (most Oak Ridge Nemzeti Laboratórium, Tennessee) kutatási és fejlesztési igazgatói állását. Mivel nem volt hivatalnok tÃpus, egy év múlva visszatért tanÃtani és kutatni a Princeton Egyetemre.
Az 1950-es években elkeserÃtette Enrico Fermi, Einstein és Neumann halála. 1954-ben nyugtalanÃtotta egy hÃrhedt ügy, amikor Eisenhower elnök visszavonta a hidrogénbomba kifejlesztését ellenzÅ‘ J. Robert Oppenheimer nemzetbiztonsági engedélyét (arra, hogy a kormányhivataloknak dolgozhasson). Oppenheimer ellen az egyik fÅ‘ tanú egyik régi barátja, Teller Ede volt.
1960-ban, amikor már a matematikai fizika nagy alakjai közé sorolták, betekintést nyújtott a matematika hatalmába legismertebb, nem fizikai tárgyú tanulmányában, a mára klasszikussá vált „The Unreasonable Effectiveness of Mathematics in the Natural Sciences†(A matematika ésszerűtlen hatékonysága a természettudományokban, online változatban is olvasható), melyben amellett érvelt, hogy a fizikai fogalmak eredete a biológiában és az észlelésben gyökerezhet, és hogy a szerencsés egybeesés, hogy a matematika és a fizika olyan jól kiegészÃtik egymást, ésszerűtlennek, megmagyarázhatatlannak tűnik.
1963-ban megkapta a fizikai Nobel-dÃjat. Elismerte, hogy sohasem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, majd ezt fűzte hozzá: „Nem gondoltam volna, hogy valaha is úgy közlik a nevemet az újságok, hogy nem tettem semmi komiszat.â€
1995-ben Princetonban halt meg.
[szerkesztés] Személyisége
HÃres volt finomságáról és körülményes udvariasságáról másokkal szemben.
Egyszer fiatalemberként a füvön feküdt egy városi uszodában Göttingenben, a német csillagász Heckmannal. Heckman látta, hogy a hangyák felmásztak jobb lábára és megcsÃpték. Heckman megkérdezte tÅ‘le, hogy miért nem öli meg a hangyákat. „Mert nem tudom, melyik volt†– válaszolta.
Egy alkalommal elÅ‘adásának végén a hallgatóság egyik tagja jelentkezett, hogy feltegyen egy kérdést. Miután meghallgatta, majd ezt válaszolta: „A nevem Mr. Wignerâ€. A kérdezÅ‘ meglepetten, de elismételte a kérdését. Ugyanazt a választ kapta: „A nevem Mr. Wignerâ€. Végül a patthelyzetet sikerült valakinek feloldania azzal hogy rámutatott, milyen zavarban is volt mivel nem tudta a hallgató nevét. Túl udvarias volt ahhoz, hogy megkérdezze, Ãgy bemutatkozott annak a reményében, hogy megtudhatja.
Formális és kötetlen tudományos találkozókon, amikor valaki elÅ‘hozakodott valamivel, gyakran megállÃtotta egyszerűen azzal: „Nem értem!â€. Sose volt elbizakodott, sose félt, hogy bolondnak nézik.
Tudós létére meglehetÅ‘sen babonás volt, nem állhatta, ha 13 számla volt a zsebében, és ha jó hÃrt hallott, azonnal lekopogta valamilyen fából készült tárgyon.
1992-ben, kilencvenévesen, közzétette emlékiratait, „The Recollections of Eugene P. Wigner†cÃmmel. Három évvel késÅ‘bb Princetonban érte a halál.
Élete végéhez közeledve gondolkodásmódja filozófikusabbá vált. Memoárjában ezt Ãrja: „Az élet teljes jelentése, minden emberi vágy együttes értelme, egy olyan alapvetÅ‘ rejtély, ami meghaladja felfogóképességünket. AmÃg fiatal voltam, dühös voltam a dolgok ezen állása miatt. Mára megbékéltem vele. Még megtiszteltetésnek is tartom, hogy közöm lehet ehhez a rejtélyhez.â€
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Hargittai István: Wigner JenÅ‘tÅ‘l tanultam szimmetriát (PDF) Élvezetes leÃrás WignerrÅ‘l és kettejük kapcsolatáról
- Levelei Ortvay Rudolfhoz, Fizikai Szemle 1972/2. 45.o.
- Marx György: Wigner Jenő, a 20. század Euklidese, Magyar Tudomány, 2002/11 1413. o.
- Wigner Jenő: Hogyan lettem fizikus? - Magyar Tudomány
- 100 éve született Wigner Jenő (Kömal)
- Arcképcsarnok - Wigner Jenő
- Wigner Jenő (Sulinet)
- Részletes életrajza (feltalálóink.hu)
- Czeizel Endre: Wigner Jenő családfa-elemzése, Magyar Tudomány, 2002/11 1419. o.
- Wigner JenÅ‘ válogatott Ãrásai, Principia Philosophiae Naturalis sorozat, Typotex Elektronikus Kiadó, 2005, Szerk.: Ropolyi László, ISBN 963-9548-62-6
- John J. O'Connor és Edmund F. Robertson. Wigner JenÅ‘ a MacTutor archÃvumban. (angol)